Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 204. szám
10 Vasárnap, 1975. augusztus 31. Külpolitikai reflektor Hírek és cáfolatok, maratoni tanácskozások, a közlemények háborúja — Portugália mozgalmas és kritikus napokat él át, s a liszszaboni jelentések változatlanul a címoldalakon szerepelnek. A kibontakozó erő. próba során egyelőre sajátos patthelyzet alakult ki. A fővárosban nagyszabású, másfél százezer embert megmozgató tömegtüntetésre ke. rült sor. amelyet a kommunista párt és hét másik politikai csoportosulás által alapított forradalmi egységfront szervezett. Észak-Portugáliában, s az ország több más pontján viszont tart a reakció tobzódása és a rendfenntartó közegek nem tanúsítanak megfelelő magatartást. Megosztottnak tűnik a hadsereg is: a haditengerészet sokkal haladóbb álláspontot foglalt el, mint a légierő, tiszti és altiszti csoportok állnak szembe egymással. Mindez magyarázatot adhat a látszólag furcsa események hátterére. A jobboldali lapok közlik egy új kormány névsorát, de rövidesen kiderül, hogy csupán vágyálmaikat nyomtatták ki. viszont újra a portugál hadsereg vette kézbe az irányítást, s bizonytalanná vált a gyarmat november közepére tervezett függetlensége. A haladó felszabadítást mozgalom, az MPLA tiltakozott a döntés ellen és sikerült tűzszünetet kötnie az UNITA nevű másik angolai szervezettel. Igaz, a harmadik — a nyugati, pekingi és zairei támogatást élvező FNLA fegyvereit továbbra is honfitársai ellen fordítja. A hét számos más nyugatés dél-európai országban is belső feszültségeket hozott felszínre. Bombarobbanások Londonban, fegyveres összetűzések a Franciaországhoz tartozó Korzikán, ahol elszakadást követelő mozgalom bontakozott ki, tiltakozások a spanyolországi rendkívüli törvénykezés a halálos ítéletek ellen, és tiltakozások Görögországban, hogy érvényteleníteni akarják azokat a halálos ítéleteket, amelyeket a volt diktatúra főkolomposai ellen hoztak ... Az amerikai külügyminiszter különrepülőgépe közben szorgalmasan rója a Jeruzsálem és Alexandria közötti távot Ha hinni leSzemélyi változások a portugál vezetésben Soares válasza Costa Gomes köztársasági het a bejelentéseknek, rövidesen parafálásra kerülhet a második egyiptomi—izraeli csapatszétválasztási egyezmény. A megállapodás azonban két vonatkozásban is részleges: az izraeli visszavonulás még a Sínai-félsziget nagyobbik feléről sem történik meg, s nem rendeződnek a palesztin mozgalom, Szíria, Jordánia, Libanon problémái. (Az „Ingázó" repülőgép mellett — bombázó gépekről is érkezett jelentés, izraeli támadás zajlott egy dél-libanoni célpont ellen.) Aligha véletlen, hogy ezekben a napokban felélénkült az arabközi diplomácia is, szíriai, jordániai, palesztin vezetők folytattak sorozatos megbeszéléseket. S az arab fővárosokban egyre gyakoribb az a vélemény, hogy a tartós rendezés útja csak Genfben, a valamennyi érdekelt részvételével összeülő békekonferencián át vezethet. elnök szjnte naponta más árnyalatú és hangsúlyú kijelentéseket tesz, a COPCON rohamosztagai megszállják a vezérkarnak propagandaosztályát (a benyomuló csapatokat egy olyan ezredes vezeti, akit jobboldali magatartás miatt korábban eltávolítottak), de később a propagandisták leváltott vezetőjét is bevonják a legmagasabb szintű tanácskozásokba. Puccshírek terjednek, de azután valótlannak bizonyulnak, majd megint újabb nevek és újabb személyi kombinációk kerülnek forgalomba. A hét végén olyan kompromisszum született, hogy Pinheiro de Azevedo tengernagyot jelölik egy hatodik Ideiglenes kormány miniszterelnökének, míg Goncalves tábornok a katonai vezetésben kap fontos beosztást. Ebben a bonyolult helyzetben a Portugál Kommunista Párt Jelentős új kezdeményezéssel lépett az ország nyilvánossága elé. Azt indítványozta, hogy a hadsereg különböző Irányzatai, valamint a baloldali pártok, s az utóbbi időben erősen vitatható álláspontra helyezkedő szocialisták tartsanak közös megbeszéléseket a válság megoldására. Az öszszes érdekeltek széles körű eszmecseréjével meg lehetne találni az együttes cselekvés módozatait, hiszen a zűrzavar csak a volt fasiszta rezsim híveinek kedvez, s veszélyezteti az áprilisi fordulat eredményeit. Portugália jövőjének szempontjából igen lényegesnek ígérkezik, hogy milyen visszhangra talál a komrnunisták javaslata. Annál sürgetőbb lenne felülemelkedni a válságon, mert közben romlik a gazdasági helyzet, egyes NATOkörök a nyílt zsarolástól sem riadnak vissza, s Portugáliának két másik kontinensen is súlyos gondjai vannak. Timor-szigetén az ellenőrzés kicsúszott a portugál hatóságok kezéből, s legfeljebb a menekülők elszállítására gondolhatnak — Ausztrállá és Indonézia közreműködésével. Angolában Réti Ervin # Lisszabon (MTI) Costa Gomes portugál köztársasági elnök pénteken a késő esti órákban bejelentette, hogy Vasco Goncalves tábornokot — kormányfői tisztségéből felmentve — a fegyveres erők vezérkarának főnökévé nevezte ki, a miniszterelnöki teendők ellátásával pedig Pinheiro de Azevedo tengernagyot, a haditengerészet főparancsnokát bízta meg. A fegyveres erők vezérkari főnöke eddig maga az államfő volt: Gomes ezentúl csak köztársasági elnök lesz, és megszűnik „legfelső hadúri" funkciója. Az elnöki közleményben az is szerepel, hogy szeptember 5-ére összehívják a Fegyveres Erők Mozgalmának (MFA) közgyűlését. (Ez a 240 tagú testület az MFA Az Expresso című jobbol-' dali hetilapban szombaton reggel közzétették Mario Soaresnek, a Szocialista Párt főtitkárának a válaszát a kommunistáknak arra a kezdeményezésére, hogy széles körű politikai tárgyalásokon keressenek megoldást a válságra. Soares — miután „puccsistának" nevezi a Portugál Kommunista Pártot — olyan „egység- és nemzeti megmentéskormány" megalakítását követeli, amelynek élén az MFA „független, pártatlan" személyisége áll. A PSZP véleménye szerint a válság megoldáséhoz szükséges egy olyan „közös politikai terv", amelyet a „portugál realitások és az ország helyzetét meghatározó geopolitikai szempontok" szerint dolgoznak ki. Ezt a tervetel kellene fogadnia a PSZPegyik leghaladóbb összetételű hatalmi szerve. A jobb- , „„„ , f , .. oldal mindenáron meg akar- n,e>,a PKP-nak és a jobbja akadályozni összehívását, old?U , De™kr?tlku+S Nép" mert úgy véli, hogy nem várhat tőle semmi jót.) A döntés kedvez a portugál forradalmi folyamatnak. Azevedo tengernagy élvezi a teljes bizalmat — jelentette ki az O'Seculo munkatársónak Vasco Goncalves tábornok. „Vasco Goncalves kinevezése a fegyveres erők legfelső parancsnokává megfelel annak a bizalomnak, pártnak (PPD), tudniillik Soares csak ennek a három pártnak az együttműködése alapján tud elképzelni új kormányt. (Mint ismeretes, a PKP visszautasította a PPDvel való együttműködést, mert a jobboldali párt aktivistái északon nyíltan együttműködnek a fasisztákkal!) Soares végül is nem utasítja el a PKP javaslatát. amelyet a nép táplál iránta, Anélkül teszi kijelentéseitannak az óhajnak, hogy a hadsereg a forradalom fegyveres jobbjává váljék. Azevedo tengernagy miniszter, elnöki kinevezése biztosíték arra, hogy a tavaly április 25-én elkezdődött forradalom egyetlen vívmányát sem vonják kétségbe, hanem határozottan továbblépnek a szocializmushoz vezető úton" — állapította meg a Portugál Demokratikus Mozgalom elnevezésű baloldali párt a fontos döntés után kiadott nyilatkozatában. Lisszabonban most arra várnak, hogyan reagál a fontos személycserékre az Antunes őrnagy köré tömörült jobboldali katonai szárny. hangsúlyozza —, hogy „kétségbe vonná a pártja titkárságának azt a jogát, hogy figyelmesebben tanulmányozza" a PKP javaslatát. Csak felmentés Peruban # Lima (AFP) Peruban, mint jelentettük, pénteken eltávolították tisztségéből Jüan Velasco Alvarado eddigi allamfőt, és helyére Francisco Morales Bermudez tábornokot, a hadse- esküt. nem kötelezett országok külügyminiszteri találkozójának záróértekezletén. Azt is közölték, hogy az új elnök szombaton, helyi idő szerint, 17 órakor, teszi le a hivatali reg vezérkari főnökét nevezték ki. Francisco Morales Bermudez kinevezéséig az ország miniszterelnöke volt. A perui haditengerészet, a légierő és a rendőrség bejelentette, hogy támogatja az új elnököt. Jósé Villalobos, a kormány sajtótitkára újságírók előtt elmondotta, hogy a katonai körzetek parancsnokai teljes egyetértésben döntöttek Velasco Alvarado felmentéséről. Elmondotta, hogy a volt elnök, a korábbi hírekkel ellentétben, nincs házi őrizetLimában és szerte az országban teljes a nyugalom, a feszültségnek semmi jele. Pénteken este Limában letartóztatták Javier Tantalean Vanini halászatügyi minisztert, aki akkor tért visasza európai körútjáról. A letartóztatást — mint a repülőtéren várakozó újságírókkal közölték — a haditengerészet erői hajtották végre. A miniszter letartóztatásának okai egyelőre ismeretlenek. A limai repülőtér — az ben, szabadon és zavartala- AFP jelentése szerint — jenül élhet az országban. Ve- lenleg a haditengerészet ellasco Alvarado az esti órák- lenőrzése alatt álL ban elhagyta a perui fővá- # rost, és vidéki rezidenciájá- A Peruban bekövetkezett ra utazott. Elutazása előtt személyi változás ellenére az elhangzott rádióbeszédében ei nem kötelezett országok egységre, az új elnök támogatására, a perui forradalom vívmányainak megvédésére szólította fel a perui népet. Az el nem kötelezett országok Limában folyó külügyminiszteri értekezletének résztvevőit Miguel Angel de la Féor tábornok, perui külügyminiszter tájékoztatta az elnökváltozásról. Hangsúlyozta, hogy a volt elnök szabadon van, és a „forradalom szellemi atyja marad". A perui fegyveres erők vezérkari főnöke ugyancsak üzenetet intézett a tanácskozás résztvevőihez, és ebben rámutatott: az elnök személyének megváltozása „nem kell hogy változást hozzon a perui politika orientációjában". Limában bejelentették, hogy szombaton Bermudez államfő elnököl majd az el Üdvözlő ftcaiviratok A Líbiai Arab Köztársaság nemzeti ünnepe, a forradalom 6. évfordulója alkalmából, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Muammar Kadhafi elnököt, Lázár György, a Minisztertanács elnöke pedig Abduszalam Dzsalloud miniszterelnököt. Malaysia nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál táviratban üdvözölte Abdul Halim Muqazzamot, Malaysia államfőjét, Lázár György pedig Abdul Razak miniszterelnököt. külügyminiszteri értekezlete megszakítás nélkül folytatta munkáját. A különböző bizottságokban késő estig dolgoztak, hogy végső formába öntsék az értekezlet dokumentumait. Arab forrásból hivatalosan is megerősítették, hogy kidolgozták a konferenciának a közel-keleti helyzetre vonatkozó határozatát, amely jórészt megegyezik az afrikai egységszervezet kampalai csúcsértekezletének dokumentumával. Diplomáciai források szerint határozatot hoztak Ciprussal kapcsolatban is. Ebben követelni fogják a szigeten állomásozó idegen csapatok kivonását, és szorgalmazni fogják, hogy a menekültek visszatérhessenek otthonaikba. Az értekezlet idején lehetőség njrílt arra, hogy az-el nem kötelezett országok rendezzék államközi kapcsolataikat. A TASZSZ jelentése szerint a Dél-vietnami Köztársaság és Panama kormánya pénteken bejelentett^ hogy országaik diplomáciai kapcsolatba lépnek egymással. Az erről szóló nyilatkozatot dél-vietnami részről Nguyen Thi Binh külügyminiszter, panamai részről pedig kollégája, Jüan Antónia Tack írta alá. Kuba és Mozambik szintén elhatározta, hogy felveszik a diplomáciai kapcsolatot. Tóth Béla: 91. SPORTÚJSÁG (1926. szeptember 20.): 42 kilométeren Király Pál nyomában. A marathoni futóbajnokság. — A szegedi Herzsenyák KEAC második, a szegedi Gyetvai MTE negyedik. Kánikulai hőség... A korzón fél 2 órakor már sorfalat állnak, az emberek. Mindenki Király Palira kíváncsi, a favoritra, szerény és szimpátikus fiú Király, annyi sok szép verseny dicsőséges bajnoka. Erősen panaszkodik a nagy melegre. Megkérdezzük, milyen kondícióban van? — Majd verseny után megmondom, feleli jókedvűen és már áll is be a sorba a közönség nagy éljenzése közepette. Náday a MASZ főtitkára olvassa a névsort. A 21 benevezett közül csupán Székely a KAOE futója nem jelentkezik a startnál. Nagy éljenzés fogadja Lovast a MAC veterán futóját, azután Herzsenyák Mihályt a főiskolai bajnokság jogos favoritját. A rendezőség az izzó aszfalton a nap égető hevében 30 percig hagyta állni a futókat, ami csak hátrányukra lehetett. Kiderült, hogy nincs indító pisztoly. Végre kerítettek egyet. Pont két órakor eldördült a starter lövése. Azonnal Király Pál ugrik az élre, ahonnan a célig el sem kerül. Nyomában Galambos, a kisvárdai híres hosszútávfutó, akit némelyek titkos favoritként emlegetnek. Rengeteg biciklista, motorkerékpáros és néhány autó követi a versenyzőket, közöttük a Sportújság kocsija is, amely Király Pált végig kísérte a 42 km-es távon. Egyenletes, gyönyörű tempóban haladt Király. Az első ötezer méter ideje 17 perc 20 másodperc! Óriási teljesítmény egy marathoni bajnokságban. Még mindig Galambos a második, a szegediek közül Frank van legelői, de bizony Deszknél már leállt: nem bírta a nagy meleget. Király kilométerről kilométerre növeli előnyét. 10 km ideje 38 p. 15 mp. Itt kezdtek felnyomulni a szegediek is. Gyetvai tört először rést az egy csomóban futó sereghajtói között és a hatodik helyre küzdötte fel magát, nyomában a frissen futó Herzsenyák, aki a hetedik helyen áll. A távolság nőttön-nő Király és az utánna következő Galambos, Lovass, Török között. Részidők: 14 j:m-re 53 p., 15 km-re 57 p„ 18 km-re 1 óra 35 mp. Király még nem nyúlt vízhez, vagy bármilyen frissítőhöz. Eléri a 20 km-t 1 óra 17 p. 50 mp. és még mindig ugyanaz az egyenletes tempó. 2. Lovass (1500 méterrel), 3. Galambos (1600 méterrel), 4. Hufnágel ESC, 5. Török MAC, 6. Gyetvai MTE, 7. Zelenka SBTC, 8. Herzsenyák. Versenyen kívül futott itt Szávay, a Vasutasok tagja, akit valamilyen átigazolási ügy miatt nem engedtek indulni. A fordulónál kiderült, hogy 150 méterrel tovább futtatták Királyt és így intézkedés történt, hogy a cél a korzón, a Kék csillag üzlet előtt legyen. Most jött az út nehezebbik része, 25 km után (idő 1 óra 41 p. 50 mp.) Király kissé lefékezett. Itt vett először magához feketekávét. Majd jött a kritikus 30 km. (Idő: 2 óra 05 p. 45 mp.) A közel két kilométeres fórból Galambos 1200 métert ledolgozik. Király erősen lankad, sűrűn eszik szőlőt, majd minden 500 méteren a szó szoros értelmében dézsa vizekkel öntik nyakon. A 33-ik kilométer után már sejthető a gyengébb idő. Ellenfél nincs, Galambos is feladta Szőreg körül, leálltak azonkívül vagy öten, nagy a meleg is, de most már Király visszatért erővel a folyton gyarapodó tömeg sorfala között elhagyja az Árpád Otthont, majd a SzAK pálya közönsége köszönti üdvrivalgással. Mire a hídhoz ért, ezer és ezer ember állott sorfalat végig és állítjuk, hogy sporteseményt ennyi ember még nem nézett végig Szegeden. A célnál feketéllett az embertömeg és lelkesen ünnepelte Király Pált ESC Magyarország 1926 évi marathoni futóbajnokát Idő: 3 e 4:32.6. DÉLMAGYARORSZÁG (1927. május 29-én); Mezítlábas libapisztorok gyorsiróversenye — a karahomoki pusztáról. Egy sarokban húzódtak meg hároman, pöttömnyi gyerekek. Tágranyitott szemekkel bámulták rengeteg diáktársukat, akik jókedvűen, tele türelmetlenséggel várták a verseny kezdetét. Tanítójuk is ott ténfergett a nagy forgatagban, valahogy azután besodródott ő is az egyik terembe, ahol percenkint 300 szótaggal birkóztak pesti meg a makói gimnazisták. Lehetetlen volt észre nem venni, hatalmas fekete üstöke és tömött, nagy csavart bajusza egy darab múltat varázsolt a terembe a karahomoki tanító. Gyorsírási apostol a sivó homokban. Homok, mindenütt homok, ember csak ritkásan lakja, alacsony viskók, a2 egyikük közülük az iskola. Ez Karahomok. Itt tanít Deák Tamás tanító úr és a tanyai parasztgyerekek nemcsak a magyar betűt vetik papírra, de Deák Tamás apró nebulói valamennyien gyorsírnak. Csillogó szemmel beszél tanítványairól. — Ha hegedülök nekik a vonó beleütközik a mestergerendába, össze vagyunk zsúfolva, préselve, de tanulunk. A gyerekeim tele vannak tudásvággyal, rajonganak a gyorsírásért, különben háromat behoztam versenyezni, tessék őket megkérdezni. A három kis tanyai gyorsíró még javában bíbelődött a nehéz áttétellel, amikor rájuk találtunk. Olyanok voltak, mint valami kis ázott verebek és szörnyen izgatottak. A lenszőke Haska Julis leghamarabb készült el munkájával. — No, Julis, hát mi szeretnél lenni? — kér« dezte tanítója. Hallgat. Szemét lesüti. Még egyszer kérdezzük. Valami áhítattal szólal meg: — Tanítónő... — Hát az nagyon szép, csak tanulj tovább. — Nem lehet! — ffeleli az ötödik elemista Haska Julis —, nem enged az apám ... És mondja, hogy Haska Ferenc már azt sem akarja, hogy hatodikba beiratkozzon. Hét és fél holdon gazdálkodnak, öt gyerek van, kell a munkaerő. (Folytatjuk.) t