Délmagyarország, 1976. április (66. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-18 / 93. szám

Mi a véleményed? Csernai Zoltán Kergekór Igen — személy szerint Neked, X. Y.-nak, mi a véleményed? Idézed a nagyokat, hivatkozol a határozatokra, összerakod az újságcikkeket, egyetértesz az előadóval, osztod a hozzászólók véleményét, de a magad véleményéből nem árulsz el semmit. Miért? Neked nincs véleményed? Mindig, mindenütt felszólalsz, de soha, sehol nem mondasz semmit. Hogy tudod ezt csinálni? Ügy tudsz mellébeszélni, úgy meg tudod kerülni a lényeget, mintha egyetemen tanultad volna a semmitmondást. Azt hiszem, ehhez is képesség kell. Vagy talán e „zseniális" semmitmondás a jellemedből fakad? Ne haragudj, hogy ilyen kényes kérdéseket teszek fel, de valóban szeretném tudni; mi a véleményed? Mindig félrehúzod a szádat, ha valaki mond valamit. Lekicsinylően mosolyogsz, ha valaki lelkesedik. Viszolyogsz; ha valaki indulatosan, szenvedélyesen ostorozza a hibákat. Cinikusan kérdezed: mire jó ez? Te persze nem vagy Indulatos. Miért is lennél? Hiszen téged nem bosszant semmi. Nem idegesítenek a hibák, mert nem is veszed észre őket. Egyébként is: Te mindennel meg tudsz alkud'ni. Olyan vagy, mint a bólogató ember, akit azért ületetnek a tanácsba, hogy az elnöknek igazat adjon. Benned nincs szenvedély, mert nem akarsz semmit. Egyetlen feladatot látsz magad előtt: a saját védelmedet. És érzésed szerint az önvédelemhez nem szenvedély kell, hanem alázat. Ügy gondolod, hogy a gerinc nélküli, talpnyalásra görnyedt embert nem bántják, megtűrik, talán egyszer majd elő is léptetik. Ezért értesz egyet a hivatali folyosókon pletyiző kollégákkal. Ezért, értesz egyet az italboltban elégedetlenkedő anarchistákkal. Ezért értesz egyet az értekezleteken jelenlevő vezetőkkel. (Mindig a jelenlevőkkel! Sohasem a távollevőkkel!) Aki éppen ott van, az előtt meghajolsz. Aki nincs ott, abba belerúgsz. Aztán a cinikus folyosói pletyizés után, az italbolti anarchista lázadás után és a viharos értekezlet után elmész ahhoz, aki nem volt ott, és hízelegve elduruzsolod neki: ki mit beszélt, ki mit mondott róla a háta mögött. Hát ez vagy Te! Mondd: nem kínos, nem fárasztó ez a hazug, gerinctelen, megalkuvó játék? Nem veszed észre, hogy az emberek kigúnyolnak, kimosolyognak? Nem tudod, hogy az egyenes jellemű, szókimondó többség utálja a mellébeszélést, a hátulról jött hízelgést és a sötétben furkálódást? Nem hallottad soha, hogy még a kártyások sem szeretik a hamis játékost? Próbálj meg egyszer—legalább egyszer! — a talpadra állni és felegyenesedni. Meglátod: egyenes gerinccel és nyílt tekintettel egészen másnak látszik a világ! No persze — tudom én —, nem könnyű a hosszú görnyedés után kiegyenesedni. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy a lövészárokban felálljon az ember. Aki bátran viselkedik a csatatéren, annak könnyen elviheti egy gránát a fejét. Nem is kívánja senki, hogv ész nélkül rohanjon fejjel a falnak. Nem kell kóctölténnyel és bodzaouskával ágyúkra támadni. De harcolni kell! Mert harc nélkül bújdosó vagy szolga lesz az ember. Az élet nem kötéltánc, amit egyensúlyozással kell végigjárni a születéstől a halálig. Az ember nem megalkuvásra született. Miért félsz hát a harctól? Az ellenségnek is csak egy feje van. Ha a fejét elveszti, nincs hatalma többé. Senki sem legyőzhetetlen! Ne félj, ne rettegj az igazmondástól! Ha megmondod a véleményedet, legföljebb egyszerkétszer betörik a fejed. Na és akkor, mi van? Begyógyul a seb, aztán dolgozol tovább. A munkát nem veszik el tőled. Akik a fejedre; ütnek — mert kinyitottad a szádat — a szerszámot nem veszik ki a kezedből: azzal úgysem tudnának mit kezdeni. Hidd el, barátom: kenyeret keresni talpnyalás nélkül is lehet! És semmivel sem lesz keserűbb a cipó, ha evés előtt nem nyálazod össze alázatos hízelgéssel az arcodat. GERENCSÉRI JENŐ A

felhőkoszorúzta Olümposz olajfaligetében Pán hosszú üldözés után utolérte a ringó csipőjű, almamellű Eüdiké nimfát. A hölgy alaposan elfáradt, és már engedelmesen leheveredett a pázsitra, amikor a felgerjedt szatír keserves bégetésre lett figyelmes. Hátranézett, és mit látott: kedvenc kisbáránya, Galaxia, imbolyogva keringett maga körül a réten ... — Ez megkergült! — dörmögte pézsmaillatú szakállába Pán, aztán rásuhintott tenyerével a nimfa gömbölyű hátsójára: — Menj Zeusz hírével! Most nem érek rád veled foglalkozni... A bárány keservesen bégetve pörgött a rét üdezöld füvén, rózsanzínű szájából habos fehér nyál szivárgott. Pán átnyalábolta a remegő kis állatot, a nimfa fálylával gyengéden összekötözte rángatózó lábait, nyakába vette és hatalmas bakugrásokkal eliramodott vele. Olümposz istenorvosa, dr. Paiéón, a Küthéra-barlangban rendelt. — No, mi van a birkáddal, Szatírok Szatírja? — üdvözölte. — No, add csak ide Galaxiát, lássuk, mi a baj? Átvette Pántól a reszkető kis állatot és bevitte a rendelőbe. A Galaxisközi Hadügyminisztérium Biológiai Főparancsnokságának előszobájában türelmetlenül sétált fel-alá egy tömzsi, kékesen csillogó fejű bolygólakó. Egyik hóna alatt hatalmas irattartót szorongatva időnként mérgesen pislogott kifelé, az üvegfalon túl sziporkázó éjszakába. Csodálatos kilátás nyílt innen, a hadügyminisztérium ötszázemeletes szuperfelhőkarcolójának négyszáhatvanadik emeletéről a tengeröbölre, sőt a nyílt óceánra is. — Á, megjött, professzorom?... Fáradjon beljebb! — csattant fel egy katonás hang. Kinyílt a párnázott ajtó, s egy szikár, markáns képű, magasrangú tiszt végre betessékelte türelmetlen vendégét. — Elnézését kérem, amiért kissé megvárattam — mentegetőzött a tábornok. — De tudja, ez a háború a Nagy Menyéttel... már kezd az idegeimre menni! Látja odakint a nagy forgalmat? Szövetségeseink állomásoznak az óceánon . .. Tudja, ök azok a Kis Kutyáról... Máshová nem fértek el... Hetvenháromezer űrhajó, egyenként akkora cirkálók, mint a mi ötszázemeletes felhőkarcolónk! Hatalmas erő ez, professzorom! Elképzelhetetlenül óriási erő! És ... ha arra gondolok, hogy mindez csupán apró porcsomó ahhoz képest, ami most odakint, galaxisunkon túl történik!? Ahol a Nagy Kutya és Kis Kutya galaxisok száznegyvenháromezer-hatszáhuszonöt lakott bolygójának szövetséges űrhadseregei most, éppen ezekben az órákban ütköznek meg a Nagy Menyét galaxis hasonlóan milliárd nagyságrendű haderőivel!? Ha erre gondolok, tisztelegnem kell galaxisközi népeink mérhetetlen nagysága előtt! — Hm... Hogyan? Ki előtt? Mi előtt, tábornok? — szólalt meg végre a professzor is. — Igen ... Értem. Ez a galaxisközi háború ... No, de talán térjünk a tárgyra! Mi van a beadványommal, tábornok?! Megkapom végre azt a szupergyorsítót?! Az algák nem várhatnak, kérem! Ha nem vizsgáljuk ki sürgősen ezt a betegséget, ezt a vírust, hm . . . veszélybe kerül az egész galaxisközi népesség fehérjeellátása, és ... A tábornok közbevágott: — De kedves professzorom, hogy képzeli?! Értse meg végre, hogy... a mai helyzetben ... a jelen pillanatban — semmit sem tehetek önért! Nincs keret, érti?! Minden tartalékom ráment a Szövetségesekre, a tőlük kapott új fegyverekre! Háború van, professzor! Ezt meg kell ^értenie végre! Néhány hónapot várnia kell... Ilyen jelentéktelen dolgokkal, mint ez az izé... milyen gyorsító?... most nem foglalkozhatom. Most, amikor ilyen sorsdöntő ... ilyen óriási ... ilyen elképzelhetetlenül óriási dolgokTói van szó! A professzor hirtelen elővette a hóna alatt szorongatott irattartót és lecsapta a tábornok íróasztalára : — „Nagy" dolgok?!... Hm ... Nagy dogok... Hát vegye tudomásul, hogy ez.„ ez ittl... amit én az elektronmikroszkópomon keresztül vizsgálok ... ezek éppen olyan nagy dolgok, mint ez az egész galaxisközi háborús téboly, amit önök művelnek! Vegye tu ... — Ügy, úgy ... — próbálta csillapítani vendégét a tábornok. — Meglesz ... meglesz ... a gyorsítója, ne féljen ... csak várnia kell még rá egy kicsit. — Várni ? Hm ... A vírusok is várni fognak, gondolja, tábornok?! Hm... Egyszóval: ön szerint az én világom — a biológia — jelentéktelen dolog? Hát... figyeljen csak ide! — emelte fel a hangját a professzor. — Vegye tudomásul, hogy az ön ... az önök makrovilága... az egész galaxisközi makroháborújuk — sem nagyobb — sem egyéb, mint egy ... egy fertőzés, egy gyulladás néhány egészséges sejtben! — Nem értem — makogta a tábornok. — Ez nekem magas, hehehe... Világítsa meg jobban, mit akar ezzel mondani... — Hét... jó figyeljen! — pattogott a professzor. — Remélem, hallott már valamit az anyag szerkezetekről, az atomokról? Mibőt állnak ezek? Ugyebár parányi pagitív töltésű magból, protonból és a körülötte keringő elképzelhetetlenül apró negatív és semleges töltésű részecskékből .... Elektronokból, neutronokból, és még sok más nevűből... — No és? — mutatott ki az üvegfalon túlra — miből áll össze a mi egész galaxisméretű csillagvilágunk?! Egymás közötti távolságukhoz viszonyítva hasonlóan kis méretű és kis tömegű anyaghalmazokból, ködökből, csillagokból, bolygórendszerekből — amelyek egészét elektromos töltés helyett a nehézkedési erő, a gravitáció tartja össze! Érti már, mire akarok kilyukadni?! Arra, hogy az én biológiai mikrovilágom arányaiban ugyanolyan, mint az ön galaxisméretű makrovilága ! — Hát..; tulajdonképpen, izé... — Nem érti. Jó1 van, tehát egy példával világítom meg a dolgot. Nos: képzelje el sajátmagát lekicsinyítve, mikroszkopikus méretre miniatürizálva, tábornok! Érti. mire gondolok. — Igen. Hogyne ... Ezt értem! Akkora vagyok tehát, mint... mint egy bacilus. vagy egy még kisebb izé... vírus! — Ügy van! Méghozzá egv igen veszedelmes, kártékohv vírus! És ön most ilyen minőségében — mondjuk — egy borsószem belsejében áll! Pontosabban : a borsószem egyik fehérjemolekulájának egyik szénatomjában ... illetve még- és legpontosabban: a szénatom egyik elektronjának felületén! Érti? Igen. Na végre ... Most pedig jól figyeljen! Tegyük fel, hogy ez az eletron, amelyen ön áll, akkora önhöz képest, mint — itt, most, eredeti nagyságunkban — az egész bolygónk!... Érti az egész levezetést, tábornok? — Hogyne! Mindent tökéletesen megértettem. Mit képzel tulajdonképpen?! Az én képzettségem nem akár... — Igen, igen! Nos — de ez még nem minden! Még nem fejeztem be a példát: most jön a probléma felvetése! Mindezek után azt kérdezem öntől, tábornok: ilyen vírus-nagyságrendjében mit látna ön maga körül? Mit? A borsószemet, amiben benne van? Érzékelni tudná-e ön, hogy tulajdonképpen egy zárt idomban ... egy valamiben ... egy borsószemben él és létezik?!... — Hát..: hm.:: — A tábornok láthatólag zavarba jött. — Nem ... nem egészen érzékelhetném, hiszen . . . hiszen körülöttem óriási távolságban még csak a borsószem atomjainak izéi... részecskéi keringenének. És még csak ezekből állna össze egy fehérjemolekula. Hol van még ehhez az egész borsószem?!... Az egészet csak úgy látnám, mint innen, bolygónkról a napunkat, a csillagos eget, a galaxisokat. — Gratulálok, tábornok! — kacagott a professzor. — ön egészen kiváló eredménnyel tehette le kötelező tudományos szakvizsgáit! Elég hamar megértette a lényeget. Na látja..: Ugye, hogy igazam volt? Arányaiban nincs különbség az én biológiai mikrovilágom és az ön makrogalaxis-világa között. Minden relatív. Minden csupán viszonyítás kérdése. A mi egész makrogalaxis-vilagunk is képezhet külső kör vonalaiban egy borsószemet, egy sejtet, akármit ... — egy még nagyobb . .. egy ELKÉPZELHETETLENÜL LEGNAGYOBB valamiben! ? Következésképp az önök egész galaxisméretű háborúja is nyugodtan felfogható úgy is, mint — kórosan elburjánzott vírusfertőzés egy egészséges sejtcsoportban! — De... hát akkor?! — ugrott fel a tábornok — ön szerint mi lehet az az izé ... Elképzelhetetlenül Legnagyobb Valami? !... Mit formál... mit alkot valójában, egészében a Világmindenség?! A mi makrogalaxis-világunk?! — Könnyebbet kérdezzen, tábornok! — vigyorgott a profeszszor. — Hát mi vagyok én? Fantasztikus regényíró? Dehogy, kérem ... Én csak egy közönséges biológus vagyok és algákkal foglalkozom. Kizárólag algákkal... Csupán egy példát mondtam el önnek, tábornok. Afféle hipotézist, ha így jobban tetszik. Amire magam is szeretnék egyszer magyarázatot találni. De — tudja mit? Kérdezze meg tőlük! — mutatott kifelé, az óceán tükrén villódzó fényekre. — Szövetségeseitől a Kis Kutya galaxisról ... Hátha ők már tudják?! A tábornok felállt és az üvegfalhoz lépett. Ebben a pillanatban odakint — kivilágosodott. Minden kivilágosodott! Kristálytiszta nappali fényben tárult eléjük a kikötő, az öböl, az óceán zöldeskék tükréből megszámlálhatatlan fénylő hegycsúcsként kimagasló űrhajóarmada. De a bolygó ibolyaszín napja — nem volt sehol a horizonton! Maga az egész égbolt világított. — Hát ez mi?! — kiáltott fel a tábornok, s valamennyi alsó végtagjának együttes erőfeszítésével az íróasztalon levő riasztókészülék felé ugrott. Ez lett a világtörténelem legkülönösebb ugrása. Nem fejeződött be. Egyszeriben nem létezett sem a tábornok, sem a professzor. Senki. Üres épületek, városok tátongtak szerte a bolygón, a Nagy Kutya, Kis Kutya és Nagy Menyét galaxisok valamennyi csillagának valamennyi bolygóján. Csupasz hegyek, növény- és állatvilágtól steril puszta síkságok, desztilláltvizet hömpölygő folyók, tavak, tengerek; üres, kihalt űrhajóarmadák a galaxisokban, s az űrben a galaxisok között. Paiéón doktor kihozta az elevenen ugrándozó bárányt a rendelőből. Pán boldogan, hálálkodva bukdácsolta körül: — Hát meggyógyítottad, őh Istenek Doktora! — ^Láthatod ... De ezentúl jobban vigyázz rá! Ebből a hetegségből nehéz teljesen kigyógyulni. Lehet, hogy vissza fog térni a baj. Akkor hozd el megint! — Mi volt a diagnózisod, Doki?... — Semmi különös. Egy elég közönséges vírustörzs támadta meg az agyvelőt, gyulladásba hozott benne néhány sejtet... Előbb átvilágítottam, utána sugárterápiát alkalmaztam. Kiirtottam a fertőző gócot. Ezt a vírust nem lehet másképp megfékezni Virulenciája rendkívüli, összefüggésben van a fehérjealapú élet genetikai kódjával és a dezoxiribonukleinsavas ... De, úgy gondolom, ez már magas neked, óh Szatírok Szatírja! Menj békével... Zeusz áldjon a bárányoddal egyetemben! Pán hálásan húzogatta meg Paiéón doktor szakállát. Galaxia szédelgés nélkül, saját esetlen lábacskáin távozott a rendelőből. Pán utána. Kinn egy olajfa törzse mögött Eüdiké nimfa leselkedett. Pán megpillantotta, felüvöltött és utána loholt. Zalán Tibor Ha követsz is..; Ila követsz is, úgy kövess: szived partjára ki ne vess. Titkom kútjába be ne less ha követsz, csak úgy kövess. Ha követsz is, úgy kövess: rongyos ingemért meg ne vess. iires szobában meg ne less ha követsz, csak úgy kövess. na követsz ls, úgy kövess: illánam követ sose vess. Talpig lángomban meg nc less ha követsz, csak úgy kövess. Ha követsz is. úgy kövess: hajamból fűnek el ne vess. Fedetlen sebbel meg ne less, előttem Járj, úgy kövess.