Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-08 / 108. szám

10 Szombat, 1976. májas í." 3 aSÜ BEJ £313 Restaurátor a kastélyban A Tévé-Maci tetszik a gyerekek­nek. Szinte csecsemőként ismerked­tek meg vele, s bizony iskolások már, mikor az esti mese zenéjére, mindent hátrahagyva, nem rohannak a készülékek elé. Tulajdonképpen ez nem is baj. Ha a mesék oktatnak, szórakoztatnak, s beleillenek a gye­rek képzeletvilágába, megérti az in­telmeket, a jótanácsokat. Sokszor maguk ítélkeznek, sőt véleményt mondanak az elhangzott meséről, a kedvelt vagy ellenszenves szereplők­ről. Szerencsére egyre több mese­filmről lehet elmondani, hogy jó. Sajnos, mégis akad olyan, amelynek nézésétől a józanabb szülők eltilta­nák a gyerekeiket. Ilyen az is, ami most megy hétről hétre, Gabi és Dorka címmel. Gabi egy iskolás fiú, Dorka pedig egy 50—55 kilós' ko­mondor, jó étvággyal és dús szőrzet­tel megáldva. Talán sokan kibékül­nének a naiv történettel, ha nem Kutya-ügy lenne minden adásnak visszatetsző csattanója. Ilyenek például, hogy csak a lakásban lakhat, aztán vackát csak perzsaszőnyeggel lehet bélelni, s hogy a kutya együtt eszik a csa­láddal, az asztalnál ülve. A kutya kedves, hűséges állat, de a helye mégsem a szobában van. Állandó pajtása sem lehet a gyerek­nek. Nem kutya kellene Gabinak játszótársnak, hanem egy kistestvér. Annak örülne ő igazán. A komondor a nyáj mellett őrző­védő szolgálatot teljesítő, nagy testű, gubancos szőrű pásztorkutya. A ko­mondor azt szereti, ha nappal ólja vackába húzódva figyelhet, és este bejárhatja az őrzésére bízott terüle­tet. A szabadban érzi igazán jól ma­gát. Elképzelhető, hogy az adórendelet megjelenése óta csökkent a kutya­létszám. Ezért vállalhatta tehát a tévé ezzel a sorozattal azt, hogy megpróbálja ismét fellendíteni a szobakutya kultuszát. Kutyát a csa­ládba! — hirdetik. A gyerekek szí­vén át próbálnak hatni a szülőkre. Az igazi csattanó ezután követke­zik. Üjabban már kutyahirdetést is ad a tévé, kutyaszereplőkkel. Csa­holnak és kutya-szépségversenyre csalogatják a televízió előtt üldégől szobakutyákat. Vajon melyik lesz az idei Miss World kutya? Megtud­juk-e? Ja, majd elfelejtettem. Le­het, hogy hamarosan csak kutyané­zőknek indul egy tizenháromrészes kutyasorozat. Miket kell megérni! Radics Ferenc A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat faszobrász restaurá­tor műtermében felújítják a fertődi kastély dísztermének gazdagon faragott, aranyozott, rokokó tükörkereteit és a keszthelyi Festetich-kastély velencei tükörtermének fémin­tarziás falburkolatát. Képünkön: A kastély fémintarziás falburkolata restaurálás alatt 20—25° Várható időjárás szombat estig: Főként felhőképződés, elsősorban az ország észak­keleti felében elszórtan zá­porok, zivatarok várhatók. Mérsékelt napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható lemagasabb nappali hőmérséklet ma 20— 25 fok között, FATALPAK Az idén csaknem ötszáz­ezer divatos nyári fapapucs­talpat gyártanak1 a bátaszéki , kádár- és faipari szövetkezet­ben. Többségüket exportra — főleg NSZK-beli megren­delésre — esztergálják, ezen­kívül belföldre úgynevezett gyógyfatalpakat is készíte­nek. Az idén eddig körülbe­lül százezer papucsfatalpat szállítottak a Tolna megyei szövetkezetből külföldre. VfZ A GYÁRNAK Június végén várhatóan már vizet ad a Lenin Kohá­szati Müvek' új ivóviztároló­Ja. A csaknem húszezer dol­gozót foglalkoztató diósgyőri nagyüzemnek régi gondja ol­dódik meg, s a meleg nyári napokon is elegendő ivóvize lesz a gyárnak. MUNKÁS K ERTSZÜVETKEZFTEK A dolgozók szabad idejé­nek hasznos, egészséges el­töltésében, felhasználásában jelentós szerepet játszanak Szombathelyen a munkás kertszovetkezetek, amelyek iránt mind nagyobb az ér­deklődés. A megyeszékhe­lyen jelenleg 13 szakcsoport működik. A munkás kertszö­vetkezeteket általában egy­egy üzem, intézmény kertész­kedő dolgozói hozták létre. A lottó nyerőszámai: 2, 3, 6, 8, 30 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Tótkomlóson megtartott 19. heti lottósorsoláson a követ­kező nyerőszámokat húzták ki: 2, 3, 6. 8, 30. BETÖRÖT TARTÓZTATTAK LE A Szeged városi és járási rendőrkapitányság betöréses lopás miatt letartóztatta Várhegyi Béla 25 éves, bün­tetett előéletű, Ópusztaszer, Pusztaszeri major 112. szám alatti lakost, aki betört a fehértói halászcsárdába és elvitt 240 forint váltópénzt, valamint több üveg tömény italt Még akkor éjjel be­tört a balástyai vadászházba is, ahonnan különböző érté­keket vitt el. Várhegyi ügyét hamarosan átadják vádeme­lésre az ügyészségnek. VALÓPERES TÁRGYALÁS A bíró megkérdezi a féltől: — Mikor jött rá, hogy a felesége már nem sze­reti? — A dolog így tör­tént: megbotlottam a lépcsőn és egészen a pincéig legurultam. Ek­kor a feleségem odaki­áltott. ha már úgyis lent vagyok, hozzak fel egy vödör szenet.., AUTÓS TŰRA Az Autóklub Trabant szak­osztálya június 13-án „lassú" autós túrát indít Gemencre. Részvételi díj 30 forint Je­lentkezés május 15-ig. OSZTRÁK VENDÉGKUTATÓ A TUDOMÁNY­EGYETEMEN Dr. E. Haunold, a Seibers­dorfi Reaktorcentrum Mező­gazdasági Intézetének veze­tője a szegedi József Attila Tudományegyelem növény­élettani tanszékén végez ku­tatómunkát a két intézmény államközi egyezményben rög­zített közös feladatainak megvalósítása érdekében. A kutatómunka során radioak­tív izotópok segítségével a mezőgazdasági gyakorlatban felhasználásra kerülő bioló­giailag aktív vegyületek, el­sősorban herbicidek környe­zetvédelmi szempontból is fontos növényfiziológiai ha­tásait tanulmányozza. XI. DÉL-ALFÖLDI TARLAT Holnap, vasárnap déli 12 órakor Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeum ki­állítótermeiben ünnepélyes külsőségek között nyílik meg a XI. Dél-alföldi Tárlat. A kiállítást Szabó G. László, a megyei tanács mb. elnökhe­lyettese nyitja meg. A Kosz­ta-érmet Csorba György, Szentes város tanácsának el­nöke nyújtja át. MŰSZAKI HÓNAP Tegnap, pénteken Szege­den a Faipari Tudományos Egyesület rendezvényével folytatódott a XVI. műsza­ki hónap eseménysorozata. A korszerű enyvezett lemez, gyártás lehetőségeiről tartott előadást Göltl Mihály, a DEFAG falemezgyárának ve­zetője az üzem ebédlőjében. Szocialista törekvések képzőművészetünkben Szocialista törekvések a magyar képzőművészetben címmel kiállítás nyílik ma, szombaton délután 5 órakor a November 7. Művelődési Központ (Újszeged, Odesszai krt 42.). A tárlatot, melyet a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum bocsátott rendelke­zésre a fasizmus felett ara­tott győzelem 31. évforduló­ja alkalmából, Aradi Nóra művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Mű­vészettörténeti Kutatócso­portjának igazgatója nyitja meg. A festményeket és szobrokat bemutató tárlaton többek között találkozhat­nak az érdeklődők Derko­vits Gyula, Dési Huber Ist­ván, Kondor György, Pór Bertalan, Sugár Andor, Szi­lágyi Jolán és Uitz Béla festi ményeivel, Bokros Birmau Dezső, Goldman György, Lányi Dezső, Mészáros László és Farkas Aladár szobraival. A kiállítás idő­tartama alatt május 11-én, kedden délelőtt 10 órakoe Dési Huber István művésze­te címmel filmvetítéssel egy­bekötött előadást tart a ki­állítás rendezője, Theisler György művészettörténész, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum munkatársa. Az új­szegedi tárlat május 21-ig te­kinthető meg, hétköznap 10­tői 18 óráig, vasárnap 10-töl 12 óráig. Súlyos közlekedési balesetek AFF.S7.-F.K. SZAKSZÖVETKEZETEK. TERMELŐSZÖVETKEZETI TACOK ES EGYÉNI TERMELŐK RESZERE A GÖNGYÖLEGELLATO VÁLLALAT kedvező feltételek mellett kölcsönöz belföldi göngyölegeket és megvételre biztosit műanyag göngyöleget, csomagolóanyagokat, hajtatósátrat és mezőgazdasági szerszámnyeleket. Érdeklődni lehet: Szeged, Máglya sor t. Telefon: 15-096 és . Békéscsaba. Gyár u. t Telefon: 12-990. Telex: 83 294. Fájdalommal Indát,luk, hogy a legdrágább testvér, nagvnéni, rokon, FISCHER ERZSÉBET türelemmel viselt, hosszú szen­vedés után, csendesen elhunyt. Temetése május 9-én, vasárnap It órakor lesz a Zsidó temetó einterméből. — Részvétlátogatás mellőzését kért a gyászoló csa­lád. Köszönetet mondok mind­azoknak a rokonoknak, jó bará­toknak, Ismerősöknek, szomszé­doknak, akik szeretett férjem. GYORFI ANDRÁS temetésén megjelentek, és virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondok továbbá a kezelő orvosának, a termelő­szövetkezei dolgozóinak és az A FORT dolgozóinak. — Gyászoló felesége — Algyö, Süli András u. 23. Köszönetei mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek. a Csongrád megyei Rendőr-főka­pitányság vezetőjének és dolgo­zóinak. akik szeretett balettunk, SANTA JÁNOS temetésén rész­vétükkel mély fájdalmunkat cnvhítenl Igyekeztek. Külön kö­szönetet mondunk kezelő orvo­sainak. akik részt vettek élete meghosszabbításában. — A gyá­szoló család. 12 958 Tudatjuk, hogy BOZSÖ IMRÉ­NK Szekeres Teréz hamvasztás utáni búcsúztatása május 11-én 13 Órakor lesz a Dugonlcs-temetö ravatalozójából. Gyászoló eltar­tója - Móra u. 41. Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki Ismerte és sze­relte, hogy LASZLO ENDRE 1976. május 7-én 82 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. — Hamvasztás utáni búcsúztatásá­ról később — ez úton — adunk hírt. A gyászoló család. 14 605 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dadapa, após és test­vér, FODOR F. DEZSŐ nyug. kovácsmester életének 72. évé­ben, hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése május 11-é.n 15 órakor lesz az Alsóvá­rosi temetó kápolnájából. A gyá­szoló család — Móra u. 59. 14 603 Fájdalommal, szomorú szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább Gyász­közlemények édesanya, anyós, nagymama, dédmama, testvér és rokon, ÖZV. KOSZO ISTVANNÉ Csá­szár Etelka életének 79. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 10-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápol­nájából. Minden külön értesítés helyeit. A gyászoló család — Mi­hályteleki u. 17. 14 601 Hálás szívvel mondok köszö­netet mindazon barátainknak, a JATE dolgozóinak, akik drága Jó testvérem, SZEKSZARDY EDÉNÉ elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, virá­gaikkal, megjelenésükkel fájdal­mamat enyhíteni igyekeztek. — Czibulka Istvánné. 14 600 14 600 Mély fájdalommal fudaljuk, hogv a szeretett férj, apa, após, nagyapa, AGOCS ISTVÁN 1976. április 18-én életének 71. ívé­ben váratlanul elhunyt. A ham­vasztás utáni búcsúztatása má­jus 12-én 14 órakor lesz a Bel­városi lemetö ravatalozójából. — A gyászoló család - Üttörő tér 21. 14 584 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, szom­szédoknak, akik szeretett halot­tunk, SZEGEDI JOZSEFNÉ te­metésén részt veitek, részvétük­kel és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. — A gyászoló család — Árva u. 26. 14 595 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szüleink, BAKÓ JÓ­ZSEF és BAKÓ JOZSEFNÉ ham­vasztás utáni búcsúztatása május 10-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család. 11 598 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek, akik szeretett nagyné­nink, BÍRÓ SANDORNE temeté­sén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal ltiély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti ke­zelő orvosának és kórházi ke­zelő orvosának, ápolónőnek ál­dozatos munkájáért. A gyászoló család - Szende B. u. 10. 14 591 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, SZLAVIK IMRÉN f: temetésén megjelenték, részvétükkel es virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család - Alsó Kikötő sor 1. 14 589 Hálás köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. KOTO­GAN JANOSNÉ temetésén meg­jelentek, utolsó ütjára elkísér­ték, és mély fájdalmunkban osz­toztak. — A gyászoló család — Röszkel u. 3. 14 587 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szom­szédoknak. munkatársaknak, akik szeretett halottunk JAKLI HALMA N hamvasztás utánt bú­csúztatásán megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család - Hóbiárt ba­sa u. 36. 14 578 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik szeretett halottunk, ÖZV. MÁR­KUS GYÖRGYNE hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család - Körtöl­tés u. 55. 14 580 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a Szegedi Szalámigyár e-sontozó üzemrésze dolgozóinak, akLk sze­retett halottunk, TERHES IMRÉ­NÉ hamvasztás utáni búcsúzta­tásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni Igyekeztek. Ezúton mondunk köszönetet a Mátyás téri Szociális Otthon nővéreinek áldozatos, odaadó munkájukért. A gyászoló család — Rózsa u. H/A. 14 568 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik szeretett halottunk, CSONKA IMRÉNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek, és utolsó ütjára elkísérték. A gyászoló család — Nyíl u. 8. 14 5(3 Csütörtökön a késő esti órákban súlyos kimenetelű közlekedési baleset történt Szeged és Sándorfalva kö­zött. Molnár László Szeged, Zólyomi utca 4/B szám alatti lakos a Volán 10. Vállalat tehergépkocsijával mintegy 70—80 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott. Előtte ment ugyancsak a Volán 10. Vállalat tehergépkocsijával Kálóczi László, akit Molnár megelőzött. Előzés közben a teherautó kerekei lehaladtak az útpadkára. Molnár ural­mát vesztette a gépjármű fölött, árokba hajtott, majd fának ütközött, amelyre va­lósággal „felcsavarodott" a teherautó. Utasa volt Sza­niszló Julianna, Szeged, Tar­ján 207. és Pipicz Sándor, Szeged, Máramarosi utca 21. szám alatti lakos. Molnár és Szaniszló súlyos sérülést szenvedett, Pipicz könnyeb­ben sérült A balesethez há­rom kocsival riasztották a tűzoltókat és ugyanennyi gépjárművel jelent meg a mentőszolgálat A tűzoltók éjfél előtt fejezték be mun­kájukat, a roncsok alól ak­korra mentették ki a sérül­teket. Az ügyben a vizsgá­lat folyik. Átlósan futott át az úttes­ten figyelmetlenül Szegeden, a Makai úton Szegvári Jó­zsefné, Szeged, Kockaház u. 24. szám alatti lakos. Motor­kerékpárral elütötte Gazsi Pál, Ferencszállás, Felsza­badulás utca 196. szám alatti lakos. A gyalogos sérüléseket szenvedett. Szabó Géza román állam­polgár személygépkocsival nem adott elsőbbséget Sze­geden, a Bakay Nándor és a dr. Boros József utca ke­reszteződésében, a motorke­rékpáron hajtó Tóth István, Szatymaz, I. kerület 65. szám alatti lakosnak. Összeütköz­tek, a motoros súlyos sérü­lést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 10 ezer forint. Figyelmetlenség folytán személygépkocsinak szaladt gyalogátkelőben Szegeden, az Oskola utcában Mag Piros­ka, Szeged, Lenin körút 50. szám alatti lakos, aki a bal­eset folytán súlyos sérülést szenvedett. Az algyői olajmezőn a Ke­leti út és a gázüzem között tehergépkocsival okozott bal­esetet Selmeczi János, Sze­ged, Fenyveslejtő 13. szám alatti lakos. Kanyarodás köz­ben áttért a menetirány sze­rinti bal oldalra és összeüt­között a motorkerékpáron hajtó Hegyközi Károly, Sze­ged, Szövő utca 7. szám alat­ti lakossal, aki súlyos sérü­lést szenvedett Gépkocsinak nem adott el­sőbbséget Kistelek hatórában Jójárt János, Kömpöc, Sarok­dűlő 66. szám alatti lakos, aki kerékpáron igyekezett Csengele felé. Az összeütkö­zés következtében a kerék­páros súlyos sérülést szenve­dett. Tilos jelzésben szaladt át az úttesten a villamosmeg­állóhoz Szegeden, a Moszk­vai körút és a Tolbuhin su­gárút kereszteződésében Var­ga Dezsőné, Szeged, Moszk­vai körút 22—24. szám alatti lakos. Egy gépkocsi, amely erősen fékezett, ellökte. A gyalogos súlyosan megsérült DÉL MAGYARORSZÁG ••• < . •!••'>- 1 - v«i iiinFwiBi? gi* ii > A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztősig és kiadóhivatal: 6746 Szeged. Tanácsköztártaság d«­)a 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged Bajcsy­Zsilinszky utca 28. - Felelős vezető: Dobó József. - Előfizetési UU egy hónapra 30 forint. - Index; 25 033. 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom