Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-25 / 302. szám

Csütörtök, 1975. december 25. 13 Tudósportrék A műhelyek: laborflfórfeimok, könyvtárak, előadótermek. A munkaeszközök: mikroszkóp, könyvek, tábla ét kréta, vagy csak egy íróasztal. Nem mindig látvinyos a természet titkait kutatók munkája. Hosszú töprengések. számítások, sikerek és kudarcok kísérik őket útjukon, és csak kevesek jutnak el közülük a hírnévig, esetleg világhírig. Nagy eredmények birtokában sem nyugodnak, igazán soha nem pihennek. Sok magyar tudós nevét Ismerik világszerte. Közülük is soltan szereztek dicsőséget Szegednek, felsorolni sem lehetne egykönnyen őket. Most bemutatunk hat szegedi tudóst, nevük jól ismert a tudományos életben: munkájuk közben kerestük fel óket, ketten közülük nyolcvanadik életévükön túl ls rendszeresen dolgoznak és oktatnak. Képeinken (fönt, balról jobbra): Alföldi Lajos. az MTA Szegedi Biológiai Kutató Központja genetikai intézetének igazgatója; dr. Ábrahám Ambrus Kossuthdíjas akadémikus, ny. egyetemi tanár; dr. Greguss Pál Kossuth-díjas ny. egyetemi tanár; Kalmár László Kossuth- és Altami díjas akadémikus; Straub F. Brúnó kétszeres Kossuth-díjas akadémikus. az SZBK főigazgatója; Szőkefalvi-Nagy Béla kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke. SOMOGYI KAROLYN* L VÉT ELÉT Szegedi irodalom, magyar irodalom? Karigtolt a vita, mint az erős, leszívott cigaretta. Ügy éreztem, hozzá keli szólni. Sokáig ömlött a szó. szellemi javaink teritett asztalánál ült tort az értekezlet, s kinek étvágya támadt, beszélt nagy körítéssel. Az általánosságok biztos kráterei az indulatok vulkánjának, sarkosan lehet fogalmazni benne; megállapítani, leszűrni, kijelölni. A város szellemi kincseit bányásztuk, fe'színi fejtéssel, s bennom akkor berzenkedett a kisördög, midőn a szegedi irodalom körül csákányoztunk. Szólni akartam, mert 1 nem tudom, létezik egyálta'An szegedi irodalom, s ha létezne, milyen szükségletnek dolgozik. I. A néha! Dugonics András például szegedi író volt? Mert szoborba öntött tudós alakja odanéz az egyetemre, s éppen József Attiláé tekint vissza rá. A kisdiák is feleli az órán, hogy Juhász Gyula a T'sza-partján ballagott, ahol Tömörkény vizén iárói vetették ki há'óikat, a búzamezőkről dalo'ó Móra Ferenc a szegedi múzeum kövületeit rakosgatva álmodott csodásat az antik világról, hogy « mártírsorsu Radnótitól, a méltatlanul alig ismert Cserzy Mihályról, és másokról ne beszéljünk. Nevüket utcák, terek, isko'ák őrzik. Mégis: szegedi frók voltak ők? Vagy egyszerűen a magyar irodalom értékei? M'ndkettő valós lehet, hiszen az a'kotó és alkotása külön életet él, a személy és a mű elválik egymástól, s ha az alkotás érték, halhatatlanná lesz, hogy a minőség, az érték védelmi Jogán halhatatlanná tegye az alkotó nevét is. Ügy gondolom, nagyjaink szegedisége másodlagos kérdés (kérdés persze, mert jónéhányuk helyi „kisajátításához" akad még Je'entkezől — ha nem alkotnak a magyar irodalom csúcsain, ahová a szerényebb képesBégek fulladozva sem Jutnak föl, na aligha firtatná valaki (legalábbis az irodalomban nem), hogy e városban éltek, dolgoztak. Szegedi irodalomról csak aszerint beszélhetünk, hogy mi tesz egy Irodalmat helyi sajátosságúvá, így vannak Szegeden élő írók. Itt a lakóhelyük, ám a puszta tény. mit sem határoz meg, bárki, bármikor elköltözhet. Van viszont Szegednek szóló irodalom, függetlenül attól, hol született, s ez a fontosabb. Innen közelítve számít szegedi irodalomnak például Erdei Ferenc monográfiája, n Város és vidéke, Mocsár Gábor Égő aranya — de mondjuk Mocsár Gyómántpere aligha, bár a szerző régóta itt él és dolgozik Dér Endre legutóbbi kötetéből a Holtak hátán például szegedinak mondható, a Mi, pulóveresek már nem, Tóth Bála és Sz. Lukács Imre regényei csak áttételesen tűnnek szegedi irodalomnak, jóllehet aligha akad náluknál szeged bb író, Polner Zoltán költészetét is mindössze anynyi köti e városhoz, hogy a környező tájról gyűjt és versel babonákat, népi hiede'meket. Mocsárnak, a fölszabadulás napjaira emlékező vígjátéka (Mindenki városa) vagy a középkori boszorkánvü'.dözéseket fölidéző Bárdosdarab, az Űriszék inkább Szegednek (is) szóió irodalom stb. De a példák esetlegesek, nagyon elbizonytalanító „helyi szemüveggel" provinc'át meg értéket fölbecsülni, miként a tokait nedűről, eldönteni, attól ízük, mert bor, vagy mert tál jellegű. Nehéz eligazodni, ráadásul, hogy a Jelzőhöz, szegedi, éppoly nyálkahártya tapad, miként álta'ában a vidékihez mai szóhasználatunkban, s makacsul, nem kopik róla. Vagyis: ne szegedi irodalomban gondo'kodjunk, hanem (Szegedről is) magyar irodalomban. Így támad az igény, a szükséglet ls, nz olvasói ízlés sem szeret különbséget tenni az író lakhelye, hovatartozása okán. Pontosabban hajlamos (kellő propaganda nyomán) előnyben részesíteni földijét, a szegedi olvasó szívesen veszi kézbe a szegedi író könyvét, ha az jó. ha az minőség a magyar irodalomban, és az értékbélyeget nem jótékony helyi szempontok viszonylagossága ragasztja rá. Beszéljünk inkább itt élő írókról, költőkről Mert kevesen vannak, s mert személyes je'enlétük nem feltétlenül jeteniét az iroda'omban, többen csak elvétve adnak életle'et. A szegedi alkotók köre természetesen tágabb, mint a Szegeden születő irodalomé. Választóvíz: a minőség. Mi az oka, hogy ennek az irodalomnak köre látványosan zsugorodott az elmútt évtizedben? Netán a minőség foga'mál értelmezzük szigorúan, s tettük magasabbra a mércét? A Tiszatájnál, az itt termő irodalom friss kirakatában, valami ilyesmi történt. Hogy nincs szegedi irodalom, csak magyar iroönlom, éppen az utóbbi években vált meggyőző szerkesztési koncepcióvá a folyóiratban, melynek tán legnagyobb tette, hogy az itt születő irodalmat bekapcsolta a magyai (sőt a közép-európai) irodalom áramkörébe. Furcsa módon az által, hogy maga köré gyűjtötte a magyar éB a szomszédos országok magyar nyelvű irodalmának élvonalát. Itt publikáljon az ország, és az ország mindpn táján Szeged. A mai magyar irodalom egész nemzedékei vonultak be a Tisza tájhoz, a házi szerzők gyorslístája ls tekintélyes: Illyés Gyula, Németh László, Féja Géza, Illés Endre, Keresztúry Dezső, Jékely Zoltán, Csoóri Sándor, Fodor András, Raffai Sarolta, Jókai Anna, Agh István. Galgóczi Erzsébet, Nagy László. Száraz György, Orbán Ottó. Tandori Dezső. Csorba Győző, Marosi Gyula, Újhelyi János, Czazó Gábor, Dobai Péter, Kiss Benedek, Várkonyi Anikó, Kovács István, Utassy József. Ilyen partnerek között rang megjelenni, mégha a fenti szerzők — emlegették eleget a közelmúltban — nem mindig legjobb műveikkel kopogtattak a szerkesztőség ajtaján, ami persze előfordul. Érzésem szerint a Tiszatáj hosszú évek céltudatos irodalomszervezői munkájával mostanában került abba a jó helyzetbe, hogy a teljes magyar Irodalomból. válogathat. Pozíciója van, udvartartása az összmagyar irodalomban. Kialakította sajátos profilját, miként az ország más vidékein Jelentkező folyóiratok, s ebben igyekszik következetes maradni. A profil jószerivel nem a szépirodalmi rovatot szabja meg, inkább olyan műhelyeket, mint a történettudomány, a közép-európai országok egész kultúrájának figyelme, s bár ez ielenti a Tiszatél külön'egességét, azért nem mondhat le a líráról, de a szépprózáról sem, amit látnlvalóan nehezen győz sztisszal, begyűjtő energiával. Itt viszont egyetlen szempont: a minőség. Dr. Vörös László főszerkesztővel arról beszélgettünk minap, hogy a Tiszatájnál föllelhető tendenc'a országos jelenség. Maga átnézte 1057— 72 között a hazai folyóiratokat, s tapasztalta, hogy a 60-as évek elejétől úgy javult azok minősége. mütént kiteklntőbbé váltak, nem szorítkoztak, helyi szerzők munkáira. Erre ö«ztönözte a folyóiratokat már a párt X. kongresszusának elvi állásfoglalása. Való igaz, pusztán helyi erőkkel ezínvona'as lap hosszú távon elképze'hetetien, miután nincs folyóirat, mely csak neki dolgozó írókkal rendelkezne, nincs és szükségtelen volna. Viszont lelke rajta a Tiszatájnak, hogy az itt élő alkotók jó műveire több fény hulljon, megértő és fölbiztató pártfogás, hogy elsők legyenek az egyenlők között Amiért tán kevesebbet tettek a múltban, éppen a fölzárkózás nagy iramában. Nem tudom, mennyi és milyen kéziratokat kaptak és adtak vissza, de hogy fukarul bántak a biztató szóval, az körülbelül kiderült azon a megbeszélésen, ahol a szerkesztők tató'koztak a helyi írócsoport tagjaival. 3. Ekkor hangzott el a párt megyei végrehajtó bizottságának állásfoglalása a Tiszatáj eszmei, politikai munkájáról, s a dokumen tum (valamint több hozzászólás) a folyóirat Iroda'omszervezót tevékenységének érzékeny pontjaira célzott. ,A végrehajtó bizottság egyebek között, jelentősnek ítéli „a következetesen szocialista szellemű, korunk valóságához kapcsolódó művek", kiváltképp az új magyar drámák közlését, a lap szerkesztési koncepciójának fontos sajátosságaként említi a szomszédos szocial'sta országok kultúrájának, irodalmának, az ott élő magyarság szellemi teljesítményeinek publikációit. Megállapítja, hogy a Tiszatáj „eddigi rangját. az országos irodalmi, kulturális élet elismert fórumának szerepét csak akkor tudja betölteni. ha továbbra is a magyar kultúra egészéből válogat, és annak értékrendie szabia meg a közlés mértékét" — de fe'adatul jelöli „Szeged és a tál társadalmi. feilődési tendenciáinak, közművelődési és művészetpolitika! eredményeinek, gondjainak" fokozott figyelmét. És szükségesnek „a helyi alkotó erők tudatosabb bevonását" a lap szerzői közé, hogy társadatómtudósok, irodalomtörténészek, krit'kusok, de a helyi írók művei is „megfelelő, arányban, szervesen legyenek jelen a folvóiratban." Továbbá: „a szerkesztőség tekintse mindenkor feiadatának a felnövő írói és kritikusgárda hatékony támogatását, vállalja bátrabban a fiata'ok első bemutatásának fe'elősségét." Nem szeretnék most, akár apró részletében, kitérni arra, miért éppen ezeket a feladatokat hangsúlyozza a dokumentum. Ügy érzem — ha tetszik, magánvélemény —, hogv a minőség javításának lebecsül hetetlen és látványosan termő Igyekezetéből valamiképpen a szép'roda'om maradt árnyékban, mindennek előtt a széppróza, az elbeszélés, a nove'la. (Hasonló gondok feszítenek más hazai folyóiratoknál is.) Ami gyakorlatilag azt jc'enti, hosv kevés olvasmányos anyagot találni a Tiszatájban. Nyelvész, történész, irodalmár, szociológús kézbeveszi az ország minden vidékén,ám a Tiszatáj akkor szolgálja alázottal a közművelődés ügvét. ha az úgynevezett „egyszerű o'vasó" is megtalálja benne a magáét. 4. Ilyen és hasonló tiszteie'köröket róttam gondolatban a sokat emlegetett kifejezés körül: szegedi irodalom. Szólni akartam a vitához akkor, s nem tettem Igazság szerint nincsenek megbízható, pontos kategóriáink, s kevés a remény, hogy lehetnek. Az irodalmi. olvasói ízlés napjainkra fölszámolta „a hely szellemének" tr.erev, és külső szempontok körzőjével rajzolt határa't. Egészen egyszerűen az életforma változásának természetes sodrásában, WIKOLÉNYI ISTVÁN .