Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-07 / 104. szám
2 KEDD, W74. MÁJUS 1 Svoboda súlyos beteg • Prága (MTI) Ludvik Svoboda hadseregtábornoknak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének egészségi állapota változatlanul nagyon súlyos. Az orvosok erőfeszítése azoknak a létfontosságú szervi funkcióknak fenntartására irányul, amelyeket meggyengítettek a légzőszervek, és a vérkeringési rendszer ismételt zavarai — közölte hétfőn az Állami Szanatórium igazgatósága és az orvosi konzílium. Leonyid Brezsnyev fogadta az argentin delegációt Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára Moszkvában fogadta a Jósé Gclbard (balról a harmadik) gazdasági miniszter által vezetett argentin kormánydelegációt Franciaország: Párharc az elnökségért 0 Párizs (MTI, UPI, Reuter) A francia elnökválasztás első fordulójának eredményeként Francois Mitterrand, H baloldal közös jelöltje és Giscard d'Estaing gazdasági és pénzügyminiszter vivja majd meg a második fordulóban a döntő csatát az Elysée-palota meghódításéért. Az előzetes közvéleménykutatások ez alkalommal m^ifelelő képet adtak a tényleges erőviszonyokról. Francois Mitterrand csaknem 11 millió szavazattal megszerezte a szavazatok több mint 43 százalékát és ezzel messze megelőzte Giscard d'Estaing-t, akire a valasztók 32 százaléka szavazott. Chaban-Delmas, aki a választási kampányban elsősorban a gaulle-ista intézmények védelmét tűzte zászlajára, csak a szavazatok 14,6 százalékát kapta, és így kiesett a további küzdelemből, A második fordulóban — az alkotmány szerint — csak az a két jelölt vehet részt, aki az első fordulóban a legtöbb szavazatot kapta. Francois Mitterrand a választási éjszakán kijelentette, mivel megszerezte a szavazatok közel 44 százalékát, pontosan abban a helyzetben van, mint amelyben De Gaulle volt az 1965-ös választás, illetve Pompidou az 1989-es választás első fordulójában. És a második fordulóban mindkettőjüknek sikerült kivívni a győzelmet. A siker alapfeltétele adva van — hangsúlyozta a baloldal közös jelöltje —, olyan széles körű mozgalom bontakozott ki, amely lehetővé teheti, hogy a franciák többsége május 19-én a szociális haladás és a nemzeti függetlenség politikája köré tÖT mörüljön. A francia kommentátorok hétfőn, tegnap általában kiemelték: a második forduló kimenetelét az döntheti el, vajon mindazok, akik az első fordulóban Chaban-Delmasra szavaztak, a második fordulóban eleget tesznek-e majd a jobboldali vezetők felhívásainak és Giscard d'Estaing-re adják-e szavazatukat. Gromiko és Asszad tárgyalásai ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1974. május 7-től 31-ig 7 órától 1} óráig időszakos ársmszünet lesz a Hunyadi J. sgi.-on a Bécsi krt-töl a Rákóczi u.-lg, Becsi krt., Április 4. ütjn. Ilokor u.. Hunyadi J. sgt. által határolt területen, valamint ,., Juhász Gy. u.-ban jt/ Osztrovszkv és Kossuth u. között. 1 őgyas/.tolnk szíves elnézését kérjük. DEMASZ Szeged városi Kirendeltség 0 Damaszkusz (MENA, TASZSZ. MTI) Hafez Asszad szíriai köztársasági elnök vasárnap este fogadta — a szíriai kormány meghívására Damaszkuszba érkezett — Gromikót, a Szovjetunió külügyminiszterét. Az ötórás megbeszélésen jelen volt Abdel Halim Khaddam szíriai miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter, valamint Muhitgyinov, a Szovjetunió damaszkuszi nagykövete is. A szovjet diplomácia vezetője vasárnap délután, Asszad szíriai elnökkel folytatott tárgyalása előtt, háromnegyed órás megbeszélést tartott szíriai kollégájával, Khaddam külügyminiszterrel. Az eszmecserén a közelkeleti helyzet időszerű vonatkozásairól volt szó. A Gromiko—Asszad tárgyalásról rövid közleményt hoztak nyilvánosságra. A közleményből kitűnik, hogy az eszmecsere homlokterében három kérdés állt: a megszállt arab területekről való teljes izraeli kivonulás követelménye; a palesztin nép jogainak maradéktalan elismerése; a szovjet—szíriai kapcsolatok kérdése. 0 Amman (UPI, MTI) Kissinger amerikai külügyminiszter vasárnap háromórás megbeszélést tartott Am. manban Husszein jordániai királlyal és Zaid al-Rifai jordániai miniszterelnökkel. 25 éve együtt, közös úton A TISZA BÜTORIPARI VÁLLALAT SZEGEDI MINTABOLTJA értesíti a tisztelt vásárlóközönséget, hogy a saját áruellátással működtetett bútorboltjában az árusítást 1974. május 6—20-ig szünetelteti az épületen belüli fűtéskorszerűsítés miatt. MÁJUS 20-A UTÁN NAGY ÁRUVÁLASZTÉKKAL VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. GALAMBTULAJDONOSOK, FIGYELEM! Termelőszövetkezetünk felhívja a galambtulajdonosok figyelmét, hogy 1974 május hónap folyamán a „Rákóczi" és a „Vasútvági" dűlőben fegyveres galambriasztást végez Az esetleges károkért felelősséget nem vállalunk. Egyetértés Mgtsz, Szőreg Munka a palotában Bárhonnan is nézzük a Moszkva folyó partján álló KGST-palotát, egy nyitott könyvre emlékeztet. A 29 emeletes modern épület legfelső szintjéről csodálatos kilátás keríti hatalmába az odalátogatót — szép időben szinte egész Moszkva belátható. A moszkvai emberek azt mondják, ma már elképzelhetetlen a 9 milliós szovjet metropolis e jellegzetes építészeti nevezetesség nélkül. S ahogy elengedhetetlenül szervesen beleilleszkedik a moszkvai városképbe a KGST Titkárságának székháza, ugyanúgy elengedhetetlenül szorosan összekapcsolódik a szocialista országok gazdasági fejlődése a nemzetközi gazdasági szervezet működésével. Negyedszázaddal ezelőtt, 1949-ben került sor a néhány hónappal azelőtt életre hívott KGST első ülésére. A szocialista országok fiatal nemzetközi gazdasági szervezetének kezdeti lépéseit az adott politikai és gazdasági helyzetben óriási érdeklődés kísérte. Az első ülést az elmúlt 25 esztendőben sok-sok tanácskozás követte. Ezeken végzett eredményes munka is közrejátszott abban, hogy a KGST-országok ipari termelésének növekedési üteme az elmúlt negyedszázadban meghaladta a tőkés országok hasonló mutatóját, a világkereskedelem bővülését meghaladóan emelkedett a KGST-országok egymásközti külkereskedelmi forgalma. Beszélgető partnereim mondották a nemzetközi szervezetben : visszatekintve a megtett út mindig könnyebb, mint az előttünk álló. 25 évvel ezelőtt az első ülésszakokon felvetett kérdések kidolgozása bonyolultnak tűnt. Megismerkedni egymás lehetőségeivel, elindulni a szocialista országok előtt járatlan, a gazdasági kapcsolatok új formáját hozó úton. Ezeket a mai tennivalókhoz hasonlítva — a hosszú távú és középtávú népgazdasági tervek összehangolása, közös fejlesztések, beruházások — egyszerűbbnek tűnnek. De évtizedek múlva, amikor a komplex program végrehajtásából fakadó feladatokat sorra-rendre megoldottuk, a helyükre lépő akkor aktuális problémákkal lesznek így a szakemberek. Amikor legutóbb a KGST palotájában jártam a végrehajtó bizottság soron következő, 67. ülését készítették elő. A tervbizottság tartotta ez idő tájt a megbeszéléseket. a tanácskozás témája a KGST-földgázvezeték létrehozása volt. Bulgária és a Szovjetunió korábban már szakértői szinten több lényeges műszaki kérdést tisztáztak. Így a többi között megállapodtak arról, hogy a vezetékrendszer kiinduló állomása Orenburg lesz. Itt a közelmúltban befejeződött kutatások szerint, 2000 négyzetkilométernyi körzetben megközelítően 1,7 trillió köbméter földgázkészlet található. A végállomás Ungvár lesz, a szovjet szakaszon megépített vezeték ott kapcsolódik majd be a csehszlovákiai tranzitvezetékbe. A földgázvezeték hossza 3000 kilométer lesz a Szovjetunió területén, s a többi között átszeli a Volgát, a Dont, a Dnyepert és a Dnyesztert. A vezeték építésére általános megállapodást írnak majd alá az érdekelt országok. A tervek szerint Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország részt vesz a vezetékrendszer megépítésében, Románia pedig az Orenburgban tervezett két nagy teljesítményű gáztisztító kombináthoz szállítana berendezéseket. A tervbizottsági ülésen jóváhagyták a közös vezeték megépítésének programját. Ennek megvalósításával — amelyre a következő ötéves tervidőszakban kerül sor — az európai szocialista országok fűtőanyagmérlege tovább korszerűsödik, s a vegyipar termelésükhöz szükséges fontos földgáznyersanyag is elegendő mennyiségben áll majd rendelkezésükre. Figyelemre méltó javaslatokat dolgoztak ki az élelmiszer-bizottság legutóbbi ülésén is. A szocialista országok megállapodtak, hogv a Szovjetunió' területén közös beruházásban egy olyan üzemet építenek fel. amelyben az élelmiszeripari készítményekhez nélkülözhetetlen adalékanyagokat gyártják. A kombinát a tervek szerint 1976-ban kezdi meg termelését, s a gyártmánylistán szereplő cikkekből fedezi majd a szocialista országok igényeit. Az egyik termékük például a margarinillatosító lesz. A szocialista országok a világ margarintermelésének egynegyedét adják, az ízesítő adalékanyagok többségét viszont jelenleg a tőkés országokból importálják. A beszerzési nehézségek és a növekvő igények szükségessé tették a margarinillatosító KGST-n belüli gyártásának mielőbbi megoldását. A kombinát másik fontos terméke az úgynevezett füstőlőfolyadék lesz. Ezzel a kolbászkészítmények gyártási folyamatát korszerűsítik. Számítások szerint az új típusú adalékanyaggal a feldolgozási idő 30. az önköltség pedig 18 százalékkal csökken, amíg a minőség változatlan marad. Az elmúlt negyedszázadban a KGST nemzetközi gazdasági életben betöltött szerepe is dinamikusan fejlődött. Mongólia csatlakozásával két, majd Kuba belépésével három földrészre terjed ki a szocialista országok gazdasági szervezetének vonzáskörzete. A múlt esztendőben pedig az első kapitalista országgal — Finnországgal — írtak alá együttműködési megállapo- * dást. A gyakorlati munkára az egyezmény értelmében munkacsoportokban kerül sor. Április első napjaiban a tudományos-műszaki együttműködési csoport tartotta meg ülését. A napirenden a többi között az erdőgazdaság, a cellulóz- és papíripar, a kőolajfeldolgozás, valamint a környezetvédelem terén megvalósítandó együttműködési kérdések szerepeltek. A közeljövőben kerül sor a sokoldalú gazdasági kapcsolatok felvételére a gépipar, a vegyipar és a szállítás egyes konkrét területein. A KGST nyílt gazdasági szervezet. amelyhez bármely ország csatlakozhat, ha eleget tesz az alapszabályokban foglalt kötelezettségeknek. Legújabban Mexikó, Irak, a Jemeni Demokratikus Köztársaság juttatott el más országok mellett a KGST Titkárságához olyan dokumentumot, amelyben az együttműködés lehetséges formáiról érdeklődnek. Sokasodnak tehát a KGST Titkárságában dolgozó szakemberek tennivalói. Bizottsági ülések, különböző szakmai tanácskozások előkészítése; programok, ajánlások kidolgozása, egyeztetése; a komplex program végrehajtásával összefüggő temérdek feladat megoldásának segítésé; a tagországok különböző szintű delegációinak fogadása — mind, mind felelősségteljes munkát igényel az itt dolgozóktól. S ezt ők végzik fáradhatatlanul, az eredmények tégláiból alkotva azt a hatalmas építményt, amelynek neve: a szocialista gazdasági integráció. Faragó András Harcok 0 Damaszkusz (UPI, MTI) Szárazföldön és levegőben egyaránt folytatódott hétfőn a szíriai és izraeli egységek összetűzése a Golan-fennsíkon. A damaszkuszi katonai parancsnokság délutáni jelentése szerint a szíriai légvédelem reggel egy. délben három támadó izraeli repülőgépet lőtt le. Komplett készlet! Komplett választék! Most érdemes vásárolni a Belvárosi Divatházban, BAJCSY-ZS. U. 24—26. Heti ajánlatunk: Jugoszláv import férfi rövid ujjú Ing több színben és mintában 290.— Ft Olasz import hernyóselyem férfi nyakkendő 135,— Ft Férfi úszónadrágok több színben és fazonban 45.—240,— Ft-ig Női szintetikus fürdőruhák több színben és fazonban 360,-550,— Ft-ig Utazótáskák, bőröndök 200,-490,— Ft-ig Női dlvalláskák több színben 150,-360,— Ft-ig