Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-09 / 133. szám

VASÁRNAP. 1974. JŰNIUS 1 A z élet csodaszép pil­lanatait lestük el képriportunkban: a hivatásukra készülő védő­nők és szülésznők szakmai igyekezetét; egy barátságos pillanatot, amint a védőnő meglátogatja otthon a kis­babát és a mamát; meg­hitt utcai sétát, midőn há­rom gyönyörű gyermekével indult kellemes sétaútra egy édesanya; síró kis vas­gyúrót az orvosi rendelő­ben, egészségének ellenőr­zésekor, és a postás bácsit, aki az apróságok „fizeté­sét", az anyasági segélyt kézbesíti a népes család­nak. A társadalmi gondosko­dás és szeretet apró epi­zódjait örökítik meg So­mogyi Károlyné képei. De ezek az epizódok már vé­gig kísérik anya és gyer­mek életét a mi társadal­munkban. A jövő század szakmunkásai H a egy családban a gyermek számára egy öltöny, nagy­kabét, vagy akár egy pár cipő vásárlására kerül sor, el­képzelhetetlen, hogy a szülő, vagy a szülők ne legyenek jelen, ne segítsenek a választásban. Mennyivel nagyobb, úgyszólván életre szólóbb esemény ennél a pályaválasztás; annak eldöntése, hogy az általános iskola, vagy a középiskola elvégzése után ho­gyan, hol és mit tanuljon to­vább a gyerek? Mégis, ez utób­biról, a hivatás helyes megtalá­lásának segítéséről hány eset­ben lemaradnak a szülők, mond­ván: „Te tudod, mit akarsz." A másik véglet ezzel szemben a szülői tekintély elvén alapuló „beavatkozás", amikor a szülő, a legjobb szándékkal ugyan, de mégiscsak a saját ismeretei és ismeretsége alapján maga dönt gyermeke helyett, maga választ pályát, vagy iskolatípust számá­ra Fenti végletek egyike sem járhátó út, annál kevésbé, mert nagyon nehéz százszázalékos biz­tonsággal megtalálni az „igazit", még abban az esetben is, amikor a tanuló-szulő-iskola együttesen dönt. A gyerek önismerete és is­merete elengedhetetlen a pálya­választáshoz. s még ha e felté­telek adottak, akkor is nagy fi­gyelmet és törődést igényel a gyermek további tanulásának egyengetése, érdeklődésének he­lyes irányítása. A képesség, te­hetség és alkalmasság megfigye­lése és számbavétele a szülői ház, az iskola és a tanuló együt­tes feladata. A cél, hogy egy fia­tal se kallódjon el. s váljon szakképzettség nélküli, pályaté­vesztett, vagy sorsával elégedet­len felnőtté. Ma a továbbtanulás lehetősé­gei rendkívül széleskörűek, és sokkal inkább beszélhetünk a bő­ség zavaráról, mint a választás szűkösségéről. A szakmunkás­képző intézetekben 62 ezer fia­tal kezdheti meg tanulmányait az 1974—75-ös tanévben, 185 szak­macsoportban, s az üzemek, vál­lalatok szinte két kézzel kapnak minden szakképzett fiatal után. A tanulóévek alatt, a tanulmányi eredménytől függően 90 forinttól 750 forintig terjedő ^ösztöndíjat kapnak a szakmunkástanulók, napi egy forintért ebédelhetnek, havi 70 forintot fizetnek a diák­otthoni elhelyezésért. Mindezeken felül 20 kiemelt szakmában — a kovács, öntő, esztergályos stb. — 200 forint plusz ösztöndíjhoz is jutnak. A szakmunkáspályát vá­lasztók tanulmányalkat korszerű tantervek, jól felszerelt tanmű­helyek és képzett szaktanárok segítségével végezhetik. Kormá­nyunk évről évre többet, milliár­dokat fordit a szakképzésre, mi­után nem kevesebbről van szó, mint hogy a jelen pályaválasz­tói négy-öt évtizeden át dolgoz­nak, 20Í4-ben mennek nyugdíjba, tehát a jövő század szakmunká­sai is közülük kerülnek ki. A végzett szakmunkások számára is biztosított a munka melletti to­vábbtanulás, hérom esztendő alatt levelező vagy esti tagozaton elvégezhetik a középiskolát, érettségi vizsgát tehetnek. Nem zsákutca tehát a szakmunkás­pálya, amiből nincs kivezető út, hanem ellenkezőleg, olyan ala­pokat ad, amelyek megkönnyítik a továbbképzésre később meg­érők, illetve azt később igénylők boldogulását. A szakközépiskolák az elmúlt esztendőkben közkedvelt iskola­típussá váltak. Különleges sze­repük van például a lányok szakképzési hátrányainak ellen­súlyozására, ezért döntenek egyre többen e mellett az iskolatípus mellett. A gimnáziumok a felső­fokú oktatásra készítenek elő, a munkás és paraszt fiatalok azért nem maradhatnak el innen sem. mert a gimnázium elvégzése után megalapozottabb tudással pá­lyázhatnak az egyetemekre és főiskolákra. Idén 52 ezren érett­ségiznek, közülük az előzetes fel­mérések szerint, 28 197 fiatal je­lentkezik a 15 300 felsőfokú ok­tatási helyre. A műszaki és a természettudományos pályák iránt — a népgazdasági igények­hez mérten — kisebb az érdek­lődés. Ugyanakkor a humán pá­lyákon túljelentkezéssel kell megküzdenie a pályázónak. Ma­gyar-történelem szakon például 15-szörös a túljelentkezés, a jogi egyetemekre négyszeres, az or­vosi egyetemekre két és félszeres. Ezek a tények arra figyelmeztet­nek, hogy a körültekintés, az al­kalmasság és lehetőségek egybe­vetése minden esetben nélkülöz­hetetlen, KOCSIS ÉVA Mohácsi Regős Ferenc Csendélet Áthelyezés — Üdvözlöm, Kiss elvtárs! — Ó. Kovács .. — Mélységes tiszteletem ... khm ... khm ... úgy látom, az új főnök már ténykedik. — Mi a fenét grasszálsz te munkaidőben a folyosón? — Hát csak úgy ... — Igen? És mi újság nálunk? Minden rendben? — Természetesen, Kiss elvtárs. — Mit szorongatsz a hónod alatt? — Ö, ez egy iratcsomó ... Irat­kapocs kellene hozzá. — Furcsa, hogy egy mérnök gémkapocsért caplat. Szólj a tit­kárnőnek, és elintézi. — Hát éppen elintézhetné, csakhogy pillanatnyilag nincs tit­kárnő. — Beteg lett? — Makkegészséges. Csupán át­helyezték. — Hová helyezték? — Az értékesítési és panasz­irodához! — Elment az eszed? Na, gye­re be gyorsan az irodámba, és mindent tisztázunk. — önnek már nincs irodája, Kiss elvtárs. — Nincs? Hát hova tűnt vol­na? — Átadták kérem. Átadták az értékesítési és panaszirodának. — Hogy-hogy átadták? — Hát csak úgy egyszerűen, és kész. Eddig a „reklamáció"-nak, az „értékesítés"-nek is volt kü­lön osztálya, de az „és"-nek még nem. Most csináltak a kettőből egyet. — De hát ez felháborító! Az én beleegyezésem nélkül? Ami­kor itt én vagyok a főnök?! —• Csak volt. — Hogy-hogy voltam? — Csak úgy. Már nem főnök, önt átirányították. — Hová irányítottak? — A kazánosztályhoz! — A hová?... — Tessék megnyugodni, ter­mészetesen főnöknek. A kineve­zést saját szememmel láttam. — És ki hozta ezt a hülye ha­tározatot? — Balog. — Nahát! Azonnal felkeresem! Majd én megkérdezem tőle, hogy... — Ne fáradjon, öt szintén át­helyezték. A tröszthöz! — Ja, vagy úgy... És miféle papír ez nálad? — Ez egy határozat. — Miféle határozat? — Határozat az én kinevezé­semről. — Hát te mi vagy? — A hivatal űj főnöke. Balog helyett. SZUKONYI ALADÁR VÉDŐNŐK ÉS SZÜLÉSZNŐK KÉPZÉSE A VÉDŐNŐ LÁTOGATÁSA HÁROM GYERMEK EGY CSALÁDBAN >

Next

/
Oldalképek
Tartalom