Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

VASARNAP, 1973. NOVEMBER 11. DM /.ftv mlaig a z Demény Ottó Aranyszál foszlik Holott aranyszál pántlika mögUle alakod világol • volt egy virág a hajadon ama hajnali rózsafáról megálmodom szépségedet ám lehet élő vagy valóság aki ha belőlem kilépdel sóvárgásaim visszahozzák kit páva dalol élesen smaragdszín villámló mezőben estére azt is köd tlli betakarja árnyba előlem de majd hold szövi sárhaját éjszakáimra fölragyogni verítékembe Hirdeti szivemen hallom sóhajtozni aranyszál foszlik pántlika a a virág is klhnll hajából mezítelenül tündököl elalszik csöndes ringatástól M

ostani képsorunkat nézve, ki ne emlékezne a felnőttek közül is hajdani tanítójára, kedves tanárára. Hányszor cseng vissza bennünk egy-egy intése, jó tanácsai Van, akivel egy évig, kettőig van kapcsolatunk csupán, kötődésünk hozzá mégis életre szól. Nem is tudnánk összerakni szép sorba, ml mindenre tanítottak bennünket. írni és olvasni — ez jut először eszünkbe. Nemcsak írni tanultuk tőle a betűt, de szeretni is. A leírt szó felelősségét is. Számolni? Ezerig, millióig? A számolás tisztességére, a számok kötelező igazmondására ls ott tanítottak bennünket az iskolapadban. Hegyekre, vizekre? Azt is tőlük tudjuk, hogy szép a földünk, gyönyörű szép, vigyázzunk rá. Azt ls, hogy emberség kapcsolhat bennünket a Föld túlsó felén élő népekhez ls. És azt ls tőlük tanultuk, hogy bonyolult a világ. Ök tanították, hogy szakadatlan körforgás pillanatnyi állomásai vagyunk, de má« solhHtatlanok, pótolhatatlanok, megismételhetetlenek is egyben. Hol is lennénk tanáraink nélkül? Egy hivatás az övék is a sok közül, de gondolataik visszhangja nemzedékekben dobol. Tőlük tanultunk tudni, és tőlük tanultunk emberebb ember lenni. Képsorunkat Somogyi Kúrolyné készítette. Nemcsak új évad kezdődött az idén a közművelődésben, hanem új szemlélet, nevelésforma, ízlésformáló tevékenység vizsgái is lesznek a most következő hónapok. Nem kapnak ugyan bizonyítványt a közművelődés munkásai — de valamennyien jól tudják, igen sok múlik azon, hogy s mint látnak hozzá, milyen eredményeket mutatnak fel évközben és az évad végén. Tulajdonképpen nagyon egyszerű — és nagyon bonyolult dologról van szó. Arról a felismerésről, amelynek érvényt kell szerezni már a mostani esztendőben, s az utána következőben még jobban —, hogy a szocialista kultúra csak valamennyi művelődésügyi terület és ágazat együttes és egységes fejlesztésével képzelhető el. Nincs olyan, hogy kiváló az iskolarendszer, de akadozik az iskolán kívüli művelődési tevékenység, nincs olyan, hogy jól működnek a művelődési házak, de rosszul a szórakoztatóintézmények, vagy hogy kiváló a könyvtári hálózat, de nem jó az ismeretterjesztés. Elméletben nincs — tegyük hozzá sietve. Mert a gyakorlatban előfordult — előfordul —, s ennek a megszüntetése, a ritmuszavarok kiküszöbölése az egyik legfontosabb célkitűzés. A párt Központi Bizottságának 1972. novemberi ülésén hozott határozatából idézünk: „Két éven belül ki kell dolgozni a közművelődés fejlesztésének átfogó tervét." A KB-állásfoglalás nyomán hatalmas tervezőmunka kezdődött; a magyar művelődésügy valamennyi ágazatának Irányítói, szakemberei hozzáláttak, hogy a tudomány, az oktatásügy, a művészetek és a közművelődés — korábban népművelés — funkcióit szinkorizálják. Hogy olyan organizmust teremtsenek, amelynek keretében a művelődésügynek e négy területe zavartalanul és lendületesen fejlődhet tovább. E látszatra egyszerű és könynyen felfogható dolog alapelveinek kimunkálása, a működés megtervezése és megvalósítása azonban nagyon bonyolult; tudásra, szívós munkára és magas fokú lelkiismeretre van szükség. Meg kell teremteni a társadalomnak a kultúrához való kívánatos viszonyát. Nem több, de nem is kevesebb a közművelődés munkásainak a feladata. Nem vadonatúj, sosem hallott munkába kezdenek. Azt kell csinálniok, amit eddig — csak eszesebben, jobban, a világra való nagyobb kitekintéssel, az eszközök célszerűbb csoportosításával. Lehetővé kell tenni, hogy a társadalom minden tagja közelebb jusson a kultúrához: gondolkodásában, műveltségének gyarapodásában, életvitelében. Mert ne feledjük: a kultúra nemcsak bizonyos ismereteket vagy bizonyos ismereteknek a halmazatát jelenti. Azt is, hogy miként élünk, miként töltjük mindennapjainkat, munkaidőnket és szabad időnket. A korábbi népművelési tevékenységben — történelmileg indokolt, de itt nem részletezhető okokból — kialakult egyfajta mennyiségi szemlélet. Minél több konkrét ismeretet adni az embereknek. Ez ma már nem elég; a társadalom maga szabta meg, fejlődésével, hogy a kultúrát átfogóbban és szélesebben kell értelmezni, s ennek megfelelően terjeszteni. Ugyanazt a szocialista kultúrát — de ha szabad így mondani: válogatottabb eszközökkel, jobb módszerekkel. Mindenekelőtt a feladatok jobb rendszerezésével. Vegyünk egy Igen-igen prózai tényt. Senki sem vitatja, hogy a termelési értékeket létrehozó ember társadalmi érték, s hogy értékeinek mind tökéletesebb kifejlesztését valamennyiünknek támogatni kell. Támogatni, mert — ugyancsak nincs vitapartner, mindenki elismeri — társadalmunk színvonala a munkahelyi kollektívák fejlettségétől, világnézeti és ízlésbeli érettségétől, gondolkodásának emelkedettségétől függ. Súlyosabb tényként írjuk ide nyomban azt is, elősegítvén az összevetést, hogy ma hazánkban a 45 éven aluli aktív keresők közül több mint egymillióan nem fejezték be az általános iskola nyolc osztályát! (Közéjük számítva, természetesen azokat is, akik tanulmányaikat a múlt rendszerben kezdték meg és szakították félbe, rajtuk kívül álló okokból.) S hogy a munkásoknak több mint 60 százaléka szakképzetlen. Nyilvánvaló, hogy ezeken az első hallásra kedvezőtlen számokon javítanak a rendszeres olvasókról, színházlátogatókról, könyvtárlátogatókról, tv-nézőkról készült imponáló statisztikák. Ám a tény tény marad: a szakmai és az általános műveltség terjesztésében a tennivalók java előttünk áll. A munkahelyi közművelődési tevékenységet az eddiginél Jobban differenciálni, szakosítani kell; a fő figyelmet az elmaradott rétegekre kell irányítani, a műveltebb, ízlésben magasabban állók segítségével. Elsősorban a szocialista brigádok tagjainak a segítségével, akik igen sokat tehetnek azért, hogy például a munkásszállók lakói, félanalfabéták, nehéz körülmények között dolgozó és művelődő ingázók kedvezőbb. feltételek között találkozhassanak "a kulturális értékekkel. A „feltételek" fogalmán persze sok mindent kell érteni. Klubot a fiataloknak. Megfelelő Időben nyitva tartó könyvtárat. Könyvtáros-propagandistát, aki nemcsak jelenti, hogy hány ismeretterjesztő előadást tartottak, hanem az Igények szerint készíti elő azokat. Üzemi jegyeladó helyett közönségszervező-propagan distát, aki ismeri az embereket és érdeklődésük szerint kínálja a jegyet. S pénzt, anyagi lehetőséget, üzemi és állami szervek költségvetéséből, a korábbinál jobb elosztásban a valódi szükségletek szerinti csoportosításban. A művelődésügyi Intézmények korszerűsítésére igen sokat fordítottak — több mint 200 millió forintot —, az országgyűlés kulturális bizottsága javaslatot terjesztett a kormány elé, hogy kezeljék kiemelten a széles tömegek művelődését szolgáló kulturális beruházásokat; javult a könyvtári hálózat helyzete, az üzemek több pénzt tartalékoltak művelődési célokra. Bekapcsolódott a munkába — ezt hetente tapasztalni — a rádió és a televízió; több az olyan műsor — ismeretterjesztő, szórakoztató, művészi —, amely a hiunkásokat, parasztokat érdeklő témákkal foglalkozik. Városokban, falvakban, kis- és nagyüzemekben a közművelődésnek számtalan új eszközét, módszerét, „fogását" alkalmazzák először a most kezdődő évadban. Nyilván lesz, amely nem állja a próbát. Lesz talán bevezetésre alkalmatlan kísérlet is. De nem szabad megijedni, a re'giszter valamennyi billentyűjén játszani kell, mert csak úgy jöhet el a kívánt eredmény. A művelődés szakértőinek, szervezőinek egyik-másfkánál talán fellelhető bizonyos szorongás a nagy feladat megoldásának első időszakában. Az a jó, hogy ennél aránytalanul nagyobb az ötletesség — ez már a tervekből is látható —, a felelősségtudat és az elszántság, hogy a szocialista kúltúrát újabb és újabb milliók fogadják be. S hogy az ne csak ismeret, hanem az életük része legyen. TAMAS ISTVÁN I 1