Délmagyarország, 1976. december (66. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-17 / 298. szám
Napirenden 1. A Magyar Népköztársaság 1977. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat. 2. A külügyminiszter beszámolója a nemzetközi helyzetről, és a kormány külpolitikai tevékenységéről. 3. Interpellációk. Csütörtökön délelőtt 11 után mondotta el a költségórakor magkezdődött az vetési expozéval kapcsolatos országgyűlés téli ülésszaka, állásfoglalását dr. Petri GaA tanácskozáson részt vett bor professzor, magyénk urLosonczi Pál, a Népköztársa, szággyűlési képviselője. (Felság Elnöki Tanácsának el- szólalísát lapunk 3. oldalán nöke, Lázár György, a Mi- ismertetjük.) nisztertanács elnöke, Aczcl A továbbiakban még néGyörgy, Apró Antal, Fock hány képviselő felszólalása Jenő, Gáspár Sándor, Hu- hangzott el, majd befejezőszár István, Németh Károly «jött az országgyűlés csütöres Sarlós István, az MSZMP toki ülése Politikai Bizottságának tag- A parl'ament m a köit. }at, valamint a Kozponti Bizottság titkárai és a kor- megvetésről szóló törvényjamany tagjai. vaslat feletti vitával folytaiAz ülést Apró Antal, az ja munkáját. MSZMP Politikai BizottsáPillanatkcp az országgyűlés tegnapi, csütörtöki üléséről gának tagja, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy az Elnöki Tanács az alkotmány rendelkezésűinek megfelelően bemutatta az országgyűlésnek a legutóbbi ülésszak óta alA pénzügyminiszter költségvetési expozéja Faluvégi Lajos pénzügy- tálunk és kivitelünk naS? miniszter költségvetési expo- gyohb.k részét biztosítottuk teirol szóló jelentést, ame- zéja bevezétő részében meg- l&zismert, hogy az ötödik iyet az országgyűlés tudomá- állapította: ötéves terv megvalósításához sul vett. Közölte, hogy Kiss _ Az (dén korábban kezd. milyen nehéz külgazdasági Jenő kepviselo interpehá- tük meg a népgazdasági terv feltételek között kezdtünk ciót nyújtott be — az akta- és az állami költségvetés ki- hozzá. Most arról számolhatni miniszterhez a tanuló- doig0zását. Ez lehetővé tet- tunk be, hogy népgazdacáiíjúeág és a pedagógusok te. hogy a vállalatokat és Sunk az első esztendőben kéthetenkénti szabad szóin- szövetkezeteket a szokásosnál üyen feltételek mellett isfejbatiámir hiztrwítása tár^v. jóval előbb tájékoztassuk a lődött: a termelés és az árubatjának biztosítása tárgya- ^ kialakulóJ irányvonalá. forgalom bővült, a lakossár ban — dr. Pesta Laszlo ról életszínvonala — ha szerény jegyző ismertette. Ezután hangoztatta* A mértékben is — emelkedett. Ezt követően a napirend Magyar Szocialista Munkás- Javultak az életkörülmények. felül — elősegíti, hogy számottevően gyarapodik a nagyüzemekben a sertés, a helyek száma, új öntözőteíepek épülnek. Kiegészül a géppark traktorokkal, kombájnokkal, tehergépkocsikkal, pótkocsikkal, traktorekékkel és más speciális gépekkel. A most lezajjptt szövetkezeti kongresszus állásfoglalásai azzal biztatnak, hogy a nagyüzemek megbecsülik az államtól kapott sokoldalú támogatást és jói fognak élni lehetőségeikkel. Gazdasági fejlődésünk előirányzott gyorsulása esetén az ideinél nagyobb mértékben bővülhet a nemzeti jövedelem belföldi felhasználása. Az összes anyagi fogyasztás és a lakosság fogyasztása is mintegy 4 százalékkal, a beruházások -— szintén összehasonlítható áron számítva — 4—5 százalékkai haladhatják meg az 1976. évit. Minthogy a termelés és a nemzeti jövedelem gyorsabban emelkedik, mint a belföldi felhasználás, a népgazdaság egyensúlya kedvezőbb lesz. Ezekkel számolva az állami költségvetés előirányzott bevételei 1977-ben kereken 359 milliárd forint, kiadósai 362 milliárd forintot tesznek ki. Így a költségvetés hiánya 3' milliárd forint lesz, amit hitelforrósokból fedészerint megkezdődött a jö- párt Központi Bizottsága deMindeht egybevetve — . , . , ..,., , folytatta — megállapMiatvc évi költségvetésről szoio cember elején megállapította juk hopv 1976-ban megkeztörvényjavaslat tárgyalása, az 1977. évi terv és költség- dődött az V. ötéves tervben Fa.uvégi Lajos pénzügymi- vetés irányelveit. Ebből ki- megfoga'mázott gazdaságponiszter emelkedett szólásra i^ulva a Minisztertanács litikai célok megva'ósítása. . .. , , vég.egesitette az előirányza- Az eredmények az adott ko(Beszedét alább ismertetjük.) tokat ^ meghatározta a vég- rülmények figyelembevételé- kell ha'adnia az ideit. szarvasmarha és a juh férő- zünk. Beruházások, bérek, életszínvonal A pénzügyminiszter ez- sére, az építőanyag-gyártó után rámutatott: kapacitások fejlesztésére, 10A helyes bérpolitikát és a vábbá a ruházati ipar altamunkaerő-gazdálkodás javi- lános felújítására, tását segíti elő, hogy korsze- A tervnek az eletszinvonarüsítjük a vállalati dolgozok lat meghatározó előirányzamunkaköri és besorolási tai kedvezőnek mondhatók -endjét, módosítjuk a bér'.a- — állapította meg a pénzrifákat. Ezt a Vállalatok ügyminiszter. — A keresetek kozatosan — az eredmények az ideinél gyorsabban, a alakulásával összhangban — fogyasztói árak mérsékeltebalkalmazhatják. Az alsó -is ben emelkednek. Ezek A, a felső bérhatárokat az át- együttes hatására az egy ióAZ ' a re jutó reáljövedelem 3.5—4 Több képviselő felszólaló- rehajtás feladatait. Előnyös vei kielégítőnek mondhatók. inarhan fi a, énítőiDarban lakosnál jobban emeljük a re jutó reáljövede.em 3.5—4 utón kért és kapott szót számunkra, hogy a szociális- de elmaradnak- attól, ami a 5:77 mezőaazdasteban 7-8 nehéz fizikai munkát vég- százalékkal lesz magasabb, émeth Káról? ta országok többségével . - hosszabb távon u elfogadha- f^lé^tSmilSvLe? ^t a. kedvezőtlen körül- nunt ezjévben.^szelén az_öt-^"láfrtu^rS'lv! tó, egyenletes társadalmi és dést tervezünk. árucsereforgalmi megálla- gazdasági- fejlődéshez szúk podásokat, ezekben behoza- séges. 6a Németh Károly, az MSZM1 Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. (Beszédét lapunk 2. oldalán ismertetjük.) Felszólalt az országgyűlés tegnapi ülésén dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter is, aki tárcája feladatainak szempontjából tekintette át a ifi vő évr Mzfia feladatokat irányoz elő, de Elgondolásaink szerint a tette at a jovo eyi gazaa- ezeR teljesítése feltétlenül nemzeti jövedelemnek és a sági feladatokat. Közvetlenül szükséges ahhoz, hogy — az termelés növekedésének mina külkereskedelmi miniszter ez évi elmaradast megszüli- den népgazdasági ágban me'j mények között do'.gozókn il, éves tervben 1977-re tervenöve- va:amint a magas képzet'.sé- zett ütemet. Gyorsabb gazdasági fejlődés Ütemesebben kell . . , , ,,K_xvi kednie az ipari termékek §et. fénylő ^munkakoro.toea termelésének és különösen kivitelének, a gépipari, a Központi fogyasztói irinA bérek folyamatos emu. tézkedésre az ideinél lóval kedése gazdaságilag akkor szűkebb körben kerül sor. , ,, , . megalapozott, ha együttjár Költségvetési támogatással, könnyűipari és az élelmiszer- a jobb munkaszervezéssel. a a termelés ösztönzésevei és ipari cikkekben. Ez csak ak- vállalati belső létszámtaria- szigorú árellenőrzéssel szaAz 1977. évi népgazdasági tetve — biztonságosabbá kor valósulhat meg, ha gyor- lékok feltárásával, a munka- bályozzuk, hogy a fogyasztói terv — az előbbieket figye- váljon az V. ötéves tervben sabban változik a termelés fegyelem megszilarditasaval. árak emelkedése összesen a lembe véve — feszítettebb előirányzott célok elérése. cZerkezete ha szamottevően - uj • ber!anícik a kalmaza- 3,8—4 százalékot ne haladja szerkezete, na szamouevoen &at ezert ^ kell kotni a meg Hozzátehetjük: ebből javul a műszaki színvonal vállalati munkanormák 'tor- több mint 1 szazaiékot az és a minőség, ha lényegesen szerűsítésével és a teljesii- idjn év közben végrehajtott több gazdasagosan értékesít- menyekhez jobban igazodó húsáremelésnek most már hető, versenyképes export- ^^.^f^r'tzíktnr he fgész„evre halása áruval rendelkezünk. Ennek a 'fa S/*kt°rm£r tesz amit a »**«>. a az ic feltélele hoev mi- ruhazasal foly° aron minU nyugdíjban, es a csaladi oóteföbb mSésV helve^ék egv 9 százalékkal emelked- lókban részesülöknél külön , u víi , 7 nek. A terv szerint összesen e'lensúlyoztunk azokat a beruházásokat, ame- 161 tóilliárd fodntot forJl. 1 vSti jövedelemszav? évben"'bővm ^"többek tunk ^ruhazásokra, 13-14 báfyoz^ kereti" koz'cfr^között a timföld^ Ibaf ^i"^-01131 többet, mint eb- lagotan mintegy 5 szazalé— ,.a t'míoIcl. a bau" ben az évben. A költségve- kos bérem-'ssel számolunk xit, a villamos energia, az .. . 3 -- UCIC"»— •»»«" s^omoiunii. A Dél-magyarországi Ma- ban fejezték be — amely december hátralevő munka gas. és Mélyépítő Vállalat népgazdasági jelentőségű, napjain már a hiánypótló 1 december közepére teljes!- ugyanis az itt előállított ter- feladatokon és tervük lúlleitctte idei terv.'éladatait. Uz- mék jelentős része exportra jesítésén munkálkodnak cember 10-ig átadta az 1976. kerül. A szegedi kőolaj- es aecemer 21-ig. Eddig az idö évre tervezeit 2325 darab .a- földgázipari létesítmények pc-ntig ugyanis a fizika kást. Azó a az éoítők a ia- — mint kiemelt beruházás dolgozók ledolgozzák éves kásterv túlteljesítésén szor- — keretében épü'et-koope munkaidáalapjuka*, s így a: goskodnak, s várhatóan ter. rációs irodaházat határidőre év utolsó hetében a DSLÉFven felül még 120 lakást adták át. A lakásépítési és n£j termelési szünet lesz. Ez adnak át. a kormány ív al kiemelt fel- ldd aiatt a házgyári karbankiemét aaatok teljesítése, illetőleg tartók elvégzik az 1977. évi tu, teljesítése mellett megva- zavartalan termeléshez lcsitották a bölcsőde-, óc> szukséges javításokat és tel— . iskolaépítési célkitúzé- újításokat. A váilalat nerr migyár fejlesztésén az épi- Seiket is. fizikai dolgozói pedig a 1 öltés i munkákat határidő slő'.t A dél-magyarországi épi- tarozási és egyéb zárási telkét és fél hónappal kora'o- tök teljesítették tervüket, és adatokon tevékenykednek. Túlteljesítették eruházásokon is seiket. így a szegedi szaAacél termelése, a műanyag szál, a hullámdoboz. a sík-.ölött termékeket gyártó izemek teljesítőképessége. tés beruházási kiadásai 15 ugyanúgy a költségvetési százalékkal nőnek, mert HZ szerveknél is. Ezen fe'ül 500 állami beruházások részari- rmMú forint úgynevezett nya emelkedik. bérkedvezményt nyújtunk A m"üeazdasáei termelés A berJhá?;ásl többletek egyes tei-vcé'ok megva:ősikéts^^-ül magas l í f^tlevő részét a megva- tására. Továbbá ' a kezese,, ránvzaa a" agős idő-á-ássll lósí',ás aaLt, áL° naP enef" arány.a'.anságok mérséklése s^m^! ezért őszintén srólia r^^SSSE? ^ ^^ 3 ^ ^ artalmáz némi bizonytalan fá^ék ép^e és ^^ 3 -agot. de az anyagi techni- szénbányákra költjük. kai és szemelyi feltételek ol- . .. , .... . da'áról megalapozott. A kö- A vállalati és szövetkezel! ta.ános szabályokon túl is vetkező esztendőkben a me- beruházásokhoz mintegy 3.5 A teljes munkaidőben Cogzőgazdaságra váró nagy fel- milliárddá, tobb állami ta- lalkoztatottak legalacsoadatok elvégzését - az ár- ^X^Zdi^Tl ^ ~ ^ezett ,.mu és pénzügyi intézkedéseken zőgazdasági gépek beszerző- (Foiytatás a 2. oldalon.) a ipar és a ruházati ipar fizikai dolgozóinak bérét az ál66. évfolyam 298. szám 1976. december 17., péntek Ara: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \to i% éj 'lA'yylV m Megkezdte munkáját országgyűlés téli ülésszaka