Délmagyarország, 1976. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-25 / 21. szám

Vasárnap, 1976. január 25. 53 MAGAZIN Miben ludas a veréb ? A veréb — sztár a madarak között. Kóla írták eddig a napilapokban talán a legtöbb cikket, és készítettek róla már filmet is. Persze csak a városi verebet illeti tneg ekkora érdeklődés. Azokat, amelyek lépten-nyomon felhívják magukra az utcán békésen sétálgató emberek figyelmét. Hogy mivel, arra mi, szegediek is tudnánk egy-két ruhadarabot felmutatni. A háziveréb — állatszeretet ide, állatszeretet oda — sok bosszúságot okoz a városlakóknak, sőt még egészségünket is veszélyezteti. Valamit tenni kellene ellene — nem vitás —, csak ott a bökkenó, úgy, hogy a megrögzött madárvédők és az embervédők tábora egyaránt elégedett legyen. A Szegedi Akadémiai Bizottság urbanisztikai bizottsága pályázatot hirdetett a város „verébgondjainak" megoldására. A legutóbbi ülésen dr. Magyar Levente, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára ismertette tanulmányát, A háziveréb urbanbálódásának ökológiai problémái Szegeden címmel. A TIT természetvédelmi és madártani szakkörének, a Madártani Egyesület helyi csoportjainak, az Állatvédő Egyesület megyei csoportjának tagjai, valamint a tanárképző főiskola hallgatói több évig figyelték a városi verebek életét. Tapasztalataik szerint általában két-három ezer veréb népesíti be Szegedet. Ezek az urbanizálódott madarak — akár az emberek — mintha törekednének az összkomfortos, kényelmes életre. A város másmás területén táplálkoznak és alszanak. Hálószobául elsősorban a platán- és az ostorfát választják. A platán lombja hull le legkésőbb, így sokáig nyújt védelmet számukra. De azért is vonzódnak hozzá, mert apró gömbtermése — akár egy ott ülő verébtárs — csalogatja őket. Az ostorfa gazdag ágrendszerén, a sok azonos vastagságú, vízszintes gallyon kényelmesen el tudnak helyezkedni. Termése, az úgynevezett madárcseresznye, csipegetnivaló ínyencség, jó, ha kéznél van a „hálószobában" is. Megfigyelték ugyanakkor azt is, hogy nem minden esztendőben választották a verébcsapatok ugyanazokat a fákat éjszakázóhelyül. Érdekes azonban, hogy egyetlenegynek a megszállásáról soha nem mondtak le, s ez a főposta előtti platán. Hogy miért? Feltételezhető, hogy a közeli két világítótest fényében — azaz kényelemben és biztonságban — sütkéreznek: nem lebecsülendő ugyanis az általuk sugárzott hő, és az sem, hogy a világosság távol tartja például a nappal roszszul látó baglyokat. Emellett a magyarázat mellett szól az is, hogy a verebek fő gyülekezési helyei a Belváros erősen megvilágított részein vannak: a Széchenyi tér, a sétány platánfáin, a postaépület előtti platánon, valamint a tér délnyugati részén levő platánfán. Évekkel ezelőtt a Lenin körúton is megháltak a verébcsapatok, a Kossuth Lajos sugárút és a Jégkunyhó közötti szakasz ostorfáin. Ugyanakkor a belterület alig megvilágított parkjaiba — a várkertbe, az újszegedi ligetbe — este egyetlen veréb se téved be, a városban élő baglyok viszont itt éjszakáznak. Tehát — a híresztelések ellenére — igenis van magukhoz való eszük a verebeknek. így aztán egyáltalán nem csodálható, hogy ahol terített asztalra lelnek, azt tekintik éléskamrájuknak. A terméiiyforgalmi vállalat két telepén — a Tolbuhin sugárútin és a Tisza-pályaudvar mögött — a házi verebek és a balkáni gerlék több ezres csapatai rendeznek nagy, közös ebédeket a hűvös őszi, téli napokon. Igazi kánaán ez számukra: a morzsolt kukorica, az árpa és más szemes takarmányok, nyitott fészerek alatt várják az ég madarait. Havonta be is kebeleznek több száz mázsa magot. A kár azonban ennél több, hiszen az ürülékükkel szennyezett takarmány állategészségügyi szempontból veszít értékéből. Milyen kárt okoz még az embernek a városi élethez oly korányén alkalmazkodó veréb? Amikor általánosságban beszélünk arról, hogy a ruhánkat lepötyögteti, vagy pöttyösre festi a járdát, és használhatatlanságig a sétányok padjait — úgy érezzük, csak megmosolyogni való téma. Hát már ez is baj? Igen, az, hiszen bosszúságot, kellemetlenséget okoz az embernek. De a veréb ürüléke nemcsak azért veszélyes, mert maradandó foltot hagy a ruhán. Ártalmas kórokozók is fellelhetők benne, például a salmonella. A vérszívó, élősködő szúnyogok pedig könnyen átvihetik a betegséget a madárról az emberre. Köztudott, hogy a baromfipestis terjesztésében is ludas lehet a veréb. Mindezek mellett azonban igazságtalanok lennénk városlakó társainkhoz, ha elhallgatnánk, hogy némi hasznuk is van. Begyükben káros rovarokat és gyommagvakat is kimutattak a vizsgálatok. Az is ismert, hogy a háziveréb első költési ideje egybeesik az amerikai fehér szövőlepke tavaszi rajzásával, és az egyébként magevő madár ebben az időszakban csak lepkét és rovarokat etet fiókáivaL Mindezt figyelembe véve kell dönteni tehát a verebek sorsáról, s mint már említettük, tiszteletben tartva az állatvédelem írott és íratlan törvényeit is. De minthogy a mérlegnek az a serpenyője billen mélyebbre, amelyben a negatívumokat: a sok bosszúságot, az anyagi kárt és nem utolsó sorban az ember egészségének veszélyeit halmoztuk fel — tennünk kell valamit A civilizált, urbanizálódott embernek meg kell tanulnia védekezni is az őt és környezetét veszélyeztető hatások ellen. Nekünk kell tennünk valamit hiszen a város még a természet rendjét is felborította: a ragadozók itt nem végzik el, mi rájuk méretett Ugyanakkor a verebeknek összkomfortos életet biztosítottunk: meleget, védelmet, bő táplálékot. A télből életerősen, ellenállóan röppennek át a tavaszba. Mi lenne hát a megoldás, mit javasol a szakember? A leggyorsabb módszer az lenne, ha a madarak gyűrűzésekor használt altatószerrel összekevert kukoricadarával etetnék meg a verebeket. Hatása két órahosszáig tart, és ez e'egendő arra, hogy összeszedjék őket, és áttelepítsék olyan területre, ahol akár hasznot is tudnak hajtani. Gyakorlati tanácsokat is tartalmaz a tanulmány: a Széchenyi tér „legforgalmasabb" platánfáját nylonsátorral kellene bevonni, daru segítségével. Az így bekerített és elaltatott verebeket könnyű volna elszállítani. Olyan javaslatok is elhangzottak, amelyek hosszú távon vezethetnek eredményre, és meg is előzhetik azt, hogy a verebek a városba költözzenek. Állandó jellegű urbánökológiai kooperációs csoportot kellene létrehozni. A munkáiukhoz szükséges műszerek nemigen kerülnének többe, mint amennyi kárt a verebek okoznak egy hónap alatt. A város fásításakor, figyelembe kellene venni a megfigyelések eredményeit, s a közvilágítás átszervezése is a megelőzés egyik lehetősége lenne. A biológiai védekezésre is gondolhatunk: a beteleoített karvalyok sokat segítenének. A körtöltésen kívüli zöld övezetben, fenyőfélék között szívesen letelepednének ezek a madarak. A baglyokban — ha lenne a parkokban egy-két odú számukra — szintén segítőtársakra lelhetne az ember. Ahol jelen vannak ezek a ragadozó madarak, kevesebb a patkány és a veréb — ugyanakkor több hasznos fecske megmarad a fészkében. Amikor környezetünket védjük, tudatosan igyekszünk saját magunk számára egészségessé, kellemessé, széppé tenni a világot. Azt a világot, amelyet megosztunk a növényekkel, állatokkal — köztük a madarakkal. Gyűjtsük hát magunk köré a hasznosakat, örömet adókat, és segítsük hozzá a költözéshez azokat, amelyekkel nem szívesen lakunk között falak között Okos, emberi megfon toiú^Vvái. CHI&AN ÁGNES M

egesik, hogy az ember hiába érdeklődik egy téma iránt, azt a választ kapja: még nem aktuális. így jártam a múltkoriban, amikor Balikó Bélánál, a Hungária Vállalat szegedi igazgatójánál érdeklődtem, vajon mi lesz a Hungária szálló sorsa. — Talán kéthárom hónap múlva többet tudunk mondani a lehetőségekről — ennyi volt a válasz. Természetesen nem adtam föl: — Legalább a szálloda történetéről van-e valami anyag a vállalat birtokában? (Gondoltam, nem árt némi előzetes fölkészülés a két-három hónap múlva esedékes eszmecserére.) — Arról külön nincs — hangzott a válasz a telefonban —, de a szegedi szállodák, vendéglátás történetéről — van. Több se kellett, máris indultam kölcsönkérni, mert hát a szegedi vendéglátás történetéről legföljebb ha néhány korosabb ismerősömtől hallhattam, s az sem nyúlt messzebb az időben harminc-negyven évnél. Márnedig föltétlenül hasznosnak tűnik megismerkedni annak a történetével, amire büszkék- is vagyunk, no meg hasznosnak és továbbfejlesztendőnek tartjuk — tehát idegenforgalmunk multjávaL A karavánok ko'ű A karavánok korával kezdi történetét az izgalmas összeállítás, valahol a XIII század táján. Idegenforgalom és turizmus az 1200-as években? Hát ami azt illeti akkoriban százévenként legföljebb ha egy „turista", amolyan látni, ismerkedni kívánó ember ha megfordult Szegeden. Mint például Bertrandon de la Brocquire. az a francia utazó, aki Zsigmond uralkodása idején, 1433-ban járt Szegeden, s azt írta: a város 1'kereskedelme olyan nagy, hogy három-négy ezer lovat könnyűszerrel össze lehetne vásárolni. Kereskedelem! — ez akkoriban egyet jelentett az idegenforgalommal. A város. Szeged nyilván már fekvéséből következő adottságai miatt is vonzotta a kereskedőket. Hiszen az Alföld két nagy folyójának találkozásánál, az ország két nagy gabonatermő vidékének, a Bácskának és a Bánságnak érintkezési pontján épült. Érthető, hogy a szegedi vásárok már a középkorban híresek voltak forgalmukról, nagyságukról, s ráadásul a XIII. század elején még a sókereskedelem központjává is lett Szeged. És ez természetes is e vízi utak találkozásánál. Jöttek hát a kereskedők vízen és szárazföldön egyaránt. így hát az is természetes, hogy a szegedi vásárhelyen a „városi" telepesek között elsők voltak a kocsmárosok, akik nemcsak a kereskedőknek adtak szállást, hanem szerájokat építettek a Áthallás Fogadok, szerájok. szállodák A szegedi vendéglctJs történetébet volgai bolgár, arab és kozár karavánok, az izmaelita vagy muzulmán kalmárok tevéi számára is. íme, az első „parkolóhelyek". Természetesen nemcsak a vendéglátás fejlődött ebben az időben, hanem a jeözben városi rangra emelt Szeged is. A városban 1522-ben már 291 önálló iparost említenek. A hanvafiás a török uralom után következett be, amikor Szeged 1686-tól 1718ig végvár volt, sokáig veleti terület volt a környék. Azután az osztrák uraLm önkényes intézkedései p»be»f»et«"&k a város életét, s végül mindezt betetőzte az 1879-es árvíz. A „nagy" korszak Nincs olyan tragédia, amelyből ne lenne újjászületés. Sőt, mintha az árvíz használt volna a városnak, hiszen azután épült ki az, amit ma Szegednek nevezünk: a körutas-sugárutas városszerkezet, a híd, a városháza, a színház, s természetesen vendéglők is: például a Feketesas és a Tisza, Ekkoriban született meg Szegeden a modern vendéglátó- és szállodaipar. Az újonnan felépült várost az iparosodás, a kereskedelem ismételt fellendülése és a vasút mind jobban bekapcsolta az ország vérkeringésébe, s a vendéglátásban az istállókkal, fészerekkel rendelkező fogadók helyét átvették a kisebb-nagyobb szállodák, vendéglők és kávéházak. E folyamatról jó adatokkal szolgál az Értesítő, a szegedi pincéregylet kéthavonta megjelenő hivatalos lapja, amelyet 1894ben adtak ki először. Beszámol például egy új ipartársulat megalakulásáról, amelynek neve: szegedi szállodások. kávésok, vendéglősök és korcsmárosok. És még egy adat az Értesítőből: Juranovics Ferenc, a társaság elnöke, s egyben az Európa szálló tulajdonosa 1895-ben 731 forint 67 krajcár adót fizetett. Tíz és harminc között volt általában e szállodák szobáinak száma. íme, néhány név közülük, 1914-ből: Alföld, Bristol, Budapest, Dugonics, Európa, Feketesas, Kőfaragó és Próféta szálló. A legnagyobb a Royal és á Tisza volt, az egyik 80, a másik 76 szobával, összesen több mint 330 szállodai szoba volt Szegeden ebben az időben. S ez elegendő lett volna? Dehogy. Ekkoriban Gundel János volt a — ma így mondanánk — szállóV dal szövetség elnöke. aki egy gyűlésen elmondotta, hogy kevés az országban a szállodai szoba, sokszor iskolákban kell helyet adni azoknak a vendégeknek, akik máskülönben szállás híján maradnának. íme, nincs új a nap alatt! Pangás és visszaesés Az első világháború megszakította a fejlődés időszakát, alaposan megcsappant a vendéglátóipar forgalma. Főként 1930 után romlott a helyzet, ekkor már csupán a nagyobb panziók és szállodák életképesek. Ahogyan a korabeli lap írja: „a forgalom tendenciája hanyatló, az éttermek és kávéházak üresek; látogatásuk csak szombat, vasár- és ünnepnapokra szorítkozik, de a fogyasztás ilyenkor is minimális". íme: pillanatkép egy mind jobban fasizálódó, a háború felé tartó ország vendéglátóiparáról! A rossz gazdasági helyzet miatt kevesebbet utaznak a kereskedők, az autóbuszforgalom beindulásával a legtöbb utas még aznap, hogy elintézte dolgait, hazatér, s a csökkenő reáljövedelmek miatt az idegenforgalom csaknem teljesen megszűnik. Az amúgy is csekély forgalom például egyetlen esztendőben, 1931ben 30—40 százalékkal csökkent a szegedi szállodákban. Átmeneti javulást hoz 1934—36 táján az ipari vásár felújítása és a szabadtéri játékok megrendezése — ez utóbbi például 500 külföldit „hozott" a szegedi szállodák számára. De 1937-ben már újra érezteti hatását Szegeden is a gazdasági válság, amely végét veti az átmeneti fellendülésnek, s a szállodaipar klasszikusnak mondható szegedi időszakát a második világháború csődje zár}*. Az úI fellendülés A háború után, ahogyan lassanként újjáépült az ország s Európa, ahogyan emelkedett az életszínvonal, úgy nőtt lassanként az idegenforgalom is. A gyors iparosodás, a szabadtéri játékok felújítása, az ipari vásár mindinkább úticéllá tette Szegedet aa 1960-as években. S az új népvándorlás, az autós turizmus eredményeként a döcögő karavánok helyét a nyári autókonvojok vették át: ma már évente több millióan utaznak át Szegeden. Természetesen kevés a szálloda, bár 1963-ban Ismét megnyílt a Tisza, jelentősen bővült a Royal, s megnyílt az új kemping is, jól berendezett motelekkel. Mindez kevés, s előreláthatóan kevés lesz a hely akkor is Szegeden, ha végre megnyílik az épülő új Hungágária szálló a Felső Tisza-part és a Lenin körút találkozásánál. A hátralevő néhány sor aligha futná, hogy a mai szegedi vendéglátásról bővebben írjunk. De ha már a múltról van szó, hát emlékezzünk. Emlékezzünk meg a régi Hungáriáról, amelytől, mint szállodától, végleg el kellett búcsúznunk. 1897-ben épült, s nem is elsősorban szállodának. Eleinte az étterem, a vendéglő és a játéktermek játszották az épületben a főszerepet, s a szobák számát csak a felszabadulás után növelték a játéktermek átalakításával 38-ra, amelyekben 90— 100 vendéget lehetett elhelyezni. Ám a szállodai rész nem felelt 'meg az igényeknek, födémszerkezete is megroggyant, be kellett hát zárni. Egyelőre még dolgozik az étterem és a Kis-Hungária vendéglő, de hamarosan ezeknek is megpecsételődik a sorsa, ha elkészül az új szálloda. Sajnos, nagyon sokba, vagy negyvenmillió forintba kerülne az épület felújítása, s ennyi pénzt előteremteni... Hát igen, nehéz lenne megválni attól az épülettől, amely oly szerves része az eklektikus városközpontnak, s amelyhez annyi kellemes emlék fűz minden szegedit. &ZJ.V&Y ESTViJU