Délmagyarország, 1975. február (65. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-02 / 28. szám

122 VASÁRNAP, 1975. FEBRUÁR 2. Gerclyet Endre El ne felejtsd megkérdezni A közeljövőben jelenik meg Gerelyes Endre posztumusz novellás kötele, amelynek elbeszéléseit régebbi kötetek anyagából, illetve fo-' lyóiraiokban, napilapokban megjelent müvekből az író felesége válogatta. 1063-től 1067-ig Gerelyes Endre Szegeden élt, a tanárképző főiskola magyar irodalomtörténeti tanszékének tanára volt. Hagyatékából való az El ne felejtsd megkérdezni cimu elbeszélés. B

eszélgetésünk, amely körülbelül negyedórája tartott, pillanatok alatt megtelitódott feszül tsóggel, mert a velem szemben ülő fiatalember szálkás hangon megkérdezte tőlem: — ügye, maga újságíró? — Nem — válaszoltam az Igazságnak megfelelően. — Tanár vagyok. Illetve lehet, hogy csak voltam. — Aha. Tudja, csak azért kérdeztem. ezt, mert már engem sokan átvertek. En nem akartam hagyni magam, csak mire éezbeUaptam ,.. akkorra átdobtak. Szóval, maga tanár? — Miért akarnám átverni? Az üagyok. — Tudja a fene — vont vállat •— Lehet, hogy nem is tanár. Hanem hekus. A békéscsabai vasúti váróteremben beszélgettünk, és noha életem során már néhány alkalommal, ahogy mondani szokták, „szorított a kapca", most olyan lélektani feladat előtt álltam, amely megoldásának még a módját sem sejtettem. Ugyanis az volt a helyzet hogy egy bírósági tárgyalásra utaztam. Akkoriban — ez évekkel ezelőtt történt —, Szegeden dolgoztam, és valamelyik vidám este befejea5 mozzanataként, nagyon összevesztem egy taxisofőrrel. Velem született tapintatom miatt semmiképpen sem szeretném megsérteni, de hazug és dörzsölt alak volt A tényálláshoz tartozik, hogy azokban az esztendőkben különféle stricik Szegeden több sofőrt megtámadtak, söt előfordult, hogy szembeszálltak még e rendőrökkel is. Ezért amikor ez a „pilóta bécsi" stoppolt egy rendőr előtt, természete^, hogy nekem semmi esélyem nem volt. Az volt a nagy baj, hogy a rendörségen, ahol mindent ki kellett raknom a zsebeimből, közölték velem, hogy lehetséges, hogy nem volt a kezemben, de a zsebemben mindenesetre ott volt egy zsebkés. Es nekem, annak rendje és módja szerint, meg kellett jelennem az idézésben megjelölt napon és órában a tárgyaláson, ahol ellenem vallott egy taxisofőr — saolgaiatban hatósági közeg —, ős ahol a rendőrség emberei, ha okosan és tisztességesen is, megőrizték semlegességüket, nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy neki, talán évtizedek óta szegedi lakosnak, jobban hisznek, mint nekem. Valószínű, hogy ez a számomra teljesen szokatlan helyzet olyan telkiállapotba hozott hogy amikor ezt a Békéscsabán velem szemben üldögélő fiatalembert nézegettem, kék szemeit ellenszenvesnek találtam, keskeny válla és rosszul szabott kabátja felingerelt határozottan idegesített, és egy idő után mér nem akartam beszélgetni vele. Pedig nem volt szószátyár, éppen ellenkezőleg. Csak néha lökött ki magából egy-egy mondatot, és állandóan cigarettázott. A népi szólás szerint „az emberből kibújik az ördög". Velem is ez történt. Mivel sz előbb gyanakodva végigmért és megkérdezte, hogy hekus vagyok-e, kéjjel elmeséltem neki, hogy nem vagyak az, ós • egy bírósági tárgyalásra utazom. — Aha. Akkor maga ügyvéd. Logikáját annyira szegényesnek találtam, hogy egy percig nagyon alaposan fontolgattam, ne játszszam-e vele. Hiszen csak egy sokatmondó, dölyfös és enyhén ostoba mosollyal kellett volna válaszolnom, hogy a fiatalembert meggyőzzem arról, amit ő megingathatatlannak tartott, és ami képtelenség és ostobaság volt. Le akartam zárni ezt a beszélgetést. — A maga dolga, hogy hekusnak, vagy ügyvédnek néz-e, és az is a maga dolga, hogy elhiszi vagy kétségbe vonja azt, hogy tanár vagyok, a véleményéhez semmiféle közöm nincsen. Vádlottként megyek e bíróságra, és ha addig nem alszik el, egy félóra múlva költsön fel. Nem akartam, egyébként nem is tudtam volna aludni, egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy mit mond, hogyan reagál, vagy mit kérdez. Nagyon meglepett és nagyon imponált nekem ez a fiatalember, aki csaknem derűsen nézett rám, beleegyezően megbiccentette a fejét, és egy újabb cigarettára gyújtott. Megsértett, mert nem volt hajlandó sem csodálkozni, sem megijedni. — Azért megyek Szegedre, a bíróságra;, mert egy taxisofőrt le akartam' szúrni. — Igen? — enyhe érdeklődéssel pillantott rám- — Éa valóban le akarta szúrni? Most is a zsebemben van egy bicska. — Az Jő — Ezután hátrahajtotta a fej£t, álmatagon nézegette a mennyezetet, ós cigarettázott. — Szóval maga tényleg tárgyalásra megy? Nem szeretek hazudni, azonban fölöslegesen dicsekedni sem. Azt hiszem, ez - elsősorban nem jellemkérdés, a hazudozást kényelmetlennek, ízléstelennek és rrfvótlannak találom. Ezért méregbe gurulva, és állampolgári jogom teljes tudatában, előrántottam a személyi igazolványomat, ós benne az idézést, — Tessék. Hosszan és alaposan megvizsgálta mindkét okmányt, majd rámpillantott, és becsületszavamra úgy éreztem, hogy szeméből derű és elismerés sugárzik. — Hiszen maga tényleg vádlott! — Nahát akkor — ordítottam rá mérgesen, mert harminchat órája nem aludtam, és feszültséggel töltöttek el a rám váró, legközelebbi órák. — Legyen szíves, tiszteljen. Egész pontosan szeretném elemezni — ez afféle írói erőpróba is —, hogy miért éreztem hiúságomban sértve magam. Nézze meg az ember! Itt ül ez a kis, keskeny vállú ürge, és nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, hogy kimerült vagyok, hogy a rám váró furcsa, szokatlan és riasztó tényektől feldúlva talán akkor sem tudnék mosolyogni, hogyha minden erőmet megfeszíteném is. ö pedig Itt ffi velem szemben, cigarettázik, és nyugodtan néz. Egyszeresek megszólalt — Magának iszonyú bűne! tehetnek. Szegeden az Alsóvárosban ellopott két tyúkot, ezeket természetesen feketepiaci áron értékesítette, szülei emiatt kitagadták, és most nincs hová mennie, csak a bíróságra. Ekkor kezdtem tisztelni. — Egy dologban — emeltem fel az ujjamat — tévedett. Három tyúkot és egy orpington kakast loptam el. Most azonban majd én folytatom, és megmondom, hogy miért ilyen lekicsinylően szemtelen és miért hallgat. Családjában természetesen vallásos nevelést kapott, gyermekkora azonban igen nehéz volt, mivel a nagymamája hithű katolikus volt, édesatyja pedig református presbiter. Igaz? — Igaz. — Most mosolyodott el először. — Maga óriási lélekbúvár. — Azonkívül — folytattam könyörtelenül — csaknem bizonyos vagyok abban, hogy vagy egy öregasszonynak, vagy nyűgösködő szerelmesének, vagy egy vetélytársának a fejét baltával szétverte. Nem kell válaszolni — valami különös vidámság öntötte el, és ezért komoran összevontam a szemöldökömet — maga nyitott könyvként áll előttem. — Bizony. Ekkor öblögetni kezdett a hangszóró, és befutott a Szegedre menő vonat, amely a bíróságra visz. Szomorú voltam, és majdnem félszegen nézegettem ezt a furcsa kisfiút. — Jól van — mondta és cigarettázott — menjen csak, itt van a vonata. Ekkorra már megtorpant a mozdony, vastestéből vizet és olajat csöpögtetett, és szerteszet küldte a gőzt. Mögötte rosszul világított személykocsik sorakoztak. Felkaptam a kabátomat, és mégegyszer visszafordultam. Ebben a pillanatban mindazoktól, akik szeretnek engem és bíznak bennem, távol, és nagyon egyedül voltam, ezért egyszerűen szükségem volt egy utolsó pillantásra. — Milyen előnye van! — mondta, és megcsóválta a fejét. Hiszen már a bíróságra megy. Én meg még... A vonat elindult, és ezzel a fiúval nem találkoztam többé. Amikor a tárgyalás lezajlott, és megszabadultam ettől a normális állampolgárnak iszonyú súlytól, amikor már kint ültem a szegedi váróteremben, és a pesti gyorsot vártam, csak akkor gondoltam arra, hogy ettől a fiútól én nem kérdeztem semmit. Es azóta szégyenkezem. A városi könyvtár centenáriuma Az első szegedi nyilvános könyvtár ma S2áz esztendeje, 1875. február 2-án nyílt meg a főreáltanoda — a mai központi egyetem — épületének jobb szárnyéban, a földszinti hátsó sarokszobában. Alapszabályzatának 11. pontja kimondotta: „A közkönyvtár könyveinek kikölcsönzése vagy a könyvtár olvasótermében való használata ingyenes." A 12. pont pedig így szólt: „Mindazok, kik a könyvtárból könyveket kölcsönözni óhajtanak, a könyvtárnok által meghatározandó s hirlapilag közzéteendő időben a könyvtár helyiségében személyesen jelentkezzenek, hol a kölcsönviendő könyv címe vagy sorszámának bemondása mellett a bírni óhajtott könyv tértetvény mellett kiadatik." Korábban Szegeden csak testületi (egyházi, iskolai, kaszinói stb.) és magánkönyvtárak voltak. Az első szegedi könyvtár a ferencrendi kolostor 1468-ban alapított gyűjteménye volt, számos kézirattal és ősnyomtatvánnyal. A sok viszontagság utén megmaradt, csonka gyűjtemény ma az egyetemi könyvtárban található. A piaristák (1720), minoriták (1739) könyvtárai után, 1830-ban alapították a belvárosi kaszinó könyvtárát, amely tagjai számára már kölcsönzött. Az első olyan könyvtár, amely elvben mindenkinek adott kölcsön könyvet, Bába Imre (1819— 1871) alapítása volt. A derék könyvkötő hozta létre 1848-ban az első könyvkereskedést is, amelyből kihajtott 1850-ben az első kölcsönkönyvtár, majd 1862-ben a híres Bába-nyomda. (Ez utóbbi főként fiának, Bába Sándornak a vezetése alatt, 1877 és 1896 között megjelent könyveivel vált híressé, ö adta ki Tömörkény első könyvét is.) Szintén magánvállalkozás volt a második szegedi kölcsönkönyvtár is: 1865-ben Traub Bernát és társa alapította. Később Schulhof Károly is létesített kölcsönkönyvtárat. Értékes magánkönyvtárai is voltak a 19. század Szegedjének. A legjelentősebb Löw Immánuel főrabbinak csaknem 6000 kötetes könyvtára. Körülbelül 2500—2500 kötete volt Enyedi Lukácsnak, a Szegedi Napló főszerkesztőjének, Oltványi Pál prépostnak, Reizner János főjegyzőnek és Zsótér Andor hajótulajdonosnak. Amikor a városi tanács — még 1873-ban — határozatot hozott városi nyilvános könyvtár fölállítására, Bába Imre árverésre bocsátotta a maga kölcsönkönyvtárát. Egy részét megvette <t város, s ez lett az új közkönyvtár alapja. A száz év előtti megnyitást követően a2 első szegedi nyilvános könyvtár Tóth Antal kegyesrendi tanár vezetése alatt szépen gyarapodott, s hamarosan elérte a 3000 kötetet. Már éppen tárgyaltak arról, hogy megszerezzék a városi könyvtár részére néhai Kubinyi Ágoston értékes gyűjteményét, amikor az 1876. évi országos kiállítás miatt az első szegedi közkönyvtár működése félbeszakadt. A kiállítás céljára ugyanis föl kellett szabadítani az egész épületet, igy a könyveket ládákba kellett csomagolni. Ez végzetesnek bizonyult az első szegedi közkönyvtári kezdeményezésre. Többé a könyvtár nem folytathatta működését, sőt a kölcsönzött könyveket — még rendőrségi beavatkozásra sem — lehetett visszaszerezni. A maradék a ládákból az 1880-ban alapított éa 1883-ban megnyílt új városi közkönyvtárba, a Somogyi-könyvtárba került. A Somogyi-könyvtár átvett 1507 kötetet, de ebből a duplumokat átadta a szatymazi gazdakörnek, így végeredményben csak 1027 kötet került a Somogyi-könyvtár állományába. Ezt, az alapító kívánsága szerint, a Somogyi Károly-féle alapítványi anyagtól elkülönítve kezelték. Két évig működött tehát mindössze az első szegedi közkönyvtár, de sorsa mindenképpen tanulságos. Egyrészt megszületése jelezte az általános igényt a kiegyezés után szabadabban fejlődő városban; másrészt tetszhalottsága azt mutatta, hogy azért a kultúra és a könyv mégiscsak másodrendű valami volt a kapitalizálódás útján megindult Szegeden. Senki sem tagadja az 1876. évi országos kiállítás nagy gazdasági, sőt társadalmi jelentőségét, de azért mégiscsak jellemző, hogy ez az első városi közkönyvtár halálát kívánta meg, mert a nagy prosperitásban nem gondoltak a jobblétre szenderült könyvtár gondjának megoldáséval, vagy ha netán gondoltak ls, erejük már nem futotta arra, hogy a kiállítás után visszaállításáról gondoskodjanak. Ugyanakkor a könyvtár mégsem volt hiába, mert hiszen azzal, hogy töredéke helyet kapott a Somogyi-könyvtárban, egyszersmind a közkönyvtári gondolat szegedi folytonosságát is jelképezte. A Somogyi-könyvtár 1883-ban ugyanott nyilt meg, ahol száz éve az első szegedi nyilvános könyvtár: a mai központi egyetem épületének a Somogyi utcai szárnyában. Ezért is kapta egyidejűleg az az utca a könyvtáralapító nevét. PÉTER LÁSZLÓ A KGST-országokkal, elsősorban a Szovjetunió. val fennálló együttműködésünk fontos része az egyesitett villamosenergia-rendszerben való részvételünk. Átalakult az ország energiaszerkozete, ma már kőolaj hót és földgázból származik a felhasznált összes ener giának több mint fele. Kőolajszükségletünknek háromnegyed részét, hatalmas csőrendszeren keresztül, » Szovjetunióból kapjuk.