Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-30 / 281. szám

10 Vasárnap, 1975. november 30: Szeged felszabadulásának történelmi körülményei ^'•. Ví-tÜ/V' +'^l) "'JFF'O. II. in jri .<v?i •. y dra (JUji^^,, ..ttiWi-lli nijnkTéi,..,, I fjll/,11 I M II ||| IÍFLJ 1 V11! \\'J-bl Immár 31 éve, hogy a Szovjetunió hadserege a fas'szta Németország ellen vívott háború ;orán magyar földre lépve felszabadította Szegedet. hazánk ikkor második legnagyobb városit. Közel egy emberöltő telt el azóta, de a város felszabadulásának körülményei mindmáig nem tisztázottak eléggé. A rendelkezésünkre álló dokumentumok, korabeli források és az örvendetesei szaporodó visszaemlékezések tanulmányozása és egybevetése alapján azonban ;gyes vitatott kérdésekben el leuet oszlatni a félreértéseket és félremagyarázásokat. Ez a törekvés vezette Sárközi Istvánt ls egy évvel ezelőtt megjelent cikkében (Csongrád megyei Hírlap, Délmagyarország, 1974. november 10.), amellyel fel kívánta hívni a figyelmet: nem kellően feltárt még hogy a for. • adalmi munkásmozgalmi erők milyen fontos szerepet töltöttek be Szeged felszabadulásának napfaiban. Az a szándéka, hogy a munkásmozgalmi vezetők akkori tevékenységét jobban bemutassa, feltétlenül pozitív. Ugyanakkor ez nem szolgálhat alapul ahhoz, hogy a történelem, hamisítás vádjával Illesse azokat, akik kutatómunkájukkal igyekeztek hozzájárulni a felszabadulás történetének Jobb megismeréséhez. Ez a jóldeie elavult vitamódszer végül ls Sárközi ellen fordul, hiszen számonkérhetjük tőle azt, amit ő másoktól követelt: megállapításait miért vem támasztotta alá újonnan feltárt adatokkal, tényekkel? Sárközi István cikkében úgy akarja a munkásmozgalmi vezetők harcának igazi jelentőségét bemutatni, hogy negligálni igyekszik a Pálffy György köré csoportosuló polgári vezetők szerepét, holott a kettő nem zárja ki egymást. Megalapozatlan az érvelése akkor ls, amikor a Pálffyék szerkesztette, 1944. október 23-i jegyzőkönyvet „hamisítványnak" minősíti arra való „hivatkozással", hogy „az nem czól a kommunisták, baloldali vezetők tevékenységéről és ezért a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt képviselőt nem írták alá." Sárközinek, mint történésznek Illenék tudni, hogy 1944. októberében Szegeden még nem működött a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Jegyzőkönyvnek nem volt célja a kommunisták tevékenységé. nek megörökítése. A vitatott kérdésekben akkor lehet köze'ebbjutat az igazsághoz, ha meg'elelően számbaveszszük, sokoldalúan elemezzük a korabeli körülményeket és építünk az újonnan feltárt tényekre, adatokra. Ez viszont további elmélyült kutatást Igényel. A korábbi publikációk ugyanis nem kellően mutatták be azokat a sajátosságokat, amelyek a város helyzetét jellemezték a felszabadulást megelőző napokban. A rendelkezésre álló források szerint annyit megállapíthatunk hogv a szovjet hadsereg felderítő járőrei már 1944 október 8in megjelentek a város határában. A fasiszta magyar és német csapatok parancsnoksága reményte'ennek tartotta a város védelmét és kivonta csapatai zömét a városból. 9-én este felrobbantották a közúti hidat és a vasúti híd roncsait. A felszabadulás előtt 2—3 naopal üaegeden tehát egyedülálló helyzet alakult ki* a katonai egységekkel a rendőrség is elvonult, a régi rendszer hatalmi apparátusából csak a közigazgatás néhánv embere maradt vissza Pálffy György tanácsnokkal az. élen. A város nyugati szélén lévő (alemezgyárban székelő magyar katonai parancsnok Pálffyék kérése ellenére elzárkózott a város katonai feladása a fasiszta katonai utóvéd egységek távozása elől. A város munkásmozgalmi veze'ől, az interná'ásból hazatértek, a kommunisták és a szo-Iáldemokraták tudatosm készültek a felszabadulást követő feladatokra. A régi hatalmi apparátus felbomlása, a karhatalom kivonása n városból lehetőséget nyújtott számukra, hogy összejöjjenek, megbeszéljék a legsürgősebb teendőket és a rend fenntartása érdekében megkezdjék a polgárőrság szervezését. Farkas István, Pikler Tamás, Csúri József és mások visszaemlékezése szerint a dezertáló, a gettóban n katonaruhát, ctvirruhára cserélő magyar katonáktól fegyvert is szereztek. Létszámuk október 10-én, a felszabadulás előtti na. pon már 100 körülire növekedett és a városháza légóplncéjében, illetve a környező iskolákban rendezkedtek be. A városháza légópincéjáben visszamaradt munkaszolgálatos századdal nem lebecsülendő erőt képviseltek. A szerveződő polgárőrség szerepéről, tevékenységéről a kommunista pártszervezet egyik alapító tagja, (id.) Komócsin Mihály a Délmagyarország 1945. január 28-1 számában a következőket írta: ..Az október 11-ét megelőző napokban Szeged szervezett munkássága már ott sorakozott a Városháza mellett, a közrend megóvása dijából. A polgárság soraiból nagyon kevés embert láttunk ott. A polgárőrség már az október lt-i orosz bevonuláskor is megvolt már ... ha az öntudatos munkások nem állnak ki polgárőri minőségükben, az iizlet- és lakásfosztogatások még súlyosabban érintették volna a Belvárost" A cikk és a visszaemlékezések tanúsága szerint a szerveződő polgárőrség igyekezett meggátolni az üzletek feltörését, a kezdődő fosztogatásokat és tervük volt a híd felrobbantásának megakadályozása, ami azonban nem sikerült A közigazgatás polgári vezetői — a város felszabadulása után jó néhány nappal, október 23-án írott jegyzőkönyvük szerint — október 10-én délután egynegyed 5 órakor megbeszélésre jöttek össze a Vározháza légópincéjébe és úgy döntöttek, hogy a város polgári átadása érdekében kapcsolatot keresnek a szovjet parancsnoksággal. Pálffyék leve'e átadásának hitelességéről nincs különösebb értelme vitatkozni. Ugyanis október 10-én estr már nem volt katonai jelentősége a város polgári vezetői által irt levél eljuttatásának a szovjet parancsnoksághoz, hiszen az Jól Ismerte a város helyzetét és már megkezdődött a szovjet csapatok bevonulása. A vlsszaemlékezők és a korabeli források egyöntetűen azt állítják, hogy 10-én este a szovjet járőrök már megjelentek a belvárosban. Mindez nem csökkenti Pálffyék abbeli érdemét, hogy akartek valamit tenni a város érdekében és a felszabadulás után részt vállaltak a közigazgatás megszervezésében és irányításában. Sárközi István viszont nem Indokolatlanul teszi szóvá: Pálffyék jegyzőkönyvének az a megállapítása, hogy a szovjet parancstoksáe az ő kérésükre szüntette be a város lövetését, nem meglapozott. A szovjet parancsnokság ismerte a városban és a vá. ros körzetében kialakult katonai helyzetet és eszerint cselekedett. A szovjet tüzérség nem lőtte a várost, csak a tüzérségi megfigyelőnek használható magasabb épületek kaptak belövést és néhány eltévedt lövedék csapódott be a városba. Pálffy György írásos visszaemlékezésének az a megállapítása tehát, miszerint Bohó András mérnök 10-én este 8 órakor átadta levelét egy szovjet tank parancsnokának „és este 8 óra lö perckor Szeged lö-, vetése megszűnt", naiv és ellent mond a tényeknek. Abban, hogy a szovjet parancsnokság jól fel tudta deríteni a város katonai helyzetét, a viszszamaradt utóvéd őrsök erejét, elhelyezkedését, Szentm'hály telek. Kecskés- 'Ságvári-) telen. Alsóváros és Móraváros lakólnak — a kortársak visszaemlékezése szerint — az ott élő munkásmozgalmi aktivistáknak volt szerepük, akiktől a szovjet Járőrök hasznos információkat szereztek. Erre a körülményre és a munkásmozgalmi vezetők tevékenységére, a polgárőrség szervezésére, ellenállási és rendfenntartó törekvésére a helytörténeti kutatás eddig kevés figyelmet fordított. Ez annál ls inkább mef engedhetetlen, mert a munkásmozgalmi vezetők, a szerveződő polgárőrség tagjai már a felszabadulás előtti napokban is fontos munkát végeztek, ilymódon a polgári vezetők szerepének egyoldalú előtérbe állítása nem felel meg a történelmi tényeknek. A 25 éves ellenforradalmi, szovjetellenes propaganda ellenére a város dolgozói várták a felszabadulást, a fasiszta elnyomó rendszer pusztulását és a legöntudatosabbak már a felszabadu1A( utáni első napokban örömmel vettek részt az élet újraindításában. Ezzel magyarázható, hogy Szeged felszabadulásának másnapján már termeltek az üzemek és a város dolgozói munkájukkal nem kis segítséget nyújtottak a szovjet hadseregnek. A város baloldali, munkásmozgalmi erői a demokratikus fejlődésért vívott erőfödő harcuk következtében egyre növekvő szerepet töltöttek be a város életében. Noha nincs jele annak, hogy közvetlenül bírálták volna a polgári vezetők készítette október 23-i jegyzőkönyv túlzásait, mégis bizonyos vita k'alakult közöttük ebben a kérdésben. A munkásmozgalmi vezetők — éppen saját áldozatvállalásuk jelentőségének tudatában — már egy héttel a város felszabadulása után kérték a szovjet pa. rancsnokságot, hogy Pálffy helyett munkásmozgalmi vezetőt nevezzen ki polgármesternek. A parancsnokság eleget tett kérésüknek, így lett a város polgármestere Valentlny Ágoston. Ez nem jelentette Pálffy háttérbe szorítását. továbbra is fontos posztot töltött be a közigazgatásban, s mindez megfelelt a demokratikus összefogás politikájának. A munkásvezetők — ha szűkség volt rá — rámutattak a baloldali erők harcának fontosságára és szót emeltek a polgári vezetők érdemeinek túlzott előtérbe állítása ellen. Ezzel a céllal íródott (id.) Komócsin Mihály már Idézett cikke, amely „A történelmi hűség kedvéért" címmel jelent meg a Délmagyarország hasábjain. Közlésére az adott okot, hogy a Délmagyarország 1945-ös naptára egyik írásában Szeged felszabadulásáról szólván egyoldalúan csak a polgári vezetők érdemelt ecsetelte s „elfeledkezett" a város munkásságának a felszabadulás napjaiban tanúsítót' áldozatvállalásáról. A demokratikus össze'ogás légkörében, az ezernyi gyakorlati teendő közepette nem került sor élesebb vitára, ami érthető is. Az előzőekben említett események azonban azt bizonyítják, hogy volt bizonyos véleményeltérés közöttük egymás szerepének megítélésében. Szeged felszabadulásának történelmi körülményeiről folyó vK ta egyik fontos tanulsága, hogy a korabeli forrásokat kritikával kell vizsgálni, az írásos dokumentumokat valamint a visszaemlékezéseket egymással össze kell vetni, vagyis a korabeli események sokoldalú vizsgálatára van szükség. Az 1960-as években a megyei pártbizottság ösztönzésére megyénkben is nagyobb arányban megkezdődött a kortárzák, mindenekelőtt a forradalmi munkásmozgalom harcosai visszaemlékezéseinek gyűjtése. Ezeknek a visszaemlékezéseknek a kritikai felhasználása ' azonban még csak részben történt meg, holott a korabeli események valósághű feltárásának, a megalapozott helytörténeti ku-< tatásnak elengedhetetlen feltétele. Ez a megállapítás Szeged és a megve többi városának felszabadulásával. a helyi el'enáltási mozga'ommal, a munkásmozga'mi erők harcával kapcsolatos történeti kutatásra is' vonatkozik. DÉGI ISTVÁN— TAMASI MIHÁLY UITZ BÉLA: LUDDITAK. ESKÜ Megy a hajó A gépész keze fejével széttörölte szája fölött a bajuszát aztán odaszólt csendesen a fűtőnek: — Vigyázz a tűzre! Nem volt ebben semmi különös, napjában többször is kiment a kazánházból néhány percre, s a hajó éppúgy úszott a vízen, a kapitány fönn állt" a parancsnoki hídon, a kormányosok a fülkéjükben, nem volt semmi hiba. Most azonban nem a konyhába nézett be a gépész, ahol mindig volt egy falat hűs, ha megéhezett, s egy korty konyak, ha megkívánta. Most nem maradt lenn a hajófenékben, felment a napsütötte fedélzetre, mint a nászutasok vagy az unatkozó angolok a lttxushajókon. A kaoitány letette távcsövét, és a korlát felé fordult. „Mit akar ez a génész?" — kérdégte magában. Még nem kiáltott le neki. csak nézte döbbenten, mint aki valami rettenetes dologtól fél. Mintha azt várta volna, hogy a hullámok közé vesse magát a gépész, mint akt egyszerre megunta az életét. A gépész azonban csak állt mozdulatlanul és szemmel láthatóan elrévedve, csak állt a kék ingében, melynek szakadt volt az egyik uiia. állt kormos arccal, ahogy oldalról szemmel tartotta a kapitány, s gyér hajába szelíden kapott bele az enyhe szél. Az este együtt pókereztek, semmi baja se volt. Megitta a szokásos adag rumot, aztán elment aludni. Talán odahaza nincs valami rendbe nála! Van egy lánya. s a lányénak agy udvarlója, akiről a gépész hallani sem akart. Ezen búsulna most? Emiatt lett neki egyszerre szűk a gépház? Mert alapjában véve jó kedélyű fickó volt, nem csinált semmiből különös gondot magának, harminc éve élt a tengeren, úgyhogy csak a téli hónapokban került haza egy kis időre. Az éles napsütésben most valahogy egészen furcsán festett abban a kék gépészingben a kor. látnál állva. A kapitány csodálkozva vette észre, hogy a tarkója kopasz. Csodálatos! Naponta együtt vannak, s 6 ezt nem látta eddig. És milyen görnyedt és öreges, ahogy megereszkedett izmokkal áll! ö ez korántsem az a hangos és magabiztos ember, akinek eddig ismerte, hosszú esztendők óta tartó közös szolgálatuk alatt. — Te — fordult a fiatal segédtiszthez —, állj csak a helyemre. lemegvek kicsit a fedélzetre. — S a fiú fütyürészve nézett utána, hogy mi ütött as öresbe, a kapitányba, mit akar a fedélze'en? Talán a matrózok munkáját megy ellenőrizni Ilyen szokatlan időben. Lábujjhegyen osont a kapitány, mint a tolvaj. Lélegzete elszorult. homlokán verejték gyöngyözött. Csak akkor nyugodott meg e*v kicsit, amikor észrevétlenül a gépcsz háta mögé ért. v — Mit nézel, pajtás, ezen az unalmas vízen? — szólalt meg csendesen, s szelíden megfogta a karját. — Én látni se szeretem! A géoész nem fordult hátra és nem felelt mindjárt A kapitány is szótlanul állt. elengedte a karját és arra gondolt, hogy mégis odahaza történhetett valami, ami írt ennyire búsulásnak adta a fejét a gépész. A lányával, a feleségével... Vagv talán roszszullét fogta el hirtelen? Szédült volna odalenn a zakatoló aéoek között, s ezért Jött a fedélzetre? — Érdekes — szólalt meg akkor a gépész, és megfordult s furcsán mosolygott —, az olajfák már elvirágzottak, a pineák pedig egészen megszürkültek ebben a nyárban! A kaoitdny nem felelt. Mit ls mondhatott volna erre, hiszen nemcsak a tengertől, a tájtól is megcsömörlött, ha a partok közelében jártak. Igen; gondolta aztán, forró nyár volt az Idén. s a nagv meleget a fák se bírják, nemcsak az ember! — De a sirályok azért fáradhatatlanok — tűnődött tovább egvilgvűen a gépész, mint akinek újdonság a tenger Vagy csak úgy, mint aki nagyon régen látta. — Könyörtelenül csapnak le a kis halakra! Ok nem változtak! Ilvenek voltak akkor Is, amikor halóra kerültem! Harminc éve lesz az idénl — Nem baj! — nevetett kényszeredetten a kaoitány és a hancia rekedt volt. — De azért elnyerem tőled estére az üveg bort, nvugodt lehetsz! Azzal el is indult, lassú léptekkel. látszólag egykedvűen, fel a parancsnoki hídra. AUól félt, hogy a gépész visszafordul,' e ő nem bírta volna elviselni most a tekintetét. De az csak állt egy ideig még, nézte a szép, ragadozó madarakat. a fehéren izzó sziklákat, az ezüstös fákat, s aztán mosolygósan és csendesen visszaballagott a ha'ófsoékre. Odafenn pedig közömbösen nvúlto'ta át a látcsövet a fiatal s-?Adtis7t a kanltáovnnk. De az előbb a zsebkendőlét húzta e'ő. megtörölte a szemét, s csak akkor nézett messzemessze a végtelen vtzen. HERCEG JÁNOS