Délmagyarország, 1973. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-07 / 235. szám

2 VASÁRNAP, 1973. OKTÓBER X Kiújultak a harcok Közel-Keleten (Folytatás az 1. oldalról.) MENA későbbi jelentése szerint az egyiptomi hadse­reg alakulatai a Szezi-csa­torna keleti partján elfoglal­ták az ellenség több megerő­sített állását.' A kairói rádió közleménye szerint az izraeli—egyiptomi légicsatában Egyiptom az el­lenség 11 repülőgépét lőtte le. Az egyiptomi légierő 10 gépet vesztett. Az egyiptomi fővárosban a Szuezi-csatornánál intézett izraeli támadás és az utána kibontakozott harcok ideje alatt az élet ugyanúgy folyt, mint máskor. Semmi jele nem volt a nyugtalanság­nak, csupán annyi változás történt, hogy a kairói rádió délutáni adását megszakítva, hivatalos közleményben szá­molt be az eseményekről, majd katonai indulókat su­gárzott* Az egyiptomi külügymi­nisztériumba összehívták a Kairóban akkreditált diplo­máciai testületek vezetőit, s tájékoztatták őket az izraeli agresszió nyomán kialakult helyzetről. A sziriai katonai parancs­nokság szóvivőjének a da­maszkuszi rádióban beolva­sott közleménye értelmében helyi Idő szerint 14.00 óra­kor az izraeli csapatok meg­támadták a tűzszünet! vonal egész hosszában a szíriai hadsereg előretolt állásait. Csapataink — hangzik a sziriai szóvivő nyilatkozata — viszonozták a tüzelést, hogy elnémítsák az ellensé­ges tűzfészkeket. Az ellen­ség repülőgépeinek néhány csoportja a front északi ré­szén megpróbált behatolni Szíria légiterébe. A harcba beavatkoztak az izraeli va­dászgépek. A harci cselek­mények folytatódnak. A Golan-magaslaton inté­zett izraeli légitámadás után Mahmud al-Ajubi kormány­fő elnökletével rendkívüli ülést tartott a szíriai kabi­net. Az izraeli agresszió nyo­mán kialakult helyzetet megvitatva a ministterta­nács úgy döntött, hogy rend­kívüli állapotot hirdetnek ki Szíria egész területén. Egy sziriai katonai szóvi­vő bejelentette, hogy a szíriai fronton kibontakozott, harcok során szíriai alakulatok be­nyomultak a Golan-magas­latnak Izrael által megszállt területére, s elfoglalták az ellenség több állását, köztük Hermon hegyet. A harcok a tűzszüneti vonaltól nyugatra folynak — közölte a szóvi­vő. Az izraeli légierő szomba­ton helyi idó szerint 14.00 órakor támadást indított a Dél-Libanonban fekvő Ain Atta helység ellen — jelen­tette be a palesztinai ellen­állási mozgalom szóvivője Beirutban. A palesztin ellen­állási mozgalom erői a táma­dó repülőgépeket visszafor­dulásra kényszerítették. Egy Tel Avív-i katonai szó­vivő közölte, hogy pénteken készültségi állapotba helyez­ték az izraeli hadsereget, szombaton reggel pedig rész­leges mozgósítást rendeltek el a tartalékosokra. Nyugati hírügynökségek Tel Avív-i jelentései szerint a harcok kitörése előtt né­hány órával megszólaltak a zsidó vallási ünnep, a hosszú­nap miatt hallgató izraeli rádiók. A bemondók felszólí­tották a lakosságot, hogy ma­radjon a rádiókészülékek mellett, és figyeljék a híre­ket. Szombaton délelőtt az iz­raeli minisztertanács rend­kívüli ülést tartott, s ezen — mint az AFP idézi, illetékes körökből szerzett értesülé­sét — az egyiptomi és a szí­riai tűzszüneti vonalon kiala­kult helyzetet vitatták meg. A kormány üléséről kiadott hivatalos közlemény szerint Dajan tábornok, hadügymi­nisztert felhatalmazták, hogy „hozza meg a szükséges óv­intézkedéseket". Ezután ér­keztek Kairóból és Damasz­kuszból a hivatalos jelenté­sek arról, hogy az izraeli fegyveres erők támadást in­dítottak a két ország ellen. Később az izraeli hadsereg egyik szóvivője a tényeket megfordítva azt jelentette be, hogy az „egyiptomi ét, a szíriai erők indítottak táma­dást Izrael ellen". Egy izraeli katonai szóvi­vő közölte, hogy „egyiptomi alakulatok több helyütt át­keltek a Szuezi-csatornán". Hozzáfűzte, hogy „mind az egyiptomi, mind a szíriai frontvonalak mentén tüzér­ségi harcok folynak, s izraeli csapatok azon vannak, hogy visszaverjék a támadáso­kat". Husszein jordániai király, aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka, szombat dél­után ülésre hívta össze a kormány és a hadsereg ma­gas rangú képviselőit és tiszt­jeit, s megvitatta velük az izraeli agresszió nyomán a Szuezi-csatorna térségében és a Golan-magaslaton kialakult helyzetet. New Yorkban Abba Eban izraeli külügyminiszter szom­baton délután tanácskozást folytatott Henry Kissinger amerikai külügyminiszteerrel. Tekoah, Izrael ENSZ-nagy­követe pedig Lawrence Mclntyre-t, a Biztonsági Ta­nács elnökét tájékoztatta a legutóbbi közel-keleti fejle­ményekről — jelentette az iz­raeli ENSZ-misszió szóvivője. Kurt Waldheim ENSZ-fő­titkár a harcok hírére össze­köttetésbe lépett áz egyipto­mi és izraeli, valamint az amerikai külügyminiszterrel. Hz NDK ünnepe Külpolitikai reflektor A Chilét Kommunista Párt képviselőinek nyilatkozatát tette közzé az elmúlt héten a La Voz Proletarija című kolumbiai lap. „Alakulóban van az egységes szervezet, a harc folytatásához — hangzik a chilei kommunisták nyi­latkozata. — A chilei dolgozók nem tűrik, hogy a fasiz­mus diadalmaskodjék az országban, mert tudják, hogy en­nek nyomán egész Latin-Amerikában hatalomra juthat a fasizmus. A nép eddig visszavonult, de most felkészül arra, hogy a megfelelő pillanatban döntő csapást mérjen. A ben­nünket ért megaláztatásnál, és az elpusztultak miatt érzett gyászunknál nagyobb bennünk az elszántság, hogy vissza­verjük m puccsistákat, és ellentámadásba menjünk át. A nép készen áll!" A nemzetközt szolidaritás ere/e Bár a katonai junta elfogta Luis Corvalánt, a Chilei KP főtitkárát, ám a Kommunista Párt él, cselekszik! A hatalmon levő gyilkosok most Luis Corvalánt akarják megölni, mint, ahogy legyilkoltatták Allendet. Mindaz, ami Chilében történik, azt mutatja, hogy a puccsista tá­bornokok nem riadnak vissza semmilyen bűntől, csak a vi­lágközvélemény tiltakozása akadályozhatja meg terveik végrehajtásában. A nemzetközi tiltakozás hatására a junta most már magyarázkodni kezd, ami a meghőkölés első jele. Ha hinni lehet egyik szóvivőjének, Luis Corvalán még életben van, pere még nem kezdődött meg, és védőt is választhat. A gyilkosok tehát most haboznak. De Luis Corvalán és sok más chilei demokrata életét továbbra is veszély fenyegeti. A legszélesebb szolidaritási mozgalmak kibontakozása szükséges, hogy kiszabadítsuk őket a hóhé­rok kezeiből. Allende elnök idején egyetlen halálos ítéletet sem hoztak Chilében, de a pártütő tábornokok néhány nap alatt ezreket öltek meg, és megtöltötték chilei hazafiakkal a börtönöket. A junta vezetői azonban oda fognak jutni, ahová elődeik; a hitleri fasizmus vezetői. Az nem meglepő, hogy a kapitalista államok vezetői általában nem ítélik el a junta fasiszta akcióit. Feltűnő viszont, hogy az államcsíny óta eltelt három hét alatt Peking sem ítélte el hivatalos nyilatkozatban a katonai junta cselekményeit. Sőt, ml több, az ENSZ-közgyűlésen, október 2-án a kínai delegátus megpróbálta lejáratni azt az ügyet, amelyért Allende elnök és a chilei nép legjobb fiainak ezrei harcoltak, és életüket adták. Úttörő diplomácia A harmadik hét végére fokozatosan megindult a termé­keny eszmecsere Genfben, az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet második szakaszán. A készülődés egy­részt azért tartott ilyen sokáig, mert a konferencia a maga nemében úttörőjellegű diplomáciai vállalkozás, így minden fázisában újra ki kell munkálni a szükséges feltételeket, amelyek között működni tud. A tematikailag és szerveze­tileg nagyon alaposan előkészített szakértői szakasz előtt nem álltak alapvető problémák, hiszen pontosan ki volt tűzve minden munkaszerv feladata. A végrehajtás módját viszont már ezeknek a munkaszerveknek, az albizottsá­goknak kellett megtalálni, s a látszólag merőben technikai kérdés megoldása bonyolult politikai küzdelemben jött létre, amely sok tekintetben előrevetítette árnyékát a következő hetek és hónapok csatározásainak, erőpróbáinak. Szerteágazó és mélyreható politikai küzdelme* kell tehát vívni az európai biztonság kollektív megerősítéséért. A szocialista országók elvi alapon álló és jól összehangolt tevékenysége azonban, amely a konferencia létrejöttében is döntő szerepet játszott, garancia a további sikerekre. A felújított SALT-megbeszéléseket ugyancsak Genfben folytatják. A tárgyalások résztvevői „A stratégiai támadó fegyverek további korlátozásáról folytatandó tárgyalások alapelvei" című dokumentumban, amelyet Leonyid Brezs­nyev washingtoni látogatásának eredményeképpen írtak alá, jó iránymutatást kaptak. Az alapelvekben világosan rögzítették az elvégzendő munka irányát — olyan állandó megállapodás elérését, amely a stratégiai támadó fegyverek korlátozását célzó teljesebb intézkedésekről szól, és amelyet 1974-ben írná­nak alá. Amit a stratégiai fegyverek korlátozásának területén eddig tettek — mégha első lépés is —, rendkívül fontos, de még jelentős és megfeszített munkára lesz szükség azok­nak a pozitívumoknak a kiaknázásához és továbbfejleszté­séhez. amelyek az eddigi tárgyalások során születtek. Szovjet—amerikai képviseletek Véget ért Moszkvában a szovjet—amerikai vegyes bi­zottság harmadik ülésszaka. A záróaktus stílszerű, és szinte jelképes volt: a szovjet fővárosban megnyitották az USA kereskedelmi központját, miután a két delegáció­vezető, Shultz amerikai' pénzügyminiszter és Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter kicserélte az erről, va­lamint a washingtoni szovjet kereskedelmi képviselet meg­nyitásáról szóló okmányokat. A kibővített képviseletek felállítása újabb, fontos lé­pést jelent a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében, s megfelel Brezsnyev és Nixon júniusi, egyesült államokbeli találkozása alkalmával lefektetett alapelveknek. A legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazása a Szovjetunióval folytatott kereskedelemben az amerikai— szovjet kereskedelmi megállapodás fontos része. Ennek megvalósulása tavaszra, esetleg már februárra várható — az ezzel kapcsolatos amerikai törvényhozási eljárás .be­fejeztével. A szovjet-amerikai kereskedelmi megegyezéssel pár­huzamosan jelentősen fejlődnek a szovjet—japán gazdasági kapcsolatok is. A japán üzleti körök egyre nagyobb ér­deklődést tanúsítanak a Szovjetunióval folytatott üzleti együttműködés iránt. Tanaka japán miniszterelnök holnap kezdődő moszkvai látogatása különösen a két ország gaz­dasági kapcsolatainak továbbfejlesztését szolgálja. Markovits Tibor A gépjárművek műszaki felülvizsgálata során — az utak fejlesztéséhez szükséges adatok összegyűjtésére — a járművek tulajdonosai kérdőívet kapnak. A Köz­úti Közlekedési Tudományos Kutató Intézet kéri, hogy a vizsgán megfeleltek a járműre és utazásaikra vo­natkozó adatok kitöltése után a megcímzett kérdőívet poétán, bélyeg nélkül. küldjék vissza Az adatszolgáltatás az utak fejlesztését és a jobb közúti közlekedést segíti. Értesítjük vendégeinket, hogy a Gőzfürdőben (Lenin körút 24.) az esti fürdőt 1973. OKTÓBER 15-EN MEGNYITJUK. NYITVA: MINDENNAP (október 15-től 1974. április 15-ig), vasárnap és ünnepnap kivételével, 19 ÓRÁTÓL 22 ÓRÁIG. Az esti fürdőre a bérletek előre megvált­hatók a Gőzfürdő pénztáránál. Várjuk vendégeinket: SZEGEDI VÍZMÜVEK ÉS FÜRDŐK A z NDK népe október 7-én ünnepli a tör­ténelem első munkás­paraszt német állama meg­alakulásának 24. évforduló­ját. A majdnem negyedszá­zaddal ezelőtti, nagy jelen­tőségű esemény felidézésére olyan időszakban kerül sor, amikor a szocialista Német­ország újabb, nagyon fontos nemzetközi sikert könyvel­het el: szeptember 18-án tagja lett az Egyesült Nem­zetek Szervezetének. A csúcsról visszatekintve megállapíthatjuk: nem volt akadálytalan az idáig vezető út. A nagy német humanis­ták elképzeléseit megvalósító NDK népének számtalan ne­hézséggel kellett megküzde­nie. A második világháború szörnyű kataklizmáját kö­vető társadalmi és gazdasá­gi bajok leküzdése, a re­ményvesztett embermilliók felrázása, a jövőbe vetett hit visszaadása — mind meg­annyi, minden haladó erő összefogását igénylő gigászi feladat volt. Az NDK szorgos népe, az NSZEP irányításával, a Szovjetunió és a szocialista országok segítésére támasz­kodva, szinte a semmiből te­remtett élenjáró ipart, kor­szerű nagyüzemi mezőgazda­ságot. Az ország ipari hata­lommá nőtte ki magát, a nemzetközi gazdasági élet olyan tényezőjévé, amellyel a legfejlettebb tőkés álla­mok is szívesen fejlesztik kapcsolataikat, s ma már ha akarnák sem hagyhatnák számitásoir kívük , Talán nem ünneprontás emlékeztetni rá, hogy a hi­degháború éveiben még meg­kísérelték elszigetelni az NDK-t. E törekvés elsősor­ban a szocialista országók szolidaritásán, és azon bu­kott meg, hogy az ország — ragaszkodva a szocialista külpolitika elveihez — tá­mogatott minden törekvést, amely a békés egymás mel­lett élés irányába hatott. Se­gítette a függetlenségükért küzdő népeket, szembeszállt az imperializmus újgyarma­tosító terveivel, s minden le­hetőséget megragadott, hogy elősegítse a nemzetközi eny­hülést. Ez vezérelte akkor is; amikor rendezte kapcsolatait a Német Szövetségi Köztár­sasággal és Nyugat-Berlin­nel. Az NDK képviselői, a töb­bi szocialista ország küldöt­teivel együtt, hasznos mun­kát végeztek az európai együttműködési és biztonsá­gi értekezlet előkészítésében, s a konferencia sikeréért fá­radoztak Helsinkiben, azon munkálkodnak napjainkban Genfben. Az NDK kormánya már 1966-ban kérte ENSZ­tagságának rendezését. Az ismert nemzetközi konstellá­ció miatt erre csak az idei közgyűlésen kerülhetett soci A probléma nagyon is meg­érett a rendezésre. Alátá* masztja ezt az a tény is; hogy a delegátusok szükség­telennek tartották a szava­zást, közfelkiáltással a vi­lágszervezet 133. tagjává vá­lasztották a Német Demok­ratikus Köztársaságot. Az ünnepi évforduló al­kalmából gratulálókhoz csat­lakozva, kívánunk újabb si­kereket az NDK testvéri né­pének, ' mind a szocialista társadalom építésében, mind a riemzetközí enyhülésért, a népek békéjéért és biztonság gáért folytatott harcban. Kanyó András Beszélgetés Corvalánnal # Santiago (AP, UPI. Reu­ter) „Nagyon szeretem a sza­badságot, nagyon szeretem az életet, de nem félek a haláltól, ha igaz ügyért ha­lok meg" — jelentette ki az AP-hírügynökség tudósító­jával folytatott rövid beszél­getés során Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára, akit a santiagói katonai akadémián tartanak fogva. Corvalán sodronyágyon ül­ve beszélgetett a tudósítóval, aki engedélyt kapott arra, hogy cigarettával megkínál­ja „Lelkiismeretem nyugodt — mondta —. hiszen az egész világ tudja, hogy mi vérontás nélkül valósítottuk meg forradalmunkat, nem nyúltunk fegyverekhez. Érez­tük, hogy 1970-ben megnyer­hetjük a választásokat. So­kan nem hittek ebben, de bebizonyosodott, hogy Iga­zunk volt- Később minden erőnkkel azon voltunk, hogy változásokat hozzunk ennek az országnak az életébe." A chilei katonai junta en­gedélyezte a londoni Daily Telegraph santiagói tudósító­jának, hogy felkeresse Luis Corvalánt A mindössze né­hány percig tartó beszélge­tésen két ezredes és továb­bi négy katonatiszt volt je­len. Corvalán kijelentette, hogy semmiféle bűn elköve­tésével sem vádolták meg, mégis — a kihallgatásból ítélve — azon a címen akar­ják perbe fogni, hogy állító­lag részt vett egy olyan tervben, amelynek célja „a fegyveres erők szétverése, és az ellenzéki pártok megsem­misítése" volt A Chilei Kommunista Párt főtitkára így folytatta: „Elő­ször hallok erről a tervről. Nem hiszem, hogy egy ilyen tervhez csatlakozott volna a Népi Egység koalícióját al­kotó pártok bármelyike is." Saját szükségletünkre, vállalati költségen, tehergépjármű-vezetői tanfolyamot szervezünk SZEGEDEN. A tanfolyam megkezdéséig segédgépjár­mű-vezetőí munkakört és fizetést biztosítunk. Teher- és személygépjármű-vezetői engedély megszerzését tesz­szük lehetővé. Jelentkezés; VOLÁN 10. SZÁMÜ VALLALAT, BEM UTCA 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom