Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-14 / 216. szám

Általában; mint ezt az élet már kialakította, a lakodalom többségében úgy kezdődik, hogy a lány és a legény megismerkednek, megszeretik egymást, a lány elmondja, hogy ő szédül az apja Zsigulijában, viszont ennek a Dáciának nagyon kényelmes rugózása van. A folytatás a csalód előtt „tesszükvesszük magunkat akció. A közös ebédeknél a legény nem iszik, a lány szolidan öltözik, majd apukáit, anyukák is jól elbeszélgetnek, bemutatják a gazdaságot, szétnéznek a házban. Később előkerülnek a fényképek, kitüntetések. Megegyeznek a lakodalom időpontjában. Ritkább esetben esik egybe a két apa véleménye. Ilyenkor két helyen csinálnak lakodalmat. Az elsőt a lányosháznál, a polgári esküvő napjón, a másodikat a legény lakásán, amikor a templomban is örök hűséget esküsznek egymásnak. Ezt a fiatalok szívesen kihagynák, de nem akarnak véteni a szülők akaratának, mégis csak ők állják a lakodalom anyagi oldalát. Hónapokkal előtte lekötik * zenészeket, megfogadják a vőfélyeket, összeírják a rokonság üzemképes autóját, nem sókkal az esküvő előtt megveszik a birkákat. Egy kicsit otthon abrakolják, nem lehet bízni senkiben. Nehogy zöldízű legyen a hús. Lassacskán eldöntik, hány fogásos lesz a vacsora, mennyit érdemes költeni. Felmerül a kérdés, legyen-e disznósült, vagy inkább vadat szerezzünk? Amikor már minden tisztázódott, a jegyesek elmennek a legdrágább szabóhoz, megkérdezik, milyen a legújabb divat, és megrendelik az esküvői ruhákat A lány még nem tudja eldönteni, ELŐZMÉNYEK Jő lakodalomnak azt mondják, amikor mindenki egy nótát mond. Kétszázötven személynél ez lehetetlen. A zenekar néhány slágert bedob. Sikerük van. Egy rövidre nyírt hajú kisgyerek egész este a muzsikusok előtt áll, nézi a csillogó, harsogó zeneszerszámokat. Tátott szájjal lesi a harmonikás mozgó ujjait. Kérdem tőle: — öcsi, mi leszel, ha nagy leszel? — Rám se néz, hanem egyből rávágja: — Traktoros. Éjfél felé jár az idő. Néhányan már bóbiskolnak a padokon, de a vőfély pálcájának csattogása mindenkinek szól, oda kell figyelni. — Tisztelt násznagy uram! Önök itt mulatnak, hogy velünk mi történt, arra nem gondolnak. Kedves menyasszonyunk nem tudom, hová lett, vőlegényünknek is immár nyoma veszett... Nosza, muzsikusok, ne szunnyadozzatok, most jött meg a kedvem, szép lassút húzzatok. Különben szétverem rajtatok a pálcát, járjuk el hát szépen az újasszony táncát. És mindenki járja, aki odafér, gyűlik a barna, piros, lila bankó, a násznagy előtti szitában. Az újember fűrészel, létrára mászik, csókolózik, az újasázony megmondja a nevét, felel a tréfákra, iszik. Természetesen mindent pénzért. Kacéran hajtogatja: — Ilyen kapós még úgyse voltam. A főfély mindig kiabálja, kié az új pár, de nem lehet tartani a sort Lejár a legjobban fizetett félóra, az újember táncra kéri az újasszonyt, majd elrohannak. Sokan utánuk kiabálnak: — Szaporodjatok, mint a krumplibogár. A mondás azt tartja, akinek ilyenkor sikerül a piros pöttyes ruhás menyecske fenekére pacSizni, annak szerencséje lesz az életben. Az újasszony nagyon fürge, gyorsan elrohan. Ezután egy kis pangás következik, a zenészek is „kifújják" magukat, a násznagyok megszámolják a pénzt. A vőfélynek hivatalosan befejeződik a lakodalom, de ha kedve tartja, még dalolhat. Általában dalolgat mindenki, hozzák a feketét sós süteményeket, az „úri vendég" elindul haza, a parasztemberek meg a maguk bandájában mondogatják a szebbnél-szebb nótákat. Odacsalogatják a zenészeket Hullik a pénz a kalapba. Kimennek az udvarra, ez nem maradhat el soha. A lakodalom úgy szép, ha hangos. Odakinn már vilagoö van. A gyermekek alusznak, a részegek új erőre kapva ordítoznak, isten tudja, hányadszorra ismételve a sokat hallott nótát A zenészek már állandóan az udvaron vannak. Illően elmuzsikálják a hazafelé induló vendég nótáját. Zsebbe dugják a hangszerekre aggatott pénzt, majd kezdik elölről a vendégkísérést. Az újembernek munkát kell adni, tártja a szokás, ezért szét kell rúgni a szalma- vagy szénakazlat, fel kell szántani az udvart A vendégek tovább mulatnak, híre sincs már az esti eleganciának, mindegy már, hogy ismerős-e vagy sem. MAJOROS TIBOR HAJNALI TERÍTÉS UTAK Vasárnap, 1975. szeptember 14* busszal. Jönnek az esküvőről. A lány a szomszéd községbe való, rokonai, ismerősei busszal jönnek, gazdaságosabb, mint a személyautó. Aki mozog, ki a kapuba, a zenészek szájukhoz emelik a hangszereket begördül az első autó a vőfélyekkel. Elkezdődik a csinnadratta. A második autóból kiszáll az űj pár, bevonulnak a sátorba, a pattogó ritmusra az „úri" közönság nem ropja a táncot, még nem ittak eleget, a gyerekek tátott szájjal nézik. A kutya hátrakötve, az istálló mellé, ijedten bújik az oldalára fordított ládába. Neki valahogy nincs rendben valami. Már a hét elején beleunt az ugatásba. Most különben is tele a hasa birkabállel. Bolond lenne ugatni. Asszonyok túlharsogják a dudákat, tessékelik befelé a vendégeket, akik a faluban csatlakoztak az ünneplő tömeghez. Munkatársak nézik egymás feleségét, kolleganők egymás ruháját, majd mindenki besorol az asztalok közé. Vacsoráig még van idő, néhányan kimennek levegőzni. A vőfély ingajáratban mozog. Kopog a zenészeknek, azok leállnak. Vendégek jönnek, a gyerek kezében az ajándék, az asszonyéban a torta, az ember meg a borosüveget szorítja. — Tisztelt násznagy uram, már megint megjelentem... kérem násznagy uramékat, fogjanak velük kezet... és egy pohár borral kínálja meg őket. Elveszi az ajándékot, az új vendég koccint, gratulál a fiataloknak, bólint az ismerősöknek, majd leül valamelyik asztal mellé. Kint sötétedik, a sátorban ezt nem lehet észrevenni, mert a traktor aggregátora fényt biztosít a lakodalmazóknak. Egy keserű arcú menyecske korholja az urát: — Nem megmondtam, hogy ne igyál olyan mohón, leiszod magad vacsora előtt, megállj, a menyasszony tánca után itthagylak. — Ugyan anyukám, hadd mulassak egy picikét, hát most van annak az ideje. A vőfély vacsorához invitálja a vendégeket. Ismerős asszonyok segítkeznek, kezüket már süti a levesestál. Elhangzik a Himnusz, a zenekar is eszik. Néhányan már dalolgatnak, de még nagy az evőeszközök zöreje. A vacsora végén szakácstánc, a friss, pattogós ritmusra bevonulnak a húsfőzőkj leveses asszonyok, süteménykészítők. Az ismerősök pohár borral kínálják a jó falatok készítőit. A vőlegénynek kezd kényeL metlen lenni a csokornyakkendő, a menyasszonyon beporolódik a szép, hosszú, fehér ruha. Kiviszik az asztalokat, alig marad egykettő. Kell is a hely, mert min-; denki táncol. Még, aki nem szeret, az is. Itt-ott már külön csoportok alakulnak, nóták szerint; Lakodalomban — Atíkor most újra megkíséreljük a durranőgáz előállítási kalapban vagy fátyolban menjen-e a násznép elé. Végre elérkezett a nagy nap! Már áll a ESKÜVŐ NAPJÁN krepp-papírral feldíszített sátor, benne a felírat: Isten hozta kedves vendég. A rögtönzött katlanban, gázpalackok segítségével habzik a finom tyúkleves, asztalra kikészítve a szép hosszúra vágott tészta. Nem messze az asszonyoktól mezei futball kapuhoz hasonló állványon lógnak a bográcsok, nagy bajuszú bácsi (ő a leghíresebb a környéken) forgatja a parázs fölött az összedarabolt húst. Izzik a fa — és hagymaszag terjeng, a téesz-irodából kölcsönkért asztalokon már ott sorakoznak jaffásüvegek, poharak, literes üvegekben sárgán fénylik a bor. Nemsokára megérkeznek az esküvőről. Tizennyolc autó vitte a népet, a gazda otthon maradt intézkedni. — Az ajándékokat ebbe a kfcszobába tesszük. Jóska a csapos, töltöget! az üvegeket, szódásládák egymás hegyén-hátán. Megérkeznek a zenészek — autóból előkerülnek a hangszerek. A klarinétos szöget ver a fába, felakasztja a' hangszerét, majd megjegyzi: — Ez is hosszú éjszaka lesz. — Fényes dudák, szaxafonok közül,' a többiek non szólnak, megisszák az első pohár bort, amit a gazda öntött, a konnektor keresgélése és a hangosítás előkészítése minden időt elvesz. A gazda: — Gyerekek, aztán úgy dolgozzatok, hogy senki se aludjon ám, — Meglesz, Bandi bátyám, bennünk bízhat Nem először csináljuk. Kígyózó, szalagokkal díszített autósor tűnik fel a legvégén egy Kérdések a tanyáról Az öregember Kopáncson él egy apró tanyán, egyszál magában, akár az udvarát beárnyékoló, árva akácfa. Kunyhója akkora, mint egy mesebeli törpe háza, és oly elhanyagolt gondozatlan, hogy majd összeroskad. A falak, ki tudja, mikor láttak utoljára ecsetet és meszet az öregember ruhája vizet és szappant, üstöke fésűt. Éldegél egyik napról a másikra, szóra is csak a kutyája bírja azzal, ha haragos ugatással hajkurászna a csirkéket Kihaló életkép ez már a tanyavilágban, de rábukkan az ember jártában-keltében. Aki aszfalton nevelkedett azt első pillanatban meglepi a látvány, a másodikban elszomorítja. Sok évtizedes a tanya elmaradottsága a város mögött az öregember esetében talán évszázadokban is mérhető. Szakadék választja el őket, míg a falvak, községek, városok szinte örszenőttek az elmúlt harminc ebzienüó folyaRank nehezedik a tanyák gondja, különösen érzi ezt Bács és Csongrád megye. Mi lesz a sorsuk ezeknek a múltat konzerváló foltoknak? Hagyjuk, hogy maguktól kihaljanak, radikálisan szüntessük meg őket hogy ne váljanak a haladás kerékkötőivé, vagy éljenek békében, amíg az ottlakóknak tetszik, de emberibb, kulturáltabb körülményeket teremtve számukra? A válasz: is, is. Idővel maguktól is megszűnnek a tanyák. Ismerek egy asszonyt, aki egész eddigi életét tanyán töltötte, ott nevelte fel két gyermekét, s úgy tűnik, a belterületi városi iskolából hazatérve, ők meg a mamát nevelték. Miután mindketten leérettségiztek, a fiú katona lett, a lány pedig kiutazott az NDK-ba, szakmát tanulni. Akkor gondolt egyet az édesanya, munkát vállalt a városban. takarít egy szállodában. Emellett hizlalgatja odahaza a libákat is, jócskán hoznak ők is a kuuyiiara. Olyannyira, hogy ez az ötven félé járó asszony építkezésen kezdte Eorrri a fejét. Most úgy szá= mólja, hogy mire a gyerekek hazatérnek, a községi új házban fogadja őket És még egy szín a tettre kész asszony arcképéhez: huszonhat évi házasság után beadta a válókeresetet részeges férje ellen. Már nem fiatal, mégis volt mersze a tanya begyöpösödött erkölcsi normáit megtagadni. Szép számmal vannak már elnéptelenedett tanyák a megyében. Az egykori tulajdonosokat elcsábítja a község, a város kényelme, összkomfortja, s a munkaerőre mindig éhező ipar. Ezek azonban mind szélsőséges példák. A legtöbben — mert nagy úr a megszokás, és mert összenőttek a saját kis földdel — mégis maradnak, s amennyire erejük, pénztárca, juk engedi — és igényeik diktálják, tákolgatják, csinosítják, korszerűsítik hajlékukat. Van, ahol már nemcsak a kút gémje ágaskodik messziről, hanem a tévé antennája is. Főként ott, ahol a közeli gazdaságból odavezethették az áramot. Itt már az emberek észjárása is jobban lépést tart a városiakéval. Ök azonban még igen kevesen vannak. Csongrád megyében 90 ezer ember él tanyán. A megyei tanács nem huny szemet a számok felett. A tény különös nézőpontot ad azoknak a szakembereknek. akik a terveken; a jövőn gondolgodnak. Az alapos kutatómunka tapasztalatai azt mutatják, hogy a tanya sorsa — természetes úton is — a lassú elhalás. A „vég" időpontja előre nem látható, , valamikor a távoli jövőre esik. Adminisztratív úton, erőszakosar siettetni azonban semmiképpen nem lehet ezt a folyamatot A tanyák megszűnését kétség kívül gyorsítják a városi életforma előnyeivel már beoltott fiatalok, akik szívesen hátat fordítanak ennek az elszigetelt életformának. Az, hogy a tanyától elváló, távoli munkahely vonzza közelebb a lakást is. Aztán túl nagy a kontraszt a nagyüzemi gazdaságok fejlettsége és a táblák közé ékelődő aprócska, szegényes tanyák között. És egyáltalán: a gépek útjában állnak ezek a szórt épületek. Nem szabad megfeledkezni azonban arról sem, hogy egy erélyes intézkedés csak a feje tetejére állítana mindent: 90 ezer embernek nem lehet ripsz-ropsz tetőt varázsolni a feje fölé — belterületen. Az sem titok, hogy a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában még szükség van a kisüzemi árutermelők munkájára is. Mi lesz hat a tanyák előre látható sorsa? A megyei tanács számítása szerint tizenöt év alatt több mint a felére csökken a porták száma, s mindössze 17 ezer tanyaépület marad fenn, méghozzá túlnyomó többségben a szegedi járás területén. A feladatokat is — csaknem bét éve — körülhatárolta a tanács, s azóta folyamatosan igyekszik teljesíteni a legfontosabbakat. Természetesen nem egy-két év, hanem évtizedek programja az, hogy a belterületekhez ha. sonló körülményeket termetsenek a tanyán élők számára is. Villanyhoz kell juttatni őket, és utakhoz, amelyeken elérhetik a felső tagozatos gyerekek a szellemi világosságot megfelelő erősséggel sugárzó iskolát is. De mi minden kell még a kulturált élethez! Univerzális üzletek, amelyeknek egyik sarka könyvtár, másik hírlapárus ,pavilon. A szolgáltatások a tanyai embert is megilletik, akár a színvonalas egészségügyi ellátás. Es az már nemcsak a tanács dolga, hanem az összes társadalmi, politikai szervnek nemes, hosszú távú feladata, hogy feltöltsék azt az óriási szakadékot, amely a tanya és a község, a város szellemi élete közt még mindig tátong. CHIKAN ÁGNES » i