Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-20 / 92. szám

I Vasárnap, 1975. április 20. MAGAZIN Beszélgetés az épületek biztonságáról technika A statikus szakember munká­ja egyre nélkülözhetetlenebb a modern épíkezéseknél. Az értel­mező szótár meghatározása sze­rint a statika: „a testek egyensú­lyi helyzetével, az építmények szilárdságával, belső egyesúlyi vi­szonyaival foglalkozó tudomány­ág". E meghatározás szellemében fordultunk néhány kérdéssel Kellner János mérnökhöz, a DÉ­LÉP főstatikusához: — Lehet-e a szegedi Tisza-part menti talajban biztonságot nyúj­tó lakásokat építeni? — Az építmény és talaj köl­csönhatása a mérnöki tudomány és gyakorlat legizgalmasabb ré­sze. A talajmechanika, divatosabb nevén geotechnika elméleti úton, számításokkal, valamint a meg­épült épületek adatainak statisz­tikai feldolgozásával ad javasla­tokat. E javaslatok körülbelül 20 méter mélységből vett talaj­minták értékelésén alapulnak. Ilyen vastag réteg nyomódik ösz­sze egy tízemeletes ház súlya alatt. Ha a számított, becsült süllyedés láthatóan 10 centimé­ternél nagyobb, akkor nagy biz­tonságot nyújtó, alig süllyedő colöpalapokat és résalapokat ké­szítünk. E módszerek a Tisza mindkét partján beváltak. Ezek az alapok a terheket nagyobb te­herbírású rétegekre hárítják át, és egyúttal megakadályozzák az építmények elferdülését. — Nem rontja-e az anyagtaka­rckassa.gra való törekvés az épü­letek biztonságát? — E kérdésre való válaszhoz tisztázni kellene a „biztonság" fo­galmát, ezt megelőzően pedig azt: mit ertünk a szerkezet tönkreme­nésén? Leggyakrabban törésre — az anyagi folytonosság megszűné­sére — gondolunk, de tönkreme­nésnek számit néhány tized mil­liméter tágasságé repedés is, ivó­víztároló esetében. Ingadozás van a gyárak által szállított acélok, cementek minőségében, változó lehet az emberi munka megbíz­hatósága is, és eléggé ismeretle­nek az építményt érő terhelések, az épület fennállási ideje alatt. E sok bizonytalanság leküzdésé­re meghatározott biztonsági té­nyezőt használ, anyagtöbbletet ír elő a tervezés. A kivitelezés pe­dig rendszeresen ellenőrzi — sza­kítópróbákkal az acélok, törő kí­sérlettel pedig a betontestek szi­lárdságát. Helyszínen is ellenőrzi a DÉLÉP minőség-ellenőrző cso­portja a beton szilárdulását. E sokoldalú és felelősségteljes el­lenőrzésnek tulajdonitható, hogy a tartószerkezetek minőségének esetleges ingadozását idejében észrevesszük. Így megrendelőink nagy biztonsági tartalékokkal rendelkező épületeket kaptak. Tartószerkezetek építése területén senki sem kíván „spórolást". Ká­dár elvtárs kongresszusi beszédé­ben külön kiemelte ezt. Célunk csupán a pazarlás megszüntetése lehet. A mérnöki tudatosság a statikai tervezésben gazdaságos és biztonságos szerkezeteket eredmé­nyez. A túlméretezett szerkezet — szerkesztőjének bizonytalansá­gát tükrözi. Ilyenkor az ellenkező előjelű tévedés is megtalálható. — Miért keletkeznek olykor re­pedések egy-egy blokkos épület legfelső emeletén? — Két ilyen jellegű károsodást vizsgáltam. Ezek az úgynevezett sávházaknál jelentkeztek. A meg­nevezés jelzi, hogy hosszabb, kö­rülbelül áí> méter hosszúságú épületekről van sző. Tegyük hoz­zá: ezek lapos tetős épületek. A napsütötte, vízszintes vasbeton felületek felmelegedése sokkal nagyobb, mint a belső, függőle­ges téglafalaké. A tágulási kü­lönbségek az épületeken összeg­cődnek és repedésekként mutatkoz­nak. Ezeknek kijavítására még garanciális kötelezettségünk után is teszünk kísérletet, de az ismé­telt hőingadozás miatt a siker né­ha elmarad. Bosszantó dolgok ezek a szépérzéket bántó, tisztát­lanságot okozó bajok, ám, nem a mi dolgozóink mulasztásával függenek össze! — Paneles épületeink ellenáll­nak-e szeizmikus hatásoknak? — Gondolom, a Szegedi Nyom­da által készített — ragyogó ki­állítású és tartalmú — szakkönyv, — a Mérnökszeizmológia című — megjelentetésével is összefügg e kérdés. Hazánk, szerencsére, nem tartozik az erősen rengéses zónák egyikéhez sem, de a ta­pasztalatok arra utalnak, hogy 25 évenként nálunk is előfordulnak olyan földrengések, melyek vá­rosrészeket is megrongálhatnak, s mindenki által érzékelhetők. Sze­mélyesen átéltem az 1956-os dél­budapesti földrengést, valamint a néhány másodpercig tartó, heves földlökést Szegeden, 1965-ben. A geológiai eredetű rengéseken kí­vül a súlyos járművek közleke­dése miatt, valamint a robbanás okozta károkat helyes szerkezeti kialakítással megelőzni és csök­kenteni lehet. A DÉLÉP házgyá­rában előállított épületelemek a hatósági előírásoknak megfelelő­en készülnek. Épületeink fal- és födémelemei nemcsak egymásra támaszkodnak, hanem függőlege­sen és vízszintesen abroncsszeni­en össze vannak hegesztve, az élek mentén pedig helyszínen be­tonozott koszorúkkal, függőleges kibetonozásokkal össze is vannak „ragasztva". A falak és födémek kapcsolatait — hegesztéssel — gázrobbanással szemben is ellen­állónak képezték ki. Egy elem „kiesése" nem okozhatja az egész rendszer állékonyságának meg­szűnését. A vállalatunk által ké­szített házak e tekintetben is sok­kal jobbak, mint a közeimült épületei­— Miért hallani egyes épüle­tekben olyan zajokat, melyeket nem a lakók, hanem maga az épület produkál? — A központi fűtéssel, hideg­meleg vízszolgáltatással ellátott épületek sokkal zajosabbak, mint a régi, kisvárosi, földszintes épü­letek. A zajártalmakat, illetve -hatásokat növelik a különböző gépek, ventillátorok, meg az éj­jel-nappal működő személyfelvo­nó. A zajok terjedését fokozza a folyamatos, összehegesztett vasa­lási rendszer is. Ez nem új dolog. Érdekes viszont és újszerű a Tar­ján 410. épület IX. és X. emelete egy-egy lakójának panasza. Leve­lük szerint reggel 8—9 és este 9 —11 óra között a betonfalak „kattognak". Tavaly nyáron egész bizottság szállta meg a jelzett la­kásokat, de magnetofonomra egyetlen falhangot sem tudtunk felvenni. A titokzatos hangot csak a lakástulajdonosoknak si­került utólag szalagra rögzítenie. A hangok keletkezésének okára vonatkozó közlés, feltevés nem bizonyított. Származhat a tapéta ragasztójának zsugorodásából, installációs vezetékek hőingado­zásából, de lehet, hogy az egy­másra támaszkodó, felmelegedő és lehűlő vasbetonelemek gátolt mozgása, a súrlódási munka vált­ja ki a hanghatást Mindez nem volna statikai feladat, ha nem okozott volna a lakókban rossz közérzetet. Egy részletes, épület­gépészek, statikusok, akusztiku­sok, fizikusok által végrehajtandó vizsgálat bizonyára sok hasznos tanulsággal járhat. Akárcsak a süllyedésmérés, illetve esetleges elferdülés kimutatása is. Ilyesmit azonban sem az érdekelt beruhá­zó, sem a lakásszövetkezet nem készíttetett. Aggodalomra nincsen ok. Hajszálrepedések nélkül nincs hajlított magasépítési vasbeton­szerkezet! Három tized millimé­ter nagyságú repedés megenge­dett, néhány milliméteres elfer­dülést a tervezési és kivitelezési szabályzatok eleve figyelembe vesznek. A repedésmentesség nem reális követelmény: a lakás nem bortartály! — Mi a véleménye az építési hibákról? — A hagyományos kő-, tégla­és faszerkezeteket, égetett cserép­fedéseket évezredes tapasztalat alakította ki. a helyszínen beto­nozott vasbeton szerkezetek száz­éves múltra tekintenek vissza. Ma az építőipar és a lakosság nem várhat évekig, még gyorsí­tott kísérletek eredményeire sem. A szerkezetépítés során nagy hi­bákat nem követünk el, a ki­sebbeket menetközben javítjuk. Valamikor a tömeges lakásgyár­tás gondolatának modellje az au­tógyártás volt. Az autógyár szer­vezetét mindig azonos helyen működteti, tehát jobb feltételek­kel dolgozik, mint mi, mert ne­künk minden épületet más helyen, más adottságok között kell meg­építenünk. Az autógyárak úgyne­vezett nullszériákat építenek •— ezeken kísérleteznek — az el­adásra szánt sorozatgyártás előtt. Mégis, bejáratás közben gyakran jelentkeznek szerelési hibák! Ezen azonban senki nem akad fenn. Az építőmunkások fagyban és szélben, rekkenő kánikulában dolgoznak: nincs megállás. Tevé­kenységüknek olykor bizony ál­dozatai is vannak. Túlzás nélkül szólva felelős munkájukat olykor életük kockáztatásával végzik. Megérdemlik a becsülést. DÉR ENDRE Tömörkény István A vámos Hiánycikk lesz-e a papír? Világszerte fokozódik a papír­hiány. Az ENSZ egyik tanulmá­nyából az tűnik ki, hogy 1978-ra kb. 16 millió tonnára, a jelenle­ginek több mint tízszeresére nö­vekszik a hiányzó papírmennyi­ség a világon. Mindez annak a következménye, hogy az ipar nem tud lépést tartani az igények nagymértékű növekedésével, kü­tönösen a fejlődő országok szűk. ségletei tekintetében, ahol ma még 5—7 kilogramm az egy főre jutó papírfogyasztás (ugyanakkor a fejlett ipari országokban mint­egy 150 kilogramm). Különösen a könyv- és újságnyomtatásra szánt, valamint a csomagolás­technikai célokat szolgáló papír­ban nagy a hiány. A Szovjetunió hatalmas nyers­anyagbázissal rendelkezik cellu­lóz- és papíripara termelésének fokozására. Egyre újabb kombi­nátok épülnek, a gyártás nagy vízigénye miatt mindig bővizű folyók mellé telepítve, a vég­telen erdőkkel borított területe­ken. A képen látható az Amur partján megépített kombinát, mely évi 130—150 ezer tonna cel­lulózzal járul hozzá az igények kielégítéséhez. KLASSZIKUSOK Mentünk kifelé a városbői, és megállt a kocsink a vámház előtt. Mert mi az elképzelhető legkelle­mesebb útitársat vittük a sarog­lyában: egy hordó bort, amely jó is volt még hozzá. A kocsis tehát megrántotta a gyeplőt, amire az emberséges lo­vak megálltak. Akkor várt a ko­csis egy darabig, hogy ugyan ki­jön-e valaki a vámházból? De nem jött ki onnant senki. Azért hát leszállt, és bement ő a vám­házba, vivén magával a hordó borról való cédulát, amelynél fogva most már az, akitől a bort hozták, kevesebb fogyasztási adót fizet, mintha nem hoztuk volna. Még itt is kiviláglik, hogy mi­lyen sajátságos valami a bor. Az is haszon, ha elviszik az ember­től. — Ehun a cédula a borról — kiáltott be a kocsisunk az ajtón. — Micsoda borról? — kérdezte egy vastag, mérges hang. A folyo­só akusztikájától még vastagabb­nak tetszett. Valami nagyon mér­ges úr lehetett, aki sajátjának vallja ezt a hangot. — Micsoda borról? — ismétli méltatlankodva a kocsis. — Hát arról, amelyik itt van a saroglyá­ban. Csak tán nem gondolja, hogy azt akarnám magával kifi­zettetni, amit én megittam? — Ne kalatyoljon annyit — ki­áltott ki türelmetlenül az előbbi mérges hang. — Azt beszélje, hogy hol van az a bor? — Itt a saroglyában, hiszen mondtam már. A hang hivatalos komolyság­gal kérdezte tovább: — Micsoda saroglyában? — Hát a kocsisaroglyában. — Azért, mert saroglya több­féle van. Es hol létezik azon ko­csi? — Hiszen itt áll a vámház előtt már egy fél órája ... Hogy men­ne keresztül rajtad — tevé hozzá úgy bajusz alatt morogva. Ám­bátor nem volt bajusza. Mi nevettünk. — Hát odakint kit ráz a hideg? — kérdé a hang szívélyes tuda­kozódással. — Ne legyen magának erre gondja — felelt vissza a kocsis. — Csak jöjjön ki hamar, aztán siessen! — Ne kalatyoljon annyit! Az ilyenfajta dolgokat nem lehet fel­fújni. Az ilyesfajta dolgok nem disznóhólyagok! Érti kend? — Hát sz'az igaz, igaz... — dünnyögé a kocsis elgondolkoz­va. — De azért csak megnézheti a hordót? — Meg hát. Hiszen nézem is. Egy magas emberi lény balla­gott ki lassan a vámház ajtaján. Magyaros ruha és magyar csizma volt rajta. A barna zsinórzat mél­tóságteljesen állott a ruhán. A kocsis fölhajtotta a saroglya bőr­ponyváját, s a vámos belenézett abba. — Hordó? Hordó? — motyogá, csakúgy magának. — Hatvan li­ter. Hm. Jól van. — Hát most már mehetek? — kérdé a kocsis. — Igenis, hogy nem mehet Várjon. — Hát én várhatok — felelt flegmatice a kocsis. Előkereste a pipáját, rágyújtott, és várt. — Hát aztán meddig várjak? — Addig várjon, amíg én elő­hozom a kalapácsot — mondá haragos arculattal a mérges úr. — Hát mi a csudának áll ak­kor itt? Menjen hát, aztán hozza. — Ne kalatyoljon annyit. Mondtam már. Bement, és kihozta a ka'apá­csot. Megállt a kocsi mellett, és nézegette sokáig. — Essen bele a féreg — mor­mogta haragosan. — Már ez is lejár a nyeléről. — Es lóbálgat­ni kezdte a kalapácsot, a leve­gőben, hogyha csakugyan lejár, hát a mi fejünkhöz járjon. Aztán hátrakerült és ütögetni kezdte szép lassan, tempósan a dugót. Mert hát igaz is, hogy vigyázva kell azzal bánni. — Mi a ménkűnek verik olvan nagyon bele ezt a dugol! Az em­ber csak örökké ezekkel bajlód­jon. — Aztán minek veszi ld most a hordóból a dugót? — kérdé az útitársam. Asszonyféle volt, akik mindent akarnak tudni. — Azért, hogy megnézzem, bor van-e benne, mert lehet benne víz is. — Milyen víz? — faggatódzék tovább a szomszédom. — Milyen víz? — visszahango­zá a kalapácsos gorombán. — Csak látott tán már vizet? Vagy nem látott vizet? Hát sohasem mosdik? Aztán enyelegve tevé hozzá: — Ne beszéljen no, hiszen mos­dik maga minden héten... — Azzal nagy eréllyel ütötte to­vább a dugót. De a dugó a lejá­rós fejű kalapáccsal sehogy sem akart kijönni. — No, ne kalatyoljon annyit — kiáltá mérgesen, pedig senki sem szólt egy szót sem. Mi néma bá­mulattal és olykor megrezzenve néztünk a hatalmas úrra... Ekkor egy vékony hang hal­latszott. Volt a kocsin egy kicsiny leánygyermek is, az kezdett be­szélni: — Bácsi, abban a hordóban bor van — mondá komolyan. — Ne igyon belőle, mert majd részeg lesz... Elsápadtunk. Mi lesz most? Szinte már láttam, hogy jönnek a vámőrök kivont kardokkal, szu­ronyos puskákkaL De a mérges arculat kiderült erre a szóra. — Óh, kicsi babám, más rózsá­ja, ugyan ne kalatyoljon. Hát bor van a hordóban? Igazán bor van? Nono, csak ne kalatyoljon. Hm... Hm... Hát igazán bor? No, ak­kor hát föl se bontom a hordót. Mehetsz kocsis! — „Mehetsz" az öregapád —­mormogá haragosan a kocsis és a lovak közé vágott. Mi félénken néztünk vissza és aztán szép fényes krajcárt ad­tunk a, kislánynak, aki megen­gesztelte azt a haragos urat. Mert tán még most is ott állnánk, ha a kis gyerek bele nem kalatyol a szóbeszédbe. 1883, 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom