Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-13 / 136. szám
CSÜTÖRTÖK. 1971. JÚNIUS IS. 5 Több energia 750 kilovolton Energiaiparunk még ma bem tudja kielégíteni a csúcsidőszakok 3800—4000 megawattos teljesítményigényét, azzal a különbséggel, hogy napjainkban már importenergiát vehetünk igénybe a szomszédos országokat hazánkkal összekötő távvezetékek segítségével. A KGST-országok Egyesített Energiarendszerének irányítóközpontja Prágában van, ott végzik a rendelkezésre álló energia, szükségletek szerinti elosztását. Vannak napszakok, amikor a magyar erőművek is exportálhatnak, olyan brszágokba, ahol tőlünk eltérően alakul a csúcsidőszak. * Hazánkat nagyfeszültségű — 220 és 440 kilovoltos (220 és 440 ezer voltos) — távvezetékek kötik össze a szomszédos országokkal. Magyarország — központi fekvése révén — egyfajta „csomópontja" a nemzetközi villamosenergia-cserének. Ebből következően távvezetékeink tranzitszállításokat is lebonyolítanak, amikor például Jugoszlávia Csehszlovákiának, vagy Románia Ausztriának villamos energiát exportéi. De a Szovjetunióból érkező villamos energia nagy része is hazánkból „ágazik el" több irányba. A légtávvezetékek „áteresztőképessége" ma még megfelel, de tudva azt, hogy az ipari országok villamosenergia-szükséglete tízévenként megkétszereződik, néhány esztendő múlva nagy bajban lennénk. Ezért határozták el a szo_ cialista országok egy minden ' eddiginél nagyobb átviteli kapacitású, nagyfeszültségű — 750 kilovoltos — távvezeték közös erővel való megépítését. A távvezeték Budapesttől 300 km-re a magyar —szovjet határ menti lónyai erdőben lép be hazánk területére — odáig a szovjetunióbeli Vinyistól halad — és Albertirsáig húzódik majd, ahol transzformátorállomást építenek. Az albertirsai „végállomástól" valamelyest csökkentett feszültséggel a korábbi távvezetékeken jut el az áram a szomszédos országokba. A 750 ezer voltos új távvezeték 1978 őszén kapcsolódik majd be az ország hálózatába, és az Egyesített Energiarendszerbe. Megépítése azt jelenti, hogy Magyarország az 1975-re tervezett 750 megawattról 1980ig 1350 megawattra növelheti a Szovjetunióból származó energiaimportját. * A légvezetékes hálózat építése külön tudomány. A tervezőknek sok, pontosan nem számítható hatást kell figyelembe venniük, a vezetékek szél okozta. sokszor veszélyes méreteket öltő rezgéseitől, a huzalokra „telepedő" vastag jég- és zúzmararétegekig. Nem kisebb gond a megfelelő átütési biztonság megteremtése sem a szomszédos vezetékszálak, a vezeték és az oszlop, valamint a vezetékek és a föld között. De a távvezetékeket a villámcsapások ellen is védeni kell, a távvezeték vonulása mentén élő lakosságot pedig a rádiózást befolyásoló szikrazavarok ellen. Külön küzdelmet folytatnak a légtávvezetékek tervezői és építői a szállítási veszteségek ellen, amelyek az áramerősség négyzetével arányosan növekszenek. Ezért arra törekednek, hogy az áramerősséget semmi esetre se emeljék. hanem inkább még csökkentsék is azzal, hogy á feszültséget emelik. Igaz ugyan, hogy a feszültséggel együtt a szigetelési veszteség is négyzeteA ma hullámhosszán Immár negyedszer jelentkezett a rádióban A ma hullámhosszán sorozat. A felvétel ezúttal a Dunaújvárosi Vasmű művelődési házában készült. Az előzőekhez hasonlóan, most is közéleti személyiségek, tanárok és szocialista brigédtagok vettek részt a vitában. Legutóbb a kultúra és a modern ember kapcsolatával foglalkoztak, s a vita a véleményformáláshoz vezetett. Most tehát o közvéleményről. kialakulásáról, érvényesüléséről beszélgettek. A vitapartnerek egyetértettek abban, hogy a közvélemény állandóan formálódik, s természeténél fogva közéleti, politikai jelenség, nem más, mint felelősségteljes véleménymondás. Megfogalmazták azt is— nagyon helyesen —, hogy a közvélemény formálásában a tájékoztatás, a demokratizmus nagy szerepet kap. Ezután azonban, sajnos, kissé szétfolyt á vita, még dr. Eke Károly irányító kérdései, közbeszólásai sem tudták kellőképpen összefogni. Így ez az adás kicsit gyengébben sikerült az előzőknél, nehezen tudta a hallgatók figyelmét megtartani. Mégis érdemes a vitából kiemelni egy részt. Azt. amelyik a közvélemény és a demokratizmus kapcsolatával foglalkozott. A beszélgetésben elhangzott, hogy apártdemokrácia fejlettsége megfelelő szintű üzemi, munkahelyi demokráciát kíván. — A kettő mindenkor kapcsolódik egymáshoz. Aa RÁDIÖNAPLÖ üzemi demokráciát pedig csak úgy fejleszthetjük, ha figyelembe vesszük a közvéleményt is. Szép és sokak számára követendő példát mutat erre Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója, akt nemcsak hangoztatja, hogy kíváncsi a dolgozók véleményére. Munkakezdés előtt, mindennap bemehet hozzá a gyárból bárki, meghallgat mindenkit. Információit így — követendően — nemcsak a vezetőktől szerzi, az intézkedéseknél. határozathozatalnál a közvéleményt is figyelembe veszi. A közvélemény hangja persze nemcsak ilyen direkt módon juthat el a felettes szervekhez. a közvetítésben nagy szerepet kap a. rádió, a tévé. a tömegkommunikációs eszközök. , A műsor végén bölcseleti szinten összefoglalták a vitát. dr. Eke Károly bejelentette, hogy a következő adást Debrecenből fogják közvetíteni. Témája az alkotás öröme lesz. bftdftosi zsuzsa sen emelkedik, de szerencsére ez mindig jóval kisebb mértékű. Ezek az összefüggések mind a váltóáramra, mind az egyenáramra érvényesek, azzal a megszorítással, hogy egyenáramú ellenállásból és a fáziseltolódásból az önindukció folytán adódó veszteségek. Ennek különösen nagy távolságú távvezetékeknél van jelentősége. Ugyanakkor egyenáram esetén számolni kell az egyenirányítás problémájával, hiszen az erőmüvi generátor váltóáramot szolgáltat, amit még transzformálni kell a távvezetékbe való „betáplálás" előtt, és a fogyasztóhoz is transzformált — kisfeszültségű — áramot kell eljuttatni. Transzformálni pedig csak a váltóáramot lehet. A váltóáramú távvezetékek sokáig szinte egyeduralkodók voltak. Gazdaságossági megfontolások alapján azonban már egyre több egyenáramú távvezetéket építenek, miután időközben az egyenirányítás technikája is nagyot fejlődött. Az elkövetkező 20—25 évben még világszerte hagyományos légtávvezetékek fognak épülni, egyre növekvő feszültséggel, aminek a felső határa valószínűleg 1500 kilovolt lesz. Időközben minden bizonnyal megoldják a szupravezető kábelekkel való energiatovábbítás problémáját, ami veszteség nélküli villamos-távvezetést tenne lehetővé. De erőteljesen foglalkoznak a kutatók a vezeték nélküli energiaátvitel kérdésével is, aminek megvalósulására azonban csupán a jövő évszázadban lehet számítani. * A tervezett új, 750 kilovoltos távvezeték váltóáramot fog szállítani. Megépítéséhez előreláthatóan 690, negyven méter magas oszlopra lesz szükség, amelyek mindegyikét kb. 15 tonna vezeték- és szerel vénysúly terheli majd. Az energiát szállító villamos vezeték súlya 6700 tonnát tesz majd ki. Az oszlopok betonalapjainak elkészítéséhez 20 ezer köbméter betonra lesz szükség. Mindezt figyelembe véve nem csodálható, hogy kilométerenként 4,2 millió forintba fog kerülni a magasfeszültségű távvezeték megépítése. De még így is megéri, részint azért, mivel a költségek megoszlanak az építésben részt vevő országok között, részint pedig azt figyelembe véve, hogy az energiaimport lehetősége már ma is egy 700—800 megawatt kapacitású erőmű megépítése alól mentesíti népgazdaságunkat. B. I. A fiatal mérnökök, köz- ba ismerné a szabványokat, gazdászok tanácsai eredmé- a minőségi követelményeket, nyesen működnek a szegedi ha nem ismerné a gyártás üzemekben. Gazdasági és munkaműveleteinek összeműszaki fejlesztési problé- függéseit, nem lehet bezártnak megoldására feladatokat kózni egy laboratóriumba és tűznek ki, pályázatokat hlr- kirekeszteni az életet, detnek számukra, dolgozata- — Feladatom, hogy gyors ikkal hasznosan szolgálják a és pontos információkat admindennapok gondjainak jak gyártás közben a minőmegszüntetését. A közel- ség alakulásáról, a készárukmúltban rendezték meg e fia- nál pedig különösen figyeltal szakemberek megyei ve- nem kell a víztartalomra — télkedőjét Szegeden, ahol el- mondja, só helyezést ért el a Csöng- Munkáját egyébként — rád megyei Állatforgalmi és laboratóriumi kollégáival Húsipari Vállalat csapata: együtt — kitűnően végzi, ezt Dobó Etelka, Dobóczky Ká- bizonyítja a megyei Élelmirolyné és Maczelka Judit, szer-ellenőrző és VegyvizsgáDobóczkyné kezdeményezé- ló Intézet véleménye, amely sére indultak a versenyben, szerint a húsipari vállalatok ő toborozta a csapat másik között a szegedi minőségeikét tagját. Érdemes volt. Ti- lenőrök tevékenysége igen zenkét csapatot maguk mö- kiemelkedő. gött hagyva elhozták az első díjat, oklevelet, egyenként 500 forintos vásárlási utalványt, valamint a KISZ Központi Bizottságának küELMÉLET ÉS GYAKORLAT Dobó Etelka a vállalat „tárca a tervlön ajándékát, hat-hat gyö- nélküli közgazdásza nyörű kristálypoharat. osztályvezető közvetlen munkatársa. Az előbbi állandó A szala- jelző azért ragadt rá, mert mi, a kol- nincs pontosan elhatárolt bász és a munkaköre, gazdasági elemsokféle zésekkel foglalkozik, mindig közben abban a témakörben, ami épaktuális. Közgazdasági A MINŐSÉG ELLENŐRE hentesáru készítése nagyon fontos a minőség fo- pen lyamatos ellenőrzése az alap- egyetemet végzett alig három anyagoktól a késztermékig, a évvel ezelőtt, de máris koszabványok, a fogyasztók és moly munkák vannak a háa vállalat gazdasági érdekel- ta mögött, többek között a nek védelmében. A drága gépjárművezetők teljesitműszerekkel felszerelt labo- ménybérezésének hatékonyratóriumban dolgozik Ma- sági elemzése, az utóbbi öt czelka Judit, a győztes csa- , , pat egyik tagja,gyártásközi ev termelékenységi mutatóiminőségi ellenőrként. — Az Élelmiszeripari Főiskolán szereztem üzemmérnöki oklevelet, három éve dolgozom a vállalatnál, kezdetben gyakornok voltam, azután kerültem a umba. Száztízmillió forint jégkár a mezőgazdaságban Az Állami Biztosítóhoz érkezett jelentések összesítéséből kitűnik, hogy — a múlt évi viszonylag csendes idővel ellentétben — az idén már a tavaszi hónapokban is sok helyen pusztított a jégverés. Tavaly június 9-ig tíz, az idén tizenöt jégveréses napot jegyeztek fel. A becsült adatok szerint az idén eddig mintegy 37 ezer hektáron mintegy 110 millió forint értékű kárt okozott a jégverés. A legsúlyosabb károkat a hagyományosan „legjegesebb" Baranya szenvedte, — 52 millió -ionntra becsülték a jegvenak vizsgálata, jelenleg a Dolgozz Hibátlanul-mozgalom vállalati rendszerének előkészítésén munkálkodik. — Nagyon nehéz volt a laboratóri- kezdés a vállalatnál — mond• ja Dobó Etelka —. meri bJ^^t^^ elméleti fiatal diplomás a vállalattal, anyagot nem könnyű átülvalamennyi üzemrészben ta- tetni a gyakorlatba. Azegyenulmányozza a termelés fo- temi oktatás előbb jár a minlyamatát tapasztalatokat de é, szerez későbbi munkájához. T K Maczelka Judit szerint ez daszképzés alatt elsajátított mindenképpen hasznos. Hiá- modellek, szervezési, elernzéMMBMH^BHMÍ SÍ ismeretek számítógépes technikát föltételeznek, az pedig a vállalatok legtöbbjénél még nincs, marad tehát a manuális megoldás. A szalámigyárban azonban gondolnak a jövőre. Dobó Etelka most rendszerszervező tanfolyamon vesz részt, felkészülve arra, hogy a nagy beruházás befejeztével a vállalat ügyvitelét, szervezését a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalattal együttműködve tudják alakítani. Jelenlegi munkája szoros kapcsolatban van Maczelka Juditéval, hiszen a Dolgozz Hibátlanul-mozgalom előkészítése éppen a termékek minőségének további javítását célozza. A még meglevő mirfiimáiis hibák megsíüntetérés pusztítását — de a Somogy megyei 20 millió és a Zala megyei 22 millió forintos jégkár is tetemes. A három megyében főleg a szántóföldi növények szenvedtek a jégtől; 77 millió forint értékű pusztulást állapítottak meg a szakértők. A szőlő. és gyümölcskár 16 millió forint v°lt- Csongrád, Heves és Veszprém megyét sem kerülte el a jégeső, amely a három megyében együttesen 16 millió forint kárral járt. Az ország többi részéből Medárd napjáig nem jelentettek érdemleges .jégkárt a biztosítónak. sére irányul, nem öncélú, elvont rendszer lesz tehát, hanem a gyakorlatot szolgálja. Az üzemszervezési cso________ portban dolgozik Dobóczky Károlyné, a vetélkedőben való részvétel értelmi szerzője. Ügyvitelszervező és üzemszervező, de közelebb áll hozzá az utóbbi feladat. — Eredetileg vegyész akartam lenni — vallja —, de most már nagyon örülök annak, hogy nem vettek fel. igy végeztem el az élelmiszeripari főiskolát. A vállalatnál több munkakört töltött be 1968 óta, ő is gyakornokként kezdte, majd a szalámi csomagolójának művezetője lett, később pedig a kereskedelmi osztály értékesítési csoportjának vezetője. Ma igen nagy hasznát veszi a sok tapasztalatnak. Tudnia kell, hogyan fogadják az üzemrészek a szervezési módosításokat, tudnia kell, melyik az a megoldás, amely gazdasági szempontból a legmegfelelőbb. Ehhez emberismeret szükséges, azt művezetőként megszerezte, a kereskedelmi osztályon pedig áttekinthette az egész vállalat gazdasági életét. Egy éve üzemszervező. — Most várhak rám a legnagyobb feladatok — Jegyzi meg —, az új hűsüzem ügyviteli, üzemelési rendjének kialakítása után munkatársaimmal meg kell szerveznem az új sertésvágó üzem. zsírolvasztó munkáját. A vállalat központja is kitelepül a harmadik negyedévben az épülő létesítménybe. Dobóczky Károlyné marxista—leninista esti egyetemre jár, a politikai gazdaságtan szakosítót már elvégezte, most a magyar munkásmozgalom történetét tanulja. Közben részt vett egy hathetes üzemszervezési tanfolyamon is. így egészítették kl egymást hárman a megyei vetélkedőn, ki elméleti, ki gyakorlati tudását adta az együttes teljesítményhez. Tóth Imre, a vállalat főkönyvelője elismeréssel beszélt a három fiatal szakemberről. Elmondta azt is, hogy a több mint hatvan diplomás közül legalább negyvenen 30 éven aluliak, tehát a gazdasági vezetés és a KISZ-szervezet úgy döntött, hogy rövidesen megalakítják a fia'tal mérnökök, közgazdászok tanácsát, az új létesítmények elkészültével még nagyobb szükség lesz erre, mint eddig. Dobó Etelkáék győzelme, közös munkája a bizonyíték: lehet a fiatalokra számítani. B. L