Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-09 / 109. szám
^7/ f/éo • VJLÁG PROLETÁRJÁT*EGYESÜLJETEK! : jf MAGYAR SZOCIÁLIS T A MUNKÁSPÁRT LAPJA 65. évfolyam 109. szám 1976. május 9.t vasárnap Ára: 1 forint Megkezdte munkáját a KISZ IX. kongresszusa Kilencszázhét küldött - Harminc külföldi testvérszervezet képviselteti magát Szombaton az Építők Rózsa Ferenc Székházában megkezdődött a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség XI. kongresszusa. Az ünnepi díszbe öltöztetett teremben az emelvény fölött felirat hirdette a tanácskozás jelmondatát: „Forradalmi feladatunk és történelmi felelősségünk a fejlett szocialista társadalom építése". Elfoglalták helyüket az ifjúsági szövetség 80U ezres tagságának képviselői: 907 küldött, akik a közösség szolgálatával, feladataik becsületes megoldásával, példamutató helytállással érdemelték ki a megtisztelő megbízatást. A 350 meghívott között ott voltak politikai, gazdasági, kulturális életünk ismert személyiségei, az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány több tagja, s meghívót kaptak a kongresszusra a munkásmozgalom veteránjai, az ifjúsági mozgalom egykori vezetői is. Pontban három órakor kezdetét, vette az ifjúsági szövetség legmagasabb fórumának tanácskozása. Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte a küldötteket, s az elnökség tagjait. Az el~ .nökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a kormány elnöke, dr, Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Az elnökségben foglalt helyet Jevgenyij Mihajlovics TyazseÍr nyikov, a Lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkára, a küldöttség vezetője, Pjotr Iljics Klimuk, űrhajós ezredes, a Szovjetunió kétszeres Hőse, a Lenini Komszomol delegációjának tagja, Pietro Lapiccirella, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke, a DÍVSZ delegációjának vezetője, Dusán Vicák, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke, küldöttségének vezetője, Bojcso Scserjanov, a Bolgár Dimitrovi Komszomol Központi Bizottságának első titkára, küldöttségének vezetője, Jindrich Polednik, a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség elnöke, a delegáció vezetője, Zdislaw Krowski, a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetségek ÍFöderáicója Főtanácsa elnöke, a küldöttség vezetője, Frank Bochow, a Szabad Német Ifjúság Központi Tanácsának titkára, a delegáció vezetője, Le Thanh Dao. Vietnam Hőse. a Ho Si Minh Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkára, a vietnami testvérszervezet küldöttségének vezetője. Köszöntötte továbbá a kongresszusra érkezett valamennyi — összesen 30 — külföldi testvérszervezet jelenlevő képviselőit. Borbély Gábor megnyitó beszédében hangsúlyozta: — A magyar kommunista ifjúsági mozgalom történetének újabb fontos állomásához érkezett: megkezdi munkáját szövetségünk IX. kongresszusa. — A VIII. kongresszusunk óta eltelt időben — mondotta — fájdalmas veszteség érte pártunkat és ifjúsági szövetségünket. Alkotó ereje teljében távozott el közülünk Komócsin Zoltán elvtárs, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kfemelkedő alakja, ifjúsági szövetségünk alapító tagja és volt első titkára. Élete, munkássága, harca követendő példa a ma ifjúkommunistái számára is. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A kongresszus egyperces néma felállással adózott Komócsin Zoltán emlékének. Ezután Borbély Gábor javaslatára a küldöttek elfogadták a kongresszus napirendjét. Az elfogadott napirendnek megfelelően, ezután dr. Maróthy László terjesztette elő a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának kongresszusi beszámolóját. A KISZ Központi Bizottságának beszámolója Forradalmi feladatunk és történelmi felelősségünk a fejlett szocialista társadalom építése; ez a jelszó, amit a kongresszusi terem falára írtunk, tennivalóinkat foglalja össze — keadte beszédét dr. Maróthy László, Mi egy történelmi vállalkozás részesei vagyunk: népünk állandóan gyarapodó tudásával és erejével építi a fejlett szocialista társadalom magas épületét. A ház még nincs kész, de nüközben tovább emelkedik, már valamennyien otthonosan lakjuk. Pártunk XI. kongresszusa meghatározta közvetlen teendőinket, és programnyilatkozatában tudományos előrelátással felvázolta: mit kell tennünk hosszabb távon, hogy társadalmi viszonyaink fokozatos fejlesztésében kibontakozzon a fejlett szocialista társadalom. Szövetségünk IX. kongresszusára vár az a feladat, hogy az elmúlt évek tapasztalatainak elemzésével és pártunk útmutatásával választ adjon a hogyanra^ kijelölje a KISZ és a magyar ifjúság tennivalóit a következő öt esztendőre. — Ifjúságunk napról napra tetteivel bizonyítja, hogy jól érzi magát épülő szocialista társadalmunkban, magáénak vallja pártunk politikáját. teljesíti hazafias internacionalista kötelességeit. A fiatalok túlnyomó többsé. ge becsülettel dolgozik és tanul, alkot és cselekszik a munkahelyén, az iskolában, a közéletben. Köztük is élenjáró szerepet tölt be Kommunista Ifjúsági Szövetségünk nvolcszázezres tagsága, amely 27 ezer alapszervezetben tevékenykedik, tanulmányozza a marxizmus—leninizmust, igyekszik példát mutatni pártunk politikájának megvalósításában. —- Központi Bizottságunk waost nyugodt lelkiismerettel jelentheti: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a magyar ifjúság végrehajtotta a VIII. kongresszus határozatait! Megvalósítottuk a jelszót: jobb munkával, nagyobb tudással vettünk részt a szocialista Magyarország építésében! E megállapítás mögött aranyfedezetként áll a negyedik ötéves terv sikeres teljesítése; a pártkongresszusi és felszabadulási munkaverseny sikere; az 1974-es „nehéz ősszel" vívott győzelmes ütközet; minden harmadik szocialista brigádtag, aki fiatal; csaknem 200 ezer építőtáborozó diák. — Pártunk XI. kongreszszusa egész népünk elismerését kifejezve állapította meg, hogy: „a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség be- mondatban sűrűsödik mindtölti társadalmi, politikai az, ami a két kongresszus szerepét". Ebben az egyetlen közötti időszak legnagyobb Dr. Maróthy László eredménye számunkra: a fiatalság egyre jobban kibontakozó öntevékenységgel többet ad a társadalomnak és többet is kap tőle; egyaránt részese a jogoknak és a felelősségnek, a munkának és a javaknak. — Egész ifjúságunk nevében kijelenthetjük: készen állunk az újabb feladatok teljesítésére, pártunk programjának megvalósítására, szocialista viszonyaink továbbfejlesztésére. — Jóleső érzéssel mondhatjuk el, hogy kedvező társadalmi légkörben, népünk bizalmát és szeretetét élvezve készülhetünk szövetségünk IX. kongresszusára. Szervezeteink a VIII. kongresszus határozatainak vég(Folytatás a 2. oldalon.) Építkezések Csongrád megyében A KSH jelentése Somogyi Károlyné felvétele A Tisza partján épülő új szállodában a belső munkákat végzik a DÉLÉP dolgozói A Csongrád megyei székhelyű építőipari vállalatok 1976-ra a tavalyinál mérsékeltebb ütemű építési-szerelési feladatok megoldását tervezik. Az állami építőipari vállalatok 7, a szövetkezetek pedig 14 százalékos termelésnövekedéssel számolnak; összességében a termelési terv megközelíti a hárommilliárd forintot. Az építési ütem csökkenésének az a legdöntőbb oka, hogy az előző tervidőszak végén jó néhány munka befejezését alaposan meggyorsították. Ez szükségszerűen kihat az idei tevékenységre. Elkészült a Központi Statisztikai Hivatal jelentése népgazdaságunk V. ötéves tervidőszakának az első negyedévéről. E szerint a megyei építőipari vállalatok, szövetkezetek összesen 496 millió forint termelési értéket állítottak elő az első három hónapban, amely csaknem tíz százalékkal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt. Gyarapodott az építőiparban foglalkoztatott dolgozók száma is, mégpedig majdnem 3 és fél százalékkal. Az egy foglalkoztatottra jutó építésiszerelési munkák értéke jó hat százalékkal volt magasabb, mint tavaly az első negyedévben. Azok az Intézkedések, amelyek csak a nagyon indokolt beruházások megvalósítását teszik lehetővé, máris éreztetik hatásukat Idén az első három hónapban az éves termelési lehetőségeknek csupán a háromnegyed részére kötöttek szerződést, lényegesen kisebb hányadra, mint a tavalyi első negyedévben. E számérték az állami iparban nyolcvan, az építőipari szövetkezetekben pedig negyvenöt százalékos. Ugyancsak az előbbi megállapítást igazolja, hogy az állami építőipari vállalatok eddig tízmillió forint értékű építést igényt utasítottak el, a tavalyi 81 millióval szemben. Ebben az évben két és fél ezer lakás fölépítését tervezik; a feladat négyötöde a DÉLÉP-re háruL A terveknek eddig csak a töredéke vált valóra, az állami építőIpar 122 lakást adott át az első három hónapban. A döntő ok: a tavalyi erőltetett ütemű lakásátadás. \ A megyei építőipari vállalatok termelésének szerkezete nem változott jelentősen az elmúlt hónapokban. Így az épületfenntartási munkák a tavalyi évhez hasonlóan 12 százalékot kötöttek le a teljes tevékenységből, A lakó-, a művelődési, oktatási és a közlekedéssel kapcsolatba épületek rovására emelkedett némileg az utak, a kereskedelmi létesítmények, Illetve raktárak építésének az aránya. Szekér Gyula megbeszélései Amerikában Dr. Szekér Gyula, a Magyar Népköztársaság kormányának elnökhelyettese washingtoni hivatalos tárgyalásai befejeztével amerikai vállalatok és bankok vezetőivel találkozott. Csütörtökön látogatást tett a Dupont cég wilmingtoni kísérleti telepén és az Exxon Vállalat egyik kőolaj-finomítójában. New Yorkban a Rockwell Gépipari Vállalat vezetői által tiszteletére adott vacsorán vgtt részt. Dr. Szekér Gyula pénteken New Yorkban két nagy amerikai bank, továbbá a magyar élelmiszeripari termékeket importáló Atalanta cég vezetőivel találkozott, s folytatott megbeszéléseket. A KISZ IX. kongresszusára érkezett külföldi deiegáeiók tagjai megkoszorúzzák Magyar Hősök Emlék művét a Hősök terén Magyar hé! Grazban Tanácsi küldöttség utazott szombaton dr. Gonda György megyei tanácselnök vezetésével Vas megyéből Ausztriába. A stájer és burgenlandi tartománnyal évek óta jószomszédi kapcsolatokat ápoló megye tanácselnöke megnyitja a Grazban rendezett magyar hetet, amelynek keretében sokoldalúan bemutatkozik Vas megye. t >4 tl