Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-03 / 258. szám

VASÁRNAP, 1M4L NOVEMBER 8. I Szamártövis R ögtön fél négy, még nem csúcsforgalom, de nem sok htja. A buszban áll­dogáló utasok még bőven kap­nak levegőt, és a szomszéd kö­nyök. sem tartózkodik a bordá­im kö2ött, csupán enyhe nyo­mással sejtetve adja tudtomra, nem vagyok egyedül. Két kisfiú száll föl a téren, alig túl a tizenkét éven. Leghá­tul van két üres hely még, hát zsupsz, leülnek. A cselekedet lo­gikus. Akik állnak, eddigre el­foglalhatták volna már a két ülést, ha nem tették, nyilván okuk van rá, vngy nincs Is szándé­kukban ülő helyzetben megtenni a céljukhoz vezető utat. Szóval ülnek a srácok, és folyik a szó egymás mondókájába vágva. Lelkesen, csillogó szemmel dob­ják egymásnak az ötleteket, mi­vel kellene meglepni a lányokat, » tanár néniket nőnapra. Talál­gatják, ml lenne kedvesebb: Ibo­lya vagy talán hóvirág? Az egyik, a pufók képű légyint, és valami más, sokkal eredetibo* nek tartott virágot ajánl. Ugyan­is, kinyomozta, hogy lehet kap­ni olyan tarka kis Csokrot, amelyben Ilyen formájú virág ls Van, meg amolyan ls. Ez lenne a legmea,.-ielőbb. • közben n le­vegőben vlrágnlakzatok rajzo­lódnak tömzsi mutatóujja nyo­mán. .túlesik látváilyuk a szem­nek. Jól öltözőitek; helyén van a sál, nincs félrecsúszva a sap­ka sem, sőt a cipő is tiszta, lát­szik, ma már kezelésben volt. Májuk kicsit hosszabb, mint amit a divat hagyományosnak tekint, de szintén tiszta, szépen megfé­sülve, rendezett. A kívül ülő, a soványabbik szőke félreérti pil­lantásom érdeklődését, és nyom­ban fegyelmezetten, mint egy kis katona fölpattan: tessék helyet foglalni. Mósolyogva megrázom a fejem t — Maradj csak, nem akarok letilnl. De köszönöm, hogy fel­ajánlottad. Megnyugodva visszaül. Témáz­nak tovább, IÍIOBI már a focinál tartanak, szakértő módjára érté­kelik az Üjpesti Dózsa legutób­bi kupamérkőzését Természete­sen ebből is szenvedélyes, ámde sport szerű vitát kerekítenek. Megálló. Két asszony kapasz­kodik fölfelé terebélyesen, min­den testrészből dupla térfogat­nyival rendelkezve. Maccra lehet­nek 3Ü—-30 évesek, mindenesetre még innen a negyvenen. Két für­késző szempár kutat hely Után Ahá, megvan 1 Letábdroznak a srácok mellett. Azok meg egyre csak hadonásznak egymás felé: — Nekem te ne magyarázz, a Bene most nagyon hajtott, a védelem pedig nem volt sehol. Így aztán, uram bocsá', nem veszik észre a sötétedő viharfel­hőket, pedig azok vésztjóslóan gyülekeznek az álldogáló két asszony tekintetében. Vitriolba mártott hangon meg is szólal az egyik: — Nem gondoljátok, drá­ga szép gyerekeim, hogy át kel­lene adni a helyet az idősebbek­nek. A fiúk fölnéznek meglepetten, a ahogy tudatosul agyukban a helyzet, úgy terjed arcukon a pi­rosság. Aztán magukhoz térve fölállnak, és bocsánatkérő han­gon, szinte kórusban mondják: — Tessék parancsolni! Amazok diadalittasan lehöm­pölyögnek az ülésekre. Persze, eléggé nehezen boldogulnak, az ttléslávolság szűkre méretezett volta miatt. A fiúk pedig meg­kapaszkodnak egy-egy támlában, és tovább beszélgetnek. Azaz. csak folytatnék, de pillanatok alatt torkukra forr a szó. mert a két nő most aztán Istenlgazáből rázendíti — Na, mit szólsz ehhez. Mind Ilyenek? Pimaszok, szemtelenek A végtelenségig Csak elvetik magukat, és eszük ágában sincs, hogy átadják az ülést, pedig az embernek éppen elég baja van, elfárad a munkában. Ezt tanítja az iskola. Micsoda nevelést kap­hatnak ezek. (Az ..ezek" jól meg­nyomva, sötét tűzben IZZÓ bé­lyegzővel ellátva.) Persze, elfá­radnak szegénykék, mert egész nap ülni kell nekik meg játsza­ni. Jó hangosan megy a szöveg, hogy lehetőleg ez egész busz hallja, át a motorzörgésen, még a legtávolabbi sarokban álldogá­lók is. Az egyik kisfiú könyö­rögve, segélyt kérőén néz körbe, hátha Valaki mondaná, hogy nem, 6 nem pimasz, nem szem­telen, és hogy egyáltalán nem volt szándékos. Igazán nem kel­lene annyira haragudni a nénik­nek. Látszik, nem sok hiányzik, hogy elsírja magát. A másik ko­nokul néz egy pontra, szempillá­ja sem rezdül, csak szája szorul össze makacs vonallá, ő érzi, hi­ába itt mindén szó, ellenvetés: a két néninek éz 4 véleménye a fiatalokról, és ezen nem lehet változtatni. A nők tovább apprehendálják, szidják az ifjabb nemzedéket. Mintegy az öngerjesztés módsze­rével már a rámásnál, gyilkolás­nál, a Kék fényből vett prece­denseiméi tartanak a mai fiatal­ság, a „züllött nemzedék" pers­pektíváit illetően. Megint megálló. A két gyerek szárnyaszegetten menekül. A buszaolakon át még sokáig lá­tom, amint egymás mellett ban­dukolnak, egy fekete dzseki meg egy piroskockás és a két lehor­gasztott szóké és fekete fej. Magamban a konklúzió összeg­ződik. Két megelegedett arc Itt fenn, és két nagyon megbántott srác baktat egyre messzebb a li­geti fák között. Ti, asszonyok, most azt hiszitek, jó kis leckét adtatok nekik. Való igaz, jókora adag volt. Tán egy megátalko­dott bűnöző vádbeszédenez is elegendő lett volna, két jól ne­velt, rendes gyereknek minden­esetre túl sok volt. Mert Isten bizony, én mindennek ellenére ls azt állítom, hogy Igenis jól ne­veltek, és talán nem is olyan szörnyű ez a mai fiatalság. És ha szabad megjegyeznem, arra ls jó lett volna gondolni, vajon a bőségesre és jéghidegre sikerült lelkifröccs nem zúdította-e nya­kon annyira a két címzettet, hogy ezek után egy „csakazért­is"-sel irányt váltva rossz felé haladnak tovább. Tévedés ne es­sék, nem a felnőttek iránti tisz­teletlenségre bujtatom az ifjúsá­got, egyáltalán nem. De azért egy kicsit nem ártott volna el­gondolkodni, mielőtt a sok ször­nyűséget, kígyót-békát a fejükre borították. Zárókép. Együtt szálltam le az egyik asszonnyal. Pár lépéznylfe voltam a busztól távolodóban, amikor, sajnos, múr ismerős in­dulatos hangjára hátrakaptam a fejemet, Diáklányok csoportja várakozott indulásra, és azt hí­vén nincs több leszálló, a legelöl álló vézna, kékköpenyes megin­dult fölfelé a lépcsőn. No de, a kövér asszonyság — aki mind ea idáig készülődött — végfe el­szánta magát, hogy földet ér­jen. Most, mint a fúria rontott neki a fölfelé igyekvőnek: — Majd megvárod kedvesen, mlg leszállok —, és úgy mellbe taszí­totta a szerencsétlent, hogy az egyensúlyét veBztve hanyatt zu­hant vissza, még jó. hogy társai kinyújtott karjai közé. Hát szó­val, azt hiszem, ez sem tartozott kimondottan a korszerű nevelés eszközei közé. Egy rég! nyáron szamártövisbe léptem. Mélyen belefúródott me­zítelen talpamba. Sírva bicegtem hazáig, de anyám azonnal kihúz­ta ÜgyeB kézzel, fertőtlenítette nyomban jóddal a sebet. Gyor­san gyógyult, gyerekkorban eh­hez nem sok Idő kell, de még nagyon sokáig fájt, és hosszú idő múltán is érzékeny maradt a he­lyé. 8AN KATALIN Cj tejüzem Znojmobsn Turisták rohama a prágai varban T uristák százezreinek mulatja napról napra régi és új arcát északi szomszédunk. Csehszlovákia. Sok kíváncsi magyar is uta­zik lile, és legtöbb azzal a gondolattal tér haza. hogy kevés volt a két hét. Hegye­it, havasait, szép völgyeit, gyönyörű erilölt. gyógy vizes fürdőit kínálja clöször ez az ország — vagy c* ragad meg először bennünket —. gyö­nyörködünk szép városai műemlékeiben, és hamar rá­jövünk, hogy nagyszerű, tlj épületei elölj is érdemes megállni. Jói jár, aki fejlett Iparába, élénk kereskedelmi életébe is beletekinthet: a mindig jobbra, korszerűbbre törekvés Jegyeire, és c törek­vés eredményeire érdemes fi­gyelni. Most közölt néhány képünk az ország nyugati feléből nem Is izelltfl, inkább emlékeztető akar lenni. Andref Tarbanov* Pogány maszk Kurjogatva, hujjogatva táncol a maszk, táncol Jaszka. Kaja-kuj! Kaja-kuj! Messzezengő éneke ráolvasás, büvige. Fákra olvas, tóra, vadra, meghltet varázsszavakkal. Kaja-kuj! Kaja-kuj! Felső-ég, oltalmat adj! Szerencsés vadászatot! Fegyveremnek sok vadat! Varsáimba sok balatl Kaja-kuj! Kaja-kuj! KrdŐmélyl zöld tisztáson Jaszka sámán dobol, táncol. Forgatja galócamámor, részeg a ráolvasástól. Kaja-kuj! Kají-kuj! Vadak megcsodálják mint varázsol Jaszka. Rezgő ágak néznek a rettentő maszkra. — Miért a hét szarva? Hétágú agancsa? Fölfele! a nyárfa: hogy szerencsét hozna. — Miért néz. miért néz bagolynak szemével? Cirboiya megmondja: ez a bölcsesség-jel. — Mért nem áll, mért nem áll szája nevetőleg? Nevetni ba ok nincs, a komolyság bölcsebb. Festékkel kifestve minden jeles színre. Vörös, zöld, narancsszin ... s mondja a rtép: IAKS nem körivek. bizony, százsztn szivárvány ea. Zöldje azt Igérl, nekfinkvaló nyár lesz. Ka.ja-kuj! Kaja-kuj! Táncol a maszk, táncol. Mesél a tajgáról. Kaja-kuj! Kaja-kuj! Hajnalok hajnalán fölötte virrasztok. Nektek adom szívem. A szivemben e Maszkot. Kaja-kuj! Kaja-kuj! (BIMAI MIHÁLY FORDÍT AHA! Ú Anoréj Tarhanov vogul költő

Next

/
Oldalképek
Tartalom