Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-18 / 296. szám
IVco VILÁG PROLETÁRIAt, EGYESÜLJETEK! § r \ A ! r Srfim r* j í y xa. trj, \o. & DELMAGYARORSZAG A MAGYAR SZOCIALISTA M U N K Á S P Á R T L A P J A 65. évfolyam 296. szám 1975. december 18., csütörtök Ara: 80 fillér Tanácskozik az országgyűlés téli ülésszaka Napirenden: az V« eféwes fer¥ és az 1f 76. évi köífségvelés Szerdán délelőtt 11 órakor a Páriámén ben megnyílt az országgyűlés téli ülésszaka. Részt vett a tanácskozáson Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Lázár György, a Minisztertanács e'nöke, Aczél György, Apró Antal, BUzku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Németh Károly és Sarlós István, az 'MSZMP Politikai Bizottságának tagiai, továbbá a Központi Bizottság titkárai, valamint a Minisztertanács tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a Budapesten akkreditált külképviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Az országgyűlés tudomásul vette az Elnöki Tanács jelentését a legutóbbi ülésszak óta alkotott törvényerejű rendeseiről, majd Apró Antal bejelentette, hogy a Minisztertanács megbízásából Huszár István, a kormány elnö,'be,yeftese. az Országos Tervhivatal elnöke benyújtotta az országgyűlésnek a népgazdaság V. ö'éves tervéről szóló törvényjavaslatot, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter pedig a Magyar Népköztársaság 1976. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. Az országgyű'és e'nökő"ek javaslatára a képviselők elfogadták az ülésszak tárgysorozatát: 1. A népgazdaság V. ötéves tervéről szóló törvényiavaslatot. 2. A Magyar Népköztársaság 1976. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. A tárgysorozatnak meg'e'e'ően, ezután Huszár István tartotta meg expozéját. Dr. Bognár József, az országgyűlés terv- és köHségvetési bizottságának elnöke előadói beszédében elmondotta, hogy a benyújtott törvényjavaslatot az országgyűlés állandó bizottságai megvitatták. ÁUá-pon'juk egységes volt: a terv reális, jól megalapozott. Az e'őadói beszédet követően megkezdődött a vita a népgazdaság V. ötéves tervéről szóló törvényjavaslat fölött. Számos képviselő szólalt fel. Beszédet mondott Németh Károly, az MSZMP Po'i ikai Bizottságának tag'a, a Kö -ponti Bizo't=ág titkára. A vitában részt vett Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter is. A kohó- és gépipar helyzetét taglalva rámutatott, hogy a IV. ötéves tervidőszakban mind a gépipar, mind a kohászat sike-esen teljesítette feladatát. Hangsúlyozta, hogy az V. ötéves terv a kohó- és gépipar valamennyi vállalatától. és magótól a minisztériumtól is, erőfeszítéseket, szakértelmet, egyirányba húzó cselekvést és azonos szem'él etet követel. Meggyőződésé' fejezte ki, hogy a terv végrehajtásáért mindenki legjobb tudása szerint db'gozik. Az országgyűlés ma a törvényjavaslat vitájával folytatja munká'át. Németh Károly beszédét a 3—5. oldalon ismertetjük. Huszár István bsszéde Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! — Országunk életében nagy jelentőségű egy-egy ötéves tervidőszak lezárása és egy újabb kezdete. A terv mindenkor szocialista társadalmunk sokoldalú fejlődését szolgálja, ezért teljesHése. egy-egy tervidőszak alatt meg'ett út értékelése, nemkülönben az elkövetkező időszak céljainak és feladatainak meghatározása legfontosabb teend "ink egyike, egész népünk ügye. — Az 1971—75. évekre szóló népgazdasági terv legfontosabb célként a társadalmi termelés hat'konyságának növelését, a kiegyensúlyozott és egyenletes gazdasági fejlődést, a termelés korszerűsítését és összetételének javítását, a nemzeti vagyon gyarapítását, a lakosság életszínvanalának folyamatos növelését, a kölcsönösen előnyös nem'etközi gazdasági kapcsolatok dinamikus bővítését, s ezen belül a KGST-országokkal való együttműködés elmélyítését. az ország védelmi erejének erősítését jelölte meg. Az elmúlt tervidőszak céljait e'értiik '— Arról adhatok számot a tisztelt országgyűlésnek, hogv a kitűzött célokat elértük. Bár a tervidőszakból néhány nap még hátra van. az adatokból már most megállapítható. hogy a nemzeti jövedelem az előirányzott évi 5,6—6 százalék helyett 6,3 százalékkal növekszik. Az ipari termelés évi átlagos növekedési üteme a tervezett 6 százalékkal szemben 6,5 százalékos, a mezőgazdasági termékek termelése is gyorsabban emelkedett, mint az előirányzott 2,8—3 százalék. Az évi átlagos növekedési ütem 3,3—3,5 százalék. — Az elmúlt öt esztendőben a nemzeti jövedelem gyarapodását teljes egészében a termelékenység növekedése biztosította. A termelésben lekötött eszközöket is figyelembe véve pedig a nemzeti jövedelem növekedésének már mintegy 60 százaléka a hatékonyság javulásából származott. — A tervidőszakban a2 aktív keresők száma mindIÍÉÍ € i » Mii;*-" I • ; v • ' * " ^ ÉL . ; 0* & v* \ m c 7. 'Mg M Kr % Tanácskozik a parlament össze 1,8 százalékkal növekedet a munkaidőalap pedig némileg csökkent, mert az országban — néhány munkakör kivételével — lényegében befeieződött a rövidített munkahétre való áttérés. — Az ipari termelés növekedésének több mint 90 százaléka a termelékenysé" növekedéséből származott Összehasonlításul em'ékcztetni szeretném a tisztelt képviselő elvtársakat arra. hogv a III. ötéves terv időszakában például az ipari termelés növekedésének még csak kétharmadát fedeztük a munka termelékenységének növekedéséből, és ezzel a IV. ötéves terv is csak mintegy 75—80 százalékos szinten számolt. A mezőgazdaságban a termelés növekedése az aktív keresők számának mintegy 12 s^á-slékos csökkenése mellett ment végbe. — A foglalkoztatottság szerkezetében társadalmilag is jelentős és gazdasági fejlettségünkkel összhangban álló változás következett be. Míg 1965—70. között az anyagi termelés ágazataiban 8, és a nem anyagi termelés területén csak 5 százalékkal növekedett a foglalkoztatottak száma, addig a most záruló tervidőszakban az anyasi termelés ágazataiban foglalkoztatottak száma gyakorlatilag nem változott, a nem anyagi termelés ágazataiban azonban mintegy .12 százalékkal növekedett, ezáltal javulhatott a lakosság ellátása az egészségügy. az oktatás és a szolgáltatások más területén. Ez a gazdasági fe'I'dés és az életszínvonal növekedésének kísérő jelensége, következ ménye. s esvb^n féltétele ls — A termelési és a ráfor. dítási szerkezet gvors ütemben változik. Ezt akkor is, látnunk és értékelnünk kel! tálén épp itt sürgetjük leginkább a még gyorsabb átalakulást. A szerkezeti változásokat elsősorban a központi- fejlesztési progra (Folytatás a 2, oldalonJ Megkezdődött a Kubai KP kongresszusa Havannában, az ötezer személyes Marx Károly Színházban szerdán helyi idő szerint reggel 8 ó 'akor — közép-európai idő szerint délután 2 órakor — megkezdődött a Kubai Kommunista Párt első kongresszusa. A tanácskozáson, amely rendkívüli jelentőségű esemény a Kubai Kommunista Párt és az egész ország, Latin-Amerika és a nemzetközi munkásmozgalom számára, kétszázezer párttag képviseletében 3136 küldött vesz részt. A Marx, Enge's és Lenin, valamint a kubai függetlenségi harc és forradalmi mozgalom történelmi alakjainak képével díszített teremben 86 testvárpárt, haladó mozgalom és szervezet küldöttsége is helyet foglalt. A Magyar Szocialista Munkáspárt delegációját a Központi Bizottság első titkára, Kádár János vezeti, aki a kongre-szus elnökságében foglalt helyet. Ugyancsak az elnökség tagja volt többek között Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint a többi szocialista országból érkezett küldöttségek vezetőiMeghívott vendégként van jelen a kongresszuson Enrique Pastorino, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke és Hortensia Allende. a meggyilkolt chilei e1 nők özvegve. Pontosan 8 órakor a küldöttek tapsvihara közben foglalták el helyüket az elnökségben a Kubai Kommunista Párt vezetői, élükön Fidel Castróval, a KKP KB első titkirával. A tanácskozást Raúl Castro, a KKP KB másodtitkára nyitotta meg. A küldöttek megválasztották a kongresszus vezetőszerveit, munkabizottságait, és jóváhagyták a napirendet. A Kubai Kommunista Párt legbelsőbb fórumának napirendjén összesen 27 téma szerepel. A párt Közoonti Bizottságának beszámolóján kívül — amelynek előadója Fidel Castro — megkülönböztetett érdek1 ődés előzi meg az olyan témák vitáját, mint a párt programnyilatkozata, az új ötéves terv, az új szocialista alkotmány irányelvei, a párt szervezeti szabályzatával kapcsolatos kérdések. Helyi idő szerint 9 óra 20 perckor lépett a szónoki emelvényre Fidel Castro. hogy megtartsa a Központi Bizottság beszámo'óját. A párt első titkárát a küldöttek és a meghívott vendégek, helyükről felállva hosszan tartó. lelkes tapssal köszöntötték. Fidel Castro beszéde, amely nem csupán a győzelem óta e'telt 17 esztendő munkáját elemzi, hanem először ad marxis'a—leninista szempontból átfogó, részletes elemzést a kubai függetlenségi harc több mint százesztendős küzdelmének egészéről, s vázolja a jövő feladatait, szerdán és csütörtökön, tehát két részben hangzik el. A párt első titkára a beszámoló első részében a tört éneim1 múlt legfőbb állomásait elemezte. Az SZKP üdvözlete Moszkvában szerdán nyilvánosságra hozták annak az üdvözletnek a szövegét, amelyet az SZKP Központi Bizottsága intézett a Kubai KP L kongresszusának résztvevőihez.' Az SZKP Központi Bizottsága — hangzik többek között az üdvözlet — meggyőződését fejezi ki, hogy a Kubai Kommunista Párt I. kongresszusának határozatai előmozdítják a kubai munkásosztály, parasztság és dolgozó értelmiség még szorosabb felzárkózását kommunista pártjuk köré — újabb sikerek elérését a szocializmus nagy ügyében. A Központi Bizottság megelégedéssel állapítja meg, hogy az SZKP és a Kubai KP azonos nézeteket vall korunk összes fontosabb problémáit illetően. Pártjaink sokoldalú testvéri együttműködése a szovjet—kubai barátság tartós alapja. A Szovjetunió Kommunista Pártja továbbra is mindent megtesz, hogy állandóan erősítse a két ország és a két nép megbonthatatlan szövetségét. Évről évre erősödnek a szoros barátság és testvériség szálai Kuba és a többi szocialista ország között. Ez a barátság és testvériség a marxizmusleninizmus és a proletár internacionalizmus elvei iránti hűségen alapszik. i-SKi ff:'mm>,M)tU A Magyar—Kubai Barátság Üvegkombinátban a Kubai KP I. kongresszusának tiszteletére kl illitás nyílt népeink életéről, a két ország kapcsolatai-ól. Képünkön: részlet a kiállításrój