Délmagyarország, 1974. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-29 / 228. szám

6 VA&ARNAP, 1811 SZEPTEMBER 39. M OST, MIUTÁN FELSZABADULÁSI MAGAZINUNK ED­DIG MEGJELENT NYOLC ÖSSZEÁLLÍTÁSÁBAN MEG­ISMERKEDHETTÜNK SZEGED GAZDASÁGI ÉS SZEL­LEMI FEJLŐDÉSÉVEL, ÉRDEMES FIGYELMET FOR­DÍTANI A POLITIZÁLÓ VÁROSRA IS, HISZEN — LE­NINNEL SZÓLVA — „A POLITIKA A GAZDASÁG KON­CENTRÁLT KIFEJEZÉSE." SZEGED NÉPE OTT VOLT RÁKÓ­CZI ÉS KOSSUTH ZÁSZLÓI ALATT; PROLETARIÁTUSA HAMAR MEGTANULTA, MILYEN FEGYVEREKKEL SZÁLLHAT SZEMBE TŐKÉS ELNYOMÓIVAL; BÁR A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG CSU­PÁN HÁROM NAPIG TARTHATTA MAGÁT, A TÖRTÉNELEM NAGYSZERŰ ELÉGTÉTELE. HOGY 1944 ŐSZÉN A FELSZABA­DULT ORSZÁGRÉSZBEN ITT BONTOTT ZÁSZLÓT A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT, ÉS ADTA KI A JELSZÓT: „LESZ MAGYAR ÚJJÁSZÜLETÉS!"; ITT ALAKULT MEG AZ ELSŐ KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZERVEZET; ITT FOGALMAZTA MEG FELHÍVÁSÁT A FÜGGETLENSÉGI FRONT AZ ORSZÁG DEMOKRATIKUS ÁTALA­KÍTÁSÁRA: S 1945 TAVASZÁN A MAI ÓPUSZTASZEREN — ÁR­PÁD VEZÉR EGYKORI ORSZÁGGYŰLÉSÉNEK HELYÉN — KEZ­DŐDHETETT EL A MAGYAR PARASZTSÁG ÜJ HONFOGLALÁSA, A FÖLDOSZTÁS. A MUNKÁSOSZTÁLY ÉS PÁRTJÁNAK PÉLDA­MUTATÁSA NYOMÁN A SZEGEDIEK MEGTANULTAK POLITI­ZÁLNI, ÉS A MUNKÁSOSZTÁLY POLITIKÁJÁT VALÓRA IS VÁLTANI. S JÖHETTEK BAR NEHÉZ IDŐSZAKOK IS, SZOCIA­LISTA CÉLJAINKTOL NEM TÁNTORODTAK EL, A HÉTKÖZNAPI POLITIZÁLÁS TETTEIVEL, MUNKÁJUKKAL, HELYTÁLLÁSUK­KAL SZOLGÁLTAK ÉS SZOLGÁLJÁK MA IS A SZOCIALISTA MAGYARORSZÁG MEGTEREMTÉSÉT. Dózsa, Rákóczi, ]£ Kossuth Szeged követei, képviselői A krónikások ellentmondó adatokat hagytak . ránk. Istvánffy Miklós azt állí­tta, hogy Dózsa serege elkerül­Szegedet. A sánccal és árokkal körülvett Palánk és háromezer (?!) védelemre kész halász kész­tette volna erre a kereszteseket. Eszerint Szeged népe szemben állott volna Dózsa fölkelésével. Istvánffy azonban nem kor­társ volt, a parasztháború után született, krónikáját hallomásból, a győztes Zápolya-párti földes­urak nézőpontjából írta. A kor­társ krónikaírók, Szerémi György és Verancsics Antal tudósításai arról szólnak, hogy Szeged népe szép számmal kivette részét a harcokból Dózsa seregében. Rákóczi seregében is sok sze­gedi küzdött. A város egykori történetírója, Reizner János sze­rint a különféle hadtestekben szolgáló szegediek külön száza­dot alkottak, saját zászlajuk volt. Sokan Bottyán János seregéhez szegődtek, mert őt személyesen ismerték: 1692-ben mint „mező­szegedi substitutus (helyettes) kapitány" Itt élt. és megnyerte rokonszenvüket. Vak Bottyán se­regében a szegediek vízenjárók voltak: hidakat építettek, naszá­dokat, sajkákat kezeltek. Híres tisztjük volt Kiss Mihály, aki 1706. október 22-én Mádon, utcai harcokban halt meg. Bercsényi Miklós seresében Is szol­Bált két zászló alatt 250 szegedi Ér­sekújvár tájékán. Ocskay László hí­res „rongyosai" között három zászló alatt küzdöttek szegedlek, becsapva az osztrák tartományokba ls. E szá­zadoknak a tisztjel ls szegedlek vol­tak. A Kecskemét körül táborozó Illosvay Imre seregében nyolc zászló alatt voltak beosztva a szegedlek. Andrássy István és Vay Adám sere­gében is a „szegedi hajdúk" külön csapatot alkottak, Nem szerettek a német nevű Gundelfinger Dánlel ez­redes seregében szolgálni. Szűcs Já­nos ezredében, a „dervis generális", t barátból lett kuruc Andrássy Mik­lós fölkelű seregében. Nagy István szabudesapalubnn ls voltak szegcdiek. Reizner Így 0- . egri seregszámlájét: „Szóval: Szeged összes fegyverfogha­tó népe mind részt vett a nagy és dicső nemzeti küzdelemben. Egytől egyig támaszai, bajnokai voltak a szabadságharc ügyének. Szeged népe a haza védelmében már ekkor is oly részt vett kl magának, aminél na­gyobbat, jelentősebbet egyetlen város •em mutathat fel." Lehet, hogy ez lokálpatrióta túlzás volt, da bizonyos, hogy Szeged népe százötven évvel ké­sőbb, Kossuth szabadságharcából is kivette részét. A 48-as új al­kotmány nyomán szervezett nem­zetőrség létszámát Kossuth 1849. január 9-én 8 ezerre tette; Reiz­ner szerint az átlagos számot hét­ezerre tehetjük. 27 gyalogos és 4 lovas századból állott; egy-egy század létszáma eléggé eltérő volt. A századokat általában pa­rancsnokaikról nevezték el. Kor­da János volt a nemzetőrség őr­nagya, később ezredese. 1848. no­vember 17-én nevezték ki Föld­váry Sándort őrnagyul. Ugyancsak még 1848 nyarán szervezték meg a szegedi 3. hon­véd zászlóaljat. A toborzást Sze­ged országgyűlési képviselője, Osztrovszky József és Rengey Ferdinánd végezték. Ennek a zászlóaljnak volt egy ideig pa­rancsnoka Damjanich János, majd Földváry Sándor iker test­vére, Károly. A zászlóalj létszá­ma 1280 volt, de 1689-re is föl­ugrott. A 3. honvéd zászlóalj 43 csatában vett részt: Szolnok, Tá­pióbicske, Nagysalló, Komárom, Buda — megannyi állomása a fehér tollas, kék sipkás szegedi honvédek hőstetteinek. Szolnok­nál, 1849. március 5-én, a kar­tácszáporban, 700 sebesültje és halottja lett a zászlóaljnak. így nem csoda, ha Világos Idején, 1849. augusztusában már csak 193-an maradtak életben. A délvidéki szerb mozgalmak elleni védekezésül 1848 őszén még egy 600 főből álló „önkénytes mozgó csapat" kiállítását is elrendelték. Ugyancsak ősszel szervezték meg sorozás útján a 33. honvéd zászlóaljat ls. A kor­mányrendelet szerint Szegednek 550 újoncot kellett adnia a 19—22 éves korosztályokbői. „Ezen zászlóaljat ls méltán vallja tehát Szeged magáé­nak — írja Reizner —, a zászlóalj pedig babéral gazdag sorában büszkén mutathat a branylszkói dicsőségre, mely főként az ő határozó s döntő fellépésének köszönhető." 1848. október 4-én érkezett — alföldi toborzóűtja során — Sze­gedre Kossuth Lajos. A Baum­feind-ház (a mostani tiszti klub) elé kihozott templomi szószékről szólította meg a hatalmas piac­téren (akkor még a mai Széche­nyi tér és Klauzál tér egyetlen hatalmas térség volt) a roppant sokaságot: .,Szegednek népe. nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám OSZIOJM! Mélyen megilletődve hajlok meg előtted. Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdém, hogy mellem­ből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, úgy látom, hogy nincs mit sajnálnom, mert Itt többre nincs szükség, mini hogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak. Midőn én, az or­szág teljhatalmú biztosa s a hon­védelmi bizottmány egyik tagja, népfelkelést inté&ndő, utamban más helyekre bementem, azzal mentem be, hogy lelkesedést éb­resszek; de Szegedre azért jöt­tem, hogy itt a lelkesedést szem­léljem." Kossuth amnesztiájával vette kl ré­szét a délvidéki harcokból Rózsa Sándor kétszáz főnyi lovas szabad­csapata. A krónikások följegyezték, hogy hősiesen harcoltak, % bár egyi­ke-másika nem tudott ellenállni rabló hajlamainak, a vezért nem illetheti szemrehányás. Rózsa Sándor maga derekasan küzdött; az emberei miatt, s a rá is általánosított vádak miatt azonban csalódottan húzódott kl a (anyákra, többé nem vett részt a har­cokban. 1848 decemberében Kossuth rendele­tére gerilla csapatokat szerveztek or­szágszerte. Szegeden rövid idő alatt hét századba osztott 1500 főből álló zászlóalj alakult; ekkor ezt vette át Földváry Sándor őrnagy. Leghíresebb haditettük volt 1849. április 3-án Szent­tamás visszafoglalása. Tisztjeik közül nevesebbek voltak: Molnár Márton (Reizner apósa), Várady Ignác (a ké­sőbbi percsorai ^hős, Vasváry Ödön nagyapja) és Zsótér Andor, Mikszáth regénymodellje, Tóth Mihálya. A győzelem emlékére 6 ezer darab hadi­jelvényt készíttettek, de mire elké­szült, Szegedre bevonultak a császá­rlak. A jelvényeket beolvasztották harangöntéshez, mindössze 25 dara­bot őriztek meg. 'Perczel Mórnak 1888-ban, szegedi látogatásakor még átadtak egyet. Egyet sokáig őrzött a szegedi múzeum. Ma már csak rajzát ismerjük. 1849-ben még újabb szegedi seregek támadtak: az újoncokból alakult a 103. zászlóalj, a gueril­lákból a 104. Nyáron toborzás kezdődött általános népfölkelés­re. És Szeged még mindig adta embereit. Harcoltak, véreztek: Szőregnél, Temesvárnál, Világos­nál végképp elvéreztek. A harc elbukott, de tanulsága évszázado­kon át, napjainkig világít A levéltárban 1722 óta van­nak adataink arról, kiket küldött a város képviselő­jeként az országgyűlésbe. Az első kettő Csöke János és Podhradsz­ky György volt. 17*l-ben T*mes­váry András és veje, a híres Ká­rász Miklós lett a követ. 1802­ben Dugonics Adám képviselte városunkat, az író Dugonics And­rás öccse. A reformkor helyben nevesebb közéleti férfiai, akik rövidebb­hosszab ideig ugyancsak a város követei voltak: Nagy Ferenc, H6­dy Imre, Szilber János, Szilber Antal. 1843-ban lett először a rendi országgyűlés tagja Aigner Ferdinánd (1808—1858), akit 1848­ban — immár Rengey Ferdi­nándként — Osztrovszky György (1818—1899) társaságában az első magyar népképviseleti ország­gyűlésbe is elküldött Szeged né­pe. Az önkényuralom korában (1849—1860) természetesen nem volt a városnak semmiféle kép­viselete. Amikor az októberi dip­loma némi föllélegzést hagyott a nemzetnek, Szeged ellenzéki tár­sadalma csakazértis a negyven­nyolcasokat küldte képviselőül: Klauzál Gábort és Dáni Feren­cet. Klauzál Gábor (1804—1866) a reformkor kiemelkedő közéleti szereplője. Klauzál Gábor halála után Va­dász Manó (1805—1883) örökölte a mandátumot. 1869-ben az emig­rációból visszatért Horváth Mi­hályt, 48-as csanádi püspököt és kultuszminisztert választotta Sze­ged követéül. 1872-ben követtársa lett Kállay Ödön, ugyancsak de­rék szabadságharcos, öt halála után Hermán Ottó, a neves ter­mészettudós és haladó, független­ségi politikus váltotta föl. Az ár­víz körüli években volt képviselő Bakay Nándor, a helyi iparosodás úttörője, a kenderfonógyár alapí­tója, Kossuth levelező társa. 1884-ben az ellenzék képviselője Her- . rnun Ottó, a kormánypárté a Szeged újjáépítéséért szerzett érdemeiből élő Tisza Lajos. 1892-ben az ellenzék Bá­bú Emut választotta meg követéül. Helyét Polczner Jenő ügyvéd foglalta eL Tisza Lajos halála (1898) után pedig az 6 helyét Lázár György. 1904­ben Lázár polgármester lett, ekkor előbb báró Talllán Béla, majd lekö­szöntével 1905-től báró Bánffy Dezső lett a kormánypárti képviselő, az el­lenzéki pedig Polczner után Becsey Károly, majd Kelemen Béla, aki utóbb ellenforradalmi szereplésével tette hír­hedtté nevét. Bánffy halála (1911) után Gerllczy Ferenc, az ő halála után (1914) Rózsa Izsó, az ő halála után (1918) Pálfy József, a későbbi polgár­mester. lett a kormánypárt képvise­lője, Kelemen Bélát pedig, amikor 1917-ben főispánná nevezték ki, Kó­szó István ügyvéd követte az ellen­zéki képviselő posztján. ( « A forradalmakban, elsősorban Sze­ged francia megszállása miatt, nem nyílt mód országos képviseletre. Az ellenforradalom idején már három képviselője lett Szegednek: 1920-ban gróf Teleki Pál. Pálfy Dániel és K6­szó István. 1922-ben a liberális és szociáldemokrata ellenzék összefogá­sának eredményeként Peidl Gyula lett Szeged ellenzéki képviselője, 1926-ban még mellé került • liberális ellenzéki Rassay Károly ls. A kormánypárt ugyanekkor Klebelsberg Kuno grófot juttatta be a parlamentbe Szeged kö­veteként. 1931-ben Peidl helyére Pe­yer Károlyt választották, később he­lyét Káthly Anna foglalta el. 1935­ben Rassayt újra választották, a kor­mánypárt pedig Shvoy Kálmán nyu­galmazott altábornagyot és Gömbös Gyula miniszterelnököt küldte az or­szággyűlésbe. Gömbös lemondott, s helyére Hunyadi-Vas Gergely került. Szégyenszemre nyilast is választott 1989-ben Szeged. A kormánypártot ugyanakkor ismét Teleki Pál és Var­ga Jözsef iparügyi miniszter, majd ez utóbbi lemondása folytán Peták Nán­dor, Teleki halála után pedig Rosta Lajos. A debreceni Ideiglenes Nem­zetgyűlésbe 1944 decemberében Szeged a következőket küldte: Agócsi János, Balogh István, Bernáth András, Bozsó János, Dobó Gyula, Donászy Kálmán, Farkas István, Gerö Ernő, Gomb­kötő Péter, Gyólai István, Hor­váth József, id. Komócsin Mihály, Lakó Antal, Nagyiván János, ör­lev Zoltán, Pap Róbert, Purjesz Béla, Rákosi Mátyás, Révai Jó­zsef, Valentiny Ágoston, Vass Já­nos, Virág István, Vörös József és Wagner Gyula. Az 1945. november 4-i válasz­tásokon a következők lettek a szegedi képviselők: Bálint Sándor (kisgazdapárt), Balogh István (kisgazda), Dénes István (kis­gazda), Dobó Gyula (kisgazda), Erdei Ferenc (parasztpárt), Jászai Bálint (kisgazda). Keresztes Ta­más (kisgazda), Kéthly Anna (szocdem), id. Komócsin Mihály (kommunista), Nagyiván János (kisgazda), Oláh Mihály (kommu­nista), Révai József (kommunis­ta), Sághy S. János (kisgazda), Szőnyi Ferenc (kisgazda), Valen­tiny Ágoston (szocdem). Az 1947. augusztus 31-i válasz­táson a szegediek képviseletében az alábbiak kerültek a parla­mentbe: Bálint Sándor, Bárká­nyi Ferenc, Dékány András, Fo­dor István, Implom Ferenc, Ke­resztes Tamás, Kéthly Anna, Moór Gyula, Papdi György, Par­dy Ferenc, Pfeiffer Zoltán, Pong­rácz Aladár, Révai József, Szeder Ferenc, Veres Péter, Zöld Sándor. Papdi György halála után, 1949­ben Antalffy György örökölte a mandátumát. Az 1949. május 15-i választáson Császár Balázs, ifj. Komócsin Mi­hály, Kurlik Imréné, Révai Jó­zsef. Tóth Antal, Vígh Istvánné és Zöld Sándor lett országgyűlési képviselő, 1953. május 5-én Ka­rácsonyi Béla, Nagy Sándor, Ré­vai József, Rusznyák István és Vígh Istvánné, 1958. november 16-án pedig Apró Antal, Bóii László, Lacsin Mihályné. ök és negyedikként megválasztott dr. Petri Gábor kapott mandátumot 1963. február 24-én és 1967. már­cius 19-én is. Az 1971. április 25-1 választás óta Apró Antal, dr. Biczó György, dr. Petri Gábor és Takács Imréné Szeged országgyűlési képviselője. V Kádár János (jobbról) és Németh Károly társaságában Apró Antal (középen) szegedi országgyűlési képviselő a Parlament folyosóján.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom