Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-12 / 109. szám

VASÁRNAP, ím MÁJUS Í8, Magyarország, nyugalomövezet KISSÉ SZOKATLAN Bűvésziskolában & — Mutassa be házi feladatát! — A biztonsági iv kötelező Tál a tükrön Baloton — Tessék. n Antireklám Drinkbár R

ialto, GUM. Graben — van-e Európát járó hazánkfia, ki nem ismeri ezeket á neveket? De vajon hány őgyelgő honfitársunknak mond valamit az, hogy Rostallo, Arka, Pacin, Kőkapu? Kicsit biiszke vagyok rá: kezdünk már betelni a külföldi „cuccokkal", hisz' nemcsak a híres bevásárlóközpontok érdeklik már a szegénységből kievickélő szegedieket sem, hanem Magyarország szép tájai is, amelyek igazán gyönyörködtetnek és felüdítenek. Az alföldi vándor bizony nem bánja meg. ha erdei vasúton, szöges bakancsban, vagy autóval. Pálhazaiparlelepnél behatol a vulkanikus Zempléni-hegység mélyébe, és átadja magát az elbűvölő természetnek. És ha gyalogosan megteszi az István-kút. Pengő-kő, Dorgói-fenyves. Ösva-völgye, Kutyaszorító vonalú, négy és fél órás taristautat, akkor elmondhatja, hogy elragadó vidéket látott, s etohez még csak útlevelet sem beílett váltania. Ott. ahol két meredek hegy lába érinteni akarja egymást, fönt a bal oldali sziklán fehérlik a kőkapui kastély. Romantikus látvány. A várszerű, hangulatos építmény régen a gróf Károlyibirtok része volt, vadászlakként használták és — úgy hírlik — e világi nirvánát rendeztek benne a „dicsőséges nagyurak". Az ötvenes évek óta azonban tisztességesebb funkciót tölt be; üdüRvé alakították át, s most központi fűtéssel, hideg-meleg vízKi ellátott 12 szobája, kitűnő konyhája tökéletes kényelmet nyújt a szakszervezeti beutaltaknak, illetve az arra kóborló terA kőkapui üdülő mészetbarátoknak. A Nagygereben felőli ablakokból lelátni a terjedelmes vadaskertre. Ennek a drótkerítéssel körülvett hegyoldali területnek lakói közül csak az erős. magabiztos szarvasok merészkednek a kerítésen benyúló emberkezek közelségébe. A szép csigójú muflonok messziről, a csalitos széléről szemlélik az ember—állat barátkozást, áztán óvatosan behúzódnak a sűrű oltalmába. Az őzek szintén gyanakvók, magasba emelt fejjel cövekelnek hajítótávolságban, s az istennek se ügetnének közelebb. Pedig de jó lenne, ha értenék a hívó szót, a „Fegyvertelen vadász dalát" legalább: Jöhet a bükkös karcsú vadja / a lengelányos őz-alak / nem puskadörrenés fogadja / csak egy szelíd „nem bántalak". A kastély ablakából kézzel elérhető a dús fenyves ágrengetege. A lombokból áradó fenséges madárkoncertet szívesen élvezi reggelente valamennyi ébredő vendég, s szinte kedvet kap hozzá, hogy estig bebarangolja a környező tölgyeseket, bükkösöket. A gondnokság garantálja, hogy tíz kilométeres körzetben nyomát sem lelni a civilizációnak, csak Iramló agancsosokkal, sárga-fekete foltos szalamandrával, vaddisznónyomokkal, magasban köröző vércsével, lármás szajkókkal és fatörzseket vizsgálgató fakúszókkal lehet találkozni. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságé ez a nyugalomövezet. A végtelen erdőségekben mintegy ezer szarvas, 800 muflon, 500 őz, s ugyancsak 500 vaddisznó csatangol. Sok ez, vagy kevés? A terület nagysáMunkában a szénégetők gához képest persze nagyobb vadállományra számít a laikus, de ha tudja, hogy például a Duna menti híres gemenci vadgazdaságban 3500 nagyvadat tartanak nyilván, akkor módja van némi összehasonlításra. Pláne, ha azt ls tudja, hogy az országban 2 ezer darab muflon él öszszesen. Természetesen emberek is dolgoznak az 500—800 méter magas hegyek között. A gazdaság évente 400 ezer köbméter fát termel a papír- és bútoripar, valamint a bányászat részére, de ugyanakkor 750 hektárnyi erdőt újit föl, 100 hektár új erdőt telepit és 1500 tonna faszenet is éget. Az erdészetek, fafeldolgozó üzemek, csemetekertek, pisztrángtelepek, üdülők 5500 embernek adnak munkát, és elég jó kereseti lehetőséget. Az egyik fordulóban, az Ördögpatak közelében, hirtelen világossá ritkul az erdő, a 30—40 méter magas szálfák cserjékké alacsonyodnak. Aztán ennek is vége, s lent, a völgy fenekén, csupasz térségre bukkan az erdőtjáró. Mintha a pokolba ereszkednénk le, sűrű füstfellegek kavarognak körülöttünk. Igen, szénégetők szorgoskodnak ebben a zöld katlanban. Mivel a karbonizációhoz vajmi keveset értek, közelebb sompolygok a füstös arcú, kormos gúnyájű, hallgatag férfiakhoz. Rendkívül szűken mérik a szóf. Csak püfölik némán hatalmas rudakkal a körkörösen „pipáló" boksák tetejét, illetve készítik az újakat, takaros gúlákat formálva-rakosgatva méteres hosszúra fűrészelt faágakból. Vágáshutaiak és kishutaiak. ötven-hatvan köbméternyi fát földelnek le egy-egy kupacban, aztán egy szabadon hagyott nyíláson bejuttatják a tűzléngot a boksának nevezett gúla közepébe. A lefojtott, és fgy tökéletlenül elégő farakés 10—12 nap múlva változik faszénné, miközben persze állandóan ügyelni kell rá. muszáj egyengetni, tömíteni rajta a földet. Komisz munka! Akik itt emelgetik a súlyos dorongokat, ötezer forint körül keresnek havonta, de — nyugodt lélekkel kijelenthetem — többet is megérdemelnének. A favágók fűrészzenéje jóval fentebbről, a Mlaka-rét felé kígyózó szerpentinről hallatszik ide. Jó két óra múlva jutunk el hozzájuk, de majdnem hiába. Ök sem erőltetik meg magukat a fölvilágosító beszéddel, kurta igenből és nemből áll valamenynyi válaszuk. Komoran cipekednek a nehéz motoros fűrésszel, amely úgy hátol a kőkemény gyertyánfa törzsébe, mint vajba a kés. Délben tarisznyából falatoznak, s forrásvizet isznak rá, este pedig — útban hazafelé — igencsak betérnek az üdülő ebédlőjébe iddogálni. Ott se beszélnek sokkal többet, csak úgy fejjel intik oda a kiszolgálót, hogy rakja ki a szokásos tíz üveg bocsi világos sört az asztalra. Kicsit vadízű még az új gyárnak ez a terméke, de annyi baj legyen! Amjkor a madarak elcsitulnak, és a fekete este rátelepszik a tájra, a csend szinte tökéletes. Csak azért nem illik rá a síri jelző, mert távolról halk patakzúgásl szállít az ájer, de ezt inkább csak sejteni lehet, mint hallani. F. N. I. I « /