Délmagyarország, 1976. december (66. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-12 / 294. szám

Vasárnap, 1976. december 12. A napóra története A HM z ember ősidők óta szük­ségét érezte, hogy olyan eszközöket készítsen, ame­íyekkei megmérheti az ót körül vevő világ dimenzióit: a teret és az időt. Az előbbivel nagyon sok nehézsége támadt Az emberi testrészekről elnevezett mérték­egységek tanúsítják, hogy kezdet­ben nem talált olyan dolgokat a környező világban. amelyekre nyugodt lélekkel rábízhatta vol­na magát Sokkal könnyebb voít egyete­mes mértékegységet találni az idő számára. A Nap mozgása le­hetővé tette, hogy a Föld legkü­lönbözőbb pontjain élő emeer­A rendkívül dekoratív zsebnap­óra 1625-ben készült Dleppe-ben; a készüléket mágnestű segítségé­vel kell betájolni Észak—Dél Irányban Csoportok azonos mércével mér­jék az időt. Ez az alapegység, természetszerűleg, a Nap lett Az egyiptomi csillagászok azt Is észrevették, hogy a napsütés időtartama ciklikusan változik: nő, majd csökken, s kezdődik új­ra elölről. Ennek alapján vezet­ték be az idő másik mértékegy­ségét, áz évet. amely náluk ép­pen 365 napból állt Mivel eZ nem (elélt még pontősap annak áS időnek, amely alatt a föld egyszer „körüljárta" a Napot, tö­A századok során mindenféle alakú (kocka, gömb, henger stb.) napórákat készítettek. Valószínű­leg műszaki meggondolások kész­tették a nürnbergi mestert (1618), hogy a kissé szokatlan, három­szög alapú hasábot válassza il Ezt n napórát talán a sétapálcák divatjtnak hatása alatt alakítot­ták hengeresre. Ennek ellenére vulószinűleg sokkal kevésbé volt hordozható, mint a kor (1711, Ba­*•> ország) hasonló rendeltetésű, <ic szerencsésebb alakú napórái kéletesfteni kellett a naptárt, számításba kellett venni a fenn­maradó 5 órát, 48 percet és 45 másodpercet lá. Szükségük volt azonban a nap­nál rövidebb mértékegységre is, s e célból gondosan feljegyezték a Nap állását pirkadat és nap­szállta között. Egyetlen erre szol­gáló módszerük az volt, hogy kü­lönböző időpontokban rögzítették egy bot árnyékának helyzetét. A napkelte és napnyugta Időpont­jában vetett árnyék határozta meg a skála két szélső pontját. Ezt egy másik egyiptomi talál­mány, a vízóra (ugyanúgy műkö­dött. mint a homokóra) segítsé­gével osztották be egyenlő ré­szekre: egy-egy beosztás kőzött! időtartam éppen egy órának fe­lelt meg. Az első napórákat az egyipto­mlak készttették az Időszámítás előtti harmadik évezredben. Az ötlet azonban annyira természe­tes és magától értetődő volt, hogy nemcsak Egyiptomban, ha­nem más civilizációkban ls (amelyek nem voltak kapcsolat­ban egymással) nagyjából ugyan­ebben az időben megszülettek a napórák. Az egyiptomi csillagászok azon­ban azt ls észrevették, hogy az égbolton látható csillagképek nem minden éjjél ugyanazon a helyen láthatók, és körülbelül tiznaponként lényeges eltérés mutatkozik helyzetükben. A csil­lagmozgásnak ezt a periódusát „dekén"-nak nevezték el. Az év tartama alatt rendszeresen fi­gyelték a csillagok helyzetét, és a 36 dekán alátt végzett vizsgá­latok lehetővé tették, hogy pon­toson megmérjék az év minden napjának Időtartamát Az évszázadok során a napóra egyre tökéletesebb lett. Sokáig a mechanikus szerkezetű órákat is napóra segítségével állították be, illetve ellenőrizték, hogy ponto­san járnak-e. A középkórban kezdték szükségét érezni, hógy a hatalmas napóraépítményék he­lyett kis méretű, hordozható nap­órákat készítsenek. Ezek főleg Európában éa a Távol-Keleten | terledtek el. A XVI. század vége felé már nagyon díszes kivitelű napórákat készítettek elefánt­csontból. ezüstből, sőt még arany­ból ls. Ezekbe piciny iránytűt szereltek, hogy leolvasásakor az órát pontosan be lehessen tájolni. Napjainkban, amikor a^másod­Í ierc milliomod részéig tartó je. enségeket is mérni tudjuk, a napóra műszaki szempontból sem­mit sem Jelent számunkra. Mivel azonban oly sokáig volt megbíz­ható eszköze az idő múlása iránt érdeklődő embernek, megérdemli, hogy sikerültebb példányait a nemes gyűjtőszenvedély meg­mentse az enyészettől, vagy leg­alábbis a feledéstől. H.V. Időjelző műemlék: a karnak! obeliszk. A majdnem harminc méter magas kőoszlop 1. e. 1470 óta áll Amon Rá temploma előtt, és hatalmas napóra mutatójaként tudósít az idő múlásáról Középületeken, többnyire templo­mok, városházak falain, díszítő célzattal gyakran helyeztek el napórákat. Képűnk a krakkói Szent Mária-templom bejáratát díszítő napórát ábrázolja A kő megmondja, hány őra... Ezt a szokatlan alakú és kivite­lezésű napórát 1924-ben Lengyel­országban karcolta valaki egy kődarab legömbölyödött részére (Fotó: MTI Külföldi Képszolgálat— KS) Szemlér Ferenc: Füst A kerten át szatír szellő szaladgál s megáll a tág résü fonott falaknál. Ruhát, sarut megold és szemlesütve utána fut a nyárlkonyha füstje, s hol karmazsint utánzó puha por hull, reákacsint. A szellő visszafordul, karja ravasz forgással s férfi-forma fogással az aszat közé sodorja. Tasnádl Varga Éva: Egy szál lehullott Tegnap szobánkba lépett a hálál, nem volt kaszája, semmi fegyvere, anyám az ágyon, félre billent szájjal hang nélkül mondta: — Elmegyek veié! A gerendákon pókháló feszült, egy szál lehullott, némán ült a pók, a macska pedig szelíd fejével végig dörzsölte a kék takarót Szekrény tetején ötven piros alma hirtelen szénfeketére változott, megállt az óra, és én azt hallottam, valahol tompán ütnek most egy dobot Kintről a fék kérdezve lehajoltak, a kerítés gyerekdalt énekelt, léptem egyet, mint apró koromban, s kiáltásomra senki sem felelt Csorba Győző: Alkotók írjon verset a körtefa a szóidlevelek a pirosló csipkebogyó a ködös reggelek egyszóval a lángeszű ósz aztán a tél tavasz a nyár a szintén szintén lángeszű vagy az évszaktalan kövek a csillagok a háztetők a fodros-tündöklő vizek ezek a nagy-nagy alkotók és én is azzal hogy vagyok hogy élek s hogy mások között s hogy még hancúrozik szemem a lányok mellén és farán... Pontban négy órakor Lajos felállt az Íróasztaltól, hóna alá csapta az aktatáskát és elin­dult hazafelé. A folyosó végén kisebb csoportosulást látott: egy zöld elefánt próbált be­szállni a hivatal páternoszte­rébe, azt bámulták. Nem állt meg nézelődni, sietett, mert otthon Gizella, a felesége, prézlis derelyével várta. A sarkon egy csokor hóvi­rágot vásárolt a feleségének. A virágárusnő arca nagyon is­merősnek tűnt, de csak száz méterrel arrébb jött rá, hogy Llz Taylor volt az. személye­sen. Alig haladt néhány lé­péJt\ a magasból lecsapott egy óriási madár, kondorkeselyü lehetett vagy tövisszúró gé­bics, nem látta pontosan, s kikapta a csokrot a kezéből. Hátraszegett nyakkal bámult a madár után, s nem vette észre, hogy csilingelve jön egy villamos vele szembe, a Ber­zeviczy utca bal oldali jár­dáján, csak a legutolsó pilla­natban tudott elugrani előle. Meggyorsította lépteit, de az útkereszteződésnél meg kellett Mi újság5 szívem? állnia, mert akkor terelték át ott a csipkéskúti ménest. Ahogy ott várakozott, hozzá­lépett az éppen arra sétáló Jagelló Ulászló, udvariasan tüzet kért tőle, majd őt is megkínálta egy bakaszivarral. Mondott is valamit, de litvá­nul, így Lajos nem értette tisztán a szavait. Pillantása most a szemközti házra tévedt. Egy hatodik emeleti lakás balkonján te­rebélyes cseresznyefát fedezett fel, amely csak úgy roskado­zott az érett, piros gyümölcs­től. Február végén elég rit­kán lehet Ilyesmit látni a Bel­ső-Józsefvárosban. A lámpa zöldre váltott, ment tovább. A 4711-es ital­bolt előtt, nagy csődület kö­zepén, egy görögkeleti diakó­nus késelt egy japán matróz­lányt. Csak futó pillantást ve­tett rájuk, sietett tovább. Egy­szerre tizenkét fruska fogta körül, gimnazista lányok, akik autogramért ostromolták, mert összetévesztették Victor Hugó­val, akire pedig nem is hason­lított. Más érdemleges dolog aztán nem is történt vele hazáig. — Mi újság, szivem? — kér­dezte nejétől, amint átlépte otthona küszöbét. — Nem is tudom, hol kezd­jem — mondta Gizella, mély lélegzetet vett, és sorolni kezd­te: — Az a nyüves macska le­verte a polcról a műanyag fogmosópoharamat, letört a füle és becsorbult a széle ... Lajoska kilyukasztotta a va­donatúj lilamintás zokniját... Feketéné libát vett egy pomá­zi kofától, de csak akkora volt a mája, mint egy jércetojás ... Baloghéknak meghozták ,a tü­zelőt, Kovdcséknak a nyugdí­jat ... Kevermesinét kétszer is kereste egy férfi, nem tudom, mit akarhatott, esernyő volt nála meg aktatáska... Reggel egy kicsit összeszólalkoztunk Mikulánéval, mert megkértem, hogy hozzon nekem a közért­ből egy hatnyolcvanas csicsó­kalekvárt, de direkt a lelkére kötöttem, hogy hatnyölcvánas legyen, erre ő mégis héthú­szast hozott, és amikor szól­tam érte, még ö volt megsértődve... Henrikék ma új hokedlit vásároltak, Dobsá­né körgalléros háziköntöst csináltatott magának... Ja és még nem is meséltem a Ke­lemen leu vőlegényét, isme­red, az a csinos, magas eladó, innen a húsboltból. — Mi történt vele? — Képzeld: szakállt növesz­tett! De most már te mesél), mit láttál, mit hallottál? — Hol? — Hát a hivatalban. Az ut­cán. Mindenfelé. Te jársz kint a világban, én egész nap itt­hon vagyok, a négy fal kö­zött. Mi újság, szivem? — Semmi különös — monőr ta némi töprengés után La­jos, és villájára szúrt egy szép kövér prézlis dérelyét. RADVANYIBARNA 4 V

Next

/
Oldalképek
Tartalom