Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-17 / 246. szám

12 Vasárnap, 1976. október 17; A geokémia és a Beszélgetés Grasselly Gyulával Dr. Grasselly Gyula egyetemi tanárt, a JATE Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének vezetőjét, a Magyar Tudományos Akadémia idei közgyűlésén levelező taggá választotta. Ebből az alkalomból életpályájáról, munkásságáról beszélgettünk a szegedi professzorral. — A Magyar Tudomány című folyóirat három kérdéscsoport köré rendezi a harminc újonnan választott akadémiai levelező tag nyilatkozatát. Hadd tegyem Jel én is ezek közül az elsőt: milyen tényezők játszottak közre annak idején a pályaválasztásban? — Soha életemben nem akartam tam ásványtanos lenni. Biológusnak készültem, s különösen az állattan vonzott Egyetemi tanulmányaimat is természetrajz szakosként kezdtem el. S hogy mégis immár harminchat éve a természet élettelen, ám örök mozgásban, változásban levő részének tudományával foglalkozom, a geokémiával és az ásványtannal? Erre a kérdésre választ adok, ha az évek során engem ért hatásokról beszélek. Pályaválasztásomban az első „lökést" az 1939—40-es tanév hozta meg: fölvettek az Eötvös Lóránd kollégiumba, amelynek igazgatója Szabó Zoltán akadémikus,— akkor egyetemi magántanár — volt. Neveltjel már elsőéves korukban hozzá szoktak a kitartó, rendszeres munkához. Arra buzdított bennünket, hogy ne elégedjünk meg az előadáson elhangzottakkal. Külön feladatokkal látott el bennünket, és a számonkérésről véletlenül- sem feledkezett meg. Ö terelte figyelmemet a kémia felé, s tanácsára vettem fel a vegytan szakot is a természetrajz mellé. Tulajdonképpen ez volt az első lépés, amely mai hivatásomhoz vezetett. És a többi? Elmondom azt is sorjában, de hadd beszéljek előtte valakiről, akit tanítómesteremként tisztelek, aki hallgató koromtól évtizedekig fogta a kezemet, szeretettel és vigyázó gonddal segített pályámon. Koch Sándor professzor 1940-ben került Szegedre, amikor én a második évfolyamot kezdtem az egyetemen. S hogy a harmadikban már az ásványtannal jegyeztem el magam, azt neki, az ő páratlan egyéniségének köszönhetem. — Nemrégiben ünnepelte a Kossuth-díjas egyetemi tanár 80. születésnapját. Ügy tudom, a tiszteletére rendezett ünnepségen ön köszöntötte az Akadémia, a tanszék jelenlegi dolgozói nevében a volt tanszékvezetőt, az egykori tanítványok nevében pedig a példás nevelöt. — Csa'ádi ünnepség volt ez, amely kijár annak, aki az apai gondoskodással, szeretettel soha sem fukarkodott. Első szegedi tanítványai az én generációmból kerültek ki. Nagyon sokat kaptunk tőle útravalóul, s nemcsak szakmai tekintetben. Budapesti szokását nálunk is meghonosította: szombaton délutánonként összegyűjtötte érdeklődő hallgatóit, és — miután leszögezte: szakmáról egy szót se! — beszélgettünk. írókról, akiket a közéoiskolai tankönyvek nem említettek, vagy csak igen szűkszavúan, Adyval, Mórával, Tömörkénnyel ismerkedtünk, a festészet és szobrászat legkiemelkedőbb egyéniségeivel, alkotásaikkal. Igv pótolgattuk az ásványtan professzora segítségével az Iskolában, vagy a családban hiányosan felszedett művészeti ismereteinket. Az ő példáia mentett meg a szakbarbárságtól, ő mutatta meg, hogyan kell harmonikus életet élnün" : megosztva önmagunkat a család és a hivatás között, vállalva és teljesítve kötelességeinket az oktató-nevelő, a tudományos munkában és a társadalmi életben egyaránt. Vonzó egyéniségének is szerepe lehetett abban, hogy az ásványtant is vonzónak találtam. Harmadévesen gyakornok lettem az ásvány-kőzettani tanszéken, 1941-ben, és tizenkét éven át az ásvány-kémia, az ásvány- és ércelemzési metodika foglalkoztatott. — Hirtelen egy tucat évet ugrottunk. Beszélgetésünk során csupán egyetlen mondat az, ami mögött több mint egy évtizedes munka rejlik. Mit termett ez az 1941-ben elvetett mag? — Az akkori tudományos minősítési rendszer bevezetésekor, 1952-ben tudományos tevékenységemre megkaptam a föld- és ásványtani tudományok kandidátusi fokozatot, a következő évben megjelent a könyvem, Ásvány- és ércelemzési módszerek címmel. És ekkor volt részem a döntő, a •végleges „pályamódosításban" is: Szádeczky-Kardos Elemér akadémikus, a hazai geokémiai kutatások » megindítója, a geokémiai szemlélet kialakítója megkért, hogy Földvári professzor mellett én is lektoráljam Geokémia című kézikönyvét. Úgyéreztem, ismereteim ehhez elég hiányosak. Nekiálltam és beledolgoztam magam ebbe a témakörbe. Olyannyira, hogy 1959ben geokémiai tárgyú értekezéssel szereztem mega tudományok doktora fokozatot, — A geokémiai kutatások hogyan segítik mindennapjaink gazdaságát, milyen hasznát látja az ipar, a tanszéki laboratóriumokban végzett mutikának? — Kapcsolatunk nagyon szoros. Olyannyira, hogy tizenhét éve az úrkuti mangánércbánya vezetőinek ösztönzésére kezdtünk el foglalkozni a hazai mangánérc-telepek ásványtanával és geokémiájával. Szükségességét azóta is igazolták a hazai és külföldi ipar számára nélkülözhetetlen ásványi nyersanyagok iránti igények. A mangánrcek fontossága, sokoldalú ipari hasznosításának jelentősége, az eredmények és az, hogy sok kérdés vár még megoldásra, oda vezetett, hogy javaslatomra 1967-ben St. Andrews-ban (Skóciában) tartott konferencián megalakult egy munkabizottság, amely a mangánkutatás nemzetközi öszszefogására hivatott. A bizottságnak azóta is elnöke vagyok. A szervezet sokat fejlődött az évek során, s az idén nyáron a Sidney-ben tartott 25. Nemzetközi Geológiai kongresszuson már lehetőség nyílt arra, hogy a szervezőmunkában megnyilvánuló együttműködésen kívül tudományos téren is megteremtsük a nemzetközi munkamegosztást és a koordinációt. A jövőben — az UNESCO-nak és a Geológiai Tudományok Nemzetközi Uniójának korrelációs programja keretében — kiemelt témaként végezzük ezt a munkát. A nemzetközi összefogás eredményeként jelenik meg jövőre a magyar Akadémiai Kiadó gondozásában egy háromkötetes nemzetközi monográfia, amely a mangánkutatás területén elért 'eg újabb eredményekről ad számot. A tanszék másik kutatási témája szintén ipari, gazdasági igén vekből fakad: az országos szénhidrogénprogram célkitűzéseit szolgálja az üledékes kőzetek vizsgálata. Emellett részt veszünk még a néngazdaság számára jelentős értéket képviselő recski mélyszinti ércesedés kutatásában is. — Ügy tudom, több tudományos társaság tagja, tudományos tisztségek viselőie. Itthon, Szegeden van-e ideje, energiája eleget tenni az efféle meobízásoknak, hiszen a SZAB földtudományi szakbizottságnak is elnöke. — Be kell vallanom, sajnos ezen a területen kevesebb eredményt sikerült felmutatnom, mint * szerettem volna. Egyik fő gondunk az, hogv míg a kémia, fizika, biológia és a földrajz a középfokú oktatásban önálló tárgv, a földtudománvok népgazdasági fontossága ellenére kiszorulnak az iskolából. Más szakbizottságok tevékenysége iránt érdeklődnek a megfelelő tudományos területen működő tanárok is, mi azonban rájuk nem számíthatunk. Ugyancsak nem bázis többé a szénhidrogén kutatásban közreműködő geológusgárda sem. őket Szolnokra szólította munkájuk. A közeljövőben megkíséreljük a hldrogeológusokat bevonni a SZABban folyó tevékenységbe. — Es végül: sikerül-e valóban megteremtenie azt a harmonikus életet, amelyre Koch professzor nevelte tanítványait? Hogy a tudomány megkapja, ami a tudományé, az a beszéltésből kiderült. De a családra, a pihenésre, a szórakozásra jut-e idő? — Naolrendem: reggel 9 körül bejövök és este 7-ig, fél 8ig itt vagyok. Eközben a programot nem én határozom meg; az oktatás rendje, a tanszékvezetéssel járó teendők, a társada'mi kötöttségek. És ami időm még marad, az a kutatásé. A család körében így kevés időt tudok tölteni, akár más ember, aki a tudomány rabja. Szeretek olvasni, különösen az életrajzokat, a történelmi regényeket, de ha nagyon fáradt vagyok, nem szégvellem: legjobban egy jó detektívregény tud kikapcso'ni. Sokat utaztam edrig. s akármerre járok, el6Ő az óvá-os, amit fölkeresek. A régi utcákon bolyongva olvasmányélményeimben kutatok, s gvakran bukkan fel ilvenkor a Passuth-könyvek légköre. Hogy mikor pihenek? A szombat délutánok a legnyugodalmasabbak. Vasárnap délelőtt azonban már asztalhoz ültetnek levelezési restanciáim. Van azonban igazi hobbim is, csak sajnos az évszakok szabiák meg, mikor hódolhatok neki: a kert. Az egész éves sze'iemi munkához a Balaton nartián merítek enere'St: gyümölcsfáimat ápo'om. és olvan jó, amikor a napfényben, a friss, tiszta levegőn elengedem magam. CHIKAN AGNES Mire jó ez a törvény ? A kérdést nem kevesen tették fel azok közül a tízezrek közül is, akik az elmúlt másfél-két év alatt résztvettek a törvénytervezet vitáin. Mert a tervezetet a legkülönfélébb szinteken, és résztvevőkkel igen sokat vitatták, s hogy viszonylag hosszú idő után kerül csak az Országgyűlés elé az bizonyára annak is a jele, hogv a felmerült észrevételek alaoján volt mit átalakítani, beledolgozni a tervezetbe. A válasz a miértre elsősorban jogi természetű, amelyre azonban a magyar parlament csakúgy, mint nagyon sok, más, szocialista és nem szocialista törvényhozás is válaszolt azzal, hogy létrehozott ilyen szankció nélküli törvényeket Elég talán emlékeztetni az ifjúsággal kapcsolatos törvényre, vagy a világ legtöbb országában valamilyen formában létező alkotmányra. Alaptörvények ezek, amelyek természetesen nem nyújtanak automatikus biztosítékokat a végrehajtásra. (Ilyent persze a szankciókkal járó törvények sem nyújtanak). Mégsem lehet mellékesnek tartani, hogy például a magyar Alkotmány törvénybe iktatta a munkához való jogot, vagy a nők és férfiak teljes egyenjogúságát. Ettől még nem biztos, hogy minden munkahelyen valóban egyenlő jogokkal rendelkeznek a nők és a férfiak, de ez egyén és a közösség számára fontos tudni, hogy ahol ez nem így van, ott törvénytelenül járnak el. Megszüntetésén fáradozni kötelesség. Ezek szerint a közművelődési törvény legfőbb előnye, hogy lesz egyáltalában Ilyen törvény? Ilyen végletesen is meg lehetne fogalmazni, ha a dolgok ennyire elvontak lennének a valóságban, mint ahogy a jog — szükségszerűen — mindig is elvontan foglalkozik a valóság tényeivel. Szerencsére — vagy természetesen — az élet dúsabb, összetettebb, gazdagabb, s egyúttal egyszerűbb is. Az emberek dolgoznak, hogy megéljenek, hogy amennyire csak lehet a munkában kibonthassák személyiségüket, hogy sikerélményük legyen, hogy kényelmesebbé, gazdagabbá tegyék az életüket, a munkában és persze a munka után is. Otthon a lakásban, a kertben, a könyvtárban, vagy a klubban, a moziban vagy a tévé előtt, színházban, vagy a napon heverészve, hegyremászva és székben lustálkodva, kiállításon, vagv a szomszéd kerítésén barkálcsolva. Az életnek azt a nyolc óráját, amit dolgozunk — már mint a munkahelyen — számtalan tőrvény, rendelkezés szabá'yozza. (Egyesek szerint túl sok is van belőlük). De azt a másik nyolcat, amit nem a munkahelyen és nem alvással töltünk, azt is el kell rendezni. Na nem szabályozással, nem azzal, hogv bárkinek is rendelet írja elő; most éppen mit kell, vagy mit lehet csinálni. Rágondolni is rossz ilyen rémkénekre, amelyek — akár a legjobb ndulattal — éppen attól fosztanák meg az embereket, hogy legszemélyesebb érdeklődésünket, kibontásra, váró készségeiket, vagy éppen a pihenéshez szükséges perceiket áldozzák fel, valami közősséginek vélt közművelődés oltárán. A részvétel, vagy éppen részt nem vétel, a közművelődés bármely formájában csak magánügy lehet. Ám, ha egyszerre jut eszébe ötvenezer embernek, hogy november táján fát akar ültetni, és ehhez jó lenne valami szaktanfolyamon ismereteket szerezni, akkor ez az egyén szempontjából magánügy, de a társadalom számára már közügy. Az, hogy valaki a Szépművészeti Múzeumot választja vasárnap délelőtti szórakozásul vagy a kocsmát az az Illető magánügye, de, hogy sokan válasszák a múzeumot is — ez a társadalom közügye. Az, hogy valaki szabad óráiban elmegy pénzért árkot ásni a harmadik faluba, s ezért este holtfáradtan kikapcsolja a televíziót, mert abban Shakespeare III. Richárdját játsszák, az az illető magánügye. Ám, hogy sokan értsék: a III. Richárd is adhat valamit az élet gazdagításához, nemcsak a harmadik faluban keresett pénz, ez már megint csak közügy. A példákat, a párhuzamokat, a végtelenségig lehetne sorolni, de talán ennyiből te kitetszik: mire való ez a készülő törvény. Ami az egyes ember számára magánügy, annak mindig vannak közösségi, társadalmi vonatkozásai a kultúrában Is. S ha egy társadalom azt a célt tűzte maga elé: segíti az embert, hogy életét a lehetőségek szerint minél gazdagabban, teljesebben élje végig, akkor segíteni kell ebben a látszólag magánszférában Is. Anélkül, hogy bárkinek, bármit előírnánk. Ezt a segítséget szolgálja a törvény. Ami persze előírásokat is tartalmaz majd, főként a végrehajtási utasításban. Előírásokat, követelményeket, nem az egyes emberek számára: az intézmények, társadalmi szervezetek, művészeti műhelyek, tömegkommunikációs rendszerek számára, általában minde-ki számára, akinek valamilyen formában dolga van más emberek művelődésével, Időtöltésével, szórakozásával, őket sem büntetéssel fenyegeti a törvény, hogy több segítséget adjanak, végezzék el a dolgukat jobban; inkább a feladatok pontosabb megfogalmazásában, a tennivalók egymásra utaltságában ad eligazítást a törvény és szab mértéket S ha meg lesz a közművelődési törvény, ettől önmagábm ugyancsak nem pörögnek gyorsabban a fogaskerekek. De a törvény mércéje alá állni, ho ^y megnézzük milyen magasak- vagyunk, akár már holnap is 1<£ het. Különösen ha holnap után még gyorsabban szeretnénk növekedni. BEKNATH LÁSZLÓ