Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-14 / 216. szám

Vasárnap, 1975. szeptember 14. 7 Depressziós világ? A kultúra folyamatai korunkban — Doktor úr, hány ember depressziós Amerikában? — kérdezte meg az L'Express riportere dr. Bertram S. Browntól, az amerikai Lelkiegészségtani Intézet igazgatójától. — Valószínűleg évgnte 4—8 miiHó ember. A komoly esetekre gondolok, amikor a beteg nem képes munkába menni, otthon marad, vagy orvoshoz fordul. Egyes vizsgálatok szerint a felnőtt lakosság 15 százalékánál komoly depressziós tünetek mutatkoznak. — Terjed a depresszió? — Los Angelesben, ahol az utóbbi húsz évben megfigyeléseket végeztünk, a 15—35 éves személyek körében gyakoribb lett, a középkorúaknál azonos arányú maradt a lelki levertség. Az idősebb embereknél egyre gyakrabban állapítunk meg depressziót más betegségek helyett. Például: egy 65—70 éves személy feledékennyé válik, legyengül, vizsgálatra megy. Gyakran agyérelmeszesedést vagy más betegséget állapítanak meg nála, pedig ha egy jó orvos alaposabban megvizsgálná a tüneteit, az esetek felében depressziót állapítana meg. — A búskomorság miatt növekszik az öngyilkosságok száma Amerikában? — Ha megvizsgáljuk az öngyilkosok utolsó néhány hónapjának történetét, megállapíthatjuk, hogy 80 százalékuk teljes bizonyossággal lelki bénultságban szenvedett — Hogyan trná le röviden a depressziót?' — A hozzá nem értők gyakran beszélnek depresszióról, ha egyszerűen rosszkedvűek, csüggedtek. Ez nagyon gyakori jelenség. Az amerikaiak 30 százaléka szenved időnként a depressziónak ebben a formájában. Az igazi kóros depresszió sokkal komolyabb dolog. A beteg a legegyszerűbb mindennapi tevékenységeket sem képes elvégezni. Még súlyosabb esetben csak ül egy sarokban és néz maga elé. — Mit tegyen a búskomoraágra hajlamos ember? — Az egyetlen, amit tehet: mielőtt még a levertség bekövetkezik, alakítsa ki magában azt a meggyőződést, hogy állapota nem reménytelen, nem áll tehetetlenül a betegséggel szemben. De ha a depressziós állapot elhúzódik, legjobb orvoshoz fordulni. — Hogyan segíthetnek « depresszióson csalad tagjai, barátai? — Ne mondogassák neki, hogy „szedd össze magad", hiszen arra nem képes. Ha képes lenne, akkor nem lenne kedélybeteg. Szidni sem szabad, mert az csak tovább rontja lelkiállapotát. Ha egy munkatárs például kételkedni kezd munkája értékében, elveszti önbizalmát, dicsérni kell, hogy jól csinált valamit Akkor talán elgondolkodik, hogy a helyzete nem is olyan reménytelen, • mint véli. Az öngyilkosjelöltek legtöbb esetben figyelmeztetik valahogyan rokonaikat. barátaikat. Ezeket a jelzéseket komolyan kell venni és a beteget idegorvoshoz kell küldeni. — Gyakoribb a depresszió nőknél, mint férfiaknál? — Igen. a statisztikák szerint a kórházakban és rendelőkben gyógyított lelkibetegek kétharmad része nő. Ez minden korcsoportban így van. Gyakori a depresszió a nőknél, akik sohasem dolgoztak és gyermekeik felnövése után fölöslegesnek érzik magukat. Hasonló a helyzet a nyugdíjba menő férfiaknál. — Olyan időket élünk, amelyek hozzájárulnak a levertség érzetének terjedéséhez? — Korunk nagy hatással van az emberek lelki egészségére. Az egyik jellemző vonás az elveszettség, és tehetetlenség növekwS érzése^ Sokszor úgy érezzük, J,a dolgok kicsúsznak a kezünkből". A jövő bizonytalanná válik, s az a benyomásunk; a sorsunk cselekedeteinktől függetlenül alakul. A cinizmus és bizalmatlanság terjedése is fontos jelenség. — A munkakörülmények is több feszültséget idéznek elő, mint a múltban? — A munka ma sok szempontból több örömet ad és könynyebb, mint régen. A munkaidő rövidebb, a munka kevésbé egyhangú. Megváltoztak azonban elvárásaink a munkával szemben. Ha a nyolcórai unalmas munkát egyszerűen úgy fogja fel valaki, hogy ebből él és ebből tartja el a családját, akkor könnyen elviseli. De ha örömet, sikerélményt, jó emberi kapcsolatokat vár a munkanaptól, akkor ezek elmaradása elégedetlenné és végül esetleg depresszióssá teszi. — Nem kelt korunk túl sok irreális reményt az emberekben? — Kétségtelenül. A televízió, a reklám nemcsak reményeket kelt, hanem propagálja is őket: autó. ház, motorcsónak, külföldi utazás és így tovább. A megvalósulatlan várakozásoktól egyenes út vezet a bénító élmény, a szorongás, a feszültség és olykor a depresszió felé. — Enyhe depresszió esetében hasznos lehet elmenni a meccsre, vagy kivenni egy hét szabadságot és elutazni? — Évszázados bölcsesség, hogy az enyhe depresszió legjobb orvossága, kizökkenni a hétköznapokból, vagy valami kellemes elfoglaltságot találni. Súlyos depresszió esetén azonban csak az orvos segít. Az ivást sem tartom jó gyógyszernek a lelki levertség ellen. A kialakuló alkoholfüggőség rosszabb, mint maga a depresszió. Világunk gyors sodrása olyan mozgalmas képet tár elénk, melyben irányt, és célt mutatni csak eszmeileg elkötelezett, marxista világlátású kutató képes. Korunk feszített ütemű történelme szinte vonzza a kutatót az összkép megalkotására, vagy leg\alábbis a fővonalak megrajzolására. Ezzel a gigászi — és maradéktalanul mindig megoldhatatlan — feladattal küzd, vívódik minden igazán élő, eleven filozófia. Természetes hát a jelenkori marxista társadalom tudósainak törekvése: korrajzot adva, rámutatni az ideológia-kultúra sokszínű szövetére. Könyve alapján ítélve, ilyen igények kielégítésére tett eredményes kísérletet Hermann István A mai kultúra problémáiban. Bizonyos megfogalmazásbeli kétértelműségek elkerülése végett: a kísérlet kifejezés itt nem értékítélet, csupán tényközlés. Hiszen a könyv címéből is kitetszik a tárgy kimeríthetetlen gazdagsága, mert a mai kultúra problémái életünk, gondolkodásunk. céljaink részét képezik. Ellenállva a részletező elemzés csábításának, az elkövetkezőkben kiragadunk Hermann István munkájából néhány fontos gondolatot, szem előtt tartva szocialista jelenünk problémáit. Hermann könyvében a valóságnak megfelelően ábrázolja a kultúrát, tehát beágyazva korunk létező társadalmi környezeteibe, szocializmusba és kapitalizmusba egyaránt. Lényegében a tárgy e valósághűségre törekvő feldolgozása okozza az elemzés bonyolultságát, hiszen a társadalmak eleven folyamatait, ellentétesen feszülő érdekrendszerét tükrözve — nem lehet unalmas, egysíkú a téma kifejtése sem. A szerző a kultúra lényegi elemének tekinti a társadalmi-történelmi fejlődés nyomán formálóKönyv dó emberi szükségleteket, melyek a megtermelt javak hatására emelkednek mind magasabb szintre. Valójában a kultúra fejlődése lemérhető, érezhető a társadalom termékeinek minőségi változásán, ahogy egyre inkább kielégítik az újabb és újabb követelményeket. Ez a szemlélet tehát jóval tágabb horizontot fog át, mint amikor a kultúrát pusztán a szellemi folyamatokra korlátozták, ezzel elszakítva a társadalom élő közegétől. Ily módon értelmezve azonnal felvetődik a kultúra hasznossága, társadalmi értéke, és most már egyáltalán nem elvont, keveseknek fontos „szépelkedés", hanem nagyon is mindennapi életünk részét képező folyamat. Természetesen a kultúra eleven részét alkotja a művészet, a maga sok formájú, kiterjedt hatású szervezetével, de el nem választhatóan a társadalom termelési kultúrájától. Az ilyen megállapítások, melyek az egészre igazak, nem mindig azok a részekre is, tehát az egyes műalkotás szintjén lényeges eltérések lehetnek a társadalmi termelés általános kulturáltságától, de a művészet összessége feltétlenül megfelelést mutat. A termelés — s nyomában a termék — kulturáltsága megköveteli a munkavégzők kulturáltságát; megint csak nagy összességüket tekintve. Más szóval: a szocializmus viszonyai között, ahol a termelést nem a tőkés haszna irányítja, a társadalom csak úgy tud előrelépni a termelésben, ha előre halad dolgozóinak kulturáltságában is. Korunk szinte unalomig ismételt eszméje jelentkezik itt: a termelés minőAz keresése Az irodalomban az érzések és gondblatok megöregednek, csak a tények maradnak örökké fiatalok. Az fró eltávolodhat a valóságtól, de soha sem szakadhat el tőle. * A föld különböző pontján minden pillanatban történik valami, amiről nem tudok — ez a felismerés mérhetetlenül szegénnyé tesz. Az életanyagnak annyira kell hasonlítani a műre, mint a magnak a virágra. A rövid alkotasnak jónak. kell lenni — o hosszúúak ... érdekesnek. * Azt az irodalmi művet, amelyet az olvasó másodszor képié annak alkotások, amelyeket mindenki dicsér, de senki sem olvas el. Az irodalmi műben fautósabb az atmoszférateremtés, mint egy érdekes történet leírása. KA tehetseges író alkotásán valamilyen családiasság érződik. Az igazság csatát veszthet, háborút nem. ... Az író szereti a negatív hősöket, nélkülük a jót nem tudná ábrázolni. telen elolvasni, jobb, ha meg sem írják. * A zseniális müvek halhatatlanok — a hosszú agonizálásuk a népszerűségük. Milyen sokat tudok az édesanyámról! Hiszen általa ismertem meg a világot. Az író szeretné, ha azért is becsülnék, amit ezután fog megírni. A közepes képességű sablonokat követ, a tehetséges a megérzéseit, a zseni önmagát. üA szenvedés mértéke az érzékenység. Ne rohanj, és ne késs — akkor cselekedj, amikor üt az óra. ... Az embert szeretrved kell ahhoz, hogy megértsd. A jó tett nem mindig a jóságból ered — lehet' hogy az akarat edzésére szolgál. * A korai siker az írót önelégültté és könnyelművé teszi, elidegeníti a kitartó munkától, ezért soha sem jut el arra a magaslatra, amelyet a tehetség és a munka elérhetővé tenne. * Nemcsak azért az időért vagyunk, amelyben élünk, hanem minden következő pillanatért is, amelyet gyakran gyökeresen megtagad az előző pillanat. Es mi lesz velünk azután? ILI JA VOLEN Dija Volen 1905-ben született. A harmincas években A desztko Zname (Gyermek Zászló) szerkesztője. Később az Írószövetség alelnöke, majd a Balgarszki' Piszatel (Bolgár Írók) könyvkiadó szerkesztője. Jelenleg a Szeptcmvri (Szeptember) című folyóirat helyettes főszerkesztője. Első kötete 1928-ban jelent meg Cserni ugart (Fekete ugar) címmel. Az egyik legnagyobb sikerét a Mezsdu dva szvjata (Ket világ között) cimii kötetéi el érte el. Legutóbb egy elbeszélése szerepelt „A bolgár Irodalom kistükre" című ontológiában. sé^i fejlesztésének követelménye, amely bonyolódó technikai, műszaki kultúránk alaptétele. így fonódik össze kultúra és termelés, fogyasztás és szükséglet, s elemzésük csak együtt, egységesen végezhető. Iskola és televízió az a két gyújtópont, melyek ma, s az elmúlt évtizedben — a belátható jövőben — meghatározzák népünk kulturális felemelkedését, állítja a szerző. Am, csak akkor látják el feladatukat, ha megfelelő tudatosság mutatkozik irányításukban. Szocializmust építő társadalmunk céljainak és lehetőségeinek felismerésében bontakozhat ki kultúrpolitikánk tudatossága, túllépve a rögtönzések véletlenein. Ez a tervezés egyáltalán nem jelent merevséget, mert nem a napi feladatok sorrendiségét célozza, hanem a társadalom szükségleteinek alapos ismeretére építi a távlatok igényeit. Hermann professzor meggyőző elemzéssel igazolja a társadalomirányítás egész területére érvényes tudatosság szükségét, mert a szocializmus egyedül is képes realizálni lehetőségeit. A polgári társadalomban élesen szembe került egymással gazdasági jólét és kulturális színvonal, művészeti közízlés. Anyagi javakban is mindinkább gyarapodó szocialista társadalmunk csak úgy tudja elkerülni e kínzó ellentmondást, ha felismeri a kultúra helyét, társadalmi súlyát, és ennek megfelelően biztosítja gazdaság és kultúra megfelelő átmenetét egymásba. A szocializmusnak kulturális tekintetben nem csupán magasabb szinten kell állnia, mint a kapitalizmusnak, hanem elsöprő fölénybe kell kerülnie a kapitalizmussal szemben — írja a szerző. A szocializmus legjelentősebb értékei éppen a társadalmi közgondolkodás, a közösségi magatartás, tehát a széles értelemben vett kultúra területén halmozódtak fel. Ezek az értékek túlmutatnak a létrehozó társadalom keretein, és már a jövő felé vetített célokat, mértéket tartalmaznak. Bizonyosan ez a kultúra legfőbb feladata. A kötet egészén végigvonul, mintegy a koncepció gerincét alkotja, kultúra és kultusz ellentétpárja. Tőkés-polgári társadalomban a kultúra fő feladata az árutermelés szolgálata, a termelésfogyasztás folyamatának gyorsítása. Ám, evvel a kultúra lényegi értékei sorvadnak el, mert előtérbe kerül az álszükségletek kultusza. Álszükségleten a szerző lényegében azokat a mesterségesen létrehozott igényeket érti, melyek döntően a polgári társadalom fogyasztási kényszeréből adódnak. Ezek életrehívása a kultusz feladata, miközben újabb és újabb látszatok megteremtésével szűkül az egyén szabad mozgástere. És mindez a bőség és gazdagság kulisszáival, az egyéniség jogainak látszólagos védelmében. Végső soron a témakörhöz tartozik, ha más vonatkozású is, hogy a személyi kultusz időszakának jellemző sajátosságai is helyet kapnak az elemzésben. Család, szerelem, szexualitás — az egyén és a társadalom közötti szféra alkotó részét képezik, közösségi szerepük, súlyuk változása összefügg a korral, melyben hatnak. A szerző mintegy példaként idézi e jelenségeket, a különféle társadalmak ábrázolásakor. E rövid ízelítő csupán némi önkénnyel kiragadott mozzanatokat tartalmaz a könyv rendkívül gazdag gondolatanyagából — anélkül, hogy végigkísérné a szerzőt a vizsgált kérdések tárházán. Hermann a könyvében érintett valamennyi problémát nyilván nem tudta azonos mélységben feldolgozni, nem utolsósorban azért, mert még maga a valóságos társadalmi fejlődés sem adott módot arra. hogy végérvényesen ítéleteket alkothassunk. Ám még az ilyen esetekben is érdekes és hasznos olvasmány, mert gondolatai, kérdései világunk elmélyült ismereléről tanúskodnak. TBASLR LASZLO