Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-20 / 142. szám

CSÜTÖRTÖK, 1874. JÜNIUS 20. 5 A munka merceje a felvételi A középiskolák munkájá- hatunk. Mindenekelőtt egy nak egyik legfontosabb, ál- általánosabb jellegű: a gim­talánosan elfogadott merce­je: a felvételi vizsgák ered- sorban ményei. Minden évben vas­kos könyv, az Egyetemi Szá­mítóközpont kiadványa tájé­vételi eredményeit, sem a külföldi iskolákba és a fel­lebbezés után felvettek ada­tait. az előbbi számok így is náziumokban végzettek elsö­különböző tudo­mányegyetemekre jelentkez- meggyőzőek. Mindössze né­nek, a szakközépiskolások hány jónevű, korábban is jól többsége a szakuknak meg- szereplő budapesti gimnázi­koztatja ezekről az érdeklő- felelő felsőfokú iskolába, fő- um és a vidéki legjobbak döket Táblázatokba foglalt iskolára. A másik: az orszá- (egy-egy pécsi, debreceni, adatokból kapunk felvilágo- gos átlaghoz viszonyítva na- miskolci, kecskeméti iskola) sitást: honnan, hova, hányan gyon jó a szegedi iskolákból érték el a szegediek átlagát. jelentkeztek, hogyan sikerül- jelentkezők és a felvettek tek a vizsgák, hány diákot aránya. Az ország középis­vettek fel felsőbb iskolákba, kólái közül a szegedi Rad­^ nóti gimnáziumból jelentke­zett legtöbb diák a különbö­Érdekesek, tanulmányozás- ző felsőoktatási intézmé­ra érdemesek az adatok, bár nyekbe. összesen 176-an hiba lenne egyik vagy másik vizsgáztak, közülük 99-et kiragadott szám alapján ér- (55,1 százalék) felvettek. A tékelni egy-egy iskola mun. tantárgyak oktatásának szín­kájat. A továbbtanulás, a vonalára jellemző adat, szin­felvételi eredmények mellett tén a Radnótiból: 101 fiziká­tudniillik az iskola helyi kö- ból felvételiző közül egyetlen rülményeit — területi, föld- tanuló írt elégtelen dolgoza­elhelyezkedés, a kör- tot, biológiából a felvételin A megye középiskolái közül a vásárhelyi Bethlen, a ma­kói József Attila Gimnázium szintén az ország legjobbjai­hoz hasonló sikereket ért el. rA könyv egyik táblázatá­ból az is kitűnik, hogy mi­lyen meghatározó jelentősé­ge van. hány pontot visznek a tanulók a középiskolából. A legtöbb pontszámot (18,1) nyék felsőoktatási intézmé- szerzett átlagosztályzat alig az orvosegyetemre jelentke­nyeinek szívó hatása, a túl- tér el a diákok középiskolai zőknek kellett elérniök, és átlagaitól. Ugyancsak orszá- ez csak úgy lehetséges. ha jelentkezés aránya, a közép­iskola profilja, az oktatás gosan kiemelkedőek a Ság- . , ... ... színvonala, a tanulók szociá- vári gimnázium eredményei: legaiabb », de ínKaoo toDO 126 vizsgázó közül 65-öt fel- pont a középiskolai eredmé­lis összetétele stb. — is fi­gyelembe kell venni a való- vettek. Á Vedres István Epí­sághű értékeléshez. Ha azonban a alapján megállapítható, hogy Szakközépiskola egy iskolából igen sok diák százalék feletti ér el nagyon jó, vagy na­tőipari Szakközépiskola, a számok Bebrits Lajos Vasútgépészeti szintén 50 átlaggal, a Közgazdasági, a Kiss Ferenc A friss zöldségről (5.) Visszacsatolások Ezt Í6 megértük. Versengés Régen vártunk erre, de most van a felvásárlásban, ki ve- is örülünk neki. szi meg, hamarabb a kertek zöldségét. Versengés van Az ÁFÉSZ példája min­denesetre sok lehetőséget ki­boltokban, ki adja el hama- nál még. Ismételjük meg el­rabb, amíg még friss. Az ele- ső cikkünk egy gondolatát: jén vagyunk a versengésnek, itt terem a zöldség a körze­talán több haszna is lesz. Mit várunk tőle? tünkben, csak ki kell nyúl­nunk érte. Minden lehetősé­Nem tudunk a kereskedő günk adva lenne, hogy fris­helyett kereskedő lenni, ezért sen kapjuk a zöldséget. Még bölcs tanácsokkal meg sem frissebben! Mert ilyenek va­próbélkozunk. Azt szeret- gyünk, ha van miből, min­nénk mégis, ha a boltveze- dig válogatunk. És az is vi­tők nem azt néznék, melyik tathatatlan tény, minél to­az egyszerűbb, könnyebb, vább tároljuk, annál drá­hanem azt, melyik a jobb. Ha ezért újra át kell dol gább lesz. Ide tenni, oda ten­ni, kirakni, berakni, gép kell hagyjon itt belőle. ..Elosz­tás", „terítés", helyett töké­letes önkiszolgálás. Akárhogy nézzük, a MEK­et most szorítja a verseny. Üj helyzetet teremtett szá­mára ez a felvásárlás, bizto­san alkalmazkodni kell hoz­zá. Talán nem lenne szent­ségtörés az sem, ha például a MÉK rakná meg gépkocsi­ját reggel a fölvásárló tele­pen, de nem a raktárba vin­né, amire Szegednek szüksé­ge van, hanem odaállna a boltok elé, és bekiáltana: hoztam ezt is, azt is, mit "" «•«=" UU1" K.udiwu, UCIUM1I, iwu haeviak Jtt belőle Tessek gozni az ösztönzési módszert, hozzá, sok ember, a zöldség né=;V fT££ vaiamennyi. érdemes átdolgozni. pedig, ha úgy vigyázunk rá, Eddig úgy tűnhetett, mint- mint a tojásra, akkor is ,tö­ha „fúrnánk" a MÉK-et. rik, fonnyad. Az az érzésem, hamarosan rákényszerül erre. Nem föl­Ezér hangoztatja a zöldség- ső biztatásra, inkább jól föl­hogy fogott érdekből. Mert semmi kell termelnünk —, nem írja elő, hogy a MÉK­kell rövidíteni az áru tői kapott zöldségnek egy ner dicsérete több, mint amit útját. Ha lehet, jöjjön a ter- nappal fonnyadtabbnak — és ezzel drágábbnak — kell lennie, mint lehetne. Nem akta a zöldség, hogy a hiva­talszagot át kell vennie. Sok­Most nem mentünk hozzá­juk, nem kérdeztük meg, ők program — amellett, hogyan magyarázzák ezt többet vagy azt. A kereskedőpart­ők mondhatnának magukról. A kiskereskedő pedig azt mondja, olyan változások is történtek, hogy nem ismerni egyenest. melőtől a boltba Szegeden lehet. Az ÁFÉSZ azt csinálja, hogy megrakja autóját a ra. Igyekszik pontos lenni, fölvásárló telepen, és viszi kai jobb frissen, mint fony készséges, rugalmas. Kezdi a boltba. Bekiált, hogy ez is nyadtan. felfedezni a hazai piacot, van, az is van, mennyit Horváth Dezső gyon rossz eredményt — ez Mezőgazdasági és a Déri már nem lehet véletlen. így vizsgálva a tavalyi fel­vételikről készült felmérést, zépiskolái között van. Miksa Gépészeti és Villamos, sági Szakközépiskola 40 szá­zalék feletti átlaggal az or­szág legjobban szerepelt kö­a szegedi középiskolák hely­zetére vonatkozóan szátnos helytálló következtetésre jut­Bár a kimutatások nem tartalmazzák a testnevelési és művészeti főiskolák fel­nyek értéke. Ugyanakkor a mezőgazdasági, a műszaki főiskolákon és az óvónőkép- | zőkben már 13—14 pont is elég volt a felvételhez. A pályaválasztáskor érdemes figyelembe venni ezeket a sajátosságokat is a követke­ző évben, hiszen segíthetnek az ideihez hasonló. szép eredmények elérésében. S. E. Forrázott bőrre: hideg vizet! Két vállalkozás A szegedi színház vendégszereplése Szombathelyen A Képzelt riport az újszegedi szabadtérin Á Szegedi Nemzeti Szín­ház társulata a napokban tért haza egyhetes szombat­helyi vendégszereplésről, s máris új feladatra készül­nek: a Képzelt riportot há­rom napig (június 21-. 22-, 23-án) az újszegedi szabad­téri színpadon is bemutat­ják. — Mielőtt a Képzelt ri­port szabadtéri előadásairól beszélgetnénk, elevenítsük fel a szombathelyi élménye­ket! — öt éve járunk Szom­bathelyre — tájékoztatott Giricz Mátyás, a színház igazgatója. — A művelődési és sportház meghívására évenként 5—6 darabot mu­tatunk be az ottani közön­ségnek. Rajtunk kívül a győ­ri és a veszprémi színház is rendszeres vendége a város­nak. Szombathelyen nincs állandó társulat, a vendég­szerepléseknek így afféle színházpótló a jellegük. Az idén a Mária főhadnaggyal kezdtünk. a bérlethirdetés­nek megfelelően, a kétszer is játszottuk. A folytatás is a könnyebb műfajnak kedve­zett, A Szabin nők elrablása és a Leányvásár következett. Ezután drámai társulatunk mutatkozott be. Shakespeare, Vízkereszt, vagy amit akar­tok című darabjával. Ven­dégszereplésünket operával zártuk, a Falstaffnak is nagy sikere volt. — A népes prózai és énekes művészgárdával, a szimfonikus zenekarral, az ének- és tánckarral, a kü­lönféle díszletekkel, kosztü­mökkel bizonyára nem volt könnyű Szombathelyre eljut­ni. — Valóban, gondos elő­készületet és sok fáradozást jelentenek ezek a vendég­szereplések. Ennek ellenére szívesen megyünk, érezzük, hogy szeretnek minket, ra­gaszkodnak hozzánk. Az elő­adásokat követő, szűnni nem akaró taps, a vendéglátás ezernyi figyelmessége is er­ről tanúskodik. Kiránduláso­kat. üzemlátogatásokat szer­veztek a kenvünkért. meg­mutatták a környék neveze­resebb produkcióinkat ott is bemutatjuk. — A darabot köszínházba tervezték, a szabadtéri be­mutató nem okoz nehézsé­get? — A próbákon már meg­mutatkoztak a várható gon­megelőzés tességeit, a város vezetőivel dok, de mindent megteszünk. is találkozhattunk. A sok fáradtság sem riaszthat minket vissza, szereplésein­ket kicsit kulturális misszió­nak is tekintjük — mondot­ta Giricz Mátyás. A szombathelyiek ragasz­kodásáról pedig álljon né­hány sor az ottani helyi lap kritikájából: „Mióta — im­már ötödízben — nálunk vendégeskedik a Szegedi Nemzeti Színház társulata, mindenki eljön. A távolma­radók nem tehetnek arról, hogy a művelődési és sport­ház falai hagyományos épí­tőanyagból készülte, s lehe­tetlen tágítani őket..." Szombathelyről hazatérve alig pihentek, máris ismét útrakeltek, ezúttal az ország határain túlra. A magyar— jugoszláv kulturális csere­egyezmény alapján, Szabad­kán mutatták be a Képzelt riportot, nagy sikerrel. Cse­rébe 22-én. szombaton, a sza­badkai színház szerb-horvát társulata Albi bácsi kocsmá­ja címmel népi játékkal ven­dégszerepel Mohácson. — De maradjunk a Kép­zelt riportnál! Hogyan ha­tározták el, hogy a darabot az újszegedi szabadtérin is bemutatják? — A város vezetőit — vá­laszolt Giricz Mátyás V— régóta foglalkoztatja, hogy miképpen lehetne ezt a szín­padot jobban kihasználni? Mi éppen erre szeretnénk példát mutatni, az előadások látogatottságát kívánjuk biz­tosítani azzal, hogy legsike­hogy zavartalanul folyjanak az előadások. Legnagyobb problémánk, hogy a kinti színpad jóval nagyobb, mint a megszokott játékterünk. Mégsem kívánjuk a teret le­zárni, a színpadot teljes mélységében és hosszában szabadon hagyjuk, a hátte­ret megvilágított fák adják. Persze, ez előny is, hiszen a darab eredetileg is szabad­téren játszódik. — Hogyan oldják meg a már nevezetessé vált pony­valeengedést? — Ez a megoldás Déry Ti­bornak is nagyon tetszett, ezért most sem kívánunk rajta változtatni. A zsinór­padlást daruval helyettesít­jük, így könnyen mozgathat­juk le és föl a ponyvát. A benti előadáshoz viszonyít­va semmi lényeges különb­ség nem lesz. L. Zs. Ki készíthetne pontos lel- sa. Megtudtuk azt is, hogy badítottuk a gyereket ru­tárt arról, hányszor gyöke- tavasszal fordul elő a leg- háitól, újra hideg vízben hányszor^akacf el telegzetük: több ío™s. télen a le8ke" kel1 «ürdetnl a sérült bórfe­kórülöttük totyogó kisgyerek vesebb. Az elmúlt év fél- lületet, egészen addig, amíg majdnem magára rántotta a száz gyereksérültje közül hűvös tapintású nem lesz. forró levest, majdnem bele- 42-en teljesen meggyógyul- Az eddig ismertekhez ke­esett a forró vízzel teli kad- tak> öt gyerek szenvedett pest ez az üj eljárás meg­maradandó sérülést, és há- lepőnek tűnhet, de ha jol rom kisgyermek halt meg. belegondolunk, nagyon is A balesetet' okozó forró kézenfekvő. A mostani mé­ételek közül elsősorban a rések bizonyították, hogy a tej, tea és a leves a sérülé- forrázott bőrfelület alsó ré­sek forrásai. Gyakran for- tegeiben hossaü percekig 50 dul elő, hogy forró vízbe es- —eo fokos a hőmérséklet, s nek a kisgyerekek, és adó- ez a hőség ilyen hosszú ide­dott jó néhány kamillás gő- nagymértékben roncsolja zölésből eredő forrázás is. ba, majdnem .. . Azt hiszem, nincs olyan család, ahol ezek a „majdnemhelyzetek", ezek az egy hajszálon múló pillanatok elő ne fordulná­nak. A konyhában, fürdő­szobában szorgoskodó fel­nőttek körül ott lábatlan­kodnak a totyogó-tipegő kis­gyerekek, elég egy bizonyta­lan mozdulat, egy figyel­metlen pillanat, s kész a tragédia. 1. — Az a tény, hogy az el­múlt év forrázásos gyermek sérültje közül csak — A gyermekkori égések, vesztette életét, orvosi szem­elsosorban a torrazasok a .. . . , . . , ,. balesetek Pontból sikert jelent. A kli-gyakori, típusos közé tartoznak — tájékoz­tat dr. Boda Domokos egye­nikán jó lehetőségeink van­nak a forrázásos sérülések temi tanár, a Szegedi Orvos- gyógykezelésére, vannak mo­tudományi Egyetem gyer- műszerek berendezé­mekklinikájának igazgatója. űeln muszerelt. öerendeze — A közelmúltban felmérést seink és orvosaink felké­a bőrszövet sejtjeit. Ha azonban a baleset utáni pil­lanatban azonnal hideg víz­három zel hűtWk, a sejtek nagy ré­sze még újra tud éledni. Tehát se tejet, se olajat, se kötést ne alkalmazzunk, ha­nem rögtön hideg vizzel hütsük a sérült börfelületet! Utána azonnal forduljunk orvoshoz. készítettünk az előző év szültsége is kifogástalan. A forrázásos gyermekbalesetei- balesetet szenvedett gyere­keket először altatjuk, és ről. Eszerint a házi statisz­tika szerint egy év alatt 50 forrázásos balesetet szenve­dett gyereket kezeltünk kli­nikánkon, közülük 36-an egy és három év közötti kisgyerekek voltak. A min­denütt ott' totyogó, kíván­csiskodó, a veszélyeket még nem ismerő kicsinyek közül kerül ki a legtöbb sérült. Tisztázódtak a balesetek körülményei is. Az ok nagy százalékban a figyelmetlen­ség, a forró víz, a forró éte­lek rossz helyen való tárolá­úgynevezett pörkösítő keze­lést alkalmaznak, majd az égési sokk ellen lépünk föl. Ez öt napon át éjjel-nappal állandó orvosi és műszeres kezelést igényel. Végül az érzékeny, sérült börfelületet meg kell védenünk a fertő­zésektől. 2. Ha ilyen típusú sérülések­I 3.1 A kisgyermekkori forrázá­sos balesetek a gyakran elő­forduló gyermeksérülések közé tartoznak. Pillanatnyi figyelmetlenségünktől, gon­datlanságunktól legfőbb kincsünk, gyermekünk egészsége, élete függhet. Ezen balesetek elleni küzde­lem mindannyiunk feladata, hiszen alig van család, ahol ne játszanának, kíváncsis­kodnának a szülők, nagyszü­Tüdőgyógyászok tanácskozása Szerdán, tegnap Budapes- adás keretében vitatja meg ten, a Kereskedelmi Kamara a tüdőbetegségek elleni köz­épületében megkezdte ta- delem tapasztalatait, és azt. nácskozását a Korányi Fri- hogyan lehetne a tüdőgyó­g.yes Tbc és Tüdőgyógyász gyászai eredményeit haszno­Társaság 39. kongresszusa. A sítani a különböző mellkasi tanácskozáson 12 ország több megbetegedések korai felis­mint 400 szakorvosa, 150 elő- merésében és gyógyításában,. ,, , , . , „ „ lök körül a kisgyerekek, rol, balesetekről esik szo, Legföbb dolgunk a megeló_ kérdés, 2gSi rögtön felmerül a mit kell tenni a baleset utá­ni első pillanatban? Eddig úgy tudtuk, úgy tanultuk, hogy olajjal, vajjal, vagy tejjel kell bekenni a sérült bőrfelületet. Ezzel szemben mi a legújabb orvosi kuta­tások meglepő eredménye? — Valóban tűnhet, ugyanakkor rendkí — Ne hagyjunk őrizetle­nül, elérhető közelben forró vizet, vigyázzunk, hogy a gyerek ne tudja magára rántani az éppen felforrt te­jet, az éppen elkészült, for­ró levest. Ha teljes mérték­ben nem is szüntethetjük meglepőnek meg ezeket) a sok fájdalmat, szenvedést és lelkiismeret­vul egyszerű elsősegély- furdalást okozó baleseteket, nyújtási módot kísérleteztek mindenképpen küzdjünk el­ki az orvosok. A forrázott lene hogy valóban csak vé_ testreszt azonnal, úgy ruhás- tétlenül, elvétve fordulhas­tól, hideg vízzel kell lelo- sanak elő. •csolnl, majd miután megsza- T. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom