Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-05 / 234. szám

12 Vasárnap, 1975. október 5. MAGAZIN Barátok leszünk Történelemóra a múzeumban Az elmúlt tíz-lizenüt évben ', Jöttünk rá igazán arra, hogy mi. re is való a múzeum. Azaz vigyázzunk önmagunk dicséretével: rájött már Móra Ferenc is, hogy a múzeumnak nemcsak holt tárgyak poros gyűjteményének kell lennie. Irt Is erről igen szépekel, de hát a gondolatai megvalósítására nem volt pénz... „Rendeltetésszerűen", — azaz népművelési, közművelődési célokra alig egy-két évtizede használatosak a magyar múzeumok, amióta a kormányzat anyagi eszközökkel is mind erőteljesebben ösztönzi a munkájukat, sőt számon kéri, mit tesznek a közősség művelődéséért. A múzeumi történelemóra azonban új dolog — ha a gondolata nem e pillanatban született is —, a régészek, pedagógusok egyöntetű véleménye szerint nagy jövő előtt áll. Nemcsak azért, mert a diákok — általános i6kolék felső osztályosai, középiskolások — számára élénkítő változatosság egy-egy, a múzeumban megtartott történelemóra, hanem mert nagy pedagógiai, művelődési lehetőségeket rejt. Szemléltetésként hadd mondjunk egy-két példát. Hét évvel ezelőtt nyílt meg a keszthelyi Balatoni Múzeumban „A magyarországi népvándorlás kori emlékek" című nagyszabású kiállítás. A ma Is látható régészeti bemutató a maga nemében valóban nagy jelentőségű: az egyik legteljesebb hazai szemléje a népvándorlás kori kincseknek, emlékeknek. A kiállítás megnyitása után történelemtanárok javasolták; jó lenne, ha a középiskola harmadik-negyedik osztályos tanulóinak néhány történelemóráját itt, u múzeumban tartanák meg. Hiszen itt a tanulók „élőben" láthatják mindazt, ami a könyvük népvándorlás kori fejezetében csak gyenge ábra, emlékeztető rajzocska: a díszes avar kori és longobárd sírleleteket, ékszereket, lószerszámokat, fejedelmi fegyvereket, fibulákat, gemmákut, szobrocskákat, egyéb használati tárgyakat. Dr. Sági Károly, a múzeum igazgatója örömmel nyújtott segítséget. Az első történelemóráknak nagy sikerük volt, hamarosan környékbeli középiskolák is jelentkeztek. Egy-két év múlva a miskolci Hermán Ottó múzeum egyik várostörténeti bemutatója volt színhelye múzeumi történelemórának; azoknál az anyagrészeknél, amelynél a magyarországi kapitalizmus kezdeteit tárgyalta a könyv, elvitték a diákokat a kiállításra, amelyen tárgyak, makettek. dokumentumok szemléltették a gyáralupítások kezdetét, a munkásmozgalmi harcolt emlékeit, az első gépek alkalmazásának körülményeit stb. A kezdeményezés azóta kibontakozott. A múzeumi történelemóráknak már hagyományuk van, s ha a tanmenetekben még nem képezik ls az oktatás „hivatalos" részét, nagyon sok múzeum számít a délelőtti diákhallgatóságra — ahol tanáraik és a múzeum munkatársai együttesen tartják az órákat. Sőt bizonyos kiállításokat éppen azért rendez a múzeum, hogy a tanulóifjúság ismereteit gyarapítsa. A lehetőségek szinte végtelenek. A pedagógiában közhelynek számít, hogy a szemléltetett előadás — bármely tárgykörből — többet ér minden leírásnál, minden szónáL Az elmúlt tanév végfen — Igaz, nem ,,betervezett", de érdekes kísérlet tanúi voltak az érettségi elnökök két budapesti középiskolában. Amelyiknek a növendékei látták a Nemzeti Múzeum A századforduló Magyarországon című történeti kiállítását, érettségi feleletükben sokkal szemléletesebben, élményszerűbben számoltak be az anyag idevágó mozzanatairól, mint azok a diákok, akik nem nézték meg ezt a bemutatót. Hogyne, hiszen ez a népszerű, kiválóan megrendezett kiállítás mintegy filmszerűen vési az emlékezetbe a századforduló Magyarországának legjellegzetesebb képeit, történéseit, szereplő személyiségeit. Hogy volna nélkülözhető a törnélemoktatásban például a Szépművészeti Múzeum — ugyancsak a közelmúltban újjárendezett s új szerzeményekkel gazdagított — görög—római vagy egyiptomi gyűjteménye, más budapesti és vidéki múzeumok régészeti anyaga, amelyek egy-egy történeti kor foglalatai? Nos, minderre már régen rájöttek a középiskolai tanárok, s természetesen az oktatási kormányzat: most éppen arról van szó, hogy az iskola és a múzeum együttműködését még termékenyebbé, még rendszeresebbé tegyék. Nemrég országos tanácskozáson — Egerben — szó ls esett erről; igen sok értékes javaslat hangzott el. A résztvevők meggyőződhettek róla, hogy a múzeumok a legnagyobb készséggel és örömmel sietnek az iskolák segítségére. Buzgalmuknak „mellékes" haszna is lesz: közönséget nevelnek maguknak. Hiszen nyilvánvaló, hogy az a diák, aki ismereteinek egy részét — élményeit — múzeumi órákon szerezte, környezetére, később családjára befolyással lesz, hogy érdemes múzeumba járni... Iskola és múzeum tehát mér szövetségesek; nem kétséges, hogy e szövetség erősödésének eredménye felkészültebb, műveltebb ifjúság lesz. T. L Illusztrációnk a Szépművészeti Múzeum egy újonnan restaurált műkincse. Ügy ült a múzeum lépcsőjén, mint akit már sok év tapasztalata köt ehhez a helyhez. Kezében vaskos könyv, és gondtalanul élvezte a délelőtti nap melegét. Mikor meglátott, elmosolyodott és bólintott. — Sikerült! Nem is várt kérdést, már mesélte is nevetve a nagy eseményt. — Több mint egy hétig kutattam a városban, megnéztem az összes létező vagy feltételezett címet, s végre ma a rövid mondóka bevált. „Jó napot kívánok, a hirdetésre jöttem." Képzeld, találtam szobát, és olyan szobát, amit nemcsak milliókért vesztegetnek, az ablak is nagyobb, mint az öklöm, s nem is lakik velem az évfolyam fele. — Tudom, hogy mit akarsz most mondani — nézett rám kicsit dühösen, de gyorsan megnyugtattam: mégegyszer nem hibáztatom, amiért ilyen későn kezdett el lakás után nézni. Ha korábban jön, akkor is gyorsan rádöbbent volna, menynyire kevés szoba várja a szeptemberrel érkező diákokat, s épp ezért lehet minden lakhatóvá nyilvánított helyiséget kiadni. Az árak pedig igazán szabadon mozognak. Túl szabadon. Nem tudom, ki örül jobban ennek a szobának; ő, aki végre biztos tetőt érez a feje fölött, vagy én, aki jó néhány próbálkozásának tanúja voltam, s láttam a furcsán kérdező szemeket: lehetséges ez? Azt hiszem, a város első „ajándéka" még sokáig élni fog benne. — Azért nem volt értelmetlen ez a sok gyaloglás, hisz közben szép lassan megismertem a várost. Tudod, én nem nagyon jártam eddig Szegedre, s azt a képet, amit a felvételik hangulata nyújtott, soha nem kívánom vissza. Ki vette akkor észre, hogy mennyire szép tud lenni ez a város, hogy a legnagyobb forgalomban is van valami megfoghatatlan nyugodtság. Lehet, hogy emiatt sikerült mindent olyan gyorsan megtalálnom? Persze, nem ártott volna egy térkép sem az első napokban, de a boltokban A fejlett szocialista társadalom építésének útján Kádár jános beszédei és nyilatkozatai Ez a könyv azok közé tartozik, amelyeknek a tartalmát — pontosabban annak legfőbb részleteit — Ismerik az olvasók. Ez természetes, hiszen Kádár elvtárs beszédeinek tekintélyes részét közvetíti a rádió, a televízió, ismerteti a sajtó. Nyilvánvaló, hogy az ország figyel rájuk. De így, sorrendbe rendezve az elmúlt tíz hónapban (1974. szeptember 2. és 1975. június 12. között) elhangzottak, mindenekelőtt kitetszik, hogy milyen nagyarányú elemző tevékenység eredménye egy-egy beszéd. Ugyanakkor az egész ország tudja, hogy Kádár János elvtárs igen gyakran „megenyhíti" a nehéz politikai tárgyat a hallgatóság szivéhez közvetlenebbül szóló megjegyzéssel, fordulattal. Azt hiszem, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy beszédei éppen az egyéni ízektől, sajátságok' tói válnak kiváltképpen népszerűvé, s jelentenek élményt — még azok körében is, akiktől a politika távolabb áll. Az emberi közvetlenség és melegség természetesen csak járulékai egy-egy beszédének, tartalmuk, lényegük, tanulságuk a szocialista építés legutóbbi időszakának eredményei és gondjai. Az első beszéd, amellyel a kötet kezdődik, az MSZMP Politikai Főiskolája fennállásának 25. éves évfordulóján hangzott el, az utolsó pedig már a pártkongresszus után, az emlékezetes dunaújvárosi választási nagygyűlésem A politikai hatalomról, a párt helyzetéről, a szövetségi politikáról, az ideológiai munkáról, a szocialista tulajdonviszonyokról '''^-'fftfnWWBar iá ntm i'i j- is- v • szóló megállapítások a főiskolán már a kongresszusra készülődés szellemében születtek. A további beszédekben pedig már a felvetett kérdések megválaszolásának folyamatál is nyomon követhetjük, amelyeket részint a tudományos vizsgálódás és elméleti kutatás műhelyeiben fogalmaztak meg, részint pedig a tömegek igényei, óhajtásai, törekvései és céljai határoltak körül. Kádár elvtárs valamennyi beszédében vezérfonal, hogy a párt csak a tömegekkel való termékeny és eleven kapcsolatokra építve érhet el sikereket, oldhatja meg feladatait. A KISZ Központi Bizottságának 1975. január 21-én tartott ülésén így beszélt erről: „Az élcsapatnak fontos kötelessége az, hogy utat mutasson és vezessen. A pártnak, amikor előre, a jövőbe mutat, messzebbre kell látnia, mint általában az állampolgárok összességének. Mert, ha az állampolgárok összessége külön-külön és együttesen képes volna ugyanolyan messze előre látni, mint a párt, akkor nem kellene párt. És amikor a párt messzebbre előre tekint, olyan célokat is meg kell határozni, amiket — saját tapasztalataik alapján — sokan nem tudnak megfogalmazni. A szocialista forradalom előbbre vitele, a ,hogyan tovább' megválaszolása mindig probléma. Előre lehet jutni akkor is, ha az élcsapat nem törődik a sereggel, csak később vissza kell vonulnia. Együtt kell tehát az élcsapatnak vonulnia a sereggel." Nem véletlen ez a fogalmazás. Nehéz harcokban, bonyolult politikai küzdelmekben, sok szenvedés árán megszerzett forradalmi tapasztalat van mögötte. Az emberekkel — az állampolgárokkal — való állandó kapcsolat eredménye az a közvetlenség, közérthetőség, amellyel a bonyolult társadalmi és politikai kérdésekről, összefüggésekről is tud szólni. Azon a nyelven, amelyen az MSZMP, okulva a korábbi hibákból, súlyos mulasztásokból is, immár csaknem két évtizede beszél. A Kossuth Kiadó dicséretes gyorsasággal, méltó kiállításban és azzal a céllal bocsátotta útjára Kádár János beszédeinek és nyilatkozatainak ezt a gyűjteményét. hogy segítse vele a XI. kongresszus határozatainak helyes értelmezését és következetes végrehajtását. TAMAfi ISTVÁN érthetetlennek találták ezt a kívánságot. Szegedről nincs térkép? Hogyne lenne! — akartam válaszolni, de mit ér ő, és a többi „friss" lakos ezzel a magyarázkodással, ha egyszer nem juthat hozzá. — Különben most már nem vagyok rászorulva, hisz azok a méretek, amiktől a legjobban féllem, egyáltalán nincsenek. A sokat emlegetett rendezettséget én is hamar felismertem, s ezek a sugárutak meg körutak valóban sokat jelentenek. És ami igazán fontos, az itt van körülöttem. Most nem akarlak megsérteni, de a látvány és a lényeg elég szüli területre korlátozódik. A Belváros a Lenin körútig, Újszeged és az a nagy lakótelep a város szélén. Tarján — tette hozzá gyorsan, s láttam, mennyire örül, hogy már a nevek is megragadnak emlékezetében. — Vagy tudsz mást is? — Tudok? Biztosan, csak most nem jut eszembe. — Itt vannak az egyetemek, a kollégiumok, itt a menza is — húzta el a száját kesernyés mosollyal. Helyben vagyunk — gondoltam. Akivel az elsősök közül eddig összefutottam a városban, s felvetődött a nagy kérdés, mi a panasz, máris a hasára mutatott, és csípős megjegyzéssel ítélt a menzáról. — Lassan belátom, hogy tömegméretekben még ez a világhírű magyar konyha sem képes jót csinálni, de nem is ez boszszant a legjobban. Mikor éhesen kirobogunk az egyetemről, azt hiszem, minden falat jólesik, s inkább a hazai ízt ls gyorsan elfelejtem, csak végre asztalhoz ülhessek. Nem tudom, jártál a menzán ? — Jártam — bólintottam kicsit szomorúan, mert azt hittem, újra tőlem vár magyarázatot Miért az a nagy tömeg az egyikben, mikor a másik üres, egyáltalán, ml szükség az iskolák szerinti elosztásra, hisz ezzel csak a zsúfoltság nő. Túl sok a kérdés, én pedig nem tudok válaszolni. — Viszont nagyon sokat jelentett, hogy nem egyedül kellett eligazodnom a^. újdonságok tömegében. A katonaságtól örökölt barátságok gyorsan átsegítettek az első napokon, s bár lehet, hogy ezek a szálak megszakadnak az egyetemi évek alatt, a kezdéskor a fiúk többsége ezekből az ismeretségekből él. Ez az a társaság, ahol szabadon kiöntheti a szívét, elmondhatja a gondjait, és az első üres esték sem telnek magányosan. Együtt barangoltuk be az „óvárost", néztük meg a dómot, a Tiszát, fedeztük föl a mozikat és a színházat. Persze, az is hamar kiderült, hogy hol lehet olcsón finom sört kapni. Hiába, akinek minden új, igyekszik gyorsan barátkozni. Én pedig, azt hiszem, igazán jó barátok leszünk! — mutatott a szökőkútra, mutatta a várost. — Ne hidd, hogy a vizsgák zavarnak, hisz azért jelentkeztem egyetemre, mert tanulni akarok, ez természetes! Csak az nem fér a fejembe, hogy miért nem lehet hozzájutni a legfontosabb segédeszközökhöz, a könyvhöz. Lassan a leghasználhatatlanabb Jegyzet is kincset ér, amivel az idősebbek kisegítenek, hisz kinek van ahhoz kedve és ereje, hogy órákig álljon egy csöpu jegyzetbolt előtt, hogy mikor bejut, saját maga is tapasztalja: amire szüksége van, soha nincs. Nem tudok pontos adatot, de biztos jó pár ezer főiskolás és egyetemista érkezik Szegedre minden őszszel, csak mintha ezt néhányan nem vennék tudomásul. Nem hiszem, hogy komolyabb megerőltetést jelentene ezen változtatni. Vagy ilyen apró bosszúságok adják az első napok igazi zamatát? Láttam, hogy többet most nem tud mondani. A kislányt én is észrevettem, ott állt a szökőkút mellett, és mosolyogva integetett. — Ne haragudj, most mennem kell... Persze, tudom. Az első napok meghozták a kedves köteleségeket is. Menj csak nyugodtan, hisz olyan szép ez a délelőtt, s talán nem lesz ősz soha. Még hallottam, hogy visszaszólt, tetszik a városod, fiú. BÁTYI ZOLTÁN