Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-13 / 136. szám

4 I CSÜTÖRTÖK, ím JÚNIUS m Á városi nőbizottság tapasztalatai és tervei Ilyenkor, júniusban végé- sokat alakíthat. Próbálkozott zepkorú asszonyok érdeklő­Rez közeledik a népfront sze­gedi városi bizottsága mel­lett működő nőbizottság moz­galmi éve is. Érdemes szám­adást végezni, visszapillanta­ni az elmúlt hónapok mun­kájára, s a tapasztalatok bir­tokában már tervezgetni a Jhvó feladatait. is ezzel. Az igazság azonban dési körének. Ezt akkor te­áz, hogy nem elegendő csu- heti meg sikeresen, ha öt­pán az asszonyokat okosíta- letekkel, javaslatokkal segít a Huszonévesek is A Központi Bizottság 11)70. februári határozuta mérföld­kő a nőpolitikában Addig is hangzottak el érvek a női egyenjogúság mellett, egy­egy fórumon. A halarozat azonban a nők életével, gond­jaival való törődést, az egész tarsadulmal átfogo politikai programmu emelte, hajtásában jelentős felada­tot szánt a népfronibizottsá­goknak is. A határozat meg is jelölte a tennivalóikat: vállaljanak nagyobb részi a nők társadalmi, politikai gondjainak megoldásában, kezdeményezzék a nők köz­életi tisztségviselését, vonják be őket a város' és község­politikába. a szolidaritási ak­ciókba. segítsék az iskola és a család kapcsolatának ki­alakítását. biztosítsanak he­lyet a szakköri foglalkozá­soknak, rendezzenek vitá­kat és — városokban, fal­vakban hozzanak létre bizottságokat ni. A jövőben a család férfi­tagjait is el lehetne hívni egy-egy vitaestre. Az anyasággal járó egész­ségügyi tudnivalókat is kí­nált a kismamáknak a nő­bizottság. Meglepő, hogy az öt előadasból álló sorozatra kevesen voltak kíváncsiak. Pedig a terhes életmódtól a baba etetéséig. fürüsztéséig mindenről hasznos gosítást kapnak az anyukák. Ort töltött ki ezzel a város életében a nőbizottság, ért­hetetlen, miért nem használ­ták ki többen ezt a lehetősé­get. Az első lépések sikerte­lensége, reméljük, nem ked­vetleníti el a szervezőket. séget nyújt ez a korosztály. Változatlanul fontosnak tart­jók a bizottság tagjai a „fiatalítást", legutóbbi ülé­sükön már ennek érdekében tanácskoztak a felsőoktatás­ban dolgozó és tanuló nők képviselőivel. A nőbizottság jobban oda akar figyelni ez­után az asszonyok, lányok munkahelyi gondjaira. Szo­f'élviTá* r°sabb kapcsolatot szeretné­nek kialakítani a munkahe­lyekkel, így az ottani körül­mények ismeretében haté­konyabb segítséget tud nyúj­tani a közéleti tevékenység­re alkalmas, de attól még idegenkedő asszonyoknak. A jogi fogadóórákon felmerülő kérdésekre, ha azok kap­csolatosak egy-egy vállalat, üzem életével, nemcsak vá­laszt ad a nőbizottság, ha­nem esetleg tájékozódik a I munkahe­Szegeden a városi nőbi­zottság — melynek jelenleg 32 tagja van — u legutóbbi mozgalmi Időszakban már jelentős eredményeket tu­dott felmutatni. Több lányt, asszonyt sikerült bevonni a közös programokba, de még nem eleget. A Nők Klubja és a Nők Fóruma rendezvényei meg mindig nem telt ház előtt zajlottak le. Változó volt az érdeklődés és a si­ker is. Ez elsősorban ter­mészetesen a témáktól füg­Rott. A politikai és irodalmi rendezvényekre többnyire a nyugdíjasok és az egyetemis­ta főiskolás fiatalok mentek el. A huszonévesek részvé­tele is eredmény a népfront­mozgalomban, hiszen ko­rábban gondot okozott en­nek a korosztálynak a hiá­nya. A középkorúak azonban távol maradtak ezekről az előadásokról. Sajno6 azokon a rendezvényeken sem je­lentek meg közülük elegen, amelyeket kifejezetten ne­kik: az egy vagy többgyer­mekes édesanyáknak szánt a nőbizottság. Nemrégiben gyermekruha -di vat bemuta ­tóra hívták őket, ahol köny­nyen tájékozódhattak volna a ruhakínálatról és az árak­ról. Sajnos, a szereplő apró­' ságok szülein kívül alig-alig ültek a széksorokban. Különböző korú és vég­zclts-gü tagokból álló bizott­ság állította össze az évi programot, melyben üzem­látogatásra is hívták az asz­szonyokat, lányokat. A tej­üzem és a BÚTORÉRT ven­dégei voltak, méghozzá na­gyon érdeklődő vendégel, örültek, hogy a sajátjukon kívül más vállalatok életé­vel, termékeivel, az ott dol­gozó nők szociális körülmé­nyeivel is megismerkedhet­nek. Ezeket a rendezvénye­ket a legsikeresebbek kö­zött tartja számon a nóbi­EOttság. . Volt egy másik dicséretes r„fJtiÜI kezdeményezése is a nőbi­zoltságnak az édesanyák ér­dekében, s ez a pótmama­szolgálat. Az ügy hónapok dolgozó asszony óta húzódik, jelenleg azon- lyén is. ban úgy tűnik, mégis csak lesz gazdája ennek a szolgál­tatásnak is. Döntés még nincs, do feltételezhető, hogy a Családi és Társadalmi Ün­nepeket Szervező Iroda szár­nyai alá veszi a pótmama­szolgálatot is, talán rpár ősz­től. Az óvodás gyermekeknek is örömet szerez a nőbizott­ság másik kezdeményezése. A tizennyolc vállalatnál és üzemnél gyakorlatozó szak­munkástanulók másfél mil­lió forint értékű társadalmi munkával óvodai szemlélte­tőeszközöket készítettek, me­lyek a matematikaoktatást segítik. no­És szestafeertöl? Milyen tanulságokat von le a nobizottsug az eddigi munkából, s hogyan haszno­sítja ezeket a jövőben? Talán túlzsúfoltak voltak a programok. Kevesebb ren­dezvénnyel esetleg több asz­szonyt. lányt lehetne eRy-egy előadásra invitálni. Ehhez természetesen az is kell, • hogy a témák vonzóak le­gyenek. Több figyelmet fog szentelni a bizottság a kö­Tóth Bélát A konkrét terveket is szö­vögeti már a nőbizottság. Továbbra is szervez társa­dalmi munkát: segítségre szorulnak a szegedi szociális otthonok. Gondolnak az egyedül élő idős emberekre is: a körzeti nőbizottságok­kal felkutatják, patoronál­ják őket. Együttműködnek a Vöröskereszt városi szerve­zetének alkoholizmus-ellenes bizottságával. Klubot sze­retnének alakítani alkoho­listák részére. Felkarolják a Londoni körúti nevelőott­hon lakóit: vendégül látják őket, megismertetik velük a várost, kirándulásra viszik a gyerekeket. Mindebből is látható az a sokrétű feladat, amely a népfront nőbizottságára há­rul. De nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy mindez csak része annak a nőpolitikának, mely az egész társadalom miadennapos, ki­tartó munkálkodása révén érheti el célját: a nők gya­korlati életében is megva­lósuló egyenjogúságát. Chikán Ágnes Egy parányi számítógép nagy távlatai írt célprogramot tartalmaz. Ilyenkor még operációs rendszerre sincs szükség, vagy elegendő olyan elemi operációs rendszer, ami a memóriába fixen van beül­tetve. Nincs szükség külön kezelőszemélyzetre sem, a gép-ember kapcsolat így új alapokra helyeződik át. hi­szen a felhasználó észre sem veszi, hogy számítógéppel van dolga. Ezek után valószínűleg az sem hogy A Budapesti Nemzetközi Vásár egyik szenzációja a magyar gyártmányú mikro­számítógép. A mikrogépet a Számítástechnikai Koordiná. ciós Intézet munkatársai fejlesztették ki megközelítő­leg egyéves megfeszített ku­tatómunkával. Az utóbbi években a szá­mítógépiparban egyre job­ban előretörnek a kisszámí­tógépek és miniszámitógé­pek, illetve legújabban a mikroszámítógépek. A mik­roszámítógépek mindössze két éve jelentek meg a vi­lágpiacon, ezért nagyon fi­gyelemreméltó. hogy az SZKI már saját fejlesztésű különféle alkalmazásokat le­hetővé tevő és több tagból álló mikrogépcsaláddal je­lentkezik. • A mikrogépek rendelkez­nek a számítógépek vala­mennyi jellegzetes tulajdon­ságával. Egy — más számi­tógépeknél nélkülözhetetlen — rendszer azonban hiány­zik belőlük. Érdekes mó­don ez a „hiány", amj azo­kat olcsóvá teszi és alkal­mazásukat megkönnyíti, és a gépeket széles körben el fogja terjeszteni. Vizsgáljuk meg közelebb­ről miről is van szó! A korszerű számitógépeket operációs rendszerrel mű­ködtetik. Az operációs rend­szer tulajdonképpen egy programsorozat, ami nélkül a számítógép nem működő­képes. Ezek a programok vezérlik a gép működését, fordítják le a gép nyelvé­re a programozási nyelve­ken megírt különféle fel­adatokat stb. Az operációs rendszer azonban a gép memóriájának igen nagy ré­szét igénybe veszi. Sok alkalmazási területen azonban mindig azonos jel­legű feladattal állunk szem- R—10 számítógéppel ben. A felhasználói prog- szimulálni, utánozni ram megváltoztatására tehát egyáltalán nem, vagy csak ritkán van szükség. Magétól értetődő, hogy gazdaságta­lan az ilyen típusú felada­tokat nagy teljesítőképessé­gű számítógépekkel megoldá­sok például: — bonyolult mérésj és adatfeldolgozási feladatok, különös tekintet­tel a geodéziai és orvosi al­kalmazásokra; — elektroni­kus telefonközpontok vezér­lésére; — ipari folyamatok vezérlésére stb. Végül nézzük meg részle­tesebben egy konkrét fel­használást. Ismeretes, hogy a kiskereskedelem, a vendég­látóipar, az idegenforgalom, a szállodaipar stb. vállala­hat meglepetésnek, taínak irányításához a há­a mikrogépek mecha- lózatj egységek elszámolta­nikai mérete néhány tyára korlátozódik, és kllmatizálást, sem különle­ges körülményeket nem igé­nyelnek. Működési feltéte­lük +5 1-50 Celsiüs-fok hőmérséklet, és maximum 90 százalék relatív nedvesség­tartalom. Egy mikrogép ára pedig nagyságrenddel ki­sebb, mint egy közönséges kisszámítógép ára. • A mikrogépcsalád fő jel­legzetessége, hogy a gépek felépítése moduláris. Ez azt jelenti, hogy a gép egységei (központi egység, tápegység, memória, periféria) 1—2 cm élhosszú lapocskákból, mo­dulokból tevődnek össze, ahol minden lapocska egy­egy áramkörcsoport. Előnye az, hogy bizonyos egységei a rendeltetés szerint többféle módon összerakhatók. hiba esetén pedig a modulok könnyen cserélhetők. Az egyes felhasználások optimális kidolgozása nem a felhasználó feladata. A gyár. kár- tásához, ellenőrzéséhez szük­sem séges adatok 80 százaléka ezekben az egységekben ke­letkezik. és csak ott rögzít­hető. Ez adta az ötletet egy adatrögzítő elektronikus pénztárberendezés, az ABZ' 80 megtervezéséhez, gmely alkalmas; — az áruösszeté­tel minden jellemző adatá­nak a rögzítésére; — a pénz­tárforgalom kényelmes, fél­automatikus lebonyolításá­ra. A pénztári mikrogép adat­végállomás kétféle üzem­módban dolgozhat: vásárlási és információkérési (üzlet­vezetői) üzemmódban. Az in­formációkérési üzemmód egy űn. üzletvezetői kulcs elfordításával állítható be Ilyenkor a gép a megfelelő információkérési billentyűzé­sek hatására kinyomtathatja a két információkat. Meg­kérdezhető a géptől a napi forgalom értéke áruházra, vagy teljes bolti hálózatra, mely áruból, mikor. hol tónak azonban rendelkeznie mennyit vásároltak. Megkér, kell olyan, eszközökkel, hogy dezhető az árukódra rende­gazdaságosan és jól tudjon .zett forgalom értéke, meny­kialakítani (átalakítani) kü­lönféle rendszereket. Az SZKI ehhez hatékony software-eszközöket fejlesz­tett ki. Ennek lényege az. hogy a hazai gyártmányú tudjuk annak a mikrogépnek a viselkedé­sét, amelyet adott feladat el­végzésére kell megépítenünk. A kapott adatok után a mikrogép megépíthető. A mikrogépek különösen ni. Legtöbb ilyen feladat alkalmasak sok memória már olyan számítógéppel is hozzáféréssel járó adatgyűj­elvégezhető, amely az adott tési. mérési-adatgyűjtési fel­feladatra szabott, előre be- adatokra. Ilyen alkalmazá­nyj volt a bevétel értéke a teljes hálózati egységben, egyes pénztárakban. adott időpontokban stb. Megkér­dezhető a géptől a vásárlá­sok száma ugyanilyen szem­pontok szerint. Ezeknek az információk­nak, mondanunk sem kell milyen nagy jelentősége van az áruforgalom minél jobb irányítása érdekében. Vár­ható, hogy az állami és szö­vetkezeti kiskereskedelem­nek a következő évtized ele­jén több tízezer olyan pénz­tárberendezésre lesz szüksé­ge. S. GY. SZEGEDI \ REGÉLŐ Újságok, korok, események Gondollak az anyákra Nőpolitika elképzelhetetlen — a szó talán suta — „anya­politika" nélkül. Az anyuság az, ami miatt a nők a köz­életben még háttérbe szo­rulhatnak az azonos korú férfiak mögött, a család, a munkahelyi közösség, a tár­sadalom segítsége nélkül. Aj póbrzottság a szemléleten fel 23. Ahogy emelkedik a város gazdasági és szellemi ereje, úgy eregeti ki magából a lapokban és újságokban jelentkező produktu­mait. 1874-ben két lap is megszületik. Az év első felében a Szegedi Közlöny látott napvilágot Traub és Bártory nyomdatulajdono­sok kiadásában. Lévai Ferenc reáliskolai tanár szerkesztésében, mint helyiérdekű közművelő­désügyi és közgazdasági hetilap. A Szegedi Közlöny ilyenképpen köszön: Mondanivalóink. Tiszta szándék, helyes irány, ha vele és rajta SZEGEIM KÖZLÖM. gránitszobor helyett porszemeket hordán^ is a közjó épületéhez: mégis jogot ad elmondani, hogy tettünk valamit. A közjó szeretete vezérel minket nehéz pá­lyánkon. a közérdeké, melynek szolgálatára vállalkozunk. Tárcájában a közállapotokat és az egyént az irodalom figyelemre méltó eszközeivel osto­rozza: Művészet. Mióta » taprő-íMcsker 4rarangoaó- ftSesege tea. ról —példának okáért} tyüben árulja a savanyítani való tököt, sok kü­lönös gusztus kapott lábra a társadalmi élet­ben. A falusi boltos érdemes oldalbordája, a te­nyeres-talpas Rozi. fölüti az orrát az „ifjasz. szony" szóra, mert hát őnéki „ténsasszony" cím dukál, a Vakuváji Matyinak pedig, mihelyt megszedte magát a lóbőrkereskedésből. legelső gondja volt négylovas ekvipázst venni vala­melyik plűre esett magyar mágnástól, s az­után proklamálni a cselédség körében, hogy e napságtól fogva az urat „nagyságos" úrnak, az asszonyt „nagyságos" asszonynak hívják! A címkórság, melyet járvány-jellegénél fog­va cím-kolerának is elnevezhetünk, megcsonto­sult betegsége az úgyis sok kinövésben szenvedő honorátiorosztélynak s a középrend által hasz­náltatni szokott címeket annyira tönkre silá­nyította, hogy maholnap kvalifikált állású egyé­nek „tekintetes" és „nagyságos" helyett ,,kend"-nek tituláltalják magukat. Mi sincsen annyi a mai világban, mint nagy űr és művész. Itt ismerhető fel leginkább a kultúrtörténe­tem által jelzett haladás és a modern kor fö­lénye a múlt vaskalapossága fölött. Hajdanában oly ritkaságként fordult elő a művész, hogy nevét méltónak találta följegyezni Klió s a hálás nemzedék márványszobrot emelt tiszteletére. Ma a művészek emlékének szobor által való megörökítése már nincsen divatban — és jó, hogy nincsen, mert tekint­ve a különféle művészek légiólt, a szobrok föl­emésztenék a föld összes márványbányéít, sőt nem tartjuk valószínűtlennek, hogy ilyetén hal­hatatlanítási processus mellett néhány század múlva szobrokká lenne földolgozva, egyéb kő­nemek hiányában — a wielicskai és boszniai só­bánya is. Nem hiába tekintjük törpének, hátramara­dottnak a múltat. Szűk látkörrel bírt az a „mű­vészet" fölismerésében is. Ha a lefolyt évszázadokban művészről be­széltek, az alatt legalább is egy Raphaelt. Ral­ladiót, Angelót, Tintorettót, Leonardo da Vincit kellett érteni. A modern kor gusztusa művészeket talál a pörgekalapokká gyúrandó nemezhalom előtt, s művészneveket olvas te a csizmadiák cégtáblái­Majoránna Kálmán labtyű-müvész. Ha már az emberi tagok közt a láb, mint le. geslegalsó. oly fényes jelentőséget tulajdonít magának, hogy a szolgálatára rendelt „tyű" meg­csinálása a művészet körébe vág: mi jognál fog­va, vehetnők rossz néven a sokkal előkelőbb szerepű kéztől, mely szintén igényel „tyük '.et, — ha saját ellátásához szintén művészt követel. Ezen társadalmi tag-jogalap létet ád azután ezernyi ezer művésznek, ilyenformán egy cég­tábláról : Cinegeffy László keztyűművész. De hát engedheti-e magát ezen rangverseny folyamatában a test többi nemes tagja, a nyak, az orr stb.? Semmieselre! A láb és kéz umbl­tiója nem szállíthatja te a tagsársakat jelentős állásuk tiszteletet igénylő polcáról. Származik tehát a művészeknek újra nagy sokaságuk. s az emberi szükséglet igényelte cikkek különfélesé­ge szerint leszen a nyakravaló készítő nyaktyű­művész — mely címért aztán a kötetes is mél­tó praetenslóval léphet sorompóba, miután bizo­nyos siralmas körülmények közt a kötél is szo­kott nyaktyű-művész, a kalapos fejtyű-művész, a fésűs fejkapartyű-művész, a szabó, mint kl « test törzsét látja el a szükségletekkel. méltán igényt tarthat a testtyű-művész elnevezésre, a lábtyűvel legszorosabb viszonyban álló csizma­kefe gyártója pedig summo jura címezteti ma­gát láb-dörzstyű-művésznek. A virtuozitást mánia nem hágy fönn kétsé­get a felől, hogy végre a csutora-csináló is egyet gondol és hivatalosan kinevezj magát pipaszárravaló-tekertyű-művésznek. és legesleg­végül: ki fogja azt ig megakadályozni, hogy a patkoló kovács fölvegye a lólábtyűlyukba-ver­tyű-művész dísznevet? A reális haladással az emberi szükségletek mindegyre több t.vűt és tyűt igényelnek. Es a művészeknek annyi ezer válfaja lés/.en, ahányféle az általános tyű és tyü. Hej, de tyú, tyű, tyú! , Kék Hiacynth. Egy esztendeig éh, mivel a Szegedi Híradó mellett nem juthatott megfelelő előfizető gár­dához, (F-atytatjicki)

Next

/
Oldalképek
Tartalom