Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-16 / 269. szám
@ Vasárnap, 1975. november 23." MAGAZIN Hegyhúzók Sokféle a homok, de mind homok. Ránézésre, színe szerint annyiféle, mint a fehérnép: barna, fehér, fekete, szőke és vörös. Fajtája szerint, aki itt él, a csizmája talpával fölismeri. Posza homok vagy pösze homok, sivány homok, folyós homok, föláradó homok, futóhomok, szeles homok, szőlőhomok. Ha szél van, mind röpül, fut vagy ballag. Átokhomok. Messziről jött népek ha csak végignéznek rajta, ezt mondják: ide az ember utolsó elkeseredésében telepedett le. A paradicsomi képek ellenpárba: homokba fulladt pokol. Jó ideje így mondják: aranyhomok. Nem költők találták ki rá, ekkora túlzásba költők nem eshetnek. Mégis kezd igaz lenni a túlzás. A hegyhúzó nem meséből idekerekedett erős ember, idevaló tisztességes nevén inkább högyhúzó. Igazi hegy itt nincsen, de högv van. Szelek hozták, a homoktenger állva maradt hulláma. Két hogy közé éppen befér a szegény ember tanyája. Homokból épült homokfogó. Az ántivilág homokesztergályoBának is útban volt a domb. A szegény ember kerülgette, beültette. a módosabb meg elhúzatta. Hat ökörrel vagy két pár lóval, és högyhúzóval. Eszes ember eszkábálta az alkalmas jószágot, a kovács jól megvasalta. Egy hever még valahol Rívóerdőn, de senki se tudja, hol. Ki keresi, miért keresi? Arra kíváncsi, parasztilag hogyan csináltuk régen? A fordítást tudom, magamnak is, másnak is fordítgattam, örültünk is neki, ha csinálhattuk, ősztől tavaszig volt a szezonja, amíg ásó-kapa ki nem fagyott a földből. Nyáron? Ilyen nehéz munkát nem lehet nyáron csinálni. Megég benne az ember, lángot vet a homok. Az ide járó csongrádiak úgy tudják, van, aki másfél méterre is megfordíttatta a homokot. Lefelé! Kegyetlen munka — nagyon jó munka. Kegyetlen, mert nehéz, nagyon jó, mert van. Jobban mondva: volt. — Addig fordítottunk, amíg a fehér homok fölülre nem került. Ráadást is kaptunk, ha száz pajort előkapartunk, öt liter bor járt érte. Jól körüljártam azt a százhúsz hektárt Ásotthalmon, a rókabögyösi régi iskola mellett, ahol lánctalpas traktorok március eleje óta kergetik egymást. Először messziről néztem őket, mert nézni nagvon jó. Olyan fényesek a lánctalpak, mintha díszszemlére szidolozták volna ki mindet. Pörög a vasak között a homok szakadatlan, marja őket, mintha haragban lenne velük. Lehet is. Ki mondaná meg, mikor rakta ki a szél a dombok alját apró kristályból, ki tudja, mióta kerülgeti dombi mivoltában az ember, és most egyszerre megmozdul a háborítatlanság birodalma. Mondanám, hogy kis ügyeskedéssel hatalmas tankcsaták gyanánt el lehetne adni az itt készült fényképeket, de nekem egyetlen tankcsata se tetszett eddig, még filmről nézve se. Inkább a világ nagy tankcsatáit cserélném be rókabögyösi högyhúzókra. Azt se hiszem, hogy most fogjuk leigázni a természetet. Nem hagyja magát. Ha akarja, fél év alatt képes elfelejteni a teljes civilizációt. Csak az átkot fejtjük le róla, a szelek, a viharok, a fullasztó aszályok uralma alól szeretnénk fölszabadítani. Áldott munka az átkok földjén. Kapaszkodnak a hernyótalpak, esörögnek-zörögnek. Meddig lánc a lánc? — Fél év, és kész. Megzsírozzuk, hogy mozogni tudjon, belelép a homokba, ráragad, összegyúrja. marja, rágja, egyszer aztán véve. — Mévis könnyű a traktorosnak. Ulőfoglalkozás. Látott már igazi fordítást? — Láttam. — Meg te figyelte? — Minek figyelgettem volna? Ami az emoert nem érdekli, nem is nagyon nézi. El-elmegyünk egy-két tanyába tejért, ezértazért, ott láttam, de csak annyit tudok róla, hogy hátrafelé megy az ember, mint a rák. Bori Mihály ül az egyik gépen, el is vállal egy fordulóra. Közelről nézve az ülőfoglalkozásnak is vannak fokozatai. — Csak hiszi, aki nézi, hogy ez könnyen megy. Ki van feszítve benne az ember reggeltől estig, keze-lába úgy jár, mintha villám rángatná, a nyaka meg úgy forog, mint a lüdé. Hol előre, hol hátra, de legtöbbet hátra. Estére kelvén attól félek, elfelejti a visszautat, és úgy marad. — Mégis könnyű. Látnak egy dombot, nekimennek, fölkapják és arrébb viszik. Az elején még látják, hol a domb, hol a lapos, de most olyan sima a föld majdnem, mint a biliárdasztal, most miért itt meríti meg, és miért oda viszi ? Ha üresen menne, észre se vennék. — Térkép szerint megy minden. Centire föl van rajzolva, addig csináljuk, amíg olyan egyenes nem lesz, mint a papiros. — Ha március óta itt vannak, akkor azért nem siették el. — Nemcsak mirajtunk múlt. Gyümölcsös is, szőlő is volt itt, sok kicsi, és régi, azt mind ki kellett volna szedni, mire mi megérkeztünk. Először fogtuk magunkat, egy darabot betakartunk hatvan-nyolcvan centis homokkal, hogy ne kelljen bajlódni vele. Nem lett jó, erőszakos növény a szőlő meg a föld is az. Berogyott, kezdhettük elölről. Hideg ésszel lehet csak mondani. miért nem készítettek elő mindent úgy, ahogy a szerződésben vállalták. A sok kicsi szőlőt nagy verejtékkel dédelgették azelőtt, nehéz annak csákánnyal nekimenni. Bent a traktorban nyolc kallantyúval és két pedállal dolgozik Bori Mihály. Meghúz egy kart, hat köbméter homokot kapar magába a mögöttünk csúszó hatalmas láda. Egy „oktávval" följebb nyúl, szépen elteríti öt méterrel arrébb. Mire végigzongorázza az összes kart, és a két pedálon is játszik, táncot jár a nagy gép és a nagy láda. — Tíz centinél nagyobb eltérés nem lehet a rajzhoz nézve. Itt már csak borotválni szabad a homokot. Régi, hatökrös, négylovas, járomropogtató, istrángszaggató, embernyúzó högyhúzók kitalálói, ha ezt látnák! Megkérdezem az őslak^kat, a kivénhedt régi szőlők egykori gazdáit, mit szólnak hozzá? — Nem szólunk semmit. Ez nem munka. — Ejha! — Akit én megfordítok, azt a homokot nézze meg. — Még mindig fordít? — Csak a kertet. Akár kétszer is egy évben. Még a krumpli alá is fordítok, de maga olyant még nem látott, akkorát terem. — Bírja még? — Kegyetlen nehéz. — Miért csinálja? — Homoknak ez az orvosság. — Ebbe majd belefordítják a nagy ekét, orvosságnak az is jó. — Az csak föltúrja, nem fordítja. — Akkor még nem látta közelről. — Láttam én, és meg is néztem. Nem munka. — Majd a szőlőt nézze meg, ami benne terem. — Nem vagyok kíváncsi rá. Nem lesz annak olyan leve, mint az enyémnek volt. Igaza van, erre megy ki a játék. Ezért dolgoznak a hegyhúzók — homokrónázás a mostani neve —, ezért jönnek a fordító ekék. És ahogy a „högyek" megfordulnak, ahogy a homoktenger hullámai simára omlanak, talán az emberi viharok görcsei Is velük oldódnak. HORVÁTH DEZSŐ Apukám házat épít. Először a kéményt, borzasztó nagy íüsthiS. Aztán a ház tetejét. Azután aztán az ablakokai. Nem látunk át rajtuk, olyan feketék. Csak a falakon látunk kereszti!, mivel még n:ncsenek. De meg kell építeni a falakat is, meg a szobákat, különkülön. Mikor a ház leér a föld;g, apukám azt mondja: Ujjé! (Weöres Sándor: Kisfiúk témáira) Könyörgés egy földsávért Valaki figyelmeztet: tervezőkről írsz? Vigyázz velük. Látszólag boldogtalanok, ki nem fogynak a panaszból. De ha mást kellene csinálniuk, abba betegednének bele. Fanatikusok. javítani kell a gazdasági, műszaki előkészítést, a szervezettséget, rövidíteni az indokolatlanul hosszú kivitelezési időt." (A XI. kongresszus anyagából.) — A megrendelő a terveket rendszerint „tegnapra" kéri. Pedig ha a megrendelés nálunk állna néhány hónapig, töprenghetnénk új megoldásokon. Így inkább a kipróbált, kézenfekvő variációk közül választunk. A baj akkor kezdődik, ha — mindegy, milyen okból, az úgyis van elég —; ezután pihen a kész terv. Az első kapavágásnál már elavult is lehet. A lelkiismeret? Persze, megszólal. Űjra belekezd az ember, átcsoportosít, mérlegel, s ha elég igényes önmagához, az operációnak nem marad majd nyoma. — A város általános rendezési terve már megszabja, hány lakást kell majd építeni egy adott területen. A részletes rendezési tervben már az épületek helyét is megjelöljük. Mégsem ragaszkodhatunk mereven az évekkel korábban megfogalmazott elvekhez. Példát? Mielőtt Tarjánt tervezni kezdtük volna, senki sem gondolta, hogy elfér ott hatezer lakás is. Menetközben változtak a városépítés lehetőségei, módosítanunk kellett o terveket. Ojfajta építési technológiák ösztönöztek és számolnunk kellett a gazdasági szabályzórendszer alakulásával. A város szerkezete adott, de egy-egy terület felhasználásában ezerféle variáció képzelhető el. Előírások szabályozzák hány négyzetméternyi zöldterületet, parkot kell egy lakótelephez tervezni. Vajon ösztönzik-e a tervezőt, hogy hagyjon tartalékterületet, hátha később szükség les-: rá? — Naponta kell megharcolnom minden szabad négyzetméterért. Könyörögnöm kellett egy 30 méteres földsávért, mert a község vezetői sem értették meg, hogy az erdőgyűrű nemcsak szép, hasznos is. Igaz, csak évek múlva, de ugye nemcsak mának tervezünk... 2. „A fejlesztési célok megvalósításánál tekintettel kell lenni a természet, és környezetvédelemre." Beköltözése napján az új lakás tu'ajdonosa legfeljebb azt veszi észre, hogy eset'.eg nem folyik a víz a csapból. Csak később döbben rá, hogy nincs egy árnyékos hely a játszótéren. Álta'ában 4—5 év kell, mire egy lakó te' eo otthonossá vá'ik. mire „hozzáidomul" az ottlakókhoz. Ezt az időt kellene lerövidítenünk. 7 — Az előzetes vizsgálatoknál, még a szanálás előtt megjelöljük, melyik fát, fasort kell az építkezés idején megvédeni. Tarjánban a VlII-as ütemben volt egy szép fasor. Mire kitaláltuk a módját, hogyan menthetnénk meg, már hűlt helyét találtuk. Odesszával már óvatosabban bántunk. A töltés melletti nyárfák a helyükön maradtak, mért mindenki így akarta. Akarat? A városrendező egyetlen tollvonással megbolygathatná a közműrendszert, változtatásra kényszeríthetné az úttervezőt. Nem dönthet egyedül. 3. 4. „Minden három- és többgyermekes családot néhány éven belül önálló lakáshoz juttatunk. A települések közművesítését összehangoljuk a lakásépítéssel." — Vízigényes üzemet nem telepíthetünk olyan helyre, ahol a csatornarendszer végérvényesen alkalmatlan erre. Ügy látszik, szabad a kezünk, szárnyalhat a fantáziánk? Még a véletlenek is ellenünk dolgoznak. Papíron minden egyezik, aztán kint, a terepen a markoló belekap egy csőbe. Soha senki nem tudta, hogy ott van a föld alatt. Közműtérkép? Múzeumban kellene inkább mutogatni azt a néhányat, ami az árvíz utáni időkből ránk maradt. Ebbe már beletörődnénk, de hogy amit tegnap süllyesztettünk a földbe, azt holnap már ne tudjuk dokumentálni — ez eléggé elkeserf tő. A mai tervező és kivitelező tapogatózik, 2000-ben már fogalmuk sem lesz, hová nyúlnak, mit tatálnak a föld alatt. A geodéták egy csoportja „írja" már Tarján és Odessza közműtérképét. Mi lesz a többivel? 5» Az általános rendezési terv módosításával változnak a közlekedéstervezés elvei is — és most nem egy-egy út' átépítésére, hanem az egész várost érintő, átfogó kérdésekre gondolok. Például, hogy á Belváros 20— 30 év múlva védett lesz-e és a rókusi rekonstrukció hogyan módosítja majd Móraváros közlekedését? — Az elvek helyett részletes megvalósítási ütemterv kellene. Azt tudjuk, hogy két hónap múlva vagy jövőre mit tervezünk. De hogy az időtálló legyen, már most tudnunk kellene, hogyan tehermentesíti majd a készülő harmadik körút a két belsőt? Figyelnünk kellene a lakótelepekről regge'énként elinduló ezrek útvonalát. Felhasználni a baleseti térképet, az utasszámlálás adatait. Hogy egy épület végül is milyen lesz, három tényező határozza meg. A kivitelező vállalat technikai bázisa, az épület funkcionális követelményei, s csak egyharmadát szabja meg az építész. Ez a séma azonban csak az egyedi terveknél érvényes. Házgyári elemekből épült lakótelepi ház esetében az építész még szigorúbb korlátok közé szorul. Az meghatározott, hogy milyen panelekből, hány darab, egyenként hány négyzetméteres lakást kell terveznie. De nem tudja, ki költözik majd oda, s utólag sem faggatjuk az embereket, tetszik-e a lakásuk? A tervezés megkezdése és a kész épület (út, piark, csatorna) átadása közötti hosszú időt rövidíthetné, ha az előkészítő munka alaposabb lenne. Ha például a kereskedelmi vállalatok niár most közölnék, akarnak-e üzletet az egyik átépítendő belvárosi tömbben. Mennyivel egyszerűbb lenne üzlethelyiséget tervezni és építeni is, ha tudnánk, fodrász vagy bisztró kerül-e oda? Majd ha már ált a ház, jelentkeznek az igénylők, Nem lehetne ezt előre eldönteni? Az építésznek nem megváltania kell a világot, csak valóra váltania a társadalmi igényeket. De ha ezeket az igényeket késve fogalmazzák meg.. „ Sok szó esik mostanában a tervezők felelősségéről. Jogosan. De ahhoz, hogy az építkezések meggyorsuljanak, , átgondoltabb, közös szervezésre lenne szükség. A maga módján terveznie kell a tanácsnak, a beruházónak, a kivitelezőnek is. Ez lenne az igazi, a tökéletes kiviteli terv. Minden megtett lépés döntés következménye. Ha nem a megfelelő emberek döntenek, megáll a gépezet vagy dönt a tervező egyedül. Később persze megkérdik tőle, miért vette magára más felelősségét? Tíz éve még a cserépkályhát is berajzolhatta a lakástervbe as építész. Most minden részfeladatot más ember old meg. Az együttes munka szépsége ellenére ezért válhat mechanikussá a tervezés, és így juthat megváltó szerephez a tervpályázat, még a vállalaton belüli is. Nem a díjak a fontosak, hanem hogy felforrósodik a légkör minden alkotócsoport körül, ha a viták hevében akár egyetlen jó ötlet születik is. 6. Ceruzát, papírt atinak a gyerek kezébe, használati utasításul esak két szót: rajzolj házat. Girbe-gurba vonalak sarkosodnak fallá, göndörödik már az út Is. Ugye szép? — nyílik nagyra a gyerek szeme, aztán választ sem várva újrakezdi, már fát is varázsol akarata és sárga buszt, meg sok kis fekete pentot: embereket, akik majd felszállnak a buszra egy következő képen. Papírja drágább, ceruzája száa is van talán a vonalnak egyenesnek kell lennie, de a feladat hasonló: tervezz házat. Képzelj a földszintes házak helyére tízemeleteseket, játszóteret és utat, a föld alatt építs — egyelőre gondolatban — vízvezetéket és a ház falába kábelcsatornát. Amikor a papíron már mindent kiszámoltál, add át az egészet az építőnek. Mondd neki: énít«H hát meg a házat. De nem mondhatod: most már lesz, amilyen lesz. PALFY KATALIN