Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-20 / 142. szám

CSÜTÖRTÖK, 1974. JŰNKJS » I SPORT ^ lengyelek is továbbjutottak Révész vidéki bajnok Egerben került sor a teké­zők országos vidéki férfi egyéni bajnokságára, ame­lyen a szegediek kitűnően megállták helyüket. A több­szörös válogatott ifj. Révész János (Szegedi VSE) 949 fá­val az első helyen végzett, második Makai (Pápai Vasas) lett 918-cal, míg a harmadik helyezést szintén szegedi versenyző, Naschitz Károly (DÉLÉP SC) szerezte meg 918-as eredménnyel. Ezzel tehát két szegedi került a vidéki bajnokság győzelmi dobogójára. Vízilabda MNK: Szerdán a III. és IV. cso­port második fordulójának mérkőzéseivel folytatódott a labdarúgó VB. Az eredmények: Argentína—Olaszország 1:1 (1:1). Hollandia—Svédország 0."0. Lengyelország—Haiti 7:0 (3:0). A lengyel válogatott az utolsó forduló eredményétől függetlenül tovább jutott. Bulgária—Uruguay ÍJ. Az NSZK válogatottja is javult valamit, egészen jó első félidő után azonban megint visszaesett, úgyhogy Nyugat-Berlin után Ham­burgban is megkapta a füty­työt. Ez nincs valami jó ha­tással Schön fiaira, és még kevésbé, hogy az eddig agyondédelgetett kapitányt, Beckenbauert is kikezdték. Joggal! 17 óra 45-től lett kegy­vesztett „Franz császár": a 82. percnél tartott a mérkő­zés, amikor Beckenbauer a saját kapuja előtt kissé cél­talanul és haszontalanul cse­lezgetett az ausztrál Coran­nal. A közönségnek ez a fö­lényeskedés nem tetszett, s füttyel azonnal hangot is adott. S erre Beckenbauer élénk taglejtésekkel gúnyo­SZEOL-MVSC 13:0 (2:0, 3:0, 3:0, 5:0) SZUE-uszoda, 600 nézó, ve­zette : Kovács. SZEOL: Horváth — Rácz, Boros, Max, Kiss dr.. Borzi, Vezsenyi P. Csere: Vezsenyi K.. Zentai, Riskó. Góldobók: Borzi (4), Vezse­nyi P. (2), Rácz (2), Riskó (2), Zentai (1), Kiss dr. (1), Max (1). A SZEOL kezdőcsapatában mindössze annyi volt a vál­tozás, hogy a kapuban a fiatal Horváth István foglal­ta el Esztergomi helyét. A SZEOI, saját nevelésű kapu­sa nem okozott csalódást, többször is jól védett, ráadá­sul egy négyméterest is hárí­tott. A Miskolci VSC nem tudta megakadályozni a SZEOL nagyarányú győzelmét. A hazai gárda egyre jobban já­tékba lendült és az utolsó játékrészben öt gólt dobott. Egyébként a mérkőzés jól szolgálta a SZEOL felkészü­lését a hét végi bajnoki mérkőzésekre. INNEN-ONNAN Tekében most rendezték meg az öregfiúk bajnoksá­gát. A szegedi városi verse­nyen: 1. Németh András (DÉLÉP SC) 460, 2. Kovács Sándor (Sz. Postás) 454, 3. Sípos István (SZAK) 436, 4. Hegedűs Ernő (SZVSE) 428, 5. Kiss Tibor (DÉLÉP SC) 423, 6. Hegedűs Gyula (Sz. Postás) 423. A megyei bajnoksagon: 1. Hegedűs Er­nő (SZVSE) 449, 2. Vecser­nyés János (SZAK) 427. '3. Sípos István (SZAK) 415, 4. Dobos István (SZAK) 411, 5. Németh András (DÉLÉP SC) 398, 6. Sánta Mihály (SZAK) 394. Mind a két versenyen sok induló volt. Július 8-tól 20-ig birkózó edzőtábort rendeznek Szen­tesen, a Dózsa-házban. Ezen Szegedről, Szentesről és Ma­kóról összesen harminc fiú vesz részt. Budapesten országos jel­legű úttörő kötöttfogású bir­kózóversenyt rendeztek. A sok induló miatt a viadalt a Ganz-MÁVAG tornacsarno­kában négy szőnyegen bo­nyolították le. Indultak a Szegedi VSE legfiatalabb bir­kózói is. akik közül Bodó Gábor és Auth Guszláv első helyen végzett súlycsoport­jában, Virányi György. Mak­sa János, Kailinger Zoltán második. Kiss Sándor, í^éri Zoltán, Mihályi Ferenc és Vass Ferenc harmadik he­lyezést ért el. • Tehetséges, fiatal játék­vezető mutatkozott be a me­gyei labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, I. osz­tályú mérkőzésen. Zsembery István vezette Újszegeden a DÉLÉP SC—Tápé találko­zót és feladatát szinte hibát­lanul látta el. A mérkőzés kiesési rangadónak számí­tott. A játék végig élénk iramú, és küzdelmes volt. Lesek miatt szinte percen­ként akadtak meg a támadá­sok, mert mindkét csapat a lestaktikát alkalmazta. Zsem­bery István ennek ellenére jól vezette élete első I. osz­tályú bajnoki mérkőzését. Ha továbbra is megfelelően kép­zi magát, kitűnő játékvezető lehet belőle. Holnap, pénteken Sz. Pos­tás—SZAK városi férfi te­kemérkőzés lesz Szegeden a DÉLÉP SC csarnokában, dél­után 5 órai kezdettel. A két játékvezető Martonosi és Rácz lesz. san leintette a nézőket, sőt a DPA tudósítója szerint kö­pött is egyet. Nos, erre el­szabadult a pokol, és a bál­vány megkapta a magáét. Fütyültek, kiabáltak a né­zők, és Beckenbauer min­den volt, csak jó fiú nem. Aztán utólag mindezt mint­ha megbánta volna, kézmoz­dulatokkal, bocsánatkérését fejezte ki a lelátó felé, de nem kapta meg a „feloldo­zást". Nem megy a játék Mül­lernek, a mexikói világbaj­nokság gólkirályának. Az ausztrálok ellen ugyan fel­iratkozott a góllövők listájá­ra, de ő is úgy érzi, hogy nem azt nyújtja, amit vár­nak tőle. A 28 éves játékos, aki 57 mérkőzésen 65 gólt lőtt • az NSZK színeiben, elkesere­dett: — A legszívesebben hol­nap szabadságra utaznék. Egy év alatt agyonrugdaltak. Aztán arról panaszkodott, hogy mind nehezebb a dol­ga, a védők szinte lélegzet­hez sem hagyják jutni a ka­pu előtt: — Kevés az esélyem, hogy ismét én legyek a gólkirály. A Hollandia—Uruguay mérkőzés előtt a rendőrsé­gen bejelentették, hogy bombát rejtettek el a han­noveri niedersachseni sta­dionban. A detektívek azon­nal nyomozni kezdtek, s ha­marosan lefülelték az isme­retlen bejelentőt, egy 15 éves kalsruhei kisfiút. * Sir Alf Ramsey, aki szep­temberben vált meg az an­gol szövetségi kapitány tiszt­ségtől, a mostani VB-n az 1TV angol kereskedelmi társaság tv-kommentátora­ként szerepel. Ennek a tár­saságnak szakmagyarázója még Jackie Charlton is. Ramsey közel egyhónapos ténykedéséért körülbelül 180 000 nyugatnémet márká­nak megfelelő font összeget kap. Ramseyt egyébként nem tudják szóra bírni az újság­írók, pedig szeretnék hallani véleményét. Azzal az indo­kolással nem nyilatkozik, hogy ezt a társasággal kö­tött. szerződése nem engedi meg. Gyűrűznek az első dop­pingbotrány hullámai. Is­meretes, hogy egy haiti já­tékos, Ernyt Jean Joseph doppingvizsgálata pozitívot mutatott, éppen ezért a já­tékost kizárták a további mérkőzésekről, sőt eljárást indítanak a haiti válogatott vezetői ellen is. Ez már va­lamiféle beismerés... A játékosnál phenomedre­zin nyomait fedezték fel, ami állítólag az NSZK-ban használt preíudinnal azonos, amit általában a hangulat, a kedv, a teljesítmény foko­zására használnak. Főként az alpinisták, és már egy­két halálesetet is feljegyez­tek. • Skócia ellen a brazilok fel­felé ívelő formát mutattak, de még mindig messze van­nak a korábbi énjüktől, s ami a legfeltűnőbb, hogy a régen anyiszor megcsodált támadójátékukból csak itt­ott adnak ízelítőt. Jobbnak mondhatók a védekezésben, s ezt a két mérkőzés utáni 0:0­ás összesített gólarányuk is mutatja. Az igazsághoz tartozik, hogy az első félidőben adél­amerikaiak akár kétgólos vezetést is szerezhettek vol­na, helyzeteik azonban nem jöttek be. A végén viszont a skótok is legalább öt kima­radt helyzetet jegyezhettek fel. Bremnerről, mint a mér­kőzés hőséről, egyébként kü­lön kell szólni. Tökéletesen igaza volt a Leeds United menedzserének, amikor azt mondta: Billy nemcsak nagy­szerű játékos, hanem nagy­szerű kapitány is. Valóban, ez a 31 éves, rőt hajú, 160 centiméter magas, 63,5 kilÓ6 súlyú játékos a Di­namót jelentette a skót válo­gatott gépezetében. Fárad­hatatlan volt 90 percen át, s ha néha nem kapott leve­gőt, egy-egy 30—40 méteres vágta után. megállt egy pil­lanatra, . kifújta magát, s mintha mi sem történt vol­na. tovább űzte, hajtotta a labdát, s ezzel társait is, hi­szen mellette, előtte, mögöt­te nem lehetett mást tenni. Kicsikarta játékostársaiból ugyanazt, amit ő csinált. En­nek a napnak a futballhőse volt Bremner, és játékáért a legnagyobb elismerés ille­ti, amit többek között nem mástól, mint Pelétől is meg­kapott: — Igen, ilyennek kell len­nie egy csapatkapitánynak! — mondta. Lövészverseny A Csongrád megyei Sport­lövő Szakszövetség és az MHSZ megyei vezetőségének rendezésében 150 indulóval bonyolították le Szegeden a megyei sportlövő bajnoksá­got. A Szegedi LK verseny­zőinek érdekesebb eredmé­nyei a következők. Nők. Standard puska 3'20 összetett: 1. Papp Julianna 505. Csapat: 1. Szegedi LK. Standard pisztoly 30+30: 1. Demeter Barnabásné 465. Légpuska 40 lövéses: 1. Czib­rik Erzsébet 248. Juniorok. Kisöbű 40 lövé­ses. térdelő testhelyzet: 1. Kormányos István 368, Cs.: 1. Szeged. Kisöbű sportpuska 60, álló: 1. Kormányos 508. Kisöbű 3X40 összetett: 1. Kormányos 1081. Standard puska. 3X20: 1. Kormányos 531. Cs.: 1. Szeged (Kormá­nyos, Szabó, Csányi) mind­hárman 500-on felüli, 1521-es kitűnő eredménnyel. Junior sportpisztoly, 60 lövéses: 1. Szalma L. 472. Cs.: 1. Szeged. Légpuska, 40 lövéses: 1. To­rnán Antal. Standard puska 60, fekvő (19 induló!): 1. Égető József (MHSZ HÓD­GÉP) 562, 2. Szabó Ferenc 562. 3. Csanádi András (mindkettő Szeged) 555. Ki­tűnő verseny,' szoros eredmé­nyekkel. Cs.: 1. Szeged. Felnőttek. Kisöbű sport­puska. 60 fekvő: 1. Sánta Béla 586, szintén figyelemre méltó eredmény. Cs.: 1. Sze­ged (Sánta, Kiri, Kádár, Csányi) 2296. Kisöbű 60. álló: 1. Kiri József 510. Kisöbű 40, térdelő: 1. Sánta Béla 365. Kisöbű 3X40 összetett: 1. Kiri 1092. Zártirányzékú lég­puska, 40: 1. Sánta 295. Lég­pisztoly. 40: 1. Gergely Lajos 355. Igen jó eredmény. Mind­egyik csapatversenyt a Sze­gedi LK nyerte. MI?l![i]UMIKDR? 1971. JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: RAFAEL A Nap kel :i óra 16 perikor, cs nyugszik 19 óra 15 perekor. A Hold kel 3 óra 53 perckor, és nyugszik 20 óra 20 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 680 cm (áradó}. ÖTVENÖT EVE halt meg Csontváry Tivadar (1I153—1919) festőmüvés:'. Gyógy­szerész volt, és csak 41 éves ko­rától tanult festeni, de lényegé­ben autodidakta maradt. Na­gyobb művelt a pécsi múzeum Csontváry-gyüjteménye őrzi. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Pomádc ki­rály új ruhája. — Tömörkény­bérlet. MOZIK Szabadság: Folytassa külföl­dön. (Színes, m. b. angol, fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Folytassa külföldön. (Szí­nes, m. b. angol), fél 4 és há­romnegyed 6 órakor: A legutol­só nap. (Színes m. b. szovjet), este 8 órakor: Pal és Paula. (Színes NDK). Fáklya: Sparta­cus. I—II. rész. (Színes ameri­kai. fél 3 és 6 órakor, dupla helyárral.). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Július 23-ig hétköznapokon este 6 órától reggel 6 óráig el­sősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Szőreg, Gyá­larét, Kiskundorozsma területén: dr. Kalmár Sándor állatorvos. Lakása: Újszeged, Blaha Lujza u. 21., I. cm. Telefon: nincs. II. kerület. Algyő. Tápé terü­letén: dr. Felber Ödön kerületi állatorvos. Lakása: Szeged. Deb­receni u. 34/A. Telefon: 17-458. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. # RÁDIÓ Kossuth 4.25—7.30 Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli zenés műso­ra. «.oo Hírek, időjárásjelentés. 3.05 Műsorismertetés. 8.13 Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.20 Tánczene négy országból. 0.00 Kozmosz, 'tudo­mányos híradó. 9.25 A Belügy­minisztérium Duna Művészegyüt­tesének népi zenekara játszik, Mészáros Tivadar vezetésével. Szentendrei Klára és Pere Já­nos népdalokat énekel. 10.00 Hí­rek. Időjárásjelentés. 10.04 A csudálatos IMary. 10.29 Zenekari muzsika. 11.28 iMagyar remek­írók. Kaffka Margit. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Így láttuk. 12.50 Reklám. 12.55 Melódiakoktél. Közben: 13.40— 14.00 Fogadóórán. 14.31 Kóruspó­dium Veszprémben. I. 14.51 Is­kolarádió. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 A világgazdaság hírei. 15.15 Bangó Margit cigánydalokat énekel. 15.36 Andor Eva énekel, zongorán kísér Freymann Mag­da. 15.59 Hallgatóink figyelmébe. 16.00 Rendezte: Cserés Miklós dr. Az öreg halász és a tenger. 17.00 Hírek, időjárásjelentés. 17.05 A Fruska. 17.50 Haydn: d-moll vonósnégyes. 18.10 Szemünk fé­nye. 18.35 Birglt Nilsson éne­kel. 18.58 Hallgatóink figyelmé­be. 19.00 Esti krónika. 19.25 Kri­tikusok fóruma. Mándy Iván: Fél hat felé. 19.35 A Rádió Le­mezalbuma. Közben: 20.19—20.30 Előszó. 21.15 Hírek. 21.18 Az Ál­lami Népi Együttes felvételeiből. 22.00 Hírek, időjárásjelentés. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 A SALT­kettö. 22.30 Dietrich Fischer­Dieskau és a Schubert-dalok. 23.08 Könnyűzenei stúdiónk fel­vételeiből. 24.00 Hírek, időjárás­jelentés. 0.10—0.25 Fanfárok. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00 Hírek, Időjárás. 8.05 Barokk muzsika. 9.00 Hírek. 9.03 Magyar zongora­művészek Liszt-felvételeiből. 9.29 Belépés — nemcsak diplomával. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. Közben: 11.45—11.50 Néhány szo zene. 12.03 Duga Ilona népdalo­kat cnekel. Németh János cim­balmozik. 12.30 Veszprém váro3 vegyeskara Scibcr Mátyás kó­rusmüveiböl énekel. 12.43 Mis­kolci stúdiónk jelentkezik. 13.00 Hírek, ldőj^rásjelcntés. 13.03 Az írnokok mezeje. 13.45 Idöjárás­és vízállásjelentés. 14.00 Rádió­napló — kettőtől hatig. 18.00 Hí­rek. Időjárásjelentés. 118.10 Csak fiataloknak! 19.10 Reklám. 19.73 Nóták. 19.44 Napok szülték, még­is mintha szülte volna három század. 19.54 Jó éstét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Üj könyvek. 20.28 A íutár négykor az Alexen lesz. 21.23 Rádióhang­versenyekről. 21.53 A XX. szá­zad zenéjéből. 22.25 Dzsesszfel­vételekből. 23.80 Hirek, időjárás­jelentés. 23.15 Julius Caesar. 24.00 —0.10 Hírek, időjárásjelentés. É TEVE Budapest 9.00 Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsótagozatos ne­velőknek. Geometria. 10.00 Épít­sük fel a matematikát. Tovább­képzés felsőtagozatos nevelök­nek. A függvények 17.13 Hirek. 17.20 Pozsony—Berlin közös szó­rakoztató nnűsora. lnlervízió­átvétel a Szlovák Televízió mű­sorából. 17.45 Kertről — kertre. 18.10 Miskolci hétköznapok Ri­portfilm 19.05 Rcklámműsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó 20.00 Parasztok. (Színes!) Rey­mont regényének magyarul be­szélő lengyel tévéfilmváltozata. V. rés/.: Ünnepek 21.00 Jó es­tet, Miskolc! Helyszíni közvetí­tés. 22.30 Tv-hiradó — 3. kiadás. Belgrád 15.40 Műsorismertetés. 7S96 Magyar nyelvű tv-hiradó Ht.ój Shkendija — albán nyelvű mű­velődési szemle. 16.40 Labdarugó Világbajnokság — összefoglaló a Hollandia—Svédország, Bulgária —Uruguay os Haiti—Lengyelor­szág labdarúgó-mérkőzésről (sz). 17.4o Fiatalok a lépcsőházban. Sorozatadás gyerekeknek, ni. rész. 18,3(1 Nepzene. 19.00 Tévé­tanácsadó — Aktív plhenes, ne­gyedik rész. 19.40 Zöld fény — tanácsadó autósoknak. 19.47 Rajzfilm (SZ). 20.10 Híradó. 20.30 Veszélyes fordulat — szovjet so­rozatadás 21.30 Stop — a Zág­rábi Televízió riportműsora. 22.15 Híradó. 22.35 A zene napjai — sorozatadás I. rész. Második műsor: 19.57 Műsorismertetés (sz). 20.00 Híradó a szarajevói stúdióból. 20.30 Kör — informatív adás (sz). 21.15 Társadalom és nevelés — sorozatadás. 21.45 Huszonnégy óra (sz). 22.00 Repülő tányérok — angol fantasztikus film (sz). Bukarest 16.35 A tv glóbusz műsora (Thaiföldről). 16.55 Mezőgazdasá­gi enciklopédia. 17.30 Nyelvtudo­mány. 18.00 Családi album. 18.25 A legkisebbeknek. 19.00 Ifjúsági est. 20.00 Tavaszi könnyűzene. 20.30 Filmművészeti magazin. AUTÓSOK! Dinamók, generátorok te­kercselését azonnali cseré­vel vállalom. BORBAS KALMAN elektronikai mű­szerész. Szeged. Puskás u. 29. sz. Telefon: 11-418. x EXPRESS társasutazás autóbusszal a Hortobágyi Lovasnapokra 1974. június 28—29—30 Útvonal: Szeged. Debrecen, Tokaj. Sárospatak, Sátoral­jaújhely, Miskolc, Aggtelek, Lillafüred, Eger, Szeged. Teljes ellátás, szállodai el­helyezés. Részvételi dfj: 550.— Ft/fő. Jelentkezés és felvilágosí­tás: Express Utazási Iroda, Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 11-792. 11-095. Értesítjük kedves vendége­inket. hogy a Tisza G\fönq%tc Étterem zavartalanul üzemel. Szegedi ÁFÉSZ Gyorsíróiskolába beiratkozás Érettségizetteknek június 24-én. délután 4 órától 6 órá­ig; fizetendő beiratkozási díjként 20. első havi tandíj­ként 80.— Ft. A nem érettségizett dolgozóknak felvé­teli íráspróba június 25-én, délután 4 órától 6 óráig. (TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ÚTJA 14.) MÉG A SZEZONIDÖSZAK ELŐTT SZEREZZE BE OLAJTAROLÓ HORDÓJÁT! 200 literes importhordó 260,— FORINT/DARABOS EGYSÉGÁRON kapható a Déf-mapyarors?ági vá* a!at telepein: Szeged, Szt. István tér 12.. Makó, Újvárosi állomással szemben, Hódmezővásárhely. Csomorkányi út, Szentes, Attila u. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom