Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-21 / 92. szám

Reneze József versei BÜZÁSÁPADÁSOM Búzasápadásom élet-halál érés, kipirulva oltom el a világ éhét. HOLDDÁ SÁPADOK Kíntól Holddá sápadok, nehéz földdé fáradok, csillagokért lázadok. ÓREG SZEDER Öreg szeder, fanyar körte, dűlöutat kerék törte, nchézfejü kótyagos kút, megbolondul, ég felé fut. FURULYÁM Furulyán^, édes fúzfafurulyám, áldott ének dől az esti szélbe — nem hallgatja itt a réten senki, vadbodzás sátradból csak te jöjj ki érte! FALUSI VASÁRNAP Otthon az öregek az ebédet várják, ingeket cserélnek s egymást beretválják. ^ SZIMFÓNIA Csupa zene a kert. Az ízek zenélnek. Sárga G-kulcs körték, szilva-kották érnek, Anyám öreg karja a kacsos kosárral, élct-szimfónlát komponál a tájra. HAZASZALLOK Akáclevél, hazahívhatsz, szél-könnyével vígan sírhatsz. Idegen táj nem vigasztal, terített ágy, vendég-asztal. Hazaszállok beporzásra, csillaghíres virágzásra! VASÁRNAP, 1971. ÁPRILIS 81. Együtt kell szaladni vele J

óska bátyám, ha volna egy Fecskére való ideje, most egy akkora nagy nemet mondanék arra, amit a múltkor annyira bizonygattam, mint ez a daru. Miről is ment a szöveg? Ugye arról, hogy tényleg, ki tud-e maradni az ember abból, amit nagyon-nagyon szeretne. Maga' azt mondta; nem lehet lábán íogni, visszahúzni az egyszer már elszaladt időt; én meg azt, hogy igenis lehet: ha valaki igazán megszorítja magát, hát az mindenkor megszerezheti magának, amit egyszer kigondolt. Maga azt mondta: nincs az az OTP, ami meg tudná fizetni a Jurcsekmajori . kapálást, törekhordást — azokat a sötéttől-sötétig végigdolgozott napokat, éveket; én meg azt: akinek pótolnivalója van, az pótolhatja, csak szorusa meg magát rendesen. Jóska bátyám, magának van igaza: nem lehet lábán fogni, visszahúzni az időt. Kapkodhatunk utána, de megmarkolni nem tudjuk, ami egyszer elszaladt... Tudja, hogy most jártam ki az autós tanfolyamot. Nem azért, hogy lerakjam ezt a simítófát, és odaüljek egy kormánykerék mögé, hanem mert apámék eladták szegény nagyanyám tanyáját, aminek az árából éppen tudtunk venni egy fölújított, újragumizott állami Volgát; hát ezt fogom majd én hajtani, vinni rajta szombaton, vasárnap a cserkeszölői fürdőbe a famíliát. De ez most nem érdekes. Amit el akarok mondani az az, hogy járt ve,lünk a tanfolyamra egy olyan maga korabeli ember. Még a haja is úgy őszült meg egy csíkban elől, mint a magáé; valami bombázáskor ment el a színe negyvennégyben, Fehérvár alatt. Hát ez a maga formájú ember mindjárt az első órán az oktató elé ült. Kirakott maga elé egy csomó könyvet — régi KRESZ-t, új KRESZ-t, így gondozt ezt, úgy gondozt amazt —, és pislogott, figyelt, kaparta bele az irkáiba, amit az oktató mondott. Tudja, milyen egy ilyen tanfolyami csoport: egyik tagnak is, másiknak is nevet ad a viccesebbje. Ezt a szorgalrnaskodó manust elneveztük Lisztes Zsigának. Lisztesnek azért, mert hogy olyan furcsán fehéredett meg a haja; Zsigának meg azért, mert, hogy mesélte, már odahaza a vasajtós garázsában várta, hogy hajtsák, a null kilométeres Zsiguli. Mar csak a jogosítvány kell — magyarázta a cigarettaszünetekben Lisztes Zsiga —, és irány a Balaton, irány a Mátra, irány az egész világ. Azért vettem azt a sok könyvet, hogy jól megtanuljak mindent; hiba ne legyen, ha becsapja maga után a kocsiajtót a család. Tényleg rettentően tanult. Ha a tolla megállt, akkor a szája kezdett járni: majd minden szabályt, előírást újrakérdezett. Amikor meg elmentünk a tanműhelybe, ahol a szétszedett motorokat mutogatják, ott maradt óra után is: újra meg újra elmondatta magának, hogy gyújt a gyertya, hol nyit a szelep. Mi, akik ezt a tanfolyamot is csak úgy csináltuk, hogy majd csak durran a végén valahogy, megesküdtünk volna rá: külön nyomatnak neki jogosítványt aranyból. Aki így teszi-veszi magát; aki így hajt, így tanul... Hogy az a jogsi mégsem lesz arany, az második héten kezdett kiderülni. Most az a divat, hogy papíron feleltetnek az oktatók. Van egy kérdés, utána meg három felalet, amiből csak egy a jó. Treszt, vagy milyen rendszer ez, a fene emlékszik már, hogy mondták. Szóval, a második héten egy ilyen próbafeleltetés volt. Kaptunk egy-egy lapot, aztán ikszelni kellett. Hát mi nézegettük a képeket, hogy ha ez a kocsi balról jön, és a sarkon semmi tábla, akkor az a jobbról jövő járműnek ..., meg hogy .a kör alakú táblán a ferde fekete vonal az ... Nem olyan rettenetes dolgok ezek; annyit látja az utcán is az ember, hogy meg lehet őket tanulni. Félórát kaptunk a válaszolgatásra — tizenöthúsz perc múlva már odakint füstölt majd az egész gyülekezet. Lisztes Zsigától, úgy kellett elkunyerálni a lapot, vagy tíz perccel a szabott idő után. Ö találta el a legkevesebb választ. Még azt se tudta, hogy mit jelent a kör alakú tábla szélén az a vastag piros karika, pedig hát ezt még a szódáslovak is tudják; se oda be, se onnan ki — pofonegyszerű. Később szóban is feleltünk. Oda kellett menni az oktató mellé, és ahogy mutogatta a falra akasztott képeket, mondogattuk, mi indulhat hamarabb, a biciklis vagy az autóbusz, meghogy hol kell zsírzás és hol az olajozás. Lisztes Zsiga a táblák előtt sem remekelt. Olyanokat mondott, hogy a sínen előzhet, meg az előzés ugyanaz, mint a kikerülés — csupa-csupa butaságot. Az oktató kínlódott vele, ott tartotta, éppen csak tölcsért nem dugott a fejébe, hogy tán majd úgy... A lényeg az, hogy Lisztes Zsiga — hiába vette meg azt a sok könyvet, hiába irt tele egy rakás irkát — csak nem tudta megtanulni, amit kell. Ahogy közeledett a vizsga, úgy rázta egyre többet azt a hirtelen fehéredett fejét. Furcsa szokása volt: tarkón vágta magát, ha rossz választ adott. A végén bizony minden óra után vörös volt a tarkója ... És a szövege! Ahogy mondta: melyik sógora szerezte a téglát a garázshoz, ki hegesztette a vasajtót, azt a tűzbiztos, lemíniumozott vasajtót... Meg hogy hány szezonban kínlódott a káposztával, karalábéval; hány hajnalt nem aludt át, amíg az a nyolcvanas összejött... Nem volt ! valami vidám dolog a sírókáját végighallgatni! Tudja maga is előre: Lisztes Zsiga már a KRESZ-vizsgán kibukott. A huszonvalahány kérdés közül jó, ha hármat-négyet eltalált. De nemcsak öz első próbálkozása nem sikerült, hiába fizette be a pótdíjat másodszorra, harmadszorra is. A végén már azt is megmondták neki: hiába próbálkozik;arra, hogy levizsgázzon, semmi remény. Lisztes Zsiga ott maradt a tűzbiztos vasajtójával meg a null kilométeres Zsigulijával... Jóska bátyám! Most mondom ki azt a nagy nemet, ami akkora, mint ez a daru. Igaza volt: nem lehet lábán fogni, visszahúzni az időt. Lisztes Zsiga értette meg ezt velem. Az a szerencsétlen Lisztes Zsiga, akinek akkor jutott ki az a kocsi, amikor már nem fogott az agya. Hiába erőltette, hiába tette-vette magát, nem birta-fölfogni, ami azokban a könyvekben le van írva. Becsapta az idő: későn gurította oda neki a Zsiguliját... Mit mondjak még azon kívül, hogy újra csak hajtogatom: igaza van. Talán még azt, hogy a magunk fajta fiatalabbak elől is meg-megugrik; de ha úgy vigyázunk, talán mégsem szalad el teljesen az idő. Vagyishogy éppen most könnyebb együtt futni vele! Akkor kikövetelni tőle, ami jár, amikor annak sora van. Húsz, harminc évesen megtanulni azt a KRESZ-t, és nem ötvenen túl rágódni rajta. Ért engem, ugye? Nem hazudtolja meg, amit mondok! Igen, az idő lábát nem lehet megfogni, együtt kell szaladni vele. Ha lehet, együtt kell szaladni. Erre szorítsa magát az ember. Szorítsa; most, akiben van akarat, szoríthatja ... Na, nyomjuk el a csikket, aztán adjad neki. Szegély Lisztes Zsiga, vajon mit rakhatott a lemíniumozott vasajtók mögé? AKÁCZ LÁSZLÓ E

mber és hangszer. A muzsika varázsa. Ember és különleges szerszáma, melyet pengetve, fújva, rezegtetve, ütve a legszebb dallamok megszólaltatására képes. A hangszer és muzsikus játék közben szinte azonosul. A cselló és a csellista, a hárfás és a zengő húrok már nem zenész és zeneszerszám párosa, hanem maga a muzsika. A zene legszebb és legihietettebb pillanataiban már szinte fizikailag azonosulnak, egymáshoz hasonulnak. Valahol Itt kereshetnénk a zene szeretetének, örömforrásának, varázsának titkát. Ebben a ritka találkozásban, melyet Somogyi Károlyné lesett el egy próba alkalmával. Itt még nincs szmoking és csokornyakkendő, nincs reflektorfény. De szinte halljuk a muzsikát, a hangszerek nagy együttesének üzenetét. ízelítőt kapunk a aene szépségéből. >