Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-01 / 51. szám

2 « SZOMBAT, 1975. MÁRCIUS L Kommunista pártok képviseíftinek tanácskozása • Bonn (MTI) Düsseldorfban pénteken megkezdődött több európai ország kommunista pártja képviselőinek nemzetközi ta­lálkozója. A résztvevők meg* vitatják „A kapitalista or­szágok gépkocsiiparának vál­sága, a munkásosztály harca és a kommunista pártok ál­láspontja" kérdéseit. A ta­lálkozó azoknak az Intézke­déseknek a keretei között végzi' munkáját, amelyeket az európai kapitalista orszá­gokban tevékenykedő kom­munista és munkáspártok 1974. januáriában Brüsszel­ben rendezett találkozója • megjelölt. A találkozón részt vesz­nek: Belgium. Dánia. Fran­ciaország. Nagy-Britannia, Olaszország, Ausztria. Svéd­ország. Spanyolország, Tö­rökország és a Német Szö­vetségi Kft-társaság kommu­nista pártjának képviselői. Ciprus ügyében Elnapolta ülését a Biztonsági Tanács > New York (MTI) saját kebeléből egy tárgyaló­Az ENSZ Biztonsági Ta- csoportot, amely közvetlenül nácsa csütörtökön folytatta a ciprusi kérdés vitáját, majd kellő egyetértés és általáno­san elfogadható határozat­tervezet híján meghatározat­lan időre elnapolta ülését. Az eddigi viták során ki­kristályosodott néhány vé­lemény, amelyek munkaok­mányokban öltöttek testet. A ciprusi küldöttség által fel­vázolt dokumentum javasol részt venne a válság megol­dására Irányuló tárgyaláso­kon. Törökország és a NA­TO-körök azonban hevesen ellenzik ezt a javaslatot. A csütörtöki vitában fel­szólalt egyebek között Tan­zánia, Románia, az Egyesült Államok, Kína és a Szov­jetunió képviselője. Huang Hua kínai fődele­gátus megpróbálta elvonni a la. hogv a Biztonsági Tanács BT figyelmét a tárgyalt követelje az ENSZ határoza- probléma lényegéről. Ismét talnak végrehajtását, különö- elcsépelt, szovjetellenes ko­sén az idegen csaoatok Cio- holmányokkal hozakodott rusról történő mielőbbi ki- elő, és támadta a Szovjet­vonását és valamennyi me- unió külpolitikáját. Jakov nekültnek szülőhelyére való Malik. a_ Szovjetunió/ ENSZ­kéoviseloje visszautasította visszatérését. Ciprus ezenkí­vül javasolja, hogy a Biz­tonsági Tanács nevezzen kl A puccskísérlet vitáía a görög parlamentben 0 Athén (Reuter) Az ellenzék kérésére a gö rög parlament pénteken vi- nyeikért. tát kezdett a napokban meg- A hadügyminiszter ják őket a katonai rezsim idején elkövetett cselekmé­példás hiúsított katonai puccskisér- büntetést helyezett kilátásba létről. Averoff hadügymi- az összeesküvőknek. niszter nyilatkozatában el­mondotta, hogy összesen 37 katonatiszt kihallgatása fo­lyik a puccskísérlettel csolatban. A tisztek akarták dönteni a kormányt hogy kiszabadítsák a bukott fasiszta rezsim vezetőit, akik ellen az igazságügyi hatósá­gok hazaárulás címén vádat emeletek. Az összeesküvők egyúttal elejét akarták ven­ni, hogy nyugállományba he Georgiosz Mavrosz. a leg­nagyobb ellenzéki oárt, a „Centrum Unió — Oj Erők" kap- vezetője azzal vádolta a kor­meg mányt, hogy nem lép fel eré­lyesen a régi rezsimhez húzó katonatisztekkel szemben. Andreasz Papandreu, a pánhellén szocialista mozga­lom vezére úgy vélekedett, hogy az államcsíny-kísérletet a NATO és a Pentagon ter­lyezzék és felelősségre von- velte ,kl. Jelentkeztek Peter Lorenz elrablói 0 Nyugat-Berlin (DPA) tették, hogy emberségesen Letartóztatottak és elítél- bánnak Lorenzzel, „nem ki­tek szabadon bocsátását kö- "ózzák", csupán kihallgat­veteli Peter Lorenz nyugat- ják" őt „a gazdasági körók­berllni CDU elnökért cseré- höz és a kormányhoz fűződő be a „Június 2-a-mozgalom", kapcsolatairól", amelynek három tagja csü- * törtökön rabolta el a nyu- A Német Kommun,8ta gat-berllni pol.tikust párt vezetőségének szóvivő­A DPA nyugatnémet hír- Je Düsseldorfban nyilatko­ügynökség nyugat-berlini zatban jelentette ki, hogy a irodájához pénteken délelőtt Német KP a leghatározot­eljuttatott közlemény sze- tabb módon elítéli Peter rint az emberrablók 24 órán Lorenz nyugat-berlini CDU­belül követelik azoknak a einök elrablóinak bűnös ma­szabadon bocsátását, akiket gatartását a Holger Melns halála után rendezett tüntetések alkal­mával tartóztattak le Nyu­gat-Berlinben, továbbá 72 órán belül az úgynevezett Bader-Melnhof csoporthoz tartozó, Nyugat-Németor­szágban bebörtönzött hat személy szabadon bocsátá­sát és — személvenként 20 ezer márka átadása után — szabad eltávozását Nyugat­Berlinből egy Boeing—707­es iitasszáll(tógépen, s végül, mint közéleti személyiség Helnrlch Albertz polgármes­ter kíséretében. Az emberrablók bejelen­rágalmait, és rámutatott, hogy a kínai küldött ezek­kel a kirohanásokkal csu­oán azt akaria leplezni, hogy nem óhaitja keresni a ciorusi . kérdés igazságos megoldását. A BT ciorusi vitáiéban a 15 résztvevő állam közül 11­nek kéoviselöie szólalt fel Túlnvomó többségük kiállt a Ciprusi Köztársaság füg­getlensége, szuverenitása és területi sérthetetlensége mel­lett, és támogatta a Maka­riosz elnök vezette törvé­nyes kormányt. vezetők tanácskozása Gáspár Sándor lelszáialása 0 Genf (MTI) tatással és arra gondolunk, Pénteken Genfben a Nem- hogy hasznosítsuk a doku­zetközi Munkaügyi Szervezet mentumokat, majd valami- közös tanácskozásokat, szim-, (ILO) új épületében véget ért kor 1976-ban újból üljünk póziumokat, ágazati értekez­az európai szakszervezeti ve- össze és tekintsük át azt, leteket. Rámutatott arra, zetők tanácskozásának első hogv hol tartunk, mi* »hogy a kelet—nyugati keres­napja. el és mit kell még megten- kedelem nagymértékben A tanácskozás napirendjén mink — jelentette ki Gáspár szolgálja a dolgozók érdske­a munka humanizálásával, a Sándor, dolgozók egészségének védel- Az értekezlet első napján mével összefüggő kérdések többek között, felszólalt szerepelnek. Az ILO kor- Alekszandr Selepin, a Szov­mányzótanácsának európai jet Szakszervezetek Közpon­munkavállaló tagjaiból, a ti Tanácsának elnöke, aki Szovjetunió, Nagy-Britannia, hangsúlyozta az európai az NSZK és Norvégia képvi- szakszervezetek közötti oár- első napjót tárgyszerű, konst­szintű szakszervezeti talál­kozót, valamint rendezzenek it és példaként hozta fel a legutóbbi szovjet—brit csúcs­találkozón született megál­lapodást, amelv több ezer brit munkavállaló számára teremt új munkalehetőséget. A tanácskozás, amelynek selőiből álló előkészítő bi- beszéd folytatásának, szük'é­zottság a vita alapjául két gességét. Javasolta, hogy1976­dokumentumot dolgozott ki, ban tartsanak újabb magas valamint két nyilatkozatot terjesztett a résztvevők elé, amelyek a tanácskozás vé­geztével elfogadásra kerül­hetnek. A pénteki napon felszólalt Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára is. Rámutatott arra. hogv a találkozó témája olyan kér­déseket ölel fel, amelyek a szakszervezeteket évtizedek óta foglalkoztatják. A ma­gyar szakszervezeteknek — mondotta — jó lehetőségeik vannak, hogy védjék a mun­kások érdekelt. Ebben a te­kintetben a nemzeti szak­szervezeti közoontok lehe­tőségri különbözőek, de fe­lelősségük és kötelességük azonos A SZOT főtitkára kijelen­tette; egyetértenénk a foly­ruktív légkör jellemezte, szombaton folytatja munká­ját. Mától megváltozik egyes konvertibilis valoták árfolyama 0 Budapest (MTI) 100 svájci frank 761,81 Március 1-től megváltozik 100 USA dollár 2044,86 egyes konvertibilis valuták A fel nem sorolt valuták árfolyama. A változás — a forint árfolyamáról a valu­svájcl frank kivételével — takiszolgáltató és -bevált'* az érintett valuták leértéke- helyek adnak felvilágosítást lését jelenti a forinthoz vi- Az árfolyamok változásával szonyítva. kapcsolatban a külkereske­A március 1-től érvényes delmet érintő intézkedések árfolyamok: bevezetésére ugyancsak már­pótlélcolt középárfolyam cius I-i hatállyal kerül sor forint Az árfolyamok fenti mó­49,07 dosítását a konvertibilis va­27,02 luták árfolyamarányaiban az 2065,52 utóbbi két hónapban bekö­32,16 vetkezett pénzniaci változá­36,25 sok tették szükségessé. 1 angol font 1 ausztrál dollár 100 kanadai dollár 1000 olasz líra 100 spanyol pezeta Az USA le akarja választani Egyiptomot az arab nemzetről Szadat nem fogadja a PFSZ küldöttségét 0 Kairó (MTI) megkezdődtek Kissiqger fo~ Anvar Szadat egyiptomi gadására az előkészületek, elnök csütörtökön este beje- Kissinger jövő pénteken ér­lentette: nem fogadja a Pa- kezik Asszuánba, ahol pén­lesztinai Felszabadítási Szer- tek este és szombaton ta­vezet végrehajtó bizottságé- nácskozik Szadat elnökkel, nak küldöttségét. A delegá- Ezután kezdődik — a prog­ció az előzetes tervek szerint ram szerint — a már hagyo­azért utazott volna Kairóba, mányosnak mondható „inga­hogy ismertesse álláspontját diplomácia" Damaszkusz, Je­a közel-keleti rendezés kér- ruzsálem és Asszuán között déseiről, s elsősorban Kissin- A péntek reggeli A1 Ahram ger missziójáról kialakított azt az értesülést közölte, véleményét. A Palesztinai hogyha sikerül a csapatszét­Felszabadítási Szervezet ki- választási egyezményben fejtette azt a véleményét megállapodni, akkor annak hogy „a Sínai-félszigeten egy aláírására a genfi konferen­részleges rendezés célja: az cia katonai bizottságának j&épz arab ügyet egy darab ég'R'e alatt kerülne sor. arab területre cserélni". 0 Bcirut (UPI) Az A1 Ahram hivatalos A Palesztinai Fe'szabadí­forrásokra hivatkozva pén- tási Szervezet továbbra is tek reggeli számában azt ír- szívügyének tekinti az arab­ta, hogy Egyiptom elutasítja szolidaritás védelmét a közleménynek ezt a meg- ugyanakkor kötelességének fogalmazását. Szadat elnök érzi- hoey óvia Egviotomot kijelentette, hogy a PFSZ-de- az amerikai összeesküvéstől, 'egációt nem fogadja, de ha Wetve az amerikaiak által a Palesztinai Felszabadítási készített csapdáktól — han­17ront úgy kívánja „a palesz- aoztatta a PFS7-nek a WA­tin ügy és az egyiptomi— FA palesztin hírügynökség nalesztinai viszony kérdései- áHa1 nyilvánosságra hozott ről" hajlandó a teljes végre- "éhtekl közleménye. A do­hajtó bizottsággal Kairóban megá'ianftása .' .. . , . . . , szerint az Vgvesüit ÁUamok Párbeszédet folytatni. ie akarla választani v<*vipto­Egyiptomban eközben mot az arab nemzetrőL l PB m a IIM'Tl :nr NEM TUD MIHEZ KEZDENI HASZNÁLT GÉPKOCSIJÁVAL? rtgvelerp! Régi pénzeit, emlékérmeit értékesítheti a Szegedi Gyüjtőklub ár­verésen március 3-án. va­sárnap délelőtt. Az árveréa he!ve: Juhász Gyula Mű­velődési Központ, Vörös­marty u. S. Ériékesíti vagy megvásárolja a MERKÚR kirendel sége SZEGED. VÁSÁRHELYI PAL tJTCA 4. SZAM. TELEFON: 12-270/245 MELLÉK. * Használt személygépkocsik vétele, elalása és bizományi értékesítése, magánosok és közületek részére. Közületi leadású gépkocsiknál 16—24 havi OTP-hitelt nyújtunk. Gépkocsivásárlás vagy -eladás előtt, kérjük, keresse fel telepünket Nyitvatartási idő: 7 órától 15 óráig, szombaton 7 órától 12 óráig. TAVASZ 75 árubemutató a Kulontaqca méteráruk botfiában (KARASZ UTCA 2. SZAM) március 2-án. vasárnap. Bemutatásra kerülnek a HAZAI FÉSÜSFONÖ ÉS SZÖVÖGYAR szövetkíilö-lzgesságei. a PAMUTNYOMÖIPARI VALLALAT h'Tkolt selvemúHon«ágai. a BUDAPESTI FINOMKÖTÖTTÁRUGYAR szintetikus és gyapjú iersey különlegességei. Nyitva: délelőtt 10 órától 13 óráig, délután 15 órától 18 óráig. * Minden érdeklődőt szeretettel vár a KOMPLETT RUHAZATI VÁLLALAT. A SÁTORALJAÚJHELYI FEHÉRNEMÜGYAR árusítással egybekötött készágynemű-kiállitása a CENTRUM ÁRUHÁZI CENTRUM ÁRUHÁZ SZEGED FEBRUÁR 26-TÓL MÁRCIUS 12-IG. OJ MINTÁK! VASALÁST NEM IGÉNYLŐ, KORSZERŰ AGYNEMÜANYAGOK1 RENDKÍVÜL NAGY VÁLASZTÉK! CENTRUM ARUHAZ, nyitva: reggel 8 órától este 7 óráig, szombaton délután 5 óráig. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom