Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-14 / 243. szám
Csütörtök, 1976. október U. 5 Hagyományok és kezdeményezések Sorok a XXIII. Vásárhelyi Őszi Tárlatról {••HHHMMj .íms S ifelp5 Medgyessy Ferenc sarlózé asszonya a Vásárhelyi Öszi Tárlat emblémája. Nagysze, rü jelkép, utal az őszi betakarításra, éves munka ősz, szegyűjtésére, s ilyenkor te,szi mérlegre a kenyér és bor mellé művészi termését a Vásárhelyhez kapcsolódó képzőművészet. Százegy művész több mint háromszáz festménye, szobra, érme, grafikai lapja, iparművészeti alkotása reprezentálja az alföldi realizmushoz kötődő kortárs képzőművészet évi termését. Ahogy gazdasági életünkre mondani szoktuk, úgy jellemezhetjük a XXIII. Vásárhelyi Öszi Tárlat anyagát is: jó évünl^ voIW „Vásárhely képi kultúránk egyik alapvető központja, vannak döntő többségben, tiszta forrásokat őrző hagyó- melyek hol nosztalgikusán, mányokkal és lendületes hol dokumentalista hiteleskezdeményezésekkel" — írja séggel, hol derengő lírával, a katalógus bevezetőjében hol drámai izzással kapcsoLosonczi Miklós művészet- lódnak az eltűnő múlthoz, történész. Bár nincsenek A vásárhelyi múzeum kiállímessze kiemelkedő alkotá- tótermeiben a legtöbb festsok, a tárlat fő vonalát azon mény még ma is olyan művészek alkotásai jelentik, „klasszikus" tanyakép, meakik e táj örökségéből, mű- íyet 50—70 esztendővel ezyészi hagyományainak tiszta el6tt is megfesthettek volna, forrasaibol taplalkoznak. , ... , , . . .. Szalay Ferenc, Németh Jó- Mintha ezt a talat énntetlezsef, Kurucz D. István, Fe- nül hagyta volna az elmúlt jár Csaba, Vecsési Sándor, évtizedek óriási fejlődése. Csizmadia Zoltán, Csikós Tanya _ boglyával gémesAndrás neve fémjelzi azt a iíflteH r 1 Í m • mm ttPl tvmm. 'X* Csizmadia Zoltán: Hóolvadás pillanatfelvételeken rögzített dokumentumait és a festő érzelemvilágát békítette öszsze hármasképében. Időben ez az ív részint több grafika kapcsán Berzsenyiig, részint elsősorban érmekkel az olasz reneszánszig húzódik. Mindezeknek egyszerre sajátja egy tágan értelmezett, elkötelezett realista szemlélet, emberközpontú ábrázolás. Természetesen a megoldási módok nagyon különbözők. — —"J— aM - kúttal s7ek(wrf fiaurávaI A nosztalgiáktól a dokumenvonulatot, mely leginkább kutta1' SZekérre1' ílgulava1' tumokon át, a derengő hankötödik az e tájon kialakult faval, különböző évszakok- gulatokt6, a dekoratív hagyományokhoz, akik leg- ban, eso utan es eso előtt... inkább a múlt örökségének művészi megfogalmazására A töprengés és vívódás törekednek. Ebből követke- természetesen elvitathatatlan zően a táblakép műfaja az, a művészek java alkotásain, mely kapcsolódik e hagyó- Szalay szinte dokumentatív mányőrző tendenciához, míg erejű és hitelű festményein, az előbbi idézet „lendületes bar mint a szocio-művészekezdeményezéseit" elsősor- tek döntő többsége, a mába expresszionizmusig, a lírától a drámai töltésű művekig széles a skála. Különösen figyelemre méltó a grafikai anyagból Almásy Aladár groteszk-ironikus tüske-rajzsorozata, Gabriella, Engel Tevan István, Agotha Margit, Drózdik Orsolya stb. — képviselik. A tárlatot szemlélve nem első ízben vetődik fel a nézőben a kérdés: világunk változásaival, gazdasági, társadalmi életünk dinamikus fejlődésével párhuzamosan bar) n grafikusok — Almásu éro múltat rögzíti, benne fe- Nagy Gábor Tiszagáti portré? £ ° ~ A Tl szül a továbblépés igénye- sorozata, Agotha Margit ba Aladar, Nagy Gábor, Sulyok iehetősége. Németh József rokkos gazdagságú fametszefiguratív alkotásain ismét az tei, valamint az idei Kondorember és szerszám évezredes piakettes Drozdik Orsolya kapcsolatait kutatja, a közép- érzékeny rajzai. A szobrok kori ikonográfia törvényeit közül méltán érdemel figyelötvözve a legősibb ábrázoló- met a szegedi Szathmáry művészet megoldásaival és a Gyöngyi kis terrakotta szobmai summázó törekvésekkel, ra, mely érzékeny plasztikai Fejér Csaba rutinos csend- fogalmazásával, ugyanakkor élete és tanyaképe mellett döbbenetes erejű művészi elsősorban két jellemábrázo- üzenetével ragadta meg a lásban is elsőrangú portréval látogatókat. Mellette Gera alakulnak, gazdagodnak-e szerepel. Ezen alkotások lát- Katalin parasztasszonyfeje, a tán sokadszor fogalmazódik Nívó-díjas Varga Éva játémeg bennünk az igény: sze- kos domborművei. Czinder retnénk tőle minél több na- Antal apró érmei, Kligl Sángyobb alkotást látni. A nem- dor és Ligeti Erika ötletes régiben elhunyt Almási Gyu- plasztikái, Fekete János öszla Béla posztumusz képei szefogott, tiszta fogalmazású egy változásokra is érzékeny, fadomborművei és Csizmadia gyan, milyen művészi hő- de az éltető hagyományokhoz Zoltán népi ihletésű kerámia fokon élik át azt az immár erős szálakkal kötődő mű- faliképei emelkednek ki. Jó több mint egy évtizedes fo- vész utolsó üzenetei, melyek teljessé teszik életművét. képzőművészeti alkotásaink; milyen új tartalmi és formai elemekkel tükröződik a szocialista realizmushoz legközelebb álló, a vásárhelyi művészet köré csoportosuló alkotók ezt a változást? Holyamatot, melyet a magyar parasztság életformaváltásának nevezünk? Hogyan kapcsolódik az elmúló kor búcsúja az új születésével, hogyan változik ezeken a képeken a hajdani klsparcellás Alföld végeláthatatlan táblákká, hogyan ábrázolják ezek-a művészek az életforA fiatal Csikós András elsősorban mint táj- és portréfestő hívta fel magára a figyelmet évekkel ezelőtt. s mindmáig ebben a témakörben készíti — bravúros technikával, virtuozitással — képeit. i lenne egyszer együtt látni Szabó Ivánnak Bartók tiszteletére készített totemoszlopait. Tandi Lajos Á látvány színháza A Kolozsvári Állami Bábszínház vendégjátéka Két este, hétfőn és ked- kaimasabbat találni, ha ko- hol zavaróan hatottak a öen tapsolhatott a közönség mikus helyzetekben bővelke- több 6íkban pergetett játék a Szegeden vendégszereplő dő. vaskos humorral jellem- következetlenségei (hol a Kolozsvári Állami Bábszín- zett szereplőket felvonultató „csupasz" báb játszott, hol a ház együttesének. A Bartók ..játékanyagot" keresünk' — „civil" színész, hol a bábot Béla Művelődési Központ- Bábszínházi feldolgozásra. Az imitáló színész). A pantoban megtartott hétfői elő- egy-két vonás felnagyításá- mim világában való jártasadáson pantomimműsort, val torzzá tett jellemek szin- ság mindenesetre csak jót másnap bábelőadást, Csoko- te felkínálkoznak: bábok- tett a bábművészeknek, akik r.ai özvegy Karnyónéjának kent keljenek életre; a nyer- közül a Karnyónét életre feldolgozását láthattuk. sen egyszerű játékfordulatok keltő Péter János tehetségéBudapesti vendégszereplés alkalmat adnak, hogy vas- vei, mozgástudományával, után érkeztek ide. Szegeden kosán reális cirkuszi forga- nagyszerű „humorérzékenyelőször; de az ország más tag keletkezhessen a szín- e-égével" hatalmas közönségvárosaiban már többször padon. A kolozsváriak mind- sikert aratott. A kolozsvári jártak. Például az első za- ezt kihasználták, ráadásul a vendégeknek két nagyszerű laegerszegi pantomimfeszti- darab humorát megtetézték estét köszönhet a szegedi válón, ahol tulajdonképpen a hagyományos színpadi közönség, amely oly ritkán fölfedezték a 27 éve alakult előadásformákat ironizáló élvezheti e két művészeti ág bábszínház művészeinek kis játékstílussal. Észrevehetően nyújtotta élményeket, csoportját, a pantomimnak nehézséget okozott viszont az kedvtelésből, stúdiókeretek archaikus nyelvezet, és né- S. E. között hódoló együttest. Ko- ^mmmmmmmmm lács Ildikónak, a bábszínház rendezőjének titkos vágya vált valóra, amikor a bábművészethez kívánatos mozgástudomány elsajátításán fáradozó csoport pantonvmegyüttessé szerveződött. Ö hajdan Budapesten, Dienes Valériánál tanult mozgasművészetet, ez volt az alap. amelyről indulhattak a hagyomány és iskola nélküli (az egyetlen pantomimiskola ma Párizsban van) műfaj meghódításáért. Szegedi estjükből nemcsak azt mérhettük le, hol tartanak, hanem azt is, merte. A bemutatott jelenetek sorrendje a műsor tudatos tervezéséről árulkodott: a gesztusnyelv játékos elemeit hangsúlyozó, sok ötlettel felépített, ironikus portrésorozat utón fokozatosan haladt az előadás a csúcspontig, a súlyosabb tartalmakat közvetítő jelenetekig (Az ember és a virág, A bábos és bábuja). Hogy a dramaturgiái tudatosság fontos eleme az együttes munkájának, kitűnt az egyes pantemimszáfftökból is. Nyilvánvaló szándékukat — nem találós kérdéseket akarnak feladni a nézőnek, hanem v'lágos, egyszerű, közérthető előadásmóddal megkönnyíteni a csak egyetlen érzékszervre támaszkodható megértést —, jelezte a klaszsz'kus séma szerinti jelenetépítés. Minden darabnak volt kezdete, tetőpontja, befejezése, akár az egész műsornak. Egyetlen előadás aiapján merészség ugyan a következtetés, mégis úgy véljük, nyitott az együttes útja a művészeti ág eszközrendszerének tökéletesítése és az általánosabb érvényű tartalmak közvetítése felé. A látvány, pontosabban a mozgó látvány megteremtésében produkáltak nem lebecsülendőt a vendégek, a keddi bábelőadásban. Csokonai komédiájánál kevés al,,,, . „_„„ , - E Vásárhely és Alföldmavaltást Wélo-szenvedo centrikug ábr/z0iás0któl aZ parasztság differenciált és bonyolult világát, hogyan cselélődik föl az alkotások során az évszázados szerszám modern gépekké, s hogyan teljesdik ki korunk emberének gondolat- és érzelemvilága? A válasz sajnos még ma sem megnyugtató. Kísérletek, részeredmények, próbálkozások természetesen szép számmal akadnak, de még mindig azok az alkotások idén örvendetesen időben és térben távolabbra is feszül az alkotások íve. Patay László, a mostani Tornyaiplakett nyertese kubai utazásának élményeit festette meg nagy méretű triptichonjában, mely ugyan kicsit idegen testként szigetelődött el a tárlat egészében, mégis felhívta magára a figyelmet nagyszerű mesterségbeli megoldásaival. A vásárhelyi realizmust, egy távoli ország Indítvány gazdasági bírság kiszabására A közelmúltban a főváro- taianul alakította ki. A szasi tanács ipari főosztálya át- bálytalan anyagköltség felfogó árhatósági vizsgálatot számításával a szövetkezet tartott az Argon Elektromos- két év alatt több mint 2 es Gépipari Szövetkezetnél. miJlió forint jogellenes bevéMegállapította, hogy a szö- telhez jutott. A végrehajtó vetkezet a szabad árformába bizottság a szövetkezet ellen tartozó különböző rugótipu- gazdasági bírság kiszabását sok termelői árait szabály? indítványozta. A népművelés Csengelén Több mint egy éve nincs Csengelén olyan szerv, amelyik Irányítaná a közművelődési tevékenységet. De olyan szakember sincs a közlök nevelését nehezíti, hogy csökken a KISZ-tagok száma, és egyre több az alkoholista. Nagy feladat várna itt az ségben, aki felelne azoknak értelmiségre, azonban a köza feladatoknak a végrehaj- ség eddig nem teremtett szátásáért, amelyeket a Köz- mukra olyan feltételeket, ponti Bizottság 1974. már- amelyek vonzanák és megciusi határozatában megfő- tartanák őket Csengelén. galmazott a közművelődés Mindez elhangzott tegnap, fejlesztése érdekében. szerdán a csengelei tanácsPedig lenne tennivaló bő- ülésen, ahol a népművelési ven, hiszen a község 3154 la- tevékenység helyzetét Dorokosából 2700 szétszórt ta- gi Géza általános iskolaigaznyákban él. Az általános gató elemezte. A tanácsülés műveltség fejlesztésén kívül a népművelés helyzetének indokolt lenne a szakmai iesmeretében határozatot hoképzés megszervezése is. A zott, amelyben utasította a tavaly január 1-én <j három szakigazgatási szerv vezetőtermelőszövetkezet egyesülé- jét, haladéktalanul bízzon séből létrejött tsz-ekben nagy meg valakit a népművelési jelentősége van a növény- ügyintézéssel, aki szervezettermesztésnek és az állatte- ten irányítja a közművelőnyésztésnek. A szakmunkás- dési munkát. Ezenkívül szóképzésen kívül nagy teret mos feladatot tűzött ki a kaphatnának itt a TIT által községben élők politikai és rendezett mezőgazdasági té- szakmai műveltségének ememájú előadások is. A fiata- lése érdekében. Befejeződött a szocialista hazafiság kérdéseivel foglalkozó tanácskozás Szerdán Egerben befejező- hirdették ki az 1976. évi dött a szocialista hazafiság honvédelmi témájú irodalmi kérdéseivel foglalkozó orszá- pályázat eredményét, s adták gos tanácskozás. A kétnapos át az egri városi tanács álhagyományos eszmecsere tal alapított „Pro Agria" kirésztvevői ezúttal az interna- tüntetést, cionalizmussal és a békés egymás mellett éléssel öszszefüggésben vizsgálták a témát A tanácskozás szerdai záróülésén Dobozy Imre, a Magyar Írók Szövetségének elnöke mondott beszédet. Hasznosnak és eredményesnek ítélte a kétnapos egri fórumot Ezt követően az egri Park Szállóban rendezett fogadáson átadták azokat a kitüntetéseket, amelyeket a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere adományozott a hazafias nevelés terén elért eredmények elismeréseként. Ez alkalommal Diákköri konferencia Október 26—31. között Pécsett, illetve Budapesten rendezik meg a szocialista országok I. tudományos diákköri konferneiáját. Ezt jelentette be dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára szerdán, a Hotel Ifjúságban megtartott sajtótájékoztatón. Uj film Az utolsó szolgálat Színes szinkronizált amerikai film. Rendezte: Hal Ashby. Zene: Johnny Mandel. Darryl Ponicsan regényéből irta: Róbert Towne. Szereplők: Jack Nicholson, Otis Young, Randy Quaid. Carole Cane. nem zord tekintetű, kegyetlen lelkű tengeri medvék, akik csak nagy pofonokat tudnak adni, és ha kell, csípőből tüzelnek. Egyikük némi jártasságot mutat a lélek mély titkai közötti eligazodásban, sőt olyan irányA vetítés közben néha jut jelző karókat is le tud szűridő arra, hogy a néző elgondolkozzon, miért is guberálta le a pénztárnál a forintokat. Hogy szórakozzon, vagy információkat gyűjtsön egy életformáról, vagy hogy lelke a katharzis szent levében megfürödjön, mert a celluloid szalag a művészet felhőbevesző szirtjeit ostroni, ami alapján rá lehet mondani, jó emberismerő, kedves pofa. Éppen ezért nem éri váratlanul a nézőt, amikor a kísérők jóvoltából kitérők tarkítják a cella-ajtóhoz vezető utat. A büntetésére váró fiú hol a söröspoharak mellett, vagy a jégpályán, hol a boldogsámolja. Jutna néhány perc got kereső szekta szeánszán az ilyen töprengésre, de az unalmat elűzi az amerikai haditengerészet három katobukkan elő. De a szex sem hiányozhat, amit a rendező különös pikantériával spékel nájának harsánysóga, a min- meg. Talán azért nem szeredig kiszámított és már az utolsó percekben érkező aranyköpéseik. A három szimpatikus fickó szárazföldi utazásra vállalkozik, pontosabban kettőjüket parancsnokuk bízza meg azzal, hogy bajtársukat a portsmouth-i tengerészeti börtönbe kísérjék. A forgatókönyvíró nyolc napot engedélyez, hogy az utazás alatt valami azért felvillanjon az amerikai életmódból is, miközben megismerkedünk a bűnös ti meg a nyilvános ház bájos hölgyét a világ efféle dolgaiból nyolc évre kirekesztett katona, mert akkor a filmből múltszázadi történet kerekedne. A rendező pedig kínosan ügyel: a sztori mai és fajtiszta amerikai legyen. Ezért a néző bensejét végig feszíti a kétely, amelyből minden negyedórában kap egy nagy injekcióstűvel. A szorongást okozó kérdés, vajon az erőszak társadalmában fiúval, aki nagyon hosszúra mikor fog lázadni a jámbor nőtt, lomha észjárású, klep- fiú? Sajnos az alapötletet adó tomániás és különös ismertető jele az ártatlan tekintet. A haditengerészet fiatal katonája elkövette azt a bűnt, hogy parancsnoka feleségének jótékony célra gyűjtött pénzét el akarta emelni. Ezért nyolc évet mértek ki rá. A börtönbe vonatozó fiagondolat a képsorok mögött csak epizódként bújik meg. A lázadás módozataiból és annak társadalmi indíttatásából egy gombosfejnyit kapunk, mert a film kihegyezett poénjei a közönség nevetőizmait akarják mozgásba hozni. Feltehető, hogy a lassú jelenetek ellenére ez talember kísérői azonban sikerülni is fog. IL M,