Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-06 / 54. szám

SZERDA, lfftt. MÁRCIUS C. Megszüntette tél eleji elmaradását a mezőgazdaság Az időszerű mezőgazdasá- A mélyszántás 94 százalé­gi munkák megsegítésére kát elvégezték, s lényegé­alafeult országos operatív bi- ben márcsak a Nyugat-Du­zottság kedden — a gazdasá. nántúlon van hátra számot­gokhoz és az időjáráshoz iga. tevő területen ebből a fontos zodva — a szokásosnál jóval munkából. A fejtrágyázás 70 korábban tartotta sajtótájé­koztatóval egybekötött idei első ülését a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­riumban. Dr. Mészáros István, a bí­zottság elnöke tájékoztatójá­ban elmondotta, hogy a me­zőgazdasági üzemek jól ki­használták a kedvező idő­járást, s február végéig megszüntették a korai, no­vemberi havazás okoita kényszerszünet elmaradását. százalékával elkészültek, csaknem teljesen végeztek a mák vetésével, a tavaszi árpa 80—90 százaléka a földben van, a gyümölcsfák 60 százalékát, a szőlő 40 szá­zalékáig megmetszették. Az üvegházakban szépen fej­lődnek a palánták, s a ko­rai zöldségfajták termeszté­séhez a tavalyinál jóval több fóliasátrat állítottak fel, most már a fagymentes időt várják a palánták ültetésé­hez. Próba az új tejporgyárban A Fejer és Komárom me­gyei Tejipari Vállalat új tej­porgyárat létesített Székes­fehérváron, az új berende­zés üzemi próbáit kedden kezdték meg. A tejporgyár 5,5 millió forint értékű be­ruházással épült, üzembe helyezése után óránként 1500 liter sovány tejet dol­goz feL Az új tejporgyár­ban két hét múlva kezdődik a folyamatos termelés. javaslatok sorsa Ee A legfiatalabb is fehér hajú Kommunisták Alsóvároson Szeged számos területi main az alapszervezet képvi- koztatás az 1974. évi terület­pártszervezete közül egyik selteti magát, tömegszerveze­legnépesebb az alsóvárosi: tekkel tart kölcsönös kapcso­közei 200 tagot számlál. Te- latot, illetve azok beszámol­rülete azonban, akármerról nak munkájukról. Sokrétű nézzük, egész városrész. Kez- munkát igényel a pártokta­dődik a Bécsi körút és aPe- tás menete, pártnapok ren­tőfi Sándor sugárút páros számozású oldalán a Vágóhí­dig, s onnan tovább a Taní­tói kiskertek, illetve a Vad­kerti tér vonalában a Föld­műves utca végéig. Beletar­tozik Hattyastelep, s vissza­felé jövet a Hattyas sor, a Bem tábornok utca, az Ápri­lis 4. útja páratlan számozá­sú oldala a Nagykorúiig. • Politikailag gazdája lenni ilyen nagy területnek, nem kis feladat. Egyetért ezzel Faragó János, a pártszerve­zet titkára is, aki ebbeli tisztségét 1951 óta viseli köz­megelégedéssel. Foglalkozásá­ra nézve a Szegedi MÁV Igazgatóság vontatási osztá­lyának ügyintézője. Amikor a pártszervezet tagjainak át­lagéletkorára terelődik be­szélgetésünk, kiderül, hogy hófehér hajával és 55 eszten­dejével szinte fiuknak tekin­tik a 70 év körüli kommu­nisták, akik itt az átlagélet­kort képviselik. Másoktól tudom, hogy ami­kor bekopognak a lakására, mert ott is felkeresik ügyes­bajos dolgokkal, akkor így szegezik neki a kérdést: — János fiam, erre adjál választ, ezt magyarázd meg dezése, gazdasági és hivatali ügyvitel. Az általános fel­adatok mellett sajátossága e pártszervezet munkájának is a várospolitikai célkitűzések köré vonni a lakosság érdek­lődését, és természetesen a segítséget, amikor társadal­mi összefogásról van szó. Kapcsolatot kell tartani ugyanakkor a tanácstagok­kal, lakóbizottságokkal, a kerületi tanácsi hivatallal, vállalatokkal, intézmények­kel, hogy az összefogás ereje minél jobban meglátszódjék e városrész arculatán. • — A taggyűléseken és a pártnapokon adott tájékozta­tások általában kielégítik a tagság érdeklődését — néz vissza szervezeti életükre a párttitkár. — Egyéb rendez­vények, például a politikai vitakör iránt is eleven az ér­deklődés. Akik viszont e fó­rumok mindegyikéről távol­maradnak, azok járni sem tudó, ágyhoz kötött öreg, be­teg elvtársaink. Hozzájuk időnként bekapogtatnak a ve­zetőség tagjai, rendszeresen azonban a bizalmiak, akik elbeszélgetnek velük,) érdek­lődnek állapotuk, hogylétük iránt, és segítenek nekik, fejlesztés legfontosabb fel­adatairól. Beszélgetés kibőví­tett vezetőségi ülésen a lakó­bizottságok munkájáról. A pártszervezet, a tanácstagok, a kerületi népfront munka­kapcsolatának értékelése. Ho­gyan dolgoznak a pártbizal­miak? Tanácskozás várospo­litikai témákról. Mérlegen a pártoktatás, a pártnapok, a sajtó és propagandamunka. E néhány mondat rengeteg munka elvégzését sejtéti. S mindezek tengelyében ott vannak a fogadónapi délutá­nok 5-től 8 óráig a pártszer­vezet hivatalos helyiségében, a Rákóczi utca 11. szám alatt, ahova bárki, bármi­lyen problémával benyithat. Ugyanez az épület ad helyet egy másik, a szintén nagy te­rületű móravárosi pártszer­vezetnek is. Két szomszéd jól megfér egymással és egymá­sért a közös „várban". Lödi Ferenc gy esztendő alatt kereken kétezer javaslattal, közérdekű kéréssel, észrevétellel málházták föl a vá­lasztók Szegeden a tanácstagokat. Tavaly ilyenkor, a választási jelölő gyűléseken 875 fölszólaló adott munkát az új tanácsnak, a novemberi-decemberi beszámolókon pe­dig 1113. Minden kérésnek és javaslatnak nyoma és sorsa van: jegyzőkönyvbe ke­rül, majd a kerületi hivatalok és a szak­osztályok osztozkodnak rajtuk — illetékes­ség szerint. De itt természetesen nem az adminisztráció a legfontosabb — az csak arra jó, hogy mindent nyomon lehessen követni —, hanem az intézkedés. Az, hogy volt-e haszna, foganatja és súlya az okos szónak; lett-e belőle új járda, jobb közvi­lágítás, több óvodai hely, szervezettebb közlekedés, gyorsabb ügyintézés stb. Ha számokkal kezdtünk, feleljünk szá­mokkal arra is. A jelölő gyűléseken el­hangzott javaslatokból 295, a tanácstag­beszámolókon szóvá tett problémák közül 133 megoldódott; újabb 193, illetve 342 a megvalósulás folyamatában van — tehát közel ezerrel, az összes javaslatnak majd­nem a felével, rendben lennénk. Sok ez vagy kevés? Az arány minden bizonnyal megnyug­tató. Bizonyítja, hogy becsülete van a közérdekű szónak, s igazolja annak hasz­nosságát, hogy a tanács eleve gondol anyagiakkai is a közérdekű javaslatok és kérések sorsára. A közélet demokratizá­lásának is tisztességes, szép bizonyítványa az eredmény, mert megnyugtat bennün­ket, hogy nem illendőségből, vagy divatból kérdezgetik a lakosságot a gondjai felől. De ha kerületenként vagy városrészen­ként vizsgáljuk a témát — természetesen a kérések természete szerint —, a lakó­közösségek másként is minősíthetik a tö­rekvést. Mert például, összeadva a márciu­si meg a novemberi kéréseket és a telje­sített, illetve folyamatban levő megoldá­sokat. a számokból az derül ki, hogy a II. kerületben teljesen tisztára söpörték az asztalt, s a III. kerületben is csak két té­ma maradt. Igen ám, de nekik együtte­sen is csak egynegyede jutott a kérésekből, mint az I. kerületnek, amely 478 ügyből 436-nak a megoldását segítette elő. A tartozás ehhez a halmazhoz képest itt is töredék. Algyőn 47:35, Kiskundorozsmán 104:70. Szőregen 42:26, Tápén pedig 121:81 az arány. S ha figyelembe vesszük, hogy itt minden tétel mögött közpénzfedezet áll, a tanácsok történetében páratlan si­kert hozott ez az egy esztendő. már erre nincs panasz; panaszkodtak a boltok tisztaságára, nyitvatartási rendjé­re — a kereskedelmi osztály eredménye­sen intézkedett; a Szikra-házak lakói nem tudták a közelben beszerezni az alapvető élelmiszereket — egy pavilonnal javítot­tak a dolgon; Béketelep óvodásainak se­gítette egy ideiglenes megoldással; a szü­lők kérése szerint igazított a művelődés­ügyi osztály az óvodák nyitvatartásán; enyhült a József Attila sugárúti orvosi rendelő zsúfoltsága, gyermekorvosi rende­lő működik Ságváritelepen, Tarjánban is megkezdte működését a rendelő..., és sorolhatnánk tovább útjavításokat, járda­építést, a közvilágítás korszerűsítését stb., amit mind-mind a lakosság kérésére vé­geztek el. Van egy másik statisztikája is a témá­nak: 233 javaslatról azt állapították meg a szakosztályok, hogy beleillik a- városfej­lesztési elképzelésekbe, reális és megvaló­sítható, de egyelőre csak a távolabbi ter­vek között dédelgethetjük, mert vagy nincs meg hozzá a csatlakozó infrastruktúra, vagy olyan összegekbe kerülne, amelyek­kel most nem rendelkezik a város. S mint minden jószándékú gondolkodás, ez a javaslatgyűjtő folyamat is felszínre hoz egy sereg kedves álmot: a javaslatok 5— 10 százaléka belátható időn belül megva­lósíthatatlan, vagy ellentétes a városfej­lesztés alapelveivel. Egy ilyen összefoglalásban nem kaphat­ja meg mindenki, mind a kétezer javas­lattevő a választ, de erre nincs is szük­ség. mert a tanácsi ügyintézésben megta­lálták ennek legalkalmasabb módját. Ha­talmas adminisztrációs tehertétel, de most éppen jő ügyet szolgál a papírmunka: minden felszólaló írásos választ kapott, vagy kap javaslatának megítéléséről és sorsáról! Ugyanezt a levelet a körzet ta­nácstagjának is elküldik — így egyáltalán nem biztos, hogy a hivatalé az utolsó szó az ügyben, ha a válasz nem megnyugtató. M ost legutóbb, amikor a városi tanács végrehajtó bizottsága beszámolót kért a jelölő gyűléseken és a ta­nácstag-beszámolókon elhangzott közérde­kű ügyek intézéséről, az eredményes ügy­intézés regisztrálása mellett arra is fel­hívta a figyelmet, hogy a folyamatban le­vő kérdéseket éppen úgy kell szorgalmaz­ni a megoldásig, mint az eddigiekben. Amiatt nem kell elkeseredni, hogy a be­jelentések, kérések száma évről évre nő, hiszen a társadalmi demokratizmus szel­leme mindinkább a lakosság életelemévé válik, és mind több szem nyílik rá a vá- i Hogy mennyi ága-boga van a lakosság rosi élet gondjaira. A közvélemény aktivi- i javaslatainak, arra csak néhány példát tása nemcsak az új és új kívánságok meg- j hozzunk fel: a GELKA újszegedi szervize fogalmazásával, hanem a megoldás gond- J nem vett át javításra háztartási gépeket jaiban való közreműködéssel is együtt jár. és elektroakusztikai berendezéseket — ma Sz. S. I. nekünk, hogy tudjuk, értsük amiben tudnak. a dolgok menetét. — Hát igen, ilyen is van — vélekszik Faragó János. — Olyan ügyekben szokott ez előfordulni, amikor taggyű­Az alsóvárosi pártszerve­zetben 56 olyan öreget, bete­get tartanak nyilván, aki pártmunkát nem tud végez­ni már, de minden erejével, lésen, pártnapon, vagy foga- idegszálával kötődik a kom­dóórákön nem hozakodnak munisták közösségéhez. Ök elő saját problémájukkal, azok, akiket kerek esztendőt mert azt mások is hallanák, jelző születésnapjukon meleg "Nem titkolóznak ugyan, mert szavak és szerény ajándék mindenki jól ismeri egymást kíséretében köszönteni szo­régtől fogva, hosszú eszten- kott a pártszervezet vezető­dök óta. Megesik azonban, sége. Hogy ennek a figyel­hogy valamiben részletesebb mességnek mekkora az érté­tájékoztatást kér egyik-má- ke. azt csak az tudja, akire sik elvtársam, s inkább szű- ágyhoz kötöttségében ajtót kebb körben kérnek felvilá- nyitnak, kezet szorítanak ve­gositást, hogy az időt. ne ve- le és közéjük tartozónak vall­gyék el a többiektől. Meg- ják a többiek. Nem baj, hogy keresik problémákkal persze nincs már ereje adni, h»iyet­a vezetőség többi tagját, te is cselekszenek a pártszer­Aradi Józsefet, Halász Lász- vezet munkabíró tagjai, lót, Sziklás Mihálynét, Aoró 4c Istvánt, Felhő Józsefet, Ve- A pártmuruiából kiesettek szelovszki Antalt is, mert közül sokan havi 800—900 fo­mindegyikük sokat tapasztalt rint nyugdíjat kapnak, ök pártmunkás. azok, akik annak idején ere­4c jük teljét, legszebb esztendei­Többségében nyugdíjas ket adták a társadalomért, munkások, zömmel vasuta- Sehogy sem értik, hogy akik sok, kisiparosok, érteimisé- ma mennek nyugdíjba, elég giek, aztán háztartásbeli asz- magas ellátással, azok közül szonyok, legkisebb százalék- egyesek vonakodnak megfi­ban aktív keresők alkotják zetni a meghatározott tagdí­e pártszervezet tagságát. A jat, s néha veszni hagyják lakóterületi jó pártmunka, a miatta párttagságukat, kielégítő szervezeti élet azo- Az élet megy tovább az nos értékű bármely üzemi ilyenek nélkül is, hiszen csak vagy intézményi pártszerve- bele kell pillantani a párt­zet eredményes tevékenysé- szervezet idei első félévi gével. A szervezeti élet itt is munkatervébe. A többi kö­színes. eleven. Taggyűlések zött olvasható: a pártszerve­követik egymást, bizalmi ér- zet és a tanács III. kerületi tekezletek. vezetőségi ülések, hivatala munkakapcsolatának Kefcobb pártszeruek Hóm kialakítású-, kölcsönös tájé.''* Hatévesek kötelező iskolaérettségi vizsgálata Előzetes tájékoztatás sze­rint az idén az általános is­kolák első osztályaiban or­szágosan több mint 15'J 000 kisdiák „startol". Az óvodá­soknál már megkezdődött, az otthon nevelkedő gyerekek­nél március közepén kez_ j dndik országszerte az isko­| láskor előtti kötelező orvosi és pedagógiaj vizsgálat. Dr. öry Imre. a Heim Pál ! gyermekkórház osztályveze­tő főorvosa elmondta: isko­laérettnek azok a gyerekek nyilváníthatók, akik testi­leg, szellemileg egyaránt el­érték a fejlődésben azt a szintet, hogy az iskolóba­járással, a tanulással kap­csolatos terhelést egészségük károsodása nélkül elbírják. Az iskolaérettség > olyan komplex fogalom, amely a teherbírás, a koncentrál óké­pesség, a logikai készség, az alkalmazkodás, a közösségbe való beilleszkedés tulajdon­ságait jelenti. Igen fontos, hogy azok a gyerekek, akik 6 éves korukban áz iskola­érettségnek eppen csak a határán vannak, akkor kezd­jék meg tanulmányaikat, ha bizonyosra vehető, hogy a tanulás semmilyen vonatko­zásban nem okoz náluk ká­rosodást. Növekszik a gépipari termelés i MTI-fotó: Bara István felvétele A Ganz Villamossági Művek száztízmillió forintos költség­gel épült pörgetőüzemében vizsgálják a generátor és tur­bina forgórészeket. Jelenleg a Láng Gépgyár nagy teljesít­ményű ventillátorának forgórésze „vizsgázik" a pörgető­laboratöruimbafl. A gépgyártás-technológi­ák fejlesztésének eredmé­nyeiről tanácskoztak ked­den a kohó- és gépipar vál­lalatainak műszaki ve etőia MOM Szakasits Árpád Kui­túrotthonában. Megnyit > előadásában Gácsi Miki s kohó- és gépipari államtit­kár elmondotta: az V. ötéves tervidőszakban a gépipar I termelése tovább növekszik. | A szocialista export az eL Urbpaeléaek szerint •<» szása­lékkal, a tőkés kivitel 16— 18 százalékkal emelkedik majd. Ezekhez a célkitűzé­sekhez erőteljes műszaki fejlesztés szükséges. Ugyan­akkor nagyobb műszaki és technológ ai fegyelmet kell megkövetelni minden veze­tőtől. mérnöktől, és közgiz­dásztól. munkájuk központ­jába állítva a gazdasági munka megjavítására vonat, kpzó határozatok végrehajtó­sál. 1MTH

Next

/
Oldalképek
Tartalom