Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-10 / 160. szám
4 Csütörtök, 1975. július 10. Ne most vitatkozzunk! Egy hete tart mór a belvízvédelmi készültség, s többször is megírtuk, milyen erőpróba elé állította a sok esö a város csatornáinak gazdáit. Vaskos a levélköteg is, melyet a héten gyűjtöttünk össze belvizes panaszokról. Együttérzésről vagy E panaszok mellett azonban idéznünk kellene anépfrontbizottsógok kezdeményezésére létrejött kommunális őrjáratok jegyzőkönyveit, a kerületi hivatalok szabálysértési előadóinak tapasztalatait, a vízművek csatornatisztító brigádjainak vééppen értetlen felháborodás- leményét. Mert nem minden ról, elöntött utcákról, házak- elárasztott utcát terveztek ról tudósítanak a levélírók, rosszul, mert nem minden Békésebb időkben ls nehéz árokban van víz, ahol pedig lenne gyors igazságot tenni a papírforma szerint lehetne, minden ügyben. Ki a fele- Láttunk ezekben a napokban lös, hogy száraz lábbal nem olyan csatornákat is, amelehet járni Petőfitelepen (V. lyeket a háztulajdonosok Gyula, Fürst Sándor utca); tisztítottak, árkokat, melyemiért épült meg a móravóro- ket mélyítettek, s nem kérsi főgyűjtő csatorna, ha a dezték: az ő dolguk-e? belvizet nem vezeti el (Z. Több előrelátással bizonyáIstván, Hajnal utca); mikor ra kevesebb házat öntött csapolják már le a Klapka volna el a belvíz — ez igaz. teret? (Krizsánné, Klapka De ezekben a napokban nem tér) — ilyenfajta kérdéseket azt kellene kérdezni, ki a tesznek fel a levélírók. So- fele15s, hanem hogy hol van raik mögül sok-sok igazság, _ . .. _ . ._ .... ,, jogos panasz, de nem kevés egy Iapat' egy aso? Vitatkozindokolatlan türelmetlenség ni raerunk akkor, ha elmúlt is előbukkan. a veszély. r Álmatlan betegek Valamelyik faipari szövetkezet vagy üzem, gyár fiataljaihoz biztosan eljut a szülészeti klinika betegeinek kérése, ha ugyan az orvostudományi egyetem gazdasági Igazgatósága nem tud Úgy értjük a címszót: pagyorsabban segíteni Arról naszkodik valamire, valakire gyosztó, mikor merül ki van s/ó — látszó! nr kis ücv egy levélíró- Látszólag igaza készlet." Nem tudjuk, volt-e van szo larszoiag KIS ugy van Aztan _ nem gyanak- rossz taoasztalata a levélíró—. hogy a kórtermek abla- vásból, inkább csak biztonkain nincs szúnyogháló. így ságból — megkérdezzük a Beugratás? lésre. Honnan tudná a fóti a betegek vagy zárt szobákban alszanak, vagy nem tudnak pihenni éjszakánként a sok szúnyogtól. Beteg asszonyok, szülő nők gyógyulását rossz tapasztalata a levélírónak, s ha nem, miért gyanúsítja csalással a kútkezelőmásik fél, a „vádlott" véle- ket? Megnyugtatására azért ményét is. S kiderül, a le- elmondjuk: tart még a készvélíró igaza — jobb esetben let, s ahogy az akció kezdetét hírül adta az ÁFOR, bi zonyóra jelzi majd a végét is. Ha pedig a levélíró kér— csak féligazság. Itt van például egy levél, L J. fogalmazta az ÁFOR segítené, ha legalább egy-egy kedvezményes tüzelőolaj-ak- dése-kétkedése személyes taablakszárnyat hálóval véde- S^ta^ü^onSlm! Pasztalaton alapul, miért nem nének. Ugye, nem nagy ké- hogy PZZei lehetőséget adtak meri megírni teljes nevét, rés? a kútkezelőknek az ár eme- címét is? Válaszol az illetékes Múlt heti Postaládánkban vélíró panaszát kivizsgáltuk, közöltük, Mi lesz az üzlet- meghallgattuk Kónya Gábor bői? címmel L. M. tarján! tévészerelőt is, aki a jelzett olvasónk levelét, melyre Forgó Páltól, a városi tanács vb művelődési osztályának vezetőjétől érkezett válasz: „A volt barakk élelmiszerüzletet osztályunk alakittatja át, mivel még nem készült el Tarjánban a harmaidőpontban valahol másutt javított egy készüléket. Viszszatérte vagy másnap délutáni kézilabdameccse után már elvállalta volna a levélíró televíziójának javítását. Ezt azonban a panaszos már nem várta meg, nevének és dik általános iskola. A ta- címének hátrahagyása nélkül nulók egy részét a Gera ingerülten távozott." Sándor, a Gedói, a Szilléri sugárúti és a Dózsa György általános iskolába irányítottuk át, ennek ellenére sem tudja a két tarjáni iskola a körzetébe tartozó gyermeke- . oldalán áll az ket fogadni. Az átalakított kerdese' Kmek 01dalan 311 02 épületben délelőtti, délutáni igazság. Mint például ebben Egyetlen gondolatot hadd tegyünk hozzá: nehezen ellenőrizhető egy-egy levélíró vélt, vagy valóságos igaza. Gyakran csupán nézőpont várakozással négy-négy nap közis csoportot helyezünk el, s így az I. számú tarjáni iskolában négy tanterem szabadul fel oktatási célokra. Tudjuk, hogy az épület nem illik a városképbe, azonban mindaddig szükség lesz rá, amíg a tervezett iskolák el nem készülnek Május 22-1 Postaládánkban szintén tarjániak tették szóvá: nem tartják szerencsésnek a Csillag téri ABC-áruházban a pénztár csúszdás megoldását. Csikós Jánosnak. az ÉLIKER Igazgatóhelyettesének leveléből idézünk: „Számítva arra, hogy az új rendszer megszokásához idő kell, intézkedtünk: legyen az áruházban egy szállítószalag nélküli pénztárfülke te. A bevásárlókocsik mellett önkiszolgáló kosarakat te használhatnak vásárlóink. Az idősebb vevők tehát — ha az nekik kényelmesebb és megszokottabb — a szalag nélküli pénztárnál te fizethetnek." Immár harmadszorra térünk vissza ' Az ügyeletes nincs otthon címmel megjelent levélre. Ezúttal a KIOSZ körzeti csoportjának titkára válaszolt: „Szervezetünk nagy súlyt helyez arra, hogy a kisiparosok az önként vállalt szolgáltatásokat— az éjszakai és munkaszüneti napok ügyeletét — teljesítsék. E szolgáltatásban részt vevő kisiparosok munkájáról számtalan elismerő levél van birtokunkban. Juhász Lajos Igaz ügyeletügyben is. Szerkesztői üzenet Lakatos Tibor algyői olvasónk panaszos ügyében — két éve nem javítja meg U. F. zongorajavító kisiparos a levélíró hangszerét — mi sem segíthetünk. Ha olvasónk a KIOSZ segítségét kérte, de a kitűzött tárgyalásra nem ment el, miért reméli panasza orvoslását a Postaládától? Hiszen erre korábban önmagának is lehetősége lett volna. Levelét ennek ellenére továbbítottuk a KIOSZ körzeti csoportjához, remélve, hogy az esetleges újabb tárgyalásra mégiscsak elmegy, A saját érdekében. 95 Nehéz" fiatalok A leningrádi kísérlet Számos ország kriminológusai nagy figyelemmel kísérik a leningrádi kísérletet. Összefog a társadalom A statisztikai adatok arról veszélyeztetettek, vigyék el iskolán kívüli nevelés és a tanúskodnak, hogy a városok egész nyárra üdülni a város- szabad idő eltöltésének megnövekedésével világszerte ból. Igaz, ez a gondolat el- szervezése, a csavargás megegyre magasabb a fiatalkorú lenkezik azzal az általános szüntetése, a felügyelet nélbűnözők száma. elmélettel, hogy a huligáno- küliek ellenőrzése, a fiatalValóban elkerülhetetlen ez? kat ne gyűjtsük össze egy korúak jogi nevelése. helyre. De mi lenne, ha mégis megkockáztatnánk? A gondolat megvalósítása nem volt egyszerű. De segítettek a milícia szervei, a A körzetek társadalmi takomszomol bizottság, a nép- nácsai az iskolán kívüli neművelési osztály és a tanács velés központjaivá váltak: A fiatalkorúak "nevelésének végrehajtó bizottsága. Felsze- a pedagógusoknak, jogászokés törvénysértésük megelő- reltek a városon kívül egy nak és orvosoknak ezernyi zésének tapasztalatai általá- sport- és építőtábort, gon- társadalmi aktíva sietett a nos érdeklődést keltettek. doskodtak sátrakról, ruhá- segítségére. Egy májusi éjszakán a tatról és önkéntes nevelőket A nehéz gyerekek egyéni tizenöt éves Alekszandr Ba- szerveztek. patronálásának megszervezélejev, gúnynevén Bubi, egy A közös erőfeszítés nyo- sére a kerületi komszomol élelmiszerüzlet kirakatát man 150 kilométerre Le- bizottságok irodákat nyitotigyekezett lefeszíteni. Eddig ningrádtól, egy tó festői szí- tak. Vállalták a nyári táboa , bünlistáján" egy csavar- geteinek egyikén sátorváros rok résztvevői listájának gás' és egy gyermekvédelmi született. A tábort a gvere- összeállítását, előállítás szerepelt. Ez utób- kek nevezték el Prometheus- Néhány leningrádi iskolábi megbotránkoztató maga- nak- A többiekkel együtt épí- ban az egyik tanévben a tartásáért történt. Sem ápoló- telte- fürdött a tóban, dol- Szovjet jog alapjai címen nő anyja, sem az iskola nem Sózott a szomszéd szovhoz- órákat tartottak. A kísérlet bírtak véle. ban Bubi is- sikeresnek bizonyult és a A lakatfeszegetéskor őt el- A három nyári hónap témát 26 órás kerettel felfogó járőr egyik tagja, Szer- eredménye minden várako- vették a tantervbe, az öszgej Alekszejev, a Leningrádi zást felülmúlt. Először is, szes többi iskolában is. S Műszaki Egyetem hallgatója Valejev lakókörzetében a fia- 1975. szeptember 1-től az orvolt. Így találkoztak tíz év- talkorl bűnözés jelentősen szag összes iskolájának vei ezelőtt a „nehéz" fiatal- csökkent, másodszor, a nyolc- nyolcadik osztályában kötekorú és jövendőbeli nevelő- van fiatalból tizenegyet lező tantárgyként oktatják a je, aki később egyik szerve- visszatérésük után törölhet- Szovjet állam és jog alapzője lett a leningrádi kísérletnek, a fiatalkorú bűnözést megelőző rendszernek. Tíz évvel ezelőtt a kedvezőtlen családi körülmények tek a nyilvántartásból. Ve- jait. lük a későbbiekben sem ta- Így sikerült ősszekapcsollálkoztak a gyermekvédelmi ni a láncszemeket és a váosztály munkatársak ros ifjúsági és fiatalkori bűA következő évben már a nözésének görbéje nem felváros tizenkilenc kerületéből felé, hanem éppen lefelé négynek szerveztek sport- ívelő tendenciát mutat Lemoly gondok elé állították a és építőtábort. Később hétre, ningrádban az utóbbi évtiKfakorÍ\akbLftság majd tizenegyre emelkedett zedben a fiatalkori bűnözés a táborok száma. 1968-ban majdnem a felére csökkent, a városi tanács egyik ülés- ...És vajon mi lett Bubi szakán javaslat született, sorsa? Az emlékezetes nyár hogy minden kerület szá- után három alkalommal nyamára meg kell szervezni a ralt a szigeten. Később tényködtek, amelyek ellenőrizték nyári táborokat és a téli leges szolgálatra bevonult a őket, és igyekeztek érdekes klubokat hadseregbe. Megnősült, gyerközött élő fiatalkorúak sorsáért érzett aggodalom és a nyári fiatalkorú bűnözés növekvő statisztikai adatai kofiatal, energikus munkatársait. Már addig ls sokat tettek a „nehéz" fiatalok nevelése érdekében. A lakókörzetekben társadalmi tanácsok műdolgokkal lekötni figyelmüket. 250 gyermekklubot nyitottak, az iskolák pedig igyekeztek megszervezni az órákon kívüli foglalkoztatást, a lakóhelyek szerint. Ezek voltak a kezdeti láncszemei a későbbi bűnözés A leningrádi kísérlet foly- meke van és az elektrotechtatódott. Az elért eredmé- nikai technikumban folytatnyeket még mindig nem ja tanulmányait. tartották kielégítőnek, a megelőzési rendszert átfogónak. Fel kellett deríteni a hiánymegelőző rendszernek. De zó láncszemeket és koordiezek az intézkedések menynyiben segítettek például Bubinak, aki egy lépésre állt a vádlottak padjától? Nyár a szigeten A milícia munkatársai és a komszomolisták megvitatták Alekszejev javaslatát: mindazokat, akik a nyilvántartásban szerepelnek, mint nálni a közös erőfeszítéseket. A láncszemek között volt az A hajdani „nehéz" fiú Szergej Alekszejev jobbkezc a társadalom számára oly fontos ügyben. Vjácseszláv Nyedovisln, az APN tudósítója Műemlékek felújítása A műemlék és műemlék- felújítását. Erre a célra a jellegű épületekben gazdag negyedik ötéves terv időszaKőszegen folytatják a lakó- kában mintegy nyolcvanmiL. házak és műemléképületek lió forintot fordítanak. Tóth Béla: SÍ Ili iEDI REE m mm IEL0 48. Így válik a finánc a sajtószabadság egyik ellenőrévé, az alkohol és nikotin dicső hősei a szellemi termékek szabad terjesztésének oszlopos akadályává. Sőt, hogy teljesen stílszerű legyen hivatásuk, a spenótbakter elnevezés helyett szabadon felvehetik a sajtórendőr nevet. Íme, egy új fogalmat teremtett a munkáspárti rezsim, amely különben semmiben sem különbözik az új fogalomtól. * A SZEGEDI HÉTFŐI ÚJSÁG 1912. január 15-1 szenzációjai: Opiumszivó hajóslegények. Egy tiszaparti ház titka. Az ópium, tudjuk jól, török élvezeti cikk, amelynek a turbános birodalomban rengeteg sok hódolója van. Apró csibukplpákból szívják az ópiumot a kényelemszerető törökök, amitől elkábulnak és Mohamed kebelében érzik magukat. Magyarországon kevés a hódolója az ópiumszfvásnak. Itt titokban szívják egyesek a lassan ölő mérget, mert a hatóságok üldözik ennek a szenvedélynek hódolóit. Különösen a déli országrészen — amelyek közelebb esnek a török birodalomhoz egyes eldugott falvakban vagy az élénk forgalmú városokban vannak ópiumszívók. Annál nagyobb szenzációt és meglepetést fog kelteni a HÉTFŐI ŰJSÁG-nak mostani leleplezése, amely arról szól, hogy Szegeden egy felsőtiszaparti alacsony házikóban ópiumszívók tanyáznak. Egy nyáron itt járt török szatócs néhány hajóslegényt, akik a tiszai hajók alkalmazottjai, megkedveltetett a bút-bánatot felejtető méreggel Esek a legények, akiknek télen kevés foglalkozásuk akad, rendszeresen összejönnek a tiszaparti házikóban, ahol hosszúszárú csibukokból szívják az ópiumot. Egyikük pornografikus könyvet olvas fel, amelynek pikáns tartalma meg az ópium mellett csendesen elszenderülnek és napokig is alusznak. Így telnek a szegedi hajóslegények téli napjai. Május 28.: Szegedi keringő röptetőverseny. A versenyben való részvételt, akár szóbelileg, akár írásban, legkésőbb június hó másodikáig az egyesület titkáránál, Bálás Károly vágóhídi felügyelőnél kell bejelenteni. A röptető-verseny szabályzata a következő: 1. A verseny székhelye Szeged szab. kir. város. 2. A versenyen csak szegedi keringőkkel lehet résztvenni. Minden résztvevő, részvételi díj fejében 2 korona tételt tartozik fizetni. A 2 korona részvételi díjjal, benevezés alkalmával fizetendő. 3. Minden résztvevő 5 nappal a verseny előtt tartozik a verseny rendező bizottságának bejelenteni a röptető galambok számát, színét és lakását. 4. A felhajtást a versenyző eszközli. A felhajtott falka 6 darabnál kevesebb és 16 darabnál több nem lehet. 5. A háztetőkön vagy az udvaron ijesztésül felhasználható tárgyak kiakasztása tilos. 6. Minden versenyzőnek repülő galambjait a repülés alkalmával két bizalmi férfi ellenőrzi. A bizalmi férfiak jegyzékbe veszik a röptető galambok számát, színét, a felszállás idejét, a tűnés és leszállás idejét s a verseny befejeztével a versenyjegyzéket aláírva a központba juttatják. 7. Minden versenyző, más röptetőnél bizalmi lehet. 8. A bizalmi férfiak a verseny megkezdése előtt a központban veszik át zárt borítékban azon utasításokat, hol és kiknél fognak bizalmi férfiúi tisztséget teljesíteni. 9. A verseny rendezősége intézkedik a bizalmi férfiak leváltása és esetleges helyettesítése iránt. 10. A verseny ideje 1914. június 7-dlke, rossz Időjárás esetén június 11-dike. 11. A verseny kiosztásra kerülő díjakat a központi választmány állapítja meg. 12. Minden esetleges panasz a rendező bizottságnál bejelentendő, melyet a központi választmány a rendező bizottság meghallgatása mellett, érdemben elintéz. Helyezzék Szegedre Juhász Gyulát! Fölirat a miniszterhez. Juhász Gyula, a kiváló költő. Szeged szülötte, egy kis határszéli városban tanároskodik. Szegeden most akciót indítottak, hogy helyezzék őt át Szegedre, ahol szellemi munkássága termékenyebb talajra talál. A mozgalom vezetői kérésük teljesítése érdekében föliratot intéznek a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A fölirat így hangzik: Nagyméltóságú Miniszter Ürl Kegyelmes Urunk! Alulírottak, Szeged szabad királyi város polgárai azzal a tiszteletteljes-kéréssel fordulunk Kegyelmes Urunkhoz, hogy a város kiváló szülöttét, Juhász Gyula középiskolai tanárt, meszsze idegenből egy szegedi iskolához áthelyezni szíveskedjék. Kérésünk közelebbi megokolást alig igényelhet, Juhász Gyula kiváló szellemi munkássága itthon szabadabb teret, termékenyebb talajt fog találni. Sokkal szegényebbek vagyunk kiváló emberekben, semhogy Juhász Gyulát körünkből nélkülözhetnénk. A véletlen ötletszerű játéka folytán a kis határszéli városba: Szakolcára került Juhász Gyula, Kegyelmes Urunk bölcs belátása azonban hazahozza városunk büszkeségét. A kérvényt eddig Balassa Ármin dr., Papp Róbert dr. Csonka Ferenc, Perjéssy Mihály dr., Beésy Béla, Vass Károly, Nemecskay István, Lantos Béla, Kovács István, Simák Ferenc, Varga József, Szécsi István, Tóth János, Katona József, Nyáry György, Vas András, Szécsi Márton és még sok törvénységi bizottsági tag. CFolytatjuk.)