Délmagyarország, 1973. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-14 / 241. szám

VASÁRNAP. 1973. OKTÖBER 14. lapos, nem is lógós. Szép kerek mell, amitől az embernek egyből melege lesz. — Nagyné rendszerint annyira belemelegszik, hogy történetesen még azt sem venné talán észre, ha leesne róla a ruha — gondolja magában, és ahogy hirtelen elkepzeli egy szál alsóban, amelynek körvonalai a gömbölyű aszszony szűkre szabott szoknyája alatt jól kirajzolódnak, hangosan elneveti magút. Az azonban még ezt sem veszi észre. A kancsóból, ami a sarkot elrekesztő függöny mögötti asztalkán áll, vizet tölt. Még egyszer véglgleltározza zsebét, fejfájásról való azonban nincs. Pedig átkozottul fáj a feje.. Tegnao este Gyuláéknál kártyáztak éjfélig. És ittak. Likőrt, amit útál, és amitől tudja, hogy megfájdul nemcsak a feje, hanem a gyomra ls. Jobb hiján megiszik még egy pohár vizet. — Néptársam — fordul hozzám bűbájos mosollyal Nagyné, aki közben befejezte a beszélgetést — mikorra lesz meg? — Micsoda? Ja, persze a Jelentés. — Tízre — mondta. Kettőig legépeljük. Egyébként nem leszünk meg. Vagy ha jó lesz holnap? — Nem, szó sincs róla. Délután értekezlet. — Hát akkor... Kávét kér? — Lehet De cukor nélkül, és erőset — Fáj? — böki a mutatóujját homlokához Nagyné. — No, jó, jó — nem kell azért mindjárt lenyelni az embert — mondja gurgulázó nevetéssel kifelé menet — De az anyaggal azért iparkodjon. NekiüL A számoszlopok azonban táncot járnak. Az asztalhoz esapja az irónt. azután kétmarokba fogja fejét. masszírozni kezdi a tarkóját. Ügy érzi, hogy szétesik. Ezerszer megmondta az asszonynak, hogy hétköznap ne csináljon programot — Itt a posta — hallja a folyosón Jucikát, aki nemcsak takarít, hanem egyszemélyben küldönc is. Vagy még annál is több. Afféle hírszolgálati iroda, aki a postával együtt viszi és hozza, hogy hol mi történt Minden irodába bejáratos. Nemcsak itt, hanem sok más vállalatban is. Lelkendezve siet elébe, mert reggel megkérte, hogy hozzon aszpirint. Jucikához azonban most nehéz hozzáférni. Mint csirkék a kotlóst, úgy veszik körül a kolléganők. A kollégák inkább csak az ajtóból hallgatóznak. A másik üzemrészlegben dolgozó Kovácsné van a napirenden. Kovácsné, aki tegnap otthagyta az urát. Pedig az csendes természetű, áldott egy rendes ember. Legalábbis a kolléganők szerint. És házias. Nem iszik, nem kártyázik. Nőzni meg... ugyan, ilyesmit még csak feltételezni sem lehet róla. Egyébként • se Gregori Peck-típus. Inkább egy kicsit mulya. r~ Lehet; hogy ez is volt a baj — mondják a kolléganők; Mert Ica, mármint Kovácsné éppen az ellenkezője: csupa élet, örökmozgó, akinek egy percig se áll be a szája. A kollégák szerint, akik közben egyenként odaszállingóztak, ott van a kutya elásva, hogy Ica tüzes vérű. Kovács viszont amolyan savós, akinek alighanem elég, ha havonta egyszer megsimogatja az asszonyt. Ebből azután parázs vita kerekedik. Az asszonyok amellett kardoskodnak, hogy „az" nem minden. Mire a férfiak kaján mosollyal rábólintanak, hogy: jó, jó, tudjuk mi azt. Pista viszont, aki Icával együtt dolgozik, olyan, mint az ördög. Gyanították, hogy valami Itt lesz. Mégpedig azért, mert Pista meg a csendes természetű Kovács olyan jó barátok lettek, hogy még nyaralni is együtt mentek. Persze Icával, Pista kocsiján. Igaz, a húgát is magával vitte, mert ő nőtlen. Azóta is sülve-főve együtt voltak. — Az irodában úgy adták a szentet, mintha semmi közük se lett volna egymáshoz — meséli a mindent tudó Jucika. — Közben meg feljárt Pistához. — Hozzá költözött? — kérdezi az egyik izgalomtól kipirult kolléganő. — A, dehogy — legyint Jucika. — Annyi esze van. Az anyjához. — És a gyerek? — Eddig is az nevelte. Most azt meséli, hogy az ura verte. — Jesszusom! Még szét se hordtam a postát. És még vagy hat helyre kell mennem. Itt van a maga aszpirinja is. — A fene enné meg Kovácsnét meg Nagynét is — dühöng magában, miután két tablettát lenyelt. S amíg csillapul a fejfájása, átlapozza az újságot. — Olvasunk, olvasgatunk — nyit rá Nagyné évődve. — Na, azért nem kell mindjárt megharagudni — mondja engesztelőleg, amikor emez dühösen lecsapja az újságot. — Csak benéztem, hogy kész van-e mér. Nehogy azután az legyen, hogy miattunk nem lett meg. Kér egy kávét? — Semmit se kérek. És ha kész leszek, majd átviszem — mondja dühösen. — Kérem, ahogy a kartárs parancsolja — sziszegi vissza aa ajtóból a vérig sértett Nagyné. Égy óra tájban azonban ismét bedugja a fejét — Haragszik még? — kérd! széles mosollyal. — Ugyan már, dehogy — szabadkozik amaz. — Akkor kap egy jő kávét —< és már hozza is. — Amíg issza, ha megengedi, telefonálnék. — Ö, hogyne, hogyne. S amikor a jószagú Nagyné aX orra előtt ismét neki könyököl az asztalnak, az jár az eszében, hogy ha ő legényemben lenne, rá tudná-e venni, hogy eljárjon hozzá; KERESZTÉNYI JÚZSEP A telefon berregése élesen hasít az iroda csendjébe. Sohasem tudja megszokni. A fene enné megl — mondja, miközben a kagylóért nyúl, — Halló,... igen, Itt a tervosztály. Hogy kit? Nagynét? Igen itt, csak egy kis türelmet, tartsa a vonalat, mindjárt hívom. Háromszor megdöngeti öklével a széke mögötti falat — Kl keres? — kérdezi Nagyné a szűkre szabott ajtóból. <*- Nem tudom! Nem mondta. Pedig tudja. Már a szuszogásáról megismert. Jolánka keresi. Jolánka, a sógornője. Naponta hívja. Akár órát lehetne hozzá igazítani. A fene egye meg. Most tél óráig hallgathatom. Szólni azonban nem szól. Csak dühösen rágyújt, és megpróbál dolgozni. De nem megy. Mert egyszerűen képtelenség odafigyelni. Nagyné úgy mondja, mint a felhúzott vekker. Mindig ő kezdi. Tegnap délután a varrónőnél volt, most azt meséli. Azután jön a mit főzöl holnapra, hogv vannak a gyerekek, és végül a hallottad? Ezt mindig utoljára hagyják. Ha új nincs, akkor a régi pletykákat szedik elő. A sorrend mindig ugyanaz. Amikor Nagyné belemelegszik, márpedig előbbutóbb, de mindig belemelegszik, arrébb tolja az asztalon levő iratokat és nekikönyököl. Ezért nem haragszik. Egy kicsit mindig várja. Pedig az iratokat öszsze-víssza keveri. Nagyné azonban amolyan jól kitömött aszszony, akin lenne mit fogni. Amikor az asztalra könyököl, az amúgy is kerek mellei felcsúsznak, majd hogy ki nem ugranak. Es ha kivágott elejű ruha, vagy blúz van rajta, amiknek a felső gombja mindig nyitva, márpedig gyakran az van rajta, akkor be lehet kukucskálni. Különösen nyáridőben, amikor a könnyű anyag eláll. Igaz, ilyenkor tarka a melle. Addig, ameddig a fürdőruha szabadon hagyja barna, lejjebb pedig inkább fehér, mint rózsaszínű. Nem is Veress Miklós Berzsenyi Bolygóhalál Kint és bent Somogyvilág fülleteg csönd-szobák: most nem hallik a pór káromkodása most vllágforró fürtös homlokát enyhltgetí Camoena pártfogása Az aetherben fönn sasszárnyon suhan az éjszaka — lenn magyar szomorúság: a gyertya fogy penig nagy ára van mert perpatvarban hallgatnak a niúsák A dombon tűi a nemzet lelke alszik fs tán horkol ls — Indulatát Igézni ébreszteni már elunta fia) Béhunyva szem — a rokonfényü arcig csak képzelet továz hol tUkre nézi: viszontmagány és melankólia Leszállt a köd a téli éjszakára fehér leszen az éjszaka megint Csillag lobog ökölnyi kőbe zárva és benne bolygók halála kering Az égre kar: egy kóró vézna szára döl s esdekel a fúvó szél szerint Borzong a fű a sáros beteg sárga dacol s hajol S az idö vele ring Kék január észak-kék mint a rőt naptüzeken átderengő fenyők: tűlevelű fagyos gslaktlkák Csontágukon parányi csönd dalol mint vak madár: zúzmarás lét alól fölröppenő s megdermedő világ Kezembe nyomták Yorrlok koponyáját s csak én látom hogy fires a kezem mfg létemen két ember árnya száll át s szavak bohócsipkáját csörgetem Fáj már a taps mely meghajolni késztet mert fáj a kint: a ripacs éjszaka hol jól tudom már minden csupa díszlet — esak bent lehet az ember önmaga függönyök közt hol Oidipusz vakon átlát teremnyi csöndbe fagyott lelkem magányba zárt légypiszkos ablakon A kint hazug: szajha-Oféllák Es Gertrúd hogy szoptatnia ne kelljen nem szüli meg Hamlet nevű fiát M

agas házak tövében a kis játszóterek délelőttönként még néptelenek, üresek. Pihennek a csúzdák, mászók, homokozók, várják haza az iskolából, óvodából kis gazdáikat. Szép, napos délutánokon aztán megelevenedik a sok-sok játék, mozgásba lendülnek a hinták, zajos gyereksereg foglalja el birodalmát. Kisebbek és nagyobbak, ügyesek és ügyetlenek, zajosak és csendesek, kisfiúk és kislányok. Tízemeletes, komoly falak Játékosan verik vissza szép, vidám nevetésüket. Gyermekeink örömét, sokféle játszótéri szórakozását örökítette meg Somogyi Karolyné képriportjában.