Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-30 / 281. szám

10 Vasárnap, 1975. november 30: rr Öszi köd őszre fordult az idő. Ezen a napon a déli órákban is alig engedett fel a sűrű köd. Mravik János, a négyezer hektáros Közös út elnöke tizenegy órakor érkezett a téesz központjába. Amikor megállt vele a gépkocsi, kelletlenül fordította a fejét a sofőr felé: „Jól megvárakoztattam az elnökhelyettest meg a főmérnököt. Tyúkszem nőtt a fenekükön, amióla jövünk." A sofőr széttárta a kezét a koimánykerék felett és hátradőlt az ülésen: „Hiába, nem lehet haladni. És majd kiugrik az em. ber szeme." Az elnök nem figyelt a sofőr szavaira. Kilökte hosszú lábát az ajtón, aztán nagy darab csontos teste bújt ki a Volgából. A hátsó ülésről kihúzta irhabundáját, és magára terítette. Mojd könnyű báránybéléses kucsmáját tette a fejére. Akik most látták az irodák ablakai mögül, azt hihették, hogy mindjárt nekiront a központnak és felborítja. De ha valaki egészy közelről látta az arcát, észrevette, hogy nagy gondban van, s emiatt cövekelt le olyan furcsán, mintha neki akarna Iramodni valaminek. De nemsokára megmozdult és olyan formán nézett körül a majorudvaron, mintha most fedezett volna fel ott valamit. Föl is vidult az arca, s amikor belépett az Irodájába, az alacsony, szikár elnökhelyettes, S&ita István, és a lobogó, szőke hajú, tömzsi főmérnök, Ratkay Géza álmélkodva néztek rá, hát ezt meg mi lelte? Reggel még velünk együtt keserget, hogy az átkozott belvíz kiáztatott a zsebünkből jó csomó forintot, amiatt lett kevesebb a búza hozama a tervezettnél. Negyven mázsa átlag helyett csak harmincöt. És megnyomta a napraforgót is. Az pedig most jó pénzt hoz, külföld'ek is keresik az étolajat. A napraforgóolajnál meg nincs Jobb. Az elnök ráakasztotta Irhabundáját az ajtó mögötti falra szerelt fémfogasra, a tetejére meg feldobta a kucsmáját. — Megvárakoztattalak benneteket, elvtársak — mondta, miután leült a dohányzóasztalka mellé az egyik mübőrfotelra. — De először elszaladtam a Jobb éleihez. Mint tudjátok,v azt ls megtépázta a belvíz. Gondoltam, élethez. Mint tudjátok, azt is hátha ők már kitaláltak valamit. De semmi jót nem tudtak mondani. ök Is azt sze-ették volna hal'ani tőlem, miként tudjuk rendbe hozni a szénánkat, hogy a tagok megkaphassák a száz százalékot, ne csak a nyolcvanat. És. hát fizethessen a téesz prémiumot azoknak, akiknek jár, ha a bruttó árbevétel teljesítve van. — Akkor mitől vagy mégis jókedvű? — mozdult meg a fotelban Szita István, nv közben megpiszkálta hegyes orrát. 4- Erre én is kíváncsi vagyok — gereblyézte ujjaival lobogó szőke haiát a főmérnök. Az e'nök előrehajolt és lelkendezve ömlött belőle a szó, hogy hát a majorudvaron fordult meg a fetaben, amikor kiszállt a kocsiból, itt van az a sok kacat vas, összeszedik, és eladják. Feltakarítják a géppark környékét és a szerelőműhelyét is. Aztán meg az évek óla összegvülemlett szalmát is eladják. Minek feke edjenek ott továb a kazalba rakott bálák? Erre az elnökhelyettes és a főmérnök fe'lelkesült és egyszerre szakadt fel belőlük a szó: „Csakugyan!" Azlán Szita István a homlokára csapott: „,Hogy ez nem jutott hamarabb az eszünkbe?" — Akkor te Pista — mondta Mravik János, az elnökhelyettesnek — eondo'kodj a szalma elszállításáról. Te ped'g Géza —< fordult a főmárnökhözv — összeszedetsz minden felesleges vasat és el is viteted. Ezután az elnök felállt, majd Amazok is, hiszen megtárgyalták, amit akartak, s emiatt állapodtak meg előző e3te, hogy találkoznak most. — Mondom én mindig — szólalt meg a főmérnök mögött az "inükhe1y8ttej —, a konzultáció soha nem haszontalan. ¥ Napok múlva újra együtt ültek a dohányzó asztalka körül, mi= vei az összegyűjtött vashulladék és a régi szalma nerp pótolta az árbevételi hiányt. Előttük hevertek a különbözö kimutatások, s az elnök arcizmai meg-megrándultak. Azt számolták,, ha a most ősszel kiszórt műtrágyát kiadásba teszik, akkor az eladott vashulladék és a régi szalma ára csak csepp a tengerben. De mivel a műtrágyát a nyár elején azzal raktározta el náluk a kereskedelmi vállalat, hogy azt a következő évben használják fel és annak a terhére, vegyék úgy, mintha az most is raktáron lenne. Akkor annak az ára a jövő gazdasági év k'adásai közé kerül és nem növekszik azzal az idei követeioldal. Ratkay Géza be'etúrt lobogó szőke hajába, miközben azt vázolta, hogy ez járhatö út, hiszen a műtrágyának mindegy mikor szórják ki, tavasszal vagy Ő3szel. De mivel ők ősszel szórták ki, az kihat a jövő évi termésre, gazdagabban fizethetnek a növényi kultúrák, s akkor könnyebben megtérítik annak a költségeit. Szita István piszkálni kezdte hegyes orrát, arrvkor amazok hallani akarták erről a véleményét, majd tagolva ejtette a szavakat: „Szerintem ez a megoldás nem sérti az állami érdeket sem. mivel január elsején már kiadásba tehetjük a műtrágya költségeit." — Akkor edd'g meglennénk elvtársak — mondta Mravik János. az elnök. — De hogy egyenesbe kerüljünk, kellene még olyan százötven mázsányi kukorica árbevétel. Ez fgv nem sok, hiszen az ezer hek+áron ötvenezer mázsa termett. De hát ezenkívül tizenöt kiló sincs. Elhallgatott, és nagy, csontos ujaival a dohányzóasztalka lapján dobolt. Az elnökhelyettes köhécselt, mintha a torkára szaladt volna valami, pedig dohánytörmelék sem lehetett, mert nem cigarettázott, és a vizenkancsónál egyéb nem volt az asztalon. Ratkay Géza fészkelődött egy ideig, majd tömzsi testét nekivetve a fotel támlájának, megszólalt: „Nehézkes dolog, amit most mondok; sajnos nincs más megoldás." Amazok fülelni kezdtek, de a főmérnök közben elhallgatott. Szita István türelmét vesztve szólt neki: „Mondjad már!" Mravik János meg utána: „Hallgatjuk." — Fiktív százötven mázsa kukorica érát kell bevételezni — mondta Ratkay Géza, és nagyot sóhajtott, mintha mázsányi kő esett volna le a válláról. — Bizony Géza — emelte nagy, csontos kezét a tarkójára az elnök — ez nehéz dolog. — Majd hirtelen elrántotta tarkójáról a tenyerét és rácsapott az asztalkára: De hát ilyen kis kockázatot vállalnunk kell! Érdeke ez minden szövetkezeti tagnak. — Ügy igaz! — csapta fel a fejét Szita István. Hegyes orra ügy állt, mint az ellenség mellének szegezett szurony. Mravik János ezután felállt és tagoltan mondta amazoknak: „Csak aztán egy nyelven beszéljünk." Majd behívta Zsuzsát, a főkönyvelőt. Miután az leült közéjük, és az elnök megmondta, miről van sző, úgy megrándult, mintha belemartak volna. — Ne legyek Zsuzsa, sem Karikámé, ha fiktív terményért bevételezek egy fillért is! — Zsuzsikám, ne heveskedj — kérlelte Szita István.' — Meg "ontol tabb maga Zsuzsa — dicsérte értelmi képességeit a főmérnök. — Csak igy kaphatják meg a tagok a százszázrtékoh És a prémiumot azok, akiknek a b-uttó árbevétel teljesítése e-rtén jár — huiolt köze ebb Z úzdához az elnök. — Másként te is elesel attól. Zsuzsa reszketet a felindultságtól, mit akarnak vele? — Két gyerekem van! — ugrott fel a föleiből. — Azokat akarom nevelni, és nem a börtönben ülni. — Nyugodj meg Zsuzsa — fogta meg a kezét az elnök. — Semmi az egész. Csak •próbálgatjuk, lehetne-e valamit tenni, hogy egyenesbe jussunk. Vedd úgy, mintha nem is esett volna erről szó. Miután Zsuzsa kiment, az elnök felállt, és nagyot fújt: „Fuccs az: egésznek. Ez is beleveszett az őszi ködbe." — Ügy bizony — piszkálta hegyes orrát Szita István, miközben kifelé tartott. Ratkay Géza az ajtóból szólt vissza: „Csak az ilyen perszónával ne kezdjen az ember." CSEREI PÁL Székely Dezsff A hírlapárus panasza — Borzasztó: senkit meg nem öltek, nincs államcsíny, blokád, nem markecoltak ledér hölgyek. nem rúgtak szét bokát, nem dőlt össze egy épület sem. nem gázolt a vonat. nem tévedt meg a főpénztáron. jégcső sem szakadt... Látja, uram, a szenzáció naponta fogyni kezd, és egyre több a biztatóbb hír — de kl olvassa ezt?! Házépítés távcsővel Szakmai pontossággal: teodolittal. Aki ezzel épít, az a geodéta. Földszintes tudománynak hittem mindig a földmérőkét. Fölépült a szemem előtt Tarján, mire megtudtam, hogy geodéta nélkül nem épült volna föl. Ebbéli lemaradásomat azért nem röstellem, mert a mindig emeleten dolgozó földmérők egyike, Nemenz Rudolfné azt mondja, amikor a teodolit mellé elszegődött, lelki szemel előtt egyetlen panelházat sem látott. Hol volt akkor még a panelház? Pedig fiatal. Tarjánban lakik, majdnem háromszobás lakásban. Nemcsak építi tehát, de lakja is a panelházat. — Szidta az építőket? — Nem. Nem volt okom rá. — Tartok tőle, nem őszinte most. Fél, hogy visszaolvassák az újságban az építők? — Nem erről van szó. Különben sem tudok róluk igy beszélni: ők. Nem ők, hanem mi építjük a házakat. A geodéta is. Igaz, én csak apró csavar vagyok a nagy gépben, de azt hiszem, fontos csavar. — Vállalja tehát az új házakat minden hibájukkal? — Szeratném hibájuk nélkül vállalni. Benne lakom, bátran mondhatom. — Jólesik hallani ezt a kettős kötődést, de az idegen megint gyanakszik. Hallani olyat néha, hogv zörög bent a tapéta, ha kint fúj a szél, vagy oda kell kötni a te j forraló lábost a gáztűzhelyhez, mert lezötyög róla. Ha maguknak ékítenek az éoítők, úgy látszik, nem balkézről csinálják. — Könnyen tudok kontrát mondani. Amikor a mi lakásunk épült, senki nem tudta, kié lesz. Ha zörög a tapéta, vagy akármi más hiba van, és megtudják, ki követte el, bevasalják rajta. — v Kötekedéssel indult a beszélgetés, még toldjuk meg egygyel: és ha a geodéta téved? Lebontják a házat? — Nem tévedhet — ö is ember. — Jó, akkor pontosabban mondom: előírják, mennyit tévedhet A tervező megmondja, hogy a fogadószint födémjénél plusz-mínusz egy centiméter lehet a hiba-határ, helyszíni betonozással. Följebb még szigorúbb a szorítás: egy milliméter eltéréssel szintezünk. Képzelje csak el, ha fél centit „tévedne" az elem, felet. a szerelő, és felet a geodéta, éppen másfél centiméter két fal összeillesztésénél. Ekkora tévedést nem bir el a modern építészet — Tehát a tervező szabja meg, ?. mennyit szabad tévedni, És a • tervező mindig tudja? — Elvileg igen. De beszéltem Olyannal, akinek én mutattam meg, milyen a panelház. — És ön amikor ide került, tudta milyen? Tudta mit vállal? — Részben. Kis részben... Nem gondoltam, hogy ennyire egysíkú lesz ez a munka. — Sorozatban, szinte futószalag on épülnek a házak, futószalagon dolgozik a földmérő is. — Van ebben szép ls, érdekes is, csak rá kell jönni. Amikor kezdem érezni, mit lehet megcsinálni, akkor már Jó. — Ezt úgy értsem, hogy megszerette? Énnél szebb munka nincs is? — Ennyire azért ne túlozzunk. Gyönyörű földmérő munka volt, amit Sándorfalván csináltunk: belterület, zártkert, új felmérés, légifotós eljárással. — Ez a gyönyörű múlt. És a slvér jelen? — Nem sivár, csak más. — Mondja el ugyanilyen szakmai szabatossággal, ml a geodéta itteni dolga? M — A fogadószinten kitűzött derékszögű rendszert fölvlsszük a szerelt szintre, ezektől a pontoktól szétmérjük a falak helyét és szintet adunk minden elem alá. Aki nem érti, első nekifutásra, rágja meg mégegyszer. — Minden fal helyét berajzolják ceruzával, vonalzóval? — Térden állva, mert guggolni nehéz. És nem is érdemes, ha előttem harminc méteres a mélység. — Apró csavarnak mondta magát. Nem zavarja ez az „apró" tudat? — ApVó, de fontos. Az a jó, ha nem veszik észre a munkánkat. Ha a pisai tornyot másolnánk ide panelből, akár akarattal, akár tévedésből, rögtön észrevennék. Még emléknek se csinálhatok semmi feltűnőt, mert a művezető rögtön rámszólna. — Ö ellenőrzi a munkát? — Senki nem ellenőrzi. Ha elkészül az épület, utána mérik, de közben senki nem ellenőrzi. — Izgul ilyenkor? — Nincs miért. Minden háznál tudom, mi a jó, mi a hiba benne. Nyugodtan alszom. — Bátor beszéd, de ez a bizalmi rendszer szimpatikus. Azt hiszem, máshol is lehetne így dolgozni. Gondolom, jobb lenne, ha a dolgozó nem azon törné a fejét, hogy araszonként hogyan „verje át" a művezetőt, hanem elvégezné tisztességgel a dolgát. — Sokféle az ember, ilyen is, olyan is. Erősödik az a nézet, hogy aki nem olyan, mint amilyen kell, azt el kell küldeni. Még a betonozót is. Egyre többször kérik az Itt dolgozók, a brigád hozhasson új embert. Nagyon fontos lenne. Ortopéd elemből nem lehet házat rakni. És hanyag emberekkel sem lehet dolgozni. — Térjünk vissza a teodolithoz. Nőknek vagy férfiaknak való Inkább? — Sok a nő ezen a pályán. — Én panelházon? —• Nem tudok másról. Itt hárman vasvunk, két férfi és én. Egyik a férjem. — Mondta az előbb, megtalálta, mi a szép ebben a munkában, — Nézzen körül, ezt ml csináltuk. Ha kicsit ls, de ml ls. — Itt ls marad nyugdíjig? — Nem. Vissza az igazi földméréshez, ez a cél. — Vágy? — Muszáj. Egyszer muszáj. Idős fejjel nem lehet panelt szerelni. Vissza tehát a földszintesebb munkához. Igaz, az idős fejtől még messze jár, és az ls igaz, hogy kedvvel, szeretettel beszél a munkájáról. — Benne élek, mindenkit Ismerek. Mindig ugyanazt csináljuk, de csak messziről nézve. Ha egy kicsit variálgatni kell, rögtön érdekes a munkánk. Addig, amíg itt van, térden állva keresi kenyerét, vagy távcsőbe kukucskál? Külön emléket nem építhet magának, de emlékül itt marad egy városra való új városrész. Benne sok kis csavar. HORVÁTH DEZSŐ A helikopter atyja A repülés történetében az első, gyakorlati célokra hasznosítható helikoptert a 85. életévét a közelmúltban betöltött Helnrlch Focke professzor 1936-ban építette. Az ,,FW—81" típus megbízhatósága és teljesítménye annyira meghökkentő volt, hogy egyes szakemberek — köztük a helikopterfejlesztés másik nagy egyénisége, a magyar Asbóth Oszkár — nem ls akartak hitelt adni a róluk szóló híreknek. Az „FW—61" repülései során 3000 métert meghaladó magasságot ért el, mintegy 120 km/óra sebességgel tudott haladni, s közel másfél óráig volt képes a levegőben tartózkodni. A konstruktőr és munkatársai először a képen lá baló modellt építették meg, s psak az azzal szerzett tapasztatotok alapján láttak neki a megfelelő nagyságú helikopter elkészítéséhez. Az első repülés során a pilóta 400 méter magasságban a jármű hajtómű* vét kikapcsolta é3 az emelőcsavarokat autóro'ártóra állította áí.. Igy a gép autigtrókínt érhetett földet. Ez nagyon fontos kísérlet volt, mert eloszlatta az attól való félelmet, hogv ml történik, ha a motor a levegőben leálL