Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-28 / 98. szám

N

em egy nagynevű zeneszerző tett már epés megjegyzést a muzsikáról, zenészekről iró szerzőkkel kapcsolatban. S nem is minden alap nélkül. Vitathatatlan, hogy a zeneszerzőkről írók célja — most nem a szigorúan és kizárólag tudományos igényű publikációkat nézzük — nem más, mint a komponista megismertetése, bemutatása, népszerűsítése. Vagyis, jó esetben közvetett" segítség ahhoz, hogy minél többen közelebb kerüljenek a zeneszerző müveihez. Az író választás előtt áll: mi módon mutassa őt be? Lehet szigorúan a tényekhez ragaszkodni, s megszülethet egy dokumentumkönyv, vagy breviáriumtípusú munka, esetleg a kettő együtt. Vagy a másik út: az „anyaggal" szabadon bánva, a fantázia segítségével életre kelteni a kort és a művészt. Ebből születhetnek a zenei regények, a regényes életrajzok. Mondanunk is felesleges, ezeket a megközelítési módszereket váltogathatja, keverheti a szerző, akár egy könyvön belül. Vajon melyik út a hatékonyabb? Erre sem adhatunk egyértelmű választ. Hiszen sok mindentől függ. Például attól, ki olvassa a könyveket, a szerző elsősorban milyen olvasótábort „céloz" meg. Van, amikor az iró semmi másra nem támaszkodhat, mint saját beleélő-képességére, megjelenítő erejére — akkor, amikor kevés a felhasználható dokumentum, vagy azok teljes mértékben hiányoznak. Ilyenkor is nagy segítséget ad azonban a zeneszerző műveinek sora, s aki ezekből indul ki, minden bizonynyal az jár el helyesen. Bármilyen érdekes, színes a zeneszerzői pálya, eltörpül a művek mellett — legalábbis az utókor számára. Ezért még egy zeneszerzőről szóló regény sem nélkülözheti a több-kevesebb műbemuíatást. Ami ismét csak sokfajta és soksíkú lehet. Ismerünk olyan „zenei" könyveket, például opcrakomponistákrol, amelyekben mindenről esik szó, csak éppen a legfontosabbról, zenéjükről nem. Igaz, általában erről a legnehezebb írni, s éppen ezért helyettesítik sokszor színes fantazmagóriákkal — például az alkotás körülményeiről, a mű bemutatásáról. fogadtatásáról, a szerző (elképzelt) gondolatvilágáról, magánéletének legrejtettebb zugairól és így tovább. Vagyis, mindent megtudhat az olvasó, csak éppen a lényeghez nem, kerül közelebb! De ehhez a „lényeghez" az áltudományos elemzések sem segítenek eljutni. A zenei könyvek olvasói tanúsíthatják, milyen ritka az olyan írás, melyben harmonikus egyensúlyban találják a zeneszerző életének és művészetének bemutatását. Vagyis, megismerkedhetnek a korral, a kortársakkal, az életúttal, a különböző, a komponistát ért hatásokkal és elsősorban a művekkel — stiláris alapon is, tehát többékevésbé megfogalmazódik, mik a zeneszerzői stílus sajátosságai, mitől érdekes és főleg értékes a kompozíció. Az effajta egyensúly eléréséhez kell alighanem a legnagyobb felkészültség, tehetség. Ezek után néhány konkrét példa a zeneszerzőkről szóló könyvekről. A regény is többféle lehet: vagy konkrét személyről szól — ezen írások tömegéből felesleges kiragadnunk bármit, sokkal megismerkedhet az olvasó; vagy szólhat elképzelt személyekről — Romáin Rolland vagy Thomas Mann nevét említeném itt elsősorban példának. Mégpedig alig utolérhető, ragyogó példának. (T. Mann sok helyütt és gyönyörűen ír a zenéről — nemcsak a zeneszerzőkről — úgy, hogy azt a nem zenei előképzettségű olvasó is követheti-élvezheti.) Ha konkrét személyről írnak, a regényes formán kívül sok más lehetőség ls kínálkozhat, mint ahogy azt már említettük. Ilyen például a levél-, vagy naplóforma, az olyan könyvek, mint „Ha X. Y. naplót írt volna", vagy „X. Y. életének krónikája — napról napra". De születtek izgalmas dokumentumregények is — kevés kitalációval, sok megcáfolhatatlan adattal. És van a „hibrid" típus: a „tudományos-népszerűsítő". jellegű írás, mely nem regény, de lehet azért színes, nem szakmai dolgozat, de lehet lényegre mutató, és kielégítheti azok kíváncsisága!, akiktől a regények — legalábbis a zeneszerzőkről szóló regények — viszonj'lag távol állnak. Nehéz megmondani, ki milyen típust keressen. Mint ahogy azt is nehéz megjósolni, melyik a legcélravezetőbb. Egy biztos: önmagában véve sohasem a műfaj adja az értékítéletet — a zenei regény is lehet kiváló, a dokumentumírás is lehet papírszagú, muzeális, unalmas. Az írók — kimondva-kimondatlanul — nagy és még nagyobb olvasótáborról áhítoznak. Az ő tehetségük, tudásuk, alaposságuk a döntő — ez határozza meg végül is a könyv értékét, sikerét. Az olvasónak csak egyet ajánlhatunk: lapozzon végig néhány különböző típusú zeneszerzőről szóló könyvet, nyilván kialakul, melyik fajta áll hozzá a legközelebb. (Ami persze nem jelenti azt, hogy évekig, évtizedekig ragaszkodni kell ehhez a választáshoz.) Mindenesetre, elsősorban ebből a típusból, az Ilyen jellegű írásokból „merítsen" — de ugyanakkor ne feledkezzék meg arról, hogy mindez csak eszköz: a muzsikához. Leonard Bernstein mondja: „Minél többet beszélek a muzsikáról, annál inkább érzem, hogy vissza kell térnem az ősforráshoz. A zenét elsősorban hallgatni kell. megszólaltatni, elmélyedni, elmerülni benne. Átadni magunkat a zene parttalan áradásának. Enélkül a szavak, gondolatok és eszmék olyan dzsungeljében találjuk magunkat, amely visszariaszt magától a zenétől." Ügy hiszem, hihetünk a népszerű alkotó-előadó művésznek. Olvassunk, beszéljünk a zenéről. ugyanakkor minél inkább igyekezzünk bármilyen „mankó", még oly kitűnő „magyarázat" nélkül is elmélyedni benne. Mert az igazán jó darab, a klasszikus értékű alkotás önmagában is megáll a lábán. Az értéket keressük — kottafejekben, nyomtatásban, szavakban egyJUHASZ ELÖD Ajándék a nagymamának A

mint mondják, az öregeket elnyomják a családban. Nos, ha ez így is van, B.ékre nem vonatkozik. Náluk a nagymama igen nagy kegyben áll. Nem múlik el névnap, születésnap felköszöntetlenül, karácsonykor, húsvétkor, nemzetközi nőnapon nagyanyó éppúgy megkapja a maga ajándékait, mint bármely más tagja a családnak, azaz, hogy úgyabbul, mert neki különös gonddal válogatják ki a kedvére valót. Ez meg azért van, mert bár a nagymama közeledik a kilencvenhez, de az igényei nem csökkennek az idő múlásával. Ahogy ö mondja, nem muszáj neki mindig kapni valamit, de ha már kap, akkor ne szúrják ki a sze>mét filléres bóvlival. Az édessé7 > Csemniczky Zoltán rajza get példának oku'erl nem kedwfi, cukorkanak-csokoladénak nem örül, nyalánksuggal nem lehet örömet szerezni neki. Sokat ad viszont a külsejére. Fiától születésnapra egy kalapot kapott, órákig próbálta a tükör előtt: vajon fel veheti-e színházba. moziba, vagy csak afféle szaladgálás kalap ez, hentesnél, közértben megjárja, de jobb helyen nem illik mutatkozni benne... Mivel a kalap megfelelt, névnapjára a menye hozzá illő táskával lepte meg. Nagyanyó gonddal mustrálta az ajándékot. Nem szeretne — mondta — olyan táskát, amiből túl sok van, ami szembeköszön neki az utcán. Az unokák már nem is tudom milyen alkalommal sállal kedveskedtek neki. Ennek nagyon örült a nagyanyó: a kalapnak, kesztyűnek, sálnak és a táskának össze kell stimmelnie, még a magamfajta öregasszonynál is — magyarázta a gyerekeknek —, sőt nálam még inkább, az én koromban irgalmatlanul megszólják az embert, ha elhanyagoltan jár. De talán mindennél többet ad a cipőre. Ha lábbelit vesznek neki, ügyelni kell, ne legyen túl kicsi, túl nagy, túl feltűnő, túl egyhangú, ahogy ő mondja, szolidan kövesse a divatot, de azért kényelmes legyen, mert bizony gyerekeim, a macskaköves úttesten sajog már az én öreg lábam. Amikor megkérdezték, mit kívánna karácsonyra, csizmát kért, nem mert ez a divat, de ha a piacon sorba kell állni a kofánál, megfázik az ember lába. Nagymama már évek óta ruhaneműt, sőt utcára való ruhaneműt, felsőruhát, kabátot, sálat, kesztyűt, cipőt kap ajándékba. És a kabátok, cipők, kesztyűk, sálak, kalapok évek óta érintetlenül sorakoznak a szekrényében, szépen becsomagolva, azonmód, ahogy kapta. — Mondjátok csak — kérdem B.-éket —. miért csináljátok ezt" Tulajdonképpen miért vesztek neki csupa hasznavehetetlen holmit, utcára való kijárósat? Hiszen szegény nagymama, ti tudjátok legjobban, hosszú évek óta nem hagyhatja el a lakást, nem megy az utcára, se a piacra, si a Közértbe, se színházba, se moziba, mert már nem tud járni Évek óta nem volt rajta nagykabát, kalap, kesztyű, táska. Nincs hová felvennie. Vennétek neki inkább házipapucsot, hálóinget meleget, zsebkendőt, törülközőt, egyebet, amiben helyhez kötöttségében is kedvét lelheti.. — Megtehetnénk, igaz — mondják B.-ék -—, de nézd csak, a cipőnek, csizmának, utcai kabátnak, kesztyűnek jobban örül. Amíg ilyeneket kap, addig kijárhatna a piacra, a henteshez, elmehetne a barátnőihez, ha „éppen úgy adódna", és bizonyára azt gondolja, mi, akik ezeket a holmikat hozzuk, mi is tudjun. hogy ö tulajdonképpen éppúgy kisétálhatna a kapun, mint bárki mas, csak éppen valamilyen ostoba ok miatt a kijárás átmenetileg szünetel. Legközelebb egy összecsukható ernyőt veszünk neki Hátha elered az eső. NOVOBÁCZKY SÁNDOR Takarmány szári ló Táplánszcnl kereszten Tehenes/eli telep Hajdúszoyáton t