Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-28 / 75. szám

Vasárnap, 1976. március 28. 63 A diplomácia útvesztőiben II. Rákóczi Ferenc államépító tevékenységének egyik fontos, mégis mindeddig kevéssé ismeri területe az önálló magyar diplo­máciai szervezet megteremtése volt. A fejedelem ugyanis kezdet­től fogva világosan látta, hogy Magyarország pusztán a saját erejéből nem tudja kivívni füg­getlenségét a Habsburg nagyha­talommal szemben. Ezért arra tö­rekedett, hogy a szabadságharcot kiemelje az elszigeteltségből, a magyar ügyet európai' üggyé te­gye, és a Habsburgok ellenségeit szövetségesként maga mellé állít­sa. Külpolitikai céljai megvalósí­tására teremtette meg a független magyar állam bukása óta nélkü­lözött önálló diplomáciát. Magyar külpolitika, így diplo­máciai szervezet 150 éve nem volt, volt, s Rákóczinak harc kö­zepette, számos egyéb katonai, politikai, gazdasági feladata meg­oldása közben, nehéz körülmé­nyek közt kellett a semmiből megteremtenie. A fejedelem 1704 elején indította vítnak első követ­ségét, s az ezt követő három év1 alatt a nemzetkőzi kapcsolatok egész sorát építette ki. 1707 őszén a szabadságharc tetőpontján, Rá­kóczinak már állandó követe volt XIV. Lajos francia király és Mik­sa Emánuel bajor választófejede­lem mellett. Isztambulban a Por­tán, Nádorfehévárt, s szövetsége­se I. Péter orosz cár udvarában. Alkalmi követeivel találkozunk Vatikánban. Velencében, Hollan­diában, Berlinben, a porosz ki­rálynál, továbbá a svéd, a lengyel és az angol udvarban. 1704-ben az európai hírek csak nagy késés­sel jutottak el Rákóczihoz, 1707­ben megbízottal hétről hétre el­küldik jelentéseiket a nemzetközi eseményekről. M/g 1704-ben csak a legnagyobb nehézségek árán tudott érintkezést találni a kül­országokkal, 1707-ben már egy­séges diplomáciai vállalkozások­ba kezdhet, s ezek hatósugara Párizstól Moszkváig, a Portától a svéd udvarig terjed. A külpolitika irányítását Rákó­czi kezdettől fogva a maga ke­zében tartotta, a rendi szervek, az országgyűlés sem az elvi, sem a személyi kérdésekbe nem szóit bele. A fejedelem azonban nem­csak irányította a külvolitikát, hanem — különösen kezdetben — a diplomáciai ügyek egy részét személyesen is intézte, ö fogal­mazta meg vagy diktálta az uta­sításokat, s a legbizalmasabb le­veleket sajátkezűleg írta, igy XIV. Lajosnak, de gyakran még Bonnac márki francia követnek is. Később azután az utasítások, levelek formába öntése a fejedel­mi titkár, majd a Kancellária vezetője, Ráday Pál feladata volt. A fejedelem a fogalmazványokat gondosan átolvasta, javításaival, széljegyzeteivel gyakran találko­zunk a conceptusokon. Az egé­szen bizalmas ügyekbe, mint a cárral való tárgyalások utasításai, még írnokot sem vontak be — Ilyenkor Ráday maga tisztázta le az iratot. Többnyire ő végezte a rejtjeles levelek megfejtését is. Ahogy terebélyesedett a diplo­máciai tevékenyság, Ráday is mond nagyobb önállóságra tett szert Hovatovább, az is szokássá vált, hogy a követek két jelentést küldenek haza, egyet Rákóczinak, egyet a kancellária vezetőjének, s ez utóbbira Ráday külön vála­szolt, lényegi dolgokról is szólva a levélben. A külügyi szervezet kiépülése azonban végül sem vezetett kü­lön külügyi kancellária kialaku­lására. Ennek magvnrázntát rész­ben abban találhatjuk, hogy az ügyek egvrészét Rákócz.j maga Intézte, Ráday kikapcsolásával, részben pedig abban, hogy Ráday feladatai sem korlátozódtak csak a diplomácia területére. Mégis azt mondhatjuk, hogy a magyar viszonyok között, amelyek egyál­talában nem hasonlíthatók a fran­cia abszolút monarchiáéhoz, Rá­day gyakorlatilag ellátta a kül­ügyi államtitkár tisztségét. Kö­kényesői László Franciaországból így is címezte neki egyik levelét: ,.az erdélyi fejedelem őfelsége államtitkárának". A diplomácia belső ügyintézé­sének nyelve a magyar volt. Az államok közti levelezésben a latin dívott, de aí uralkodók és az ál­lamférfiak egymás közt már rrrlndinkábh franciául érintkez­tek. A diplomáciai levelezés szin­te ipindig rejtjeles formában történt. Minden követ más-más jelkulcsot kapott, sőt a jelkulcso­kat időnként cserélték is. A nemzetközi politikában va­ló tájékozottságnak, a diplomáciai akciók kézben tartásának fontos feltétele volt a gyors és megbíz­ható postai összeköttetés. Rákó­czi nagy gondot fordított a ma­gyarországi hadiposta kiépítésé­re. Az ország teriiletét négy fő­útvonal szelte át, hozzájuk csat­lakoztak a mellékvonalak. A postaállomások egymástól másfél —kétórás lójirásra voltak, a lo­vak gyakori váltása növelte a posta gyorsaságát. A külföldre szóló leveleket többnvire futár, alkalmi küldönc vitte, aki ide­genben csak útlevéllel közleked­hetett, ezt pedig ellenséges or­szágban nem kapott. Ezért a nos­ták nemegyszer óriási kerülőkre kényszerültek. Mivel az utak bi­zonytalanok voltak, ugyanazt a leve'et három-néev másolatban is elindították különböző útvona­lakon. Lőcséről, az északi postaköz­pontból át1 asosan három hát alatt ért el a futár Danckába (Gdansk), s onnan úiabb egy hét alatt Ber­linbe. Párizsba — Danckán át, tengeri úton — átlagban három hónaoot számithatunk. Az orosz­országi post.akfizlekedést télen he'ekre meebénította a szigorú időjárás. A török Portéra igyekvő futárokat pedig a közbiztonság hiánya tartotta rettegésben. Isz­tambulban különben esv—másfél hónap volt az út, Velencébe, Belgrádon át, két hónanot kellett számítani, innen a Vatikánba még továf-fii egyet. Gyakran azokban ennél ióvnl hoss-nbh Ideig úton volt a levél; a postá­nak nagy kitérőket kellett ten­nie, sőt az is előfordult, hogy az ellenség elfogta. Ilyenkor persze a levél sohasem érkezett meg. Ezek után nem meglepő, hogy a levelezést nagy hézagok szakítot­ták meg. Nem egyszer előfordult, liogy mire a követi jelentés nyo­móm az úiabb utasítás elért ren­deltetési helyére, a külpolitikai helyzet már egészen megválto­zott. A diplomáciai akciók sikere részben a diplomát.ik személyén múlott. Feltűnő, hogy míg a szé­csényi országgyűlés után az arisztokrácia az államszervezet­ben kezébe kerítette a főbb tiszt­ségeket, a külpolitikában sem ekkor, sem később nem jutottak szóhoz, az egy Bercsényit kivéve. A diplomaták között pedig egyet­len főnemest sem találunk: első­sorban köznemesek, de polgárok is akadnak köztük, mind akadé­miát végzett., művelt emberek. Űgv látszik, Rákóczi az arisztok­ráciában sem hűség, sem ráter­mettség szempontjából nem bí­zott.. Ebben az Időben a nyugati or­szágokban a követ mellett követ­ségi személyzetet is találunk már: a titkárt, egy vagy több íródeá­kot, tolmácsot, inasokat stb. Ezek valamennyien a követség palotá­jában laktak. A velencei francia követség például 40 tagú volt. A magyar követek viszont mind­össze egy-két szolgával vágtak neki a bizonytalan, messzi útnak, s megérkezve rendeltetési helyük­re, ott nemhogy követségi palota nem várta őket, de legtöbbször még azt sem tudták, hol szállja­nak meg. Régi dolog, hogy a követség­hez sok.' pénz kell. A vatikáni ft-ancia követ dotációja évi 77 ezer tallér volt, a kisebb államok követel is 20—30 ezer tallért kap­tak évente. Rákóczinak nem volt rendszeres külügyi költségvetése, a szükséges pénzt nagy erőfeszí­tésekkel, hol Innen, hol onnan te­remtette elő. Az ország szegény volt, szegények voltak a követek • is. Rákóczi általában 2 ezer tal­lért utalványozott követelnek egy-egy évre, s ebből kellett műiden kiadásukat fedezniük. Az összeg átutalása is többnyire ké­séssel történt, s a pénzhiány nemegyszer tellesen megbénította a követek munkáját. Mindezeken a nehézségeken ta­lán még úrrá lett volna Rákóczi diplomáciája, a legfőbb akadály az volt. hoey az Isten kegyelmé­ből uralkodó királyok nem álltak szóba az uralkodója ellen fegy­vert fogott nép vezérével. Rákó­czi megbízottai nem jelenhettek meg nyilvános fogadásokon, ve­lük csak titokban érintkeztek, s az uralkodóknak ez a szolidari­tása a ..rebellis" nénnel és vezé­révet szemben olyan falnak bizo­nyult. •ameiven csak a császári seregeket, e'söorő döntő kuruc katonai győzetem törhetett volna * rést. Pusztán saját erejére ha­cyatkózvi azonban a kuruc se­reg nem tudta a Habsburgok hadereíót legvűrni. tgy a magyar szabad'ágharc végül sem lett európai üggyé, a nagyhatalmak a magvar felkelést mindvégig a Habsburg-birodalom belügyének tekintették csuván. BENDA K ALMÁN, a történettudományok kandidétusa II. Rákóczi Ferenc zászlaja A történelem­könyvek lapjain Csatajelenet, egykorú metszet után Ha méltó módon kívánjuk TT. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulóját ünnepelni, nem te­hetjük másként, mint hogy szám­ba vesszük azokat az eredménye­ket, amelyeket a régi és az új magyar történetírás az utóbbi 30 esztendőben elért a kuruc sza­badságharc kutatáséban és meg­értésében. A hivatalos magyar történet­írás 1848-ig mellőzte vagy ellen­séges beállításban tárgyalta a Rákóczi-szabadságharc történetét., és hamis képet rajzolt a fejede­lemről. A korabeli német közvé­lemény és a magyarországi la­bancok Rákócziban a „fórebbel­list" látták, aki a lázadó szellem valóságos szimbóluma. Az 1848— 49-es forradalom és szabadság­harc bukása után 48 felemelő emlékének hatása alatt Szalay IAszló kezdeményezése után ta­nítványa, Thaly Kálmán egész életét a Rákóczi-szabadságharc története kutatásának szentelte. Közzétette a Rákóczi-kor legfon­tosabb forrásait, többek között Rákóczi, Bercsényi Vak Bottyán levelezését, s ezzel megvetette a tudományos Rákóczi-kutatás alap­ját. Forráskiadványai mellett számos monográfiában, hadtörté­neti és művelődéstörténeti tanul­mányban dolgozta fel a kuruckor egyes kérdéseit. E feldolgozások­ra azonban romantikus nemesi történetszemlélete, nacionalista hóskultusza nyomta rá bélyegét, s ezzel együtt járt a szabadság­harc társadalmi problémáinak mellőzése. Thaly Kálmán adatait nem mindig lelkiismeretes pon­tossággal használta fel, a forrá­sokat kritika nélkül, elnagyoltan közölte. Hogy a kuruc kort még fényesebbé tegye, gyakran ragad­tatta magát túlzásokra, még a hamisítástól sem riadt vissza. A Rákóczi-kultusz, amely a re­formkorban, az 1848—49-es for­radalom és szabadságharc idején, s az abszolutizmus korában a nemzeti függetlenség és haladás gondolatának kifejezője volt, a századfordulóra Thaly Kálmán töreténetírásának s pártjának, a Függetlenségi Párt politikájának hatására elvesztette eredeti tar­talmát; hangzatos, de üres jel­szó, díszes, de értéktelen, álkuruc költészetté vált. Thaly történet­felfogásával, a hamis Rákóczi­kultusszal először nem történet­író, hanem költő fordult szembe. Ady Endre az első, aki kimondta, hogy Rákóczi ügye a jobbágyság ügye is volt. Rákócziban nem pusztán a függetlenség bajnokát látta, de egyben, az „ipar pártoló­ját", a polgári haladást elősegítő abszolút monarchiát, Magyaror­szág lehetséges XIV. Lajosát, s ugyanakkor azt a fejedelemet, ki — mint a vers írja — tudja, hogy „Merre van a föld népének / Bol­dogságos útja". Szekfü Gyula Rákóczija, mely 1913 nyarán készült el, ugyan­csak más, mint Thaly ünnepelt Vezérlő Fejedelme. De nem a jobbágyok Édes Ura, nem Mikes Kelemen egyszerű nagy embere, „amit még ellenségei ls nagynak tartanak", hanem az útvesztőiben tévelygő, energiáit kicsinyes, kis­szerű tervekre fecsérlő, elveszett, „Száműzött Rákóczi". A spirituá­lisnak. sőt misztikusnak mutatott idős Rákóczi alakjával — akarva­akaratlanul — eltakarta a harcot irányító, vezérlő fejedelmet. Szekfü munkájának politikai aktualitását és a körülötte kiala­kult vitát elsöpörte az első világ­háború, de az ő „száműzött" Rá­kóczijának a képe alapvetően meghatározta a későbbi szellem­történeti kutatást. Különösen nagyarányú harcot folytatott a Rákóczi-szabadságharc történeté­nek meghamisitósa és Rákóczi személyének az uralkodó osztály számára való kisajátítása érde­kében az ellenforradalom korsza­kának történetírása, amely a sza­badságharc hiábavalóságának, s a bukás szükségszerűségének állás­pontjára helyezkedett. A fejede­lem halálának kétszázéves fordu­lóla alkalmával 1935-ben megje­lent „Rákóczi Emlékkönyv" ta­nulmányai a polgári-nacionalista történetírás hagyományos képét összegezték a szabadságharcról. Még a jószándékú kutatók is sokkal nagyobb figyelmet fordí­tottak az emigrációban írt öreg­kori vallomásos munkáira, Janze­nlsta eretnekségének elemzésére, mtnt a szabadságharc élén kifej­tett katonai és politikai tevékeny­ségének vizsgálatára. . A felszabadulás a Rákóczi-sza­badságharc történetének feltárá­sában is döntö fordulatot jelen­tett. A feudális, nacionalista és szellemtörténeti torzításokkal szembefordulva, a marxista törté­netírás igyekezett a szabadság­harc méltó helyét meghatározni a magyar történelemben. A Rá­kóczi-szabadságharc megindulá­sának 250. évfordulója, az 1953 ns Rákóczi-év tette időszerűvé a Rá­kóczi-kutatás eddig elért ered­ményeinek összefoglalását. A magyar történészkongresszuson (1953) elhangzott előadások össze­foglalták a kutatás addigi ered­ményeit, de ezt a felbuzdulást nemkövette elég módszeres, jól összefogott, kollektív munka. Egyéni eredmények születtek, de egységes terv nem alakult kl a kutatások fő céljainak megállapí­tására, a rendelkezésre álló erők bevonására. A. felszabadulás után is kísér­tett még a nacionalista historio­gráfia azon hagyománya, amely a nemzeti függetlenség kérdését nem kapcsolta össze az osztály­harccal. Függetlenségi harcaink kérdéskörében is sokkal követke­zetesebben kell érvényesítenünk a társadalmi haladás követelmé­nyeit, az osztályszempontokat, il­letve a gazdasági-társadalmi szemlélet primátusát. Marxista történetírásunk helyesen állapí­totta meg. hogy az ország, rossz gazdasági helyzete és elmaradott­sága, a megfelelő katonai erő hiá­nya. az osztályharc kiéleződése mellett függetlenségi küzdelme­ink — s így a Rákóczi-szabad­ságharc — bukásában is számot­tevő tényező volt a nemzet'-özi elszigeteltség, amely megakadá­lyozta. hogy a túlsúlyban levő el­lenséggel szemben külső szövet­ségessel együtt lehessen fellépni. A tényleges hibák marxista tör­ténetírásunkban főleg a leegysze­rűsítésekben keresendők, amelyek nemcsak szemléleti okokkal, ha­nem a kuruc kor feltáratlan prob­lémáival, sok fontös forrásának kiadatlanságával magyarázhatók. Más kérdés, hogy a politika mi­iven következtetéseket vont le ezekből a kutatásokból, s hogy a történeti hagvományok kérdését egyszerre ítélte meg egyes ese­tekben dogmatikus, más estekben revizionista alapon. Mindent ösz­szevetve, a marxizmus megisme­rése — á torzítások ellenére is — lényegesen és Jótékonyan befo­lyásolta a Rákóczi-szabadság­harccal foglalkozó történetírásun­kat, s új kutatások kiindulópont­ja lett. SZÁNTÓIMRE kandidátus, egyetemi tanán

Next

/
Oldalképek
Tartalom