Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-31 / 77. szám
2 i Szerda, 1976. március 31. RÁDIÓJELEK VÉRES ÖSSZETŰZÉSEK IZRAELBEN Gahleában, Izrael legnagyobb arablakla területén — elkeseredett összecsapások folynak a katonai egységekkel megerősített izraeli rendőrosztagok és a helyi lakosság között. Jelentések szerint két'arab vesztette életét, s mintegy húszan megsebesültek. A Tel Avlv-i kormány önkényes földkisajátítási terve ellen tiltakozók közül az izraeli hatóságok több mint 70 személyt letartóztattak. Véres összetűzésekkel kezdődött kedden „a föld védelmének napja" — a baloldali erők által meghirdetett általános sztrájk. VEZÉRVALASZTASI KÍSÉRLET Két héttel azután, hogy Harold Wilson meglepetésszerűen bejelentette lemondását a munkáspárt vezéri posztjáról, amely most Anglia miniszterelnöki tisztét is jelenti, kedden megtartották a Labour-párt vezérválasztásának második fordulóját. A keddi második forduló sem hozott döntést. Ebben a fordulóban, melyben hárman versengtek James Callaghan vezette a listát. 141 szavazattal. Mlchael Foot. az első forduló győztese 133 voksot kapott. Denis Healeyre szavaztak a legkevesebben: harmincnyolcan. A CH'LEI JUNTA BŰNEI Helsinkiben befejezte munkáját a chilei junta bűneit kivizsgáló nemzetközi bizottság 4. ülésszaka. A tanácskozás véRén kiadott nyilatkozat megállapítja, hogy két és fél évvel a junta hatalomra jutása után, a diktatúra kül- és belpolitikai elszigeteltsége fokozódott. Chilében folytatódik az önkény, az emberi jogok tömeges megsértése. Továbbra is bírósági eljárás nélkül, koncentrációs táborban őrzik a politikai foglyok ezreit 1975. októbere óta, ugyanúgy, mint a puccsot követő napokban, Ismét gyakorlattá vált, hogy az őrizetbe vetteket megkínozzák majd meggyilkolják. SZOVJETNYUGATNÉMET TÁRGYALÁSOK Moszkvában kedden délelőtt megkezdte munkáját a szovjet—nyugatnémet gazdasági és műszaki együttműködési államközi bizottság 6. ülésszaka. Az ülésszakon szovjet részről Nyikolaj Tyihonov minisztelelnük-helyettes, az NSZK részéről Hans Friderichs gazdasági miniszter vezeti a tárgyaló delegációt. A keddi ülésen Friderichs kifejezte reményét, hogy az ülésszak elősegíti majd a két ország gazdasági és tudomány w-műszaki kapcsolatainuk fejlődésé', és hozzájárul a kéreskcde'eai további bővüléséhe''. HUSSZEIN WASHINGTONBAN Hétfőn est" kéthupos hl-* vatalos látogatásra Washingtonba érkezett Husszein Jordániai király. A repülőtéren Kissinger amerikai külügyminiszter üdvözölte a vendéget. Husszeint kedden fogadta Ford elnök. Heves harcok Libanonban # Bejrút (Reuter) Ismét rendkívül heves harcok folytak keddre virradóra Libanonban. A baloldal fegyveres erőt Bejrút üzleti negyedében, a falangista jobboldal utolsó erődítményeit tartják fűz alatt. A csatározások átterjedtek az ország északi részén fekvő Tripolt kikötővárosba is. Nem hivatalos adatok szerint a legutóbbi 24 órában 200 ember halt meg, négyszázan megsebesültek. Az egy év óta dúló polgárháborúban összesen 15 ezren verttették életüket, a sebesültek fiéma 32 ezer. Leiette az esküt Argentína új kormánya Kádár lános felszólalása a Buenos Aires (AP, AFP, UPI) Jorge Videla tábornok, Argentína új köztársasági elnöke hétfőn este a Buenos Aires-I elnöki palotában letette a hivatali esküt. A tábornok az ország alkotmányára és a katonai junta „nemzeti átalakítási rendeleteire" esküdött fel. Az eskütételi szertartáson jelen volt számos magas rangú katonatiszt, köztük Emilio Massera. a haditengerészet és Orlando Vagosti, a légierő főparancsnoka, akik Videlával együtt alkotják a három tagú juntát. Mint ismeretes, Isabel Perón kormányának megdöntése után, a múlt • héten bejelentették, hogy a legfelsőbb állami szerv a junta, és joga van az elnök kinevezésére és elmozdítására. Saját bejelentése szerint a Junta legfeljebb 3 évig fog hatalmon maradni. Miután Videla elnök letette az esküt, a hétfőn kinevezett nyolctagú új argentin kormány is felesküdött az új köztársasági elnök előtt. A külügyminisztérium keddre virradóra bejelentette, hogy tíz újabb ország ismerte el az új argentin katonai kormányt. Tűzharcra került sor hétfőn este Morenöban, Buenos Aires nyugati külvárosában az argentin biztonsági erők és mintegy 20 fegyveres között, akik egy rendőrőrszobát akartak megrohamozni. Hivatalos közlemény szerint az összecsapásban a biztonsági erők legalább 3 fegyverest megöltek, majd üldözőbe vették a menekülő gerillákat és egy közeli külvárosban ismét összecsaptak velük. Uj lakó a Rózsaszínű Házban a Kommentárunk. A Buenos Aires-i elnöki palotában, a híres Casa Rosadában (Rózsaszínű Ház) beiktatták Latin-Amerika második legnagyobb országának új elnökét. Az ötvenéves tábornok tavaly nyáron lett a szárazföldi hadsereg, tehát az Argentínában hagyományosan a legbefolyásosabb haderőnem parancsnoka. Attól kezdve mindenki nemcsak lehetségesnek, de valószínűnek tartotta, hogy 6, Jorge Rafael Videla lesz Isabel Perón utódja. A tábornok megalakította kabinetjét. amelyben — mint várható volt — elsöprő többségben (hat-kettő arányban) — vannak a katonák. Egy kormányt azonban nem ruhája vagy éppen egyenruhája, hanem kizárólag munkája alapján lehet megítélni. Körülbelül ez a lényege az Argentin Kommunista Párt nyilatkozatának ls, amely tömören és őszintén elemzi a jelenlegi bonyolult helyzetet. A párt elismeri, hogy a most megbuktatott kormányzattal szemben országszerte mind erősebb lett a változás igénye. Ennek a változásnak azonban olyannak kellett volna lennie, hogy Argentína minden haladni képes politikai csoportja és mozgalma összefogjon a kiút keresésére. Nem így történt, lesújtott a puccs Damoklészkardja. A párt azonban — bár a puccsot mint módszert nem helyesli — lát bizonyos bíztató elemeket a junta első megnyilvánulásaiban. Videla tábornok és munkatársai kinyilvánították hűségüket „a társadalmi igazságosságon alapuló képviseleti demokráciához", a gazdasági élet kulcs-szektoraiban nagyobb állami ellenőrzést ígértek és nem tartják lehetetlennek. hogy hosszabb távon párbeszéd alakuljon ki köztük és fontos politikai mozgalmak között. Világszerte megnyugvással vették tudomásul azt is, hogy a junta elhatárolta magát minden „pinochetizmustól", vagyis brutális jobboldali terrortól. A Casa Rosada új lakójának első szavaiban tehát bőven akad pozitívnak tünő elem. Az viszont nem argentin specialitás, hogy a szavak hitelét egyetlen módon lehet értékelni. A tettek mérlegén. (KS) (Folytatás az l. oldalról.) rű országok békés egymás mellett élése és kölcsönösen előnyös, sokoldalú kapcsolatainak fejlődése. Külpolitikánk: békepoiitika Mindebben döntő szerepe van a Szovjetunió békepolitikájának és a szocialista országok egyeztetett külpolitikájának pártunk és kormányunk — népünk alapvető érdekeiből kiindulva —fenntartás nélkül támogatta és támogatja a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusán meghirdetett és most, a XXV. kongresszuson megerősített és továbbfejlesztett békepolitikát. Ez a békepolitika további biztatást, lendületet ad a világ valamennyi haladó és békeszerető erejének a nemzetközi együttműködésért, a békéért és a népek szabadságáért folytatott küzdelemben. A nemzetközi helyzet kedvező változása, az enyhülés nem volt, és nincs ínyére a legszélsőségesebb. reakciós, hidegháborús erőknek, amelyek Helsinki után ismét felerősítették haladásellenes, antikommunista, szovjetellenes és az enyhülés ellen irányuló propagandájukat és a kulisszák mögötti reakciós mesterkedéseíket. Sajnálatos de tény, hogy a maoisták is a legreakciósabb erőkkel konspirálnak. és a nemzetközi helyzet enyhülése ellen lépnek fel. A nemzetközi erőviszonyok azonban nem változtak meg, a kedvező folyamatok nem fordultak viszsza. a realitással mindenkinek számolnia kell. A nukleáris világháborúnak csak alternatívája van: a béke, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. A Magyar Népköztársaság a Szovjetunióval és a békeszerető erők oldalán állhatatosan küzd a helsinki ajánlások valóraváltásáért, világméretekben a háború elhárításáért. n békés egvmás mellett élés realizálásáért, és meg van győződve arról, hogy ez a küzdelem eredményes lesz. Az emberiség békét akar: a haladás híveinek egyesített ereje és a józan ész győzni fog. Kedves Elvtársak! A megváltozott világhelyzet újabb feladatok elé állítja a kommunista és munkáspártokat. E feladatok arra köteleznek bennünket, hogy még nagyobb energiával munkálkodjunk a kommunista világmozgalom és minden haladó, antiimperialista ós békeszerető erő tömörítésen. Pártunk — internacionalista hagyományaihoz híven — a jövőben is támogat minden olyan törekvést, amely a nemzetközi kommunista mozgalom marxista—leninista egvséaét, öszszeforrottságát szolgálja. Ettől a törekvéstől vezérelve a Magyar Szocialista Munkáspárt híve a kommuNyugatnémet'—egyiptomi csúcstalálkozó o Bonn (MTI) Kedden délelőtt megkezdődtek a. nyugatnémet' fővárosban Anvar Szadat egyiptomi elnök hivatalos politikai megbeszélései. Szadat — mint már jelentettük — hétfőn délben érkezett ötnapos hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba. Az egyiptomi államfőt kedden Helmut Schmidt szövetségi kancellár fogadta hivatalában, majd ebédet adott tiszteletére. A megbeszéléseken — előzetes értesülések szerint — a közel-keleti helyzetről, valamint a nyugatnémet—egyiptomi gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről volt szó. A találkozóval párhuzamosan ugyanezeket a kérdéseket vitatta meg HansDietrich Genscher nyugatnémet és Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter is. A két miniszter pénzügyi megállapodást is aláír, amelynek keretében az NSZK százmillió márka tókesegélyt és 130 millió márka áruhitelt bocsát Egyiptom rendelkezésére. A megvitatott kérdésekben a nézetek azonossága alakult ki Szadat egyiptomi elnök és Helmut Schmidt szövetségi kancellár keddi politikai megbeszélésén. A háromórás tanácskozás után az egyiptomi államfő örömmel nyugtázta, hogy tárgyalásaik eredménye megfelelt az előzetes várakozásnak. nista és munkáspártok tanácskozásainak, kétoldalú, regionális és világtalálkozóinak, a tapasztalatcserének. Ezek a fórumok növelik közös ügyünkért vívott harcunk hatékonyságát, erősítik soraink egységét, meghatványozzák erőinket. Pártunk, népünk egész története arról tanúskodik, hogy a nép és a haza igaz szolgálata elválaszthatatlan a haladás erőivel való internacionalista szolidaritástól. Támogatjuk a világ haladó erőit Szolidárisak vagyunk a tőkés világ szabadságért, a Jogért és kenyérért küzdő elnyomottaival éppen úgy, mint Ázsia, Afrika, LatinAmerika szabadságért küz- . dő népeivel. Támogatjuk Angola törvényes kormányát és népét, szívből kívánjuk, hogy mielőbb teljes siker koronázza sokéves áldozatos harcát. Elvi politikánknak megfelelően továbbra is szolidárisak vagyunk azokkal a haladó arab erőkkel, amelyek minden reakciós mesterkedés ellenére, következetesen harcolnak az imperialista beavatkozás ellen, az arab népek igaz ügyéért. Támogatjuk a portugál haladó erők harcát, amelyet demokratikus jogaikért folytatnak. Elítéljük a chilei katonai junta rémtetteit követeljük Luis Corvalán elvtárs és valamennyi bebörtönzött chilei hazafi szabadon bocsátását. Kedves Elvtársak! A nagymúltú, harcedzett Bolgár Kommunista Párt XL kongresszusa méltóan betölti hivatását, megvonja az elmúlt öt év mérlegét, kijelöli a fejlett szocialista társadalom építésének 6oron következő feladatait, azokat a tennivalókat, ameléeknek megoldása közelebb viszi a bolgár népet közös „nagy célunkhoz, a kommunizmus>hoz. Küldöttségünk, pártunk és népünk nevében bolgár elvtársainknak, az egész bolgár népnek szívből minden jót, teljes sikert kíván a kongresszus határozatainak megvalósításához, a Bolgár Népköztársaság további felvirágoztatásához. Éljen a Bolgár Kommunista Párt és a testvéri bolgár nép! Éljen, virágozzék a magyar—bolgár barátság! Éljen a szocializmus és a béke! (MTI) BÁTYAI JENŐ: Lank a szsnfdi tud lománvi és iecMaiörtéifetből 55. Huszár Mátyás korának kiemelkedő tudású és szorgalmú vizmérnöke első alkalommal 1819-ben került kapcsolatba Szegeddel, amikor megjelölte a Tisza legkisebb, itteni, nulla szintű vízállását. A 19. század első felének legnagyobb elméleti és gyakorlati tudású geodétúja, egyben vízmérnöke, Huszár Mátyás 1778-ban született, Kisherestyén. Középiskolai tanulmányai után, 1799ben fél évig a budai csillagda egyik csillagászával az ország különböző helyein földrajzi helymeghatározásokat végzett. Eközben jegyezte el magát a műszaki tudományokkal, és 1800-ban a pesti egyetem mérnöki intézetébe, a híres Institutum Geometricumba iratkozott be, ahol kiváló minősítéssel 1804-ben szerzett oklevelet. Ezután az Eszterházy-család uradalmi mérnökeként. majd 1806—1808-ig Szatmárnémeti város mérnökeként dolgozott. Eközben állandóan tanult. képezte magát, minek eredményeként tökéletesen beszélt a magyaron kívül latinul, németül. szlovákul, románul és franciául, de megértette a szerb, a horvát és az ukrán nyelveket is. A kormányzótanács ösztöndijával 1809-ben külföldi tanulmányútra ment, és bejárta Olaszországot. Németországot, Franciaországot és Hollandiát. Tanulmányútján, geodéziai és vízépítési tanulmányai közben, az akkori legkiválóbb szakemberekkel ismerkedett meg, de nyelvtehetsége révén olaszul és angolul ls megtanult, és így máitíz nyelvben járt otthonosan. Hazatérte után a Károlyi grófok birtokán alkalmazták. ahol a nagy mocsarak lecsapolásán dolgozott. Az első jelentősebb állami megbecsülés akkor érte, amikor 1815-ben Lúgosra kamarai mérnökké nevezték ki. Ebben az állásában készített a Marosról felméréseket és térképeket. A Körös-szabályozás igazgató-mérnökévé 1818-ban nevezték ki, Nagyváradra. Ekkor dolgozott mellette beosztottként Vásárhelyi Pál, a Tisza-szahályozás későbbi nagysága. Közösen készítették el az egész Tiszántúl szabályozásának tervét. A Tisza térképezése kapcsán került Szegedre, 1819ben, amikor a város vezetősége megbízta, hogy állapítsa meg a Tisza nullapontját. Huszár a megbízásnak szívesen eleget tett. és a szegedi vár déli körbástyájának, az úgynevezett vízi bástyának oldalán elhelyezte a Tisza legkisebb, itteni nulla szintű vízállását jelölő mércét, a Duna belgrádi legkisebb vízállásához igazodva. Ez az úttörő munka a későbbi megjelöléseknél is alapul szolgált. Ez a még láb hosszmértékre megállapított mérce több mint hatvan évig szolgálta a vízi embereket, majd a vár lebontásával került át a mai helyére. Az új, centenáriumi partfalon Huszár Mátyásnak ezt a nagy jelentőségű szolgálatát érdemes lenne maradandóan is megörökíteni. Szegedi munkálkodásával egyidőben készült el az első hazai szabatos és részletes szintezési szakkönyvvel, ami hosszú évtizedeken keresztül tankönyvül is használtak. A Duna Térképészeti Hivatalt 1822-ben létesítették, amelynek élére 1823-ban Huszár Mátyást nevezték ki. igazgató-főmérnöki minőségben. A Duna-mappáció munkálatait igen pontosan és gyorsan végezte. A munkálatokról négy év után írásos jelentést küldött a helytartótanácshoz, de nem német vagy latin nyelven, hanem magyarul. Ezért aztán nagyon megrótták, sőt 1829-ben felmentették állásából, és utódjául egykori tanítványát, Vásárhelyi Pált nevezték ki. Nagyváradra. a Körös-szabályozáshoz helyezték vissza. Ekkor foglalkozott a Berettyó és a Hortobágy szabályozási tervének elkészítésévek Tanulmányokat írt a Tisza szabályozásáról, a tiszántúli árvizekről. A helytartótanács „csínlevésél" azonban nem feledte, mert szorgalmas munkássága ellenére X830-ban ebből az állásából is felmentették, és a nagyváradi kerületi mérnöki hivatal vezetőjévé nevezték ki, ahol a mérnöki alkotó munka rovására mind több bürokratikus ügy intézésével kellett bajlódnia. Huszár Mátyás, a méltatlanul félreállított mérnökkiválóság 1832-ben betegeskedni kezdett, s a további sok mellőzés és gáncsoskodás egészségi állapotát megrontotta, majd 1843-ban, 65 éves korában Nagyváradon meghalt. Huszár Mátyás szakmai munkásságának nagy érdeme, hogy elsőnek térképezte fel a Dunát, a Tiszát, a Marost és a Körösöket. Olyan szintezőműszert tervezett, állványzattal és mikrométercsavarral, amelynek gyártásáért* több nyugati cég is versengett. A Woltir.ann-íéle vízsebességmérő műszert újjászerkeszlelle. Az ő gondolata volt, hogy a szintezőléceken a lábat ne 12 hüvelykre, és azt nem 12 vonalr.»<íSzák, hanem a lábat tizedes rendszerben os 9 k tovább, és annak századrészeivel számítsanak, vagyis ő vezette be nálunk a tízes számrendszert a szintezőléceken, \és általában a geodéziában. A fe'mérésí munkálatoknak legalább olyan nagy értője, szervezője és vezetője tudott leírni, mint a vízműtan.i tervezéseknek. Alkotóiéinak tetőfokán állították félre. Akkor helyez'ék vttzsza Nagyváradra, amikor éppen élete (főművén dolgozott. Még többet alkothatott és használhatott volna hazájának, ha hazafias-ágáért nem kellett volna olyan nagy árat fizetnie, mint amekkorát a helytartótanács kiszabott rá. Barátai és munkatársai többször kérlelték, hogy járuljon a helytartótanácshoz kiengesztelésért, de Huszár hajthatatlan maradt, élete végéig kitartott magyarsága, hazafias érzelme mellett, vállalva minden következményt (Folytatjuk.)