Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-12 / 109. szám

YASARNAF, 1914. MÁJUS ft m Műhely Vincze Andrásnál Simon Széttörnék százezer darabra, miként a kőhöz vert üveg, ha elhagyna egy pillanatra, mely óv most engem: a tömeg. Ha elhagyna Ha nem kötözne úgy magához, mint tárgyakat a drótkötél, mint vékony ágacskát a fához valami törvény, míg csak cl. Ha én a sűrűből kiválnék. nem lennék ember, már csak árnyék, mely mindig más nyomán lapul. Mint üveg, amit kőhöz vernek törnék, vagy halkan, mint a szervek dolgoznék öntudatlan. Stratók Szerelem Paradicsom utca Rész­vétel a vezetés­jben A z üzemi demokrácia fontos fóruma a termelési ta­nácskozás. Okkal nevezik tanácskozásnak ezeket az össze­jöveteleket. mert arra hivatot­tak. hogy a résztvevők megbe­széljék, megvitassák munkájuk­kal, munkahelyük életével kap­csolatos feladataikat és gondjai­kat. Ezekre a tanácskozásokra külön meghívó nélkül minden dolgozó hivatalos. Jelenlétük azonban önmagában kevés: a ter­melési tanácskozások akkor töl­tik be hivatásukat, akkor válnak az üzemi demokrácia fórumaivá, ha a munkások élnek tanácsko­zási jogukkal. Munkásokban és vezetőkben mégis nem egyszer támad köl­csönös elégedetlenség egy-egy termelési tanácskozás után. Ezt •z érzést a jegyzőkönyvek nem rögzítik, de az emberekben tar­tós nyoma marad. A sokat emle­getett „öltözői disputák" hiányt pótolnak. Ha a munkások nem találnak önmagukra a termelési tanácskozás beszámolójában, egy­más között rögtönöznek újabb ér­tekezletet­Nem véletlen, többnyire azok­tól a termelési tanácskozásokról knennek el szó nélkül a munká­sok, ahol a vállalat, az üzem sta­tisztikai adatainak tömege zúdul a nyakukba. Legyenek ezek bár a legpontosabbak, mégis a lénye­get födik el. Az üzem gazdasá­gossági mutatóiról, a gyár érté­kesítési és nyereségtervéről hal­lanak. holott őket az foglalkoz­tatja, hogy akadozva kapják az anyagot, szervezetlen a termelés, vagy éppen hónapok óta nem kaptak választ újítási javaslatuk­ra. Hallgatják a beszámolót, de úgy érzik, egyedül maradnak a gondjaikkal. Az ilyen termelési tanácskozá­sok után a munkásokon kívül is vannak azonban elégedetlenül távozók. A gazdasági vezetők is tudják, hogy sok dolog elinté­zetlenül maradt. A segítséget hiá­nyolják ők is: a feladatok meg­valósítását segítő javaslatokat, őszinte véleményeket. Pedig ál­talában ők maguk tehetnek róla, hogy a tájékoztatót nem követi vita. Pontosabban: a módszer hi­bás. Mert a hozzászólásokra buz­dító fölszólitás. kérés csupán szó marad, ha egy-egy munkahely vezetője nem találja meg a mun­kasok véleményalkotását segítő módszereket. Az üzemi demokrácia érvénye­sülésében a vezetőknek sokfájta felelősségük van. Kötelezettségei­ket rendeletek, munkaköri leírá­sok szabályozzák. De kötelezett­ségeik nem csak az írott és írat­lan szabályok megtartására vo­natkoznak. Saját területükön ne­kik kell elérniük azt is. hogy a munkások meggyőződjenek róla: az üzemrész, a gyár, a vállalat irányításához pontosan az ö sze­mélyes tapasztalataikra van szükség. Az apróságnak tűnő javaslatok, kérdések sokaságából erőteljes vonalakkal rajzolódik ki a mun­kások véleménye. Ezek ismerete nélkülözhetetlen az üzemi de­mokrácia gyakorlásához,^ a gaz­dasági. társadalmi testületek he­lyes döntéseihez. A vélemények összessége adja meg minden munkahelyen azt a társadalmi tapasztalatot, melynek figyelem­bevételével a munkások is részt vesznek a vezetésben. V1CZIÁN ERZSÉBET valaki jól nézi es latja okel, ak­kor az alkotás életfogytiglani társ lesz, akarva, akaratlan. Az élet lényegét szerettem volna képpé formálni. Azokat a kétségeket, melyek újabb és újabb tettekre sarkaljak a művészt, minden em­bert. Ézek a különös technikával készült képek sem előzmény nél­küli, talajtalan alkotások. Évti­zedek munkájából sarjadtak. A fejek, életképek, tájak éppúgy tartalmi előzményei a mostani alkotásoknak, mint ahogy a kar­cok, metszetek, olajfestmények műfaji előzmények. Mindannyian hordjuk emléke­inket, tele van tudatunk, belső világunk múltbeli nyomokkal, jelekkel, melyek látszólag nem függnek össze. Legújabb képein Vincze András ezeket az eleme­ket mutatja fel. Az analízis ön­magában széthullást, részekre bomlást jelentene, ha nem kö­vetné azonnal egy új szempont szerinti szintézis, egy rendszer­alkotási folyamat. Ennek az alko­tóművészi munkának eredménye­ként születnek átírt, néha gro­teszkbe hajló, torz figurái, a for­májukat vesztett hangszerek, az önálló életre kelt érzékszervek, a különös formájúra nőtt fék. az egyes képeken belüli lépték- és méretváltások, az emlékréte­gekből egymásra kopírozott vízi­ók egymást hol erősítő, hol gyen­gítő hullámai, a kaleidoszkópként vibráló formák, a szinte zenei tételek-futamok, a mélyrétegek­ből kiszabadított indulatokat megtestesítő szörnyek — ez az egész halálba táncoltatott élet. Mintha Vincze András Ady disz­nófejű nagyurának módjára meg­lékelné a fejeket, s — Szindbád a palackból a szellemeket —, ki­szabadítaná legrejtettebb, legtit­koltabb, s tán épp ezért legter­mészetesebb, leghétköznapibb vá­gyainkat, érzéseinket, szorongá­sainkat, félelmeinket, örömeinket, vívódásainkat. — Hiszek ebben a piktúrában, másként hozzá se fogtam volna. Minden képen az emberről, az emberhez igyekszem szólni. Mus­kátlis ablakot könnyű íesteni. akár ötvenet hetente, az igazi művészi célokért alkotni csak gondolkodva, töprengve, kínlódva lehet és érdemes. Ez a festészet, annak ellenére, hogy vívódások­ról, bánatokról is szól, nem pesz­szimista. nem keserű. Hiszen egy festő eaha nem lehet pesszimista, ez ellentmondana az alkotásnak. Jelen időben nem lehet festeni, hiszen minden ecsetvonás a vá­szonra kerülés pillanatában msr a múlté. Sok-sok minden van, amit nem tudunk érzékszerveink­kel felfogni, ezért kell a piktú­rának is az értelemre, a tapaszta­latra, a gondolkodásra is apellál­nia. Vincze András festői tartalmai­nak megújulása új formai-tech­nikai megoldásokat követelt. Az olajpasztell vált alkalmassá e célra, többek között éppen ham­vassága miatt, a színes folt­hatások és a vonalas rajzosság alkalmazhatósága miatt. Az olaj­pasztellréteget vékony lakkréteg­gel vonja be, ami mély tüzeket, érett színeket kölcsönöz a kép­nek. Sűrű, feltárásra váró szö­vevény egy-egy kép felülete, ahol a nézők liánvágó kése éppen a nyitottság, a gondolkodás, a mű­vészetszeretet lehet. Ezeket a szellemi szerszámokat kell majd magunkkal vinni Vincze András kiállítására, melyet ez év végén rendeznek meg a Múzeum kép­tárában. TANDI LAJOS A mikor két esztendővel ez­előtt Vincze András fes­tőművész megrendezte ki­állítását a Sajtóház Művészklub­jában, a kollégák, a műértők és az érdeklődők megdöbbentek az újszerű festőiség láttán, a jelké­pes-áttételes mondandótól, a szür­reális vízióktól. Jó néhányan ér­tetlenül álltak a táblák előtt, má­sok nem titkolt izgalommal be­széltek Vincze András megújult piktúrájának eredményeiről. Tény, hogy előző, a sokak számára is­mert festői korszakok után egé­szen másként szólt hozzánk a művész. Üj festői nyelven. A portrék, életképek, tájak és csend­életek után a lélek, az emlékek világát festette meg. Az alkotás­címek közelebb segítenek min­denkit a tartalomhoz, a festői szándékhoz. „így történik elejé­től végig", „Életem történetéből", „A végtelen semmitől való irtó_ zás", „Túl a tükrön", „Tűnő nosz­talgiák" — mind-mind az emlék­múltba, a lélek tájaira kalauzol bennünket. Nem kiszolgálja az Íz­lést, célja éppen ellenkező —ma­gasabb szintre emelni, elgondol­koztatni. töprengésre késztetni, teljesebben láttatni az életet, a világot. Mert végül is miről val­lanak ezek az alkotások? A lét legfontosabb kérdéseiről, legna­gyobb csodájáról és legszörnyűbb rettenetéről: életről-halálról, szü­letésről-elmúlásról, szerelemről­munkáról, zenéről és költészetről. — Ezeket a képeket — s álta­lában a képzőművészeti alkotáso­kat — nem lehet elmondani, nem lehet szavakkal közvetíteni tartal­maikat, formai jegyeiket, mind­azt, ami műalkotássá emeli őket. A képeket nézni és látni kell. Ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom