Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-12 / 135. szám
2 \ SZERDA, 1974. JtJNIUS It. Befejeződött a balatonfüredi szeminárium e Budapest (MTD harcról. Az afrikai és ázsiai Balatonfüreden, a SZOT- felszabadítási mozgalmak, szanatórium nagytermében szervezetek küldöttein kívül kedd este befejezte plenáris ülését az Afro-ázsiai Népek Szolidaritási Szervezetének (AAPSO) nemzetközi tudományos szemináriuma. A Magyar Szolidaritási Bizottság szervezésében megtartott kétnapos plenáris Ulésfelszólalt több szocialista ország szolidaritási bizottságának képviselője is. A szemináriumon kedden Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára hazánk fejlődéséről, a szocializmus épiszakon több mint 30 ázsiai és tésében elért eredményekről, afrikai ország haladó moz-^valamint a Magyar Népközgalmainak képviselői közül társaság külpolitikájáról tar22-en szólaltak fel, ismer- tott előadást. Részletesen tették nézeteiket és tartót- szólt hazánk három évtitak eszmecserét a haladó zedes fejlődéséről és kitért a erők egységének szerepéről, szocialista tábor gazdasági a társadalmi haladásért ki- együttműködésének lehetőfejtett törekvésekről, az lm- ségeire. Végezetül a magyar perializmus ellen folytatott nép szolidaritásáról biztosította a konferencián résztvevő afrikai és ázsiai országok haladó mozgalmainak képviselőit. Sarlós István előadása után dr. Nouri Abdulrazzak, az AAPSO főtitkárhelyettese összegezte a kétnapos szeminárium eredményeit. Ezt követően Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke tartotta meg záróbeszédét. Az AAPSO-tanácskozás külföldi vendégei szerdán részt vesznek a béke és a barátsági hónap Veszprém és Fejér megyei záróünnepségein. A szocialista integráció világhatása A Lon Nolrezsim veresege # Phnom Pcnh (UPI) Vereséget szenvedtek, s megfutamodásra kényszerül, tek kedden a Lon Nol_re. zsim alakulatai. amelyek páncélosok és hadihajók támogatásával próbálták birtokba venni Phnom Penhtől északra, az 5. számú közlekedési főútvonalnak a népi erők által szilárdan ellenőrzött szakaszát. A kambod, zsai felszabadító erők viszszaverték a támadást. A khmer hazafiak — ugyancsak kedden — tűz álá vettek egy ellenséges hajókaravánt, amely a Mekong folyón Dél-Vietnamból utánpótlást szállított: az Amerika-barát rezsimnek. Az egyik tartályhajó lángba borult. 9 két dél-vietnami tél tárgyalása e Saigon (AP. Reuter) küldöttek alapvető élet- és A két dél-vietnami fél, a munkafeltételeinek biztosídél-vietnami ideiglenes for- tását: elvágták a telefonveradalmi kormány és a Thieu- zetékeket, megszüntették a rezsim képviselői kedden egy vízszolgáltatást stb. Ha ezekhónap óta először ismét ösz- ben a kérdésekben nem siszeültek, hogy folytassák megbeszéléseiket a kétoldalú katonai vegyes bizottságban. A DIFK-küldöttség szóvivője kijelentette, a saigoni adminisztrációnak mindenekelőtt teljes mértékben kerül eredményt elérni — jelentette ki a szóvivő — akkor a felelősség az Egyesült Államokra és a Thieu-rezsimre hárul. A KGST-tagállamok, köz- séges berendezés, műszerek, tük a Szovjetunió nepgazda- anyagok gyártásában, és sági terveiben az idén első szakemberek kiképzésében. ízben szerepelnek külön fe jezetként az integrációs intézkedések, végrehajtásuk anyagi-technikai feltételeinek biztosítása. A gazdasági integráció ily módon a szocialistá tervezés Szerves részévé válik. A KGST-tagállamok 1971 júliusában elfogadott Komplex Programjának realizálása elsősorban fellendítését, a A KGST egyik tagja, Mongólia, a közeli múltban gyakorlatilag egy gazdasági ágazattal — nomád állattenyésztéssel — rendelkező ország volt. Jelenleg Mongólia nemzeti jövedelmének mint egyharmadát már ipar és az építőipar állítja elő. Ez a KGST ama következetes irányvonalának kögazdaságuk szönhetö, amelynek célja az szocializmus egyes országok gazdasági pozícióinak megszilárdítását fejlettségében mutatkozó jelenti. Ugyanakkor eltéphe- nagy különbségek megszüntetlen kapcsolat van az in- tetése, és a kevésbé fejlett tegráció további tökéletesíté- országoknak az élenjárók se, a szocialista országok színvonalára való felemelése, összeforrottságának és poli- Az általános fellendülés tikai egységének erősödése, alapján a KGST-tagállamok A szocialista integráció példája az ipari tőkés országok dolgozó tömegeire n> vonzó. Míg Moszkva és Szófia. Varsó és Budapest lakosai tudják, hogy otthonuk holnap is meleg és világos lesz, hogy áz állam által garantált szociális juttatások több csak növekedni fognak, adaz dig New York és Róma, London és Tokió dolgozói saját tapasztalataik alapján győződhetnek meg róla, hogy a monopóliumok a tőkés integrációt a lakosság szociális jogai és életszínvonala elleni támadásokra használják fel. egyeztetett külpolitikájuk hatékonysága, az SZKP XXIV. kongresszusa által kitűzött Békeprogram következetes megvalósítása között. Az integráció folyamán A legutóbbi évek meggyőzően bizonyítják: a szocialista integráció kedvez a B különböző társadalmi rendjelentős sikereket értek el a szenj államok közti, kölcsögazdasagi fejlettségi szintek nösen eiőnyös kapcsolatok közelítésében. Ez pedig ösztönzőleg hat a fejlődő országokra, amelyek arra a következtetésre jutnak. hogy mélyreható pozitív változa- gazdasági fejlődésük gyöke sok mennek végbe a részt vevő országok gazdaságában. Ezek a változások olykor egész ágazatokra kiterjednek. Példa erre a KGSTtagországok gépiparának fejlődése. Jelenleg a világ gépipari termékeinek körülbelül egyharmada a KGST-tagországokból kerül ki. Fejlődnek a specializált ágazatok: a hajó-, a vagongyártás és a bányaberendezések gyárSaigonban ismeretessé vált tása Lengyelországban, az az is, hogy az 1973-as tűzbiztosítania kell a DIFK de- szüneti megállapodással létlegátusainak biztonságát és rehozott négyoldalú katonai sérthetetlenségét. Mint emlékezetes, a DIFK annak idején azért függesztette fel részvételét a katonai vegyesbizottság tárgyalásain, mert a Thieu-rezsim szabotálta a vegyescsoport csütörtökön ismét összeül. Ebben a bizottságban a DIFK. a saigoni rezsim és a VDK képViselőin kívül az Egyesült Államok is részt vesz. Nixon Salzburgban e Salzburg (AP, Reuter, korábban a Szocialista In. AFP) ternacionálé ténymegállapító Nixon amerikai elnök — küldöttségét vezette a términt mér jelentettük — ség országaiba. Hasznosnak hétfőn este az ausztriai Salz. nevezte az eszmecserét, ame. burgba érkezett, ahonnan lyen az európai biztonság közel-keleti látogató körút- kérdéséről, valamint a Kelet ra indul. —nyugati kapcsolatokról Az amerika; elnök kedden szintén véleményt cseréltek, délelőtt megbeszéléseket Az elnök ma délelőtt kifolytat az osztrák kormány- lene órakor indul Salzburgfővel. bői Kairóba, ahol Szadat elRonald Ziegler. Nixon el- nőkkel tárgyal és csütörtönök sajtótitkára kedden dél- kön vonattal Alexandriába ben a salzburgi nemzetközi sajtóközpontban tájékoztatást adott a Nixon—Kreisky találkozóról és az elnök közel-keleti utazásáról. A sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az amerikai elnök és az osztrák kancellár kereken száz percen át tárgyalt. Elsősorban a közelkeleti kérdésről cseréltek véleményt, miután Kreisky látogat. A közel-keleti utazást az elnök június 18-án fejezi be és Washingtonba június 19-én érkezik vissza. Kissinger amerikai külügyminiszter. aki délelőtt Kirchschláger osztrák külügyminiszterrel folytatott Salzburgban megbeszélést, délután a Német Szövetségi Köztársaságba utazott Felgyorsult az EBK munkája # Genf (MTI) Genfben szerdán nem hivatalos tanácskozást tartanak az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vevő államok delegációinak vezetői. Megfigyelők arra következtetnek, hogy ha a koordinációs bizottság immár hetenként tartott ülésein kívül ilyen nem hivatalos összejövetelre is sor kerül, a tárgyalások eddigi menetének kritikus felmérésével új ösztönzést adhat a második szakasz gyors és sikeres lezárásához. elektrotechnika Bulgáriában, a nehéz- és szállítási gépgyártás Csehszlovákiában, a szerszám- és műszergyártás az NDK-ban. a vegyipari berendezések gyártása Romániában, a villamos vákuumtechnikai ipar és az orvosi műszergyártás Magyarországon. A KGST-tagállamok gazdasági tökéletesedése terén megnyíló lehetőségek másik példájaként megemlíthetjük az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Bulgária szénbázisú vegyiparának átállítását a Szovjetunió által szállított kőolajra. Ez nagy megtakarítást jelent munkaerőben és beruházásokban. A kölcsönös együttműködésre — elsősorban a Szovjetunió segítségére — támaszkodva sok KGST-tagállam sikeresen megoldja az atomenergetika kiépítésének programját. Az NDK „Nord" atomerőművében megkezdték a villamos energia termelését. Az idén áramot ad Bulgáriában a ,,Kozleduj". Magyarországon, a Duna partján pedig kibontakozik a paksi atomerőmű építése. Nemrég hívták életre az „Interatomenergo" egyesülését, amelynek keretei között hét KGST-tagállam és Jugoszlávia egyesíti erejét az atomerőműveknek szük- Az Alföldi a KÖZÖS Piac és Közmű, és Mélyaz arabok párbeszéde éP'tő vállalat • Bonn (MTI) Meglehetősen gyér eredményekkel zárult a Közös Piac külügyminisztereinek politikai tanácskozása Bonnban. Keüd délelőtti sajtóértekezletén Hans Dietiich Genscher nyugatnémet külügyminiszter — aki a konferencián elnökölt — magabiztos optimizmussal mindenesetre sikerről beszélt, és reményét fejezte kl, hogy NyugatEurópa megtalálta ismét az együttműködés útját. Külön kiemelte, hogy a kilenc külügyminiszter egyöntetűen állást foglalt a köBös piaci és az arab országok párbeszédének megkezdése mellett. Washington, amely annak idején hevesen ellenezte a tervet, a jelek szerint most beleegyezik a módosított elképzelések alkalmazasába. Az arab államok — az Arab Liga Tanácsa révén — korábban már közölték, hogy készek a megbeszélésre a nyugat-európai országokkal. Nehézséget jelent azonban a tárgyalások útjában az a tény, hogy az arab államok egy része változatlanul fenntartja az olajbojkottot a Kizös Piac két tagjával, Hollandiával és Dániával szemben. azonnali belépéssel felvételre keres raktári segédmunkásokat, lehetőleg építőipari gyakorlattal. Fizetés: megegyezés szerint. vidékieknek munkásszállást és kedvezményes étkezést biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szeged. Kenyérgyári út 3. szám alatt, 5-ös szobában, Tesléri Jánosnál. res problémáit csakis a szocialista államokkal együttműködve tudják eredményesen megoldani. fejlődésének. A KGST-tagállamok az egyenlőség és a kölcsönös előny alapján készen állnak a legszélesebb körű nemzetközi gazdasági együttműködésre. Olga Trofimova Ujabb olasz kormányválság # Róma (MTI) Rómában egyöntetű a vélemény a háború óta az egyik legsúlyosabb politikai válság kezdődött hétfőn este azzal, hogy Mariano Rumor kormánya benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknek. A Quirinale-palotában Leone államfő a szokásos formulával — „fenntartással" — fogadta el Rumor lemondását és megbízta a kormányt az ügyek vitelével. Kedden délután ennek ellenére megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalásokat megelőző konzultációk: Leone fogadta Gronchi és Saragat volt köztársasági elnököket, valamint a parlament két házának elnökeit. A tanácskozások szerdán és csütörtökön folytatódnak a pártok képviselőivel. Arra számítanak, hogy Leone csütörtökön már kormányalakítási megbízást ad valakinek. Valamennyi megfigyelő és lap hangsúlyozza, hogy a gazdasági nézeteltéréseken túl, számos egyéb bizonytalansági és feszültsegkeltő tényező is nehezíti a helyzetet, elsősorban az újfasiszta felforgató tevékenység. Az ötödik Rumor-kormány egyébként összesen 89 napig volt hivatalban — a legrövidebb életűnek bizonyult a háború óta egymást váltó olasz kormányok sorában. Labdarúgó-VB Labdarúgó-VB Labdarúgó-VB Mérközésnapokon gyorsszolgálati és esti ügyelet! Gyorsszolgálat s Mérkőzésnapokon 14—18 órai közötti televízióhiba-bejelentésre I órán belül műszerészünk lakásán megjavítja a hibás televíziót! Esti ügyelőts Mérkőzésnapokon a szerviz nyitva. Károlyi u. 4.: OStO ó'lg Tarján, 319. ép:. este 7-lg FIGYELEM! A jó vételhez jó antenna is kell! Bízza ezt is szakembereinkre! Telefonszámok: Károlyi u. 4.: 13~331 Tarján 3,19. ép.: 1^~333 Labdarúgó VB 'ztbvi Labdarúgó VB * Labdarúgó VB