Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-05 / 210. szám

.Vasárnap, 1976. szeptember 5: re « V llVaVM Az ÁRGUS—1 kísérlet B

ertalan professzor Öveges tekintettel meredt íróasztalára, amelyen pár perccel előbb titkárnője különös „kiállítást" rendezett. Középen néhány gépírásos Iraton egy sötétkék, műanyag fedelű vastag füzet feküdt; jobbra kis kupacban személyes apróságok: karóra, két arany pecsétgyűrű. személyi igazolvány, autóbuszbérlet. zsebkés és egy Parker golyóstoll. Az íróasztal másik leién, összehajtogatott vezetékkel, egy hallókészülékhez hasonló műszer feküdt nagyobbfajta üres borítékon, amelyben — címzéséből és a postabélyegzőből ítélve — az egész küldemény érkezett. A földszinti dolgozószoba ablakai az intézet gondozott parkjara nyíltak. Az erkélyajtó is nyitva volt. Kellemes kora őszi napfény es meleg áradt befelé, a teraszon feketerigók szökdécseltek. A madarak élénksége végűi a professzort is kimozdította bénultságából: ujjai reszkető kaparúszással elindultak a kék fedelű füzet felé... Ügy forgatta a kezében, mintha még sohasem latta volna Pillantása gépiesen siklott végig a fehér címkére fekete tussal írt feliraton: „KUTATÁSI NAPLÓ — Árgus—1 kísérlet — dr. Martin Géza — Cerebrológia" Valahol a közepe tóján nyitotta fel. visszahajtott néhány oldalt, és olvasni kezdett. JÚLIUS 6. A számításba jöhető kísérlett állatok közül a 17. számú (Zéró. német juhász, kan) bizonyult a legértelmesebbnek. Egy alvási periódusban két REM-fázis! Futó I ábmozgós-tmitáció . .. Ritmikus mozgás, szünetek, fülmozgatás, farokmozgatás... Kifejezett, határozott álomreflexek! JÜUUS 7. Elhatároztam, hogy a harmadik fázisban Zérót fogom majd felhasználni! Addig is magamhoz szoktatom. A cél világos. A hozzá vezető út hasonlóképpen, fgy most már -csak" a „járművet ' kell megtalálnom!? A tűelektródos módszer nem jó. Túlságosan roncsolja az agyszövetet. Egy bizonyos: az álomból kell kiindulni! Az álam: „belső film", amelynek felvevőkamerája a szem, vetítőgépe, filmszalagja «* vetítővászna pedig — együttesen — az agyban rejtőzik! Első lépésként tehát mindenképpen ezt a belső filmet kell valamiképp rögzíteni és kivezetni! JULI US 2L Nem sokat haladtam előre. Á szakirodalomban Burton és Keyno szomniológiai munkám kívül alig találtam valamit Engem egyelőre nem a teljes agyműködestudat mechanizmus érdekel, annak kis része csupán: maga az. alom, mint az agyban keletkező kepjelenség! JÜUUS 25. Elkészítettem a részletes kutatási programot és benyújtottam a főnöknek. Ráharapott: behívott, es alaposan kifaggatott Ügy lálom, tetszik neki az egész, csak a főnöki tekintély kedvéért tesz ugy, mintha akadékoskodna. JÜUUS 26. Zéró már úgy hozzám nőtt, mintha évek óta a gazdája lennék. Végtelenül hálós, amiért kiemeltem a halálraítéltek közül... Remek állat, a főnök is megkedvelte, ö t már nem fogom kínozni' Fájdalomokozás nélkül fogok belőle egy tökéletes vakvezetőt valóságos „élő szemet" varázsolni! Élő szemet, az olyan vakok számára, akiknek agyi látásközpontja ép. így vakságuk a „felvevőkamera", a szem betegségének vagy sérüléséneit következménye... A látás agyi központját az „area peristrata"ban már hónapokkai ezelőtt feltérképeztem. Szerkesztettem egy moduláló, neurotranszmittens bioreceptort, és tűelektrőddal bevezettem a központba. Sajnos, ily módon csak kusza fényfelvillanásokat tudtam kivezetni a telerecording képernyőjére.... Ez az út nem járható. Nem ez a járható út! A megoldás csakis a tökéletesebb receptor: egy „távolról" — kívülről, a koponyatelőn át! — üzemeltethető impulzus felvevő- és -továbbító receptor AUGUSZTUS a. Megtaláltam! A távirányítás az űrhajózás jóvoltából óriásit fejlődött. Automata kutatószondáink ma már a naprendszer külső bolygói körül röpködnek: kutatnak, mérnek, fényképeznek, és — ami a legfontosabb — impulzusokat vesznek fel és továbbítanak vissza a Földre!... Egy szaklapban figyeltem fej a vizisztorra, erre a miniatűr távreceptorra, amely fókuszált elektronsugár-nyalábba) oldja meg a felvevés, modulálás es elvezetés problémáját Ez kell nekem is! Ha ezt a vizisztort egyesíteni tudnám az én bioreceptorommal, nem kellene többé kifúrni, átfűrészelni a szerencsétlen kutyák koponyáját, és platina csövekbe ágyazott tűelektródokkal tűzdelni tele az agyvelejüket. E helyett elég lesz koponyájukra rögzíteni a távreceptort, finomszabályzóval kitapogatni a látásközpontot, és pontosan beállítani a fókusztávolságot... AUGUSZTUS 15. Az ellátó szolgálat beszerzett egy tucat vizisztort!... A bioreceptorrai való összeházasítás a vártnál könnyebben ment. Az új receptoregységet ragtapasszal rögzítettem a 31. számú kísérleti állat (Cézár, korcs, kan) koponyájára. és vezetékkel kapcsoltam a telerecordinghoz. Utóbbival nem vdlt különösebb nehézség. A receptort a felvevő optikai kamerarendszer csatlakozásába kötöttem. Cézárt elaltattam, és vártam az első REM-fázist. Megkezdődött: a telerecording képernyőjén megjelent az első álomfilm!... Egy műanyag tálkát láttam lassan közeledni a rácsos kutyaketrec padlóján, tele tejbegrízzel. Premier plánban a gríz hullámzani kezdett, úgy tűnt, mintha én magam a saját kutyanyelvemmel habzsolnám Cézár kedvenc táplálékát... Természetesen „némafilm" volt, egyelőre csak a kép, a látás effektusa érdekel! A többit mind meghagyom a kutyáknak, főleg a Nzaglóeffektust. amely legfontosabb tájékozódó érzékszervük. AUGU8ZTUS 20. Megvan a mechanizmus és a készülék! Az első fázis befejeződött. Következik a második: meg kell kísérelni a kutya szemével ébrenléti állapotban felvett — tehát látott — képek folyamatos átjátszását a telerecordingrai AUGUSZTUS 27. Mivel most mór nem az „álomvisszaverődést", hanem a közvetlen „élőadást" kellett kivezetni, valahová félútra — a szemgolyókban elhelyezkedő, képalkotó ideghártya és az agyi látásközpont közé — próbáltam beirányozni a távreceptort... Első kísérletezéseim ijesztő kudarccal fenyegettek: bekapcsolás után a kutyák megzavarodtak, ugrálni, vonítani kezdtek!? Hamar rájöttem, mi a baj. A receptor a teljes képanyagkvantumat elvonta agyi látásközpontjuk elől! Amikor tehát bekapcsoltam a receptort, elsötétült előttük a világ, megvakultak!..! Szerencsére — és hála a vizisztornak! — kikapcsolás után minden rendbejött. Üjra láttak, és megnyugodtak. Alapos vizsgálatokkal kimutattam, hogy sem a szemük, sem az agyuk nem szenvedett semmiféle károsodást. A megoldandó feladat adva volt: az állat szemével felvett látáskvantumot meg kell oszta. n i, oly módon, hogy abból az állat saját agyába i s, a telerecording képernyőjére i s jusson ... A megoldás viszonylag egyszerűnek bizonyult, kiderült, hogy minden a receptor pontos beállításán múlik. Nagyon gondosan kellett elvégezni a beállítást, egyidejűleg pedig elektromos impulzuserősítést is adagolni a kutyák halántékcsontjára. Ennyi volt az egész! Rövid keresgélés után valamenynyi kísérleti állatnál sikerült ily módon „élesre" állítanom a képet, már amennyire ezeket a „kutyaszemkamerával" felvett képeket a telerecording monitorján egyáltalán élesnek lehetett nevezni... Sajnos, az emberi szem igényéhez képest életlenek, homályosak, színtelenek voltak. (De hiszen ez még csak az első... legelső kísérlet!? Még tökéletesítésre!) De, ami a legfontosabb: a kutyák most már teljesen nyugodtak maradtak! Tökéletesen sikerült tehát a látási impulzuskvantumot megosztani saját agyuk és a telerecording között! A kitűnő látásvizsgálati teszteredmények is ezt igazolták. SZEPTEMBER 5. Megírtam egy időközi jelentést a Főnöknek, és — saját felelősségemre — engedélyt kértem a harmadik, döntő fázis levezetéséhez. A kísérleti „vak" szerepét természetesen magam vállalom, „élő szemem" pedig Zéró lesz. Nem akart kötélnek állni!? Végül, nagy veszekedés után, vala_ miféle „veszélyességi nyilatkozatot" íratott alá velem, és „hallatlan, ismeretlen veszélyekkel" ijesztgetett. Közöltem vele, hogy hajlandó vagyok akárhány papírt aláírni, sőt, hogy tökéletesen mentesítsem őt és intézetét az efféle „hallatlan könnyelműség" felelősségétől: holnaptól szabadságra megyek! SZEPTEMBER 3. Mától szabadságon vagyok. Itthon is megvan minden a harmadik menethez... Elkezdtem Zéró felkészítését. Szemmel láthatóan jókedvűen, a legcsekélyebb fájdalomérzés jelei nélkül viseli el a receptorálást. Szinte észre sem veszi sem az álom-, sem az élő közvetítések kivezetését a lelerecordingra. Most már én következem! Telerecording helyett saját agyamat fogom Zéró „élő szeméhez" kapcsolni! SZEPTEMBER 12. összeállítottam a fejre kapcsol, ható receptort: közönséges, diszkrét hallókészülékhez hasonlít. Eddig még csak a Zérótól származó, telerecordingra rögzített anyaggal foglalkoztam. Szerkesztettem egy tökéletes sötétséget biztosító, dobozszerűen záró fekete szemüveget Feltettem, leültem a telerecording mellé, fejemre csatoltam a receptort. Elindítottam a telerecordingot, és a fülem mögé került készülék finomszabályzójával elvégeztem a fókuszálást... Semmiféle fájdalmat nem éreztem, mégis, hihetetlenül furcsa valami volt a közvetlen agyi látás!? A legelső alkalommal nem is bírtam elviselni: pánikszerűen kikapcsoltam a receptort, és letéptem magamról a szemüveget! Több kísérlet után, fokozatosan hozzászoktam. De vajon milyen lesz az, amikor közvetlenül és folyamatosan látok majd Zéró élő szemével?! Bertalan professzor felsóhajtott, abbahagyta az olvasást, kigombolta ingét. A napló eddigi rendezett, olvasható kézírása a következő bejegyzéstői megváltozott. Kusza, aszimmetrikus, alig olvasható sorok következtek. SZEPTEMBER 12. Mindennek vége! Valahol hibát követtem el. Igaza volt a Főnöknek: kevés volt a kontroll, és... Nem lett volna sza... Az ideghártya! Valószínűleg a látóidegvégződések' károsodtak! A szervezet nemcsak az idegen, hanem a feleslegessé változtatott saját szervet is kiveti, elpusztítja!? Amikor elkezdtük Zéróval az udvaron, minden jól indult, bár rettentő furcsa volt legelőször úgy látni!... Külön látni... lentről látni... Elvesztettem az egyensúlyomat, le kellett ülnöm. Zéró szemén át egészen más világ volt körülöttem! Nem bírtam tovább! — „Ezt is sokat kell még gyakorolni!" — gondoltam magamban, kikapcsoltam és a fejemről is levettem a receptort. Levettem a szemüveget is, és akkor... utána is! — sötétség vett körül! Rögtőn megértettem, mi történt. Megvakultam! Ekkor egy kétségbeesett gondolat villant át rajtam: az egyetlen megmaradt lehetőség! Üjra a fejemre csatoltam a receptort... a beállítás megvolt... a sötét szemüvegre már nem volt szükségem. Bekapcsoltam — és újra láttam. Láttam — de mit? A kék eget és a felhőket — Zéró kutyám ugyan. is felemelt fejje) vonított... Most már mindegy. Mégis látok. Most mar mindig csak így.. Zéró szemén át... de mégis: látok! SZEPTEMBER 19. Két napja megállás nélkül gyakorolunk — és szenvedünk. Most már igen: szenvedünk! TűrhetetFazekas Lajos: Hidak, csillagok Éj. A levegő tiszta és hideg, a fénynek most nincsen udvara. Hidak, csillagok nézik a vizet; sötét házak. Ballagok haza. A túlsó parton neon-lámpasor, reklám villog — fények özöne. Egy dalt dúdolok, szerelemről szól; pár sor maradt csupán, s a zene. A vizén fémek fény-hfdja remeg, — fény-pillérek hegyén íény-hidak, — a nyugalmat tartják; — a reggelek súlya alatt összeomlanak. Vidor Miklós: Kecskebérc Ttt fönn csak a koptatott ezüst erdők prém ködök éles híg korty a kemény levegőből A többi lenn maradt elnyelte a város Magad Is odalenn maradtai hogy irigyeld a másikat aki itt áll tákolt fahídon a szurdék fölött omlás fölött — a mélybe rohanó fék koptatott ezüst ágai dér bolyha prém ködök szakadozó hálóiban s kristályokat lehel Aztán az ösvény ví sara felé a ház a lopva sötétülő délután mesevilága Eltűnt őzek a meredek szorosban lelküket többé vadász golyója nem ért A halottat már meg nem ŐHk megtörtént vele minden kínja kimúlt a sötétbe szökflc csak egy emléket visz el innen Ösztöne sose pusztul konokul rejtőzve vigyázza foglyul ne essen ott túl boldog föltámadásra. tarkóm parázslik! Zérő ls egyre nyugtalanabb, és — nem akar szót fogadni. Kénytelen vagyok kemény eszközökhöz nyúlni! Hiszen neki most már mindig oda kell néznie, ahová é n akarok ... ahová én akarom! Most, amikor írok... itt ül az ölemben és a naplót nézi... Ha pontosan oda néz, ahová én akarok, akkor... csakis akkor ... tűrhetően látok'. Mi mást tehetnénk most már? Csak egy valamit! Amíg nem lesz tökéletes az „élő szemem", addig nem mozdulok ki innen! Segítséget sem kérek. Nem! Nem kell segítség! Konzervem, élelmiszerem van itthon elég mindkettőnk számára. SZEPTEMBER 23. Ez lesz... az utolsó bejegyzésem a naplóban. A többit majd ... Ez már a pokoli Nem bírom tovább! Zéró teljesen megváltozott. Nem akar engedelmeskedni! Rájött azza] a sátáni eszével, hogyan béníthat meg! Nem n y i tja ki a szemét! Hiaba ütöm, verem: csukott szemmel kúszik, menekül előlem! Mégis én maradok a győztes: a póráz és a receptorvezeték a kezemben van! Nem engedem el, inkább Hiszen nélküle ...az ő nyitott szeme nélkül... tehetetlen vagyok! Nem ütöm .. . meg ... többé. Sikerült Kibékültünk. Üjra itt ül az ölemben és a naplóra néz. De... holnap majd". Bertalan professzor összecsukta a füzetet. Egy pillanatig mintha azon töprengett volna, mit csináljon vele, azután gépiesen letette az íróasztalra. Arcát tenyerébe szorítva ült még egy darabig, majd az előtte heverő iratokból kézbe vette a legfelsőt. Láthatóan csak a vastag betűs cím <-* nahany. n kelte: — „BALESETT JEGYZÖKÖNY" ... végzetes figyelmetlenség... piros jelzésen haladtak át... a kutya eltépte pórázát és elmenekült... negyventonnás kamion" ... Visszatette a jegyzökönyvet. Üjra kézbe vette a naplót, visszatette a helyére, aztán hirtelen az asztalra borult, és két karjával egybesöpört mindent. Sípoló hangok térítették magához. A házitelefon szólalt meg. — Halló?... Maga az? Miért zavar?! Igen. Végeztem. Kivihet mindent. Nem értem... mit mond? Hagyja már abba a siránkozást! öt már úgy sem támaszthatjuk feL Az élet kegyetlen, és megy tovább! Lehet, hogy holnap maga vagy én járunk ugyanígy! Ebben az örült nagyvárosi forgalomban permanens veszélyben forog valamennyiünk élete! Igen. „Közönséges" közlekedési baleset... A rendőrséggel már nincs semmi dolgunk. Vigye át ezeket a munkaügyi osztályra. Intézzenek el mindent. Igen... igen: „az Agy- és Idegélettani Kutatóintézet saját halottjának tekinti dr. Martin Gézát, tragikus hirtelenséggel elhunyt tudományos főmunkatársát..." Nem. Nem őt nevezem ki! Perjési doktort hívják haza 6ürgősen Maliból! ö veszi át a munkakört... Lecsapta a kagylót és kirohant a teraszra, onnan — futólépésben — tovább a parkba. Ott leült az első útjába kerülő padra és — láthatóan megkönnyebbülten — cigarettát kezdett keresni a zakója zsebében. A közelben megrezzent egy bokor. Csontsovány, csapzott szőrű kutya bújt elő és feltartott orral szimatolva, szűkölve Bertalan professzor felé vánszorgott. ^ L&E&NA1 ZOLTAK / f