Délmagyarország, 1973. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-06 / 234. szám

SZOMBAT, 1973. OKTÓBER 6. 7 MIÉRT KEVÉS? Nemrégiben rendezték meg Budapesten a ruházati ipar újításainak-találmányainak seregszemléjét. Sok nagyszerű, ügyesen megvalósított ötlet mutatkozott be a szakembereknek. Érdemes volt tehát megrendezni a kiállítást De szükséges volt életrehívni vele kapcsolatosan — egy másik újítófórumot is. A textiles női újítók ankétját hívta össze a szakszervezet. Hogy miért? Bille Györgyné, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi szövőgyárában dolgozik. A kikészítő üzem_ rész vezetője és a Kiváló újító jelvény ezüstfokozatának tulajdonosa. Az utóbbi belépőt jelentett a tanácskozásra is. — A bevezetőben — mondja — azt hallottuk: a textiliparban foglalkoztatottak 85 százaléka nő. Mégis, az újítók között csak 0,5 százalék a nők számaránya. — Miért kevés a női újítók száma? — erre a kér. désre próbáltak feleletet adni az országból összesereglett lányok, asszonyok, körülbelül hatvanan. Erről beszélgettünk mi is a kikészítő üzem irodájában. Hármasban, mert egy másik ezüstjelvényes ki. váló újító, Eiserle Istvánné is bekapcsolódik a beszélgetésbe. — Először is azt kell tisztáznunk: elsősorban a szövő, és fonónők, a fizikai munkások újításai hiányoznak. A gépnél dolgozó nőket ugyancsak igénybe veszi a munka: álldogálás, járkálás. éjszakai műszak. Aki 8—10 gépet „szolgál ki" nyolc órán át, attól nyilván hiába várnánk teremtő gondolatokat, hisz fáradt a műszak végére, s az újításhoz bizony idő is kell. Meg aztán az otthoniak: bevásárol, főz, mos, takarít a másik műszakban minden gyakorló feleség és anya. — Hogy mégis mit lehetne tenni? Nem kell túl magasra rakni a mércét, kinél, kinél oda kell tenni, ahová a végzettsége is igazítja. Félreértés ne essék: attól, hogy nő, nem szükséges leszállítani a követelményt, de azt mindenkinél figyelembe kell venni, hogy hol dolgozik. Ez összegezhető a kettejük által elmondottakból. Meg az, hogy megértik, átérzik a dolgozótársak gondját. az akadályokat is. Hogy az a munkásnő esetleg nem tudja lerajzolni, fölvázolni, még ha van is valami jó elképze lése, a saját munkájának könnyítéséről. Például munkaszervezés vonatkozásában. Hisz sok minden van. amit ő tud, ő ismer a legjobban. így a kisebb ésszerűsítésekben, a munkavédelem terén is születhetnének újításai. De ehhez kellene a műszakiak fokozott „bábáskodása" is. Hiába, objektív tényező az is: hogy elmondani inkább hajlandók valami elképzelést, de nehezen fognak a le. írásához. A LEGFRISSEBB Q teljesítmény bére A két ezüstjelvényes kiváló újítónő eltűnődik, mikor megkérdezem, hány újításuk van. Húsz körül jár a számuk, ez bizonyos. Inkább a szabadalmukról beszélnek: Biliéné, Eiserléné és Bakó László, a gyár főmérnöke együtt hozták létre ezt a szellemi alkotást — a lángmentes ponyva és munkaru. ha annak idején általános érdeklődést keltett. S jói is hozott a konyhára. Persze, ami a felkészü. lést, a sok hozzáolvasást. búvárkodást illeti — az mindig is kemény munka. Egy-egy ilyen szellemi termék manapság már a szaktudás, a tehetség és a szorgalom ötvözete. Bennük — mondhatom a hallottak alapján — megvolt s megvan mindez. A legutóbbi újításukról beszélnek. Ezt is hármasban „ötlötték ki" — bár inkább a „kidolgozták" a helyes kife. jezés, hisz igen sok munka van benne. — Dani Ferencné volt a harmadik .társ. Üjításuk lényege, hogy az eddig szakaszosan festett áruk folyamatos technológiával készülhetnek. Egy sor gépészeti és kémiai leckét kellene megoldaniuk: jól sikerült — ez az újítás is „él" már a gyárban. Hogy mit oldott meg? A korábbi 13 ezer 500 méternyi anyag helyett naponta 21 ezer méter gyártását tette lehetővé újításuk, s mivel még egy gépsorral bővítik a berendezést. végeredményként a megduplázására lehet számítani. Sok szó esik a jelenlegi újítási rendeletről is. Mindketten olyan pozícióban vannak, ahol a munkaköri kötelesség és a saját szellemi termék különválasztása — a rendelet alapján igen nehéz. A vállalat ezt újítási célfeladatokkal át-áthidalja, mégis megoldatlannak látják a kérdést Hol a határ? Nem könynyű, újra és újra felmerülő probléma ez. Nyilván az országos újító konferenciának is szava lesz hozzá. — Mikor tud időt szakítani az újításokra? — kérdezem Eiserlénét. A mosolyg';, fekete szemű fiatalasszony elmondja, hogy többnyire otthon. jóllehet gyakorló feleség és anya is, egy gimnazista kislánya van. — Én technikusként jöttem a gyárba, 1956-ban. ötvenkilencben megszületett a kislányom, azokban az években kevesebbet is újítottam. De 1964—70 között elvégeztem a vegyipari műszaki egyetemet. Most mérnök-technológus, a technológiai osztálv helyettes vezetője. Sok minden tartozik munkakörébe: a kikészítéstechnológiáktól a pozdorjalemez-gyártási eljárásokig. Plusz szombatonként tanít is — a textilipari szakközépiskolában. — Hogy mi ösztönzi az embert az újításra? Én nem a pénzt említeném az első helyen. Nem az jut eszembe, mikor kezd kialakulni a gondolat, hogy mennyit kapok érte. A téma izgatja az embert, hogy sikerüljön megoldást találni, valami hasznosat, újat — vallja magáról az újítónő. A vállalat újítási és munkavédelmi osztályának vezetője Fülöp Margit. Vele és Ottlik Józsefné újítási előadóval is elemezzük a helyzetet. 1971ben öt újítást adtak be nők, közülük csupán egy volt fizikai munkás: 1972-ben ugyancsak öt az elfogadott újítások száma — köztük két munkásnő javaslata a kenderfonóból. Kevés, nagyon kevés. Fülöp Margit: Magam is munkásnőként kezdtem, tudom milyen fárasztó a nyolc óra egy gépesnek, milyen nehéz az éjszakai műszak. De azt is tudom, hogy jó gondolataik, ötleteik is vannak a mi aszonyainknak — talán nagyobb propagandával, ambícióébresztéssel, a műszakiak besegítésével lehetne javítani a statisztikán. Mert magamról tudom, az ember elsősorban a művezetőjéhez fordulhatott, ha valamit jobbítani akart — az ő hozzáállásukon sok múlik. Néhány, munkásnők ájtal j benyújtott javaslatot tavaly — részben munkavédelmi problémák miatt — vissza kellett utasítani. De ezekben is megcsillant a szép szándék, az okos gondolat. Az, amit tovább ébreszteni feladat nemcsak a KSZVnél, sőt nem is csupán a textiliparban. Persze, nemcsak a munkásnők, hanem az alkalmazotti gárdába tartozók közt is. Mert jelenleg mégiscsak az a helyzet, hogy nők aligalig vannak az újítók között. Eiserléné vagy Berta Mártonné a kenderfonóból még inkább csak szabályerősítő kivételek manapság. S míg a férfi haza-hazaviheti az üzem gondját is, az asszonnyal bizony gyakran előfordul, hogy otthoni gondokon töpreng, odabent is — mert náthás lett a gyerek, mert a háztartásnak ezer gondja van stb. Félő, hogy gyors javulást nem is várhatunk addig, míg a terhek — a több szolgáltatás, a jobb családi kooperáció, házastársi megértés stb. eredményeként — nem kevesbedhetnek az asszonyvállakon. Simái Mihály V

alóban az? Kételkedjünk, s nem alaptalanul tehetjük ezt. Tavaly minden száz teljesített munkaórából — az állami iparban — átlagosan 57,l-re rúgott a teljesítménybérben ledolgozottaké. Kevés? Igen! Főként, ha azt nézzük, hogy öt évvel korábban — azaz 1968-ban — még ugyanez a mutatószám 58,4 volt. Merre, s hogyan kanyarog ez az enyhe lejtő? S egyáltalán, miért halad emelkedő helyett lejtőn a sokat emlegetett teljesítmények javadalmazásának gyakorlata? Alapigazság: nem azért kell fizetni az embert, hogy meghatározott időt eltöltsön a munkahelyén, hanem azért, amennyit, amit csinál. Alapigazság — elvi igazság. Mert a gyárak, Vállalatok többsége a bért inkább a munkaerő toborzójának és megtartójának, mintsem a munka minősítőjének tartja, használja. Ez pedig nehéz — a társadalmi érdekek érvényesítését akadályozó — ellentmondásokat szül. 1972ben a termelő állóeszköz-állományon belül csupán a gépek, berendezések, felszerelések értékének növekedése kilencmilliárd forintot tett ki, ugyanakkor a teljesítménybérben dolgozók aránya tovább csökkent. Százalékosan is kisebb volt, mint '1971-ben, s' abszolút értelemben is, mert a ledolgozott óraszám szintén zsugorodott. Ezekutan nem csoda — bár ez csak az okok egyike — ha a több gép, berendezés egységnyi értékére jutó termelés apad. Tegyük fel: 1971-ben ezer forVht értékű eszközre ezer forintot kitevő termelést könyvelhetett el egy gyár. 1972-ben 990 forintnyit, ha a szocialista ipar átlagát tekintjük, azaz tíz forinttal .kevesebbet. Világos a diagnózis, mi akadálya a gyógyításnak? Ahhoz, hogy a teljesítménybér valóban a teljesítmény bére legyen, s hogy az ennek alapján elszámolt órák száma emelkedjék, az ipar gyakorlatának sok vonása szorul alapos átrajzolásra. Gátolja a teljesítménybérben dolgozók táborának gyarapítását, hogy megduzzadt a kisegítő, „tedd ide, menj oda" létszámcsoport, tehát azoké, akik órabérben foglalkoztathatók, mivel tennivalóik nem mérhetők. Szerepet játszik a kényelmesség, a bátortalanság, a munkanormák elavultsága, folyamatos rendbentartásuk elhanyagolása, valamint az, hogy a béralap nagysága — tisztelet a ritka kivételnek — a létszámhelyzet függvénye, s nem a végzett munka mércéje. Summázva: laza a munka és a bér, tehát a teljesítmény és az érte járó pénz kapcsolata. Laza, esetleges, a helyes elveknek ellentmondó. Ezért a munkaerőként emlegetett ember — ha fölkerekedik, új állás után néz — örömmel veszi az időbéresek közé való besorolását, vagy azt, hogy azonos bérért kisebb teljesítményt szabnak meg feladatul. A vállalatok viszont „mindenre készek", csakhogy munkáshoz jussanak. Lemondanak a teljesítmény szerinti bérezésről, ami végső soron rontja a termelékenységet, drágul a termékek előállítása ... süllyesztőbe kerül a differenciálás elve, hiszen azt a munka mennyisége, minősége alapján kellene alkalmazni, de kényelmesebb az egyenlősdi. „Csak" a társadalom fizet rá! L

emondhat-e a társadalom egy olyan hatásos ösztönző eszközről, mint a teljesítménybér? Feleljünk erre Nyers Rezsőnek, a párt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának szavaival, aki a közelmúltban megjelent egyik tanulmányában — „Népgazdaságunk a szocializmus építésének útján", Kossuth Könyvkiadó — így fogalmaz: „... 1985-re társadalmunk összmunkaidöalapja lényegében nem haladja meg az 1970. évit. Ebből következik, hogy a jövőben gazdasági növekedésünk ütemét alapvetően az egy munkaórára számított termelékenység emelkedésének a dinamikája határozza meg". Azaz nem lehet lemondani egyetlen hatásos eszközről, így a teljesítménybérről sem. Ez elvont igazság. A gyakorlatnak, a vállalatok és az iparirányítás gyakorlatának kell igazodnia, hogy mint sok másban, ebben is egyek a szavak és a tettek, akik csak dolgozgatni szeretnek, azoknak fizetgessenek akik pedig sokat és jól dolgoznak, azok kapják meg teljesítményük bérét, hiánytalanul. M. O. Tarjánbaii javítják a fűtésrendszert Évek óta vajúdó ügy jutott reményteljes szakaszba: az Ingatlankezelő Vállalat megrendelésére a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat megkezdte a 326. számú tarjáni épület fűtésrendszerének javítását. Az előzményekről lapunkban már többször beszámoltunk, s arról szintén, hogy szakértői vizsgálat tisztázta véglegesen, miért hidegek a tízemeles toronyházak szélső lakásai. Tölgyesi Béla, a városi tanács vb építési és közlekedési osztályának vezetője kérdésünkre elmondta: a szakvélemény alapján a Csongrád megyei Tervező Vállalat megállapította milyen intézkedések, műszaki változtatások szükségesek a hibák megszüntetése érdekében. Először — kísérletképpen — a 326. számú házban módosítják a fűtésrendszert, a legtöbb panasz évek óta innen származik. A Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat először szabályzószelepeket szerel a vezetékrendszerbe. A munka kielégítően halad, nem utolsósorban azért, mert időközben a Szegedi Tervező Vállalat — a házak generáltervezője — megváltoztatta elutasító álláspontját, és szakemberei is részt kértek a munkában; tanácsaik, véleményük szerint szakaszolták a feladatokat. Ennek alapján — a szelepek beépítését követően — újra szabályozzák a fűtésrendszert, majd szükség szerint további változtatásokat hajtanak végre. Minden remény megvan arra, hogy a tanács áital eredetileg ígért október 15-re, a fűtési idény kezdetére már a javított fűtéssel melegedhetnek a 326. számú ház lakói. Természetesen nem csupán ennek az egyetlen épületnek hidegek a külső lakásai, hanem valamennyi, egycsöves fűtésrendszerrel készültnek. Mivel a javítás kilenc toronyházat érint, a költségek több millió forintot tehetnek ki. Hogy ezt kinek — a tervezőnek, vagy az építő vállalatnak kell-e viselnie — bírósági eljárás dönti el. A fűtésrendszer javításával egyidőben a Szegedi Beruházási Vállalat pert indított a felelősség tisztázására. ,Ám, míg a javítás és a per zajlik, az építési és közlekedési osztály érvényben tartja tavalyi rendelkezését: az előírtnál magasabb hőmérséklettel kell fűteni Tarjánban. M. I. Magyar siker a kertészeti világkiállításon A hamburgi kertészeti világkiállításon — a Hungexpohoz érkezett pénteki jelentések szerint — a magyar kertészeti termékek sikere minden eddigi eredményt felülmúlt. Gyümölcs- és zöldségbemutatónk 53 arany-, 37 ezüst-, 17 bronzérmet, dísznövény-bemutatónk 2 ezüst- és 9 bronzérmet kapott. A hamburgi mezőgazdasági és kertészeti főbizottság szerint a legjobb külföldi gyümölcs- és zöldségkiállítást Magyarország mutatta be a világkiállításon. Ezért különleges elismerésként a főbizottság tiszteletdíját a magyar bemutatót rendező Hungexpo érdemelte ki. A legátfogóbb gyümölcsválaszték bemutatásáért a délszász élelmezési, mezőgazdasági és erdészeti miniszter ezüstplakett különdíját nyertük el. A dánszentmiklósi Micsurin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet szőlő-, szőlőlé-, alma- és almaiésűrítmény bemutatója különdíjként díszoklevelet kapott, s ha» sonló díszoklevéllel jutali mázták a paprika és feldolgozott paprikatermék-bemutatónkat is. Bővült az áruvásárlási kölcsönakcis A Belkereskedelmi Minisztérium az Országos Takarékpénztárral és a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben október 8-tól a visszavonásig kibővíti az áruvásárlási kölcsönakcióban árusítható cikkek körét hőtárolós villanykályhával, villanybojlerrel, konyhai légtisztító készülékkel, és a jugoszláv importból származó bútorral. A cikklistában szereplő többi bútorhoz hasonlóan a jugoszláv importbútor is 20 százalékos előlegfizetés alapján forgalmazható ebben 4 kölcsönakcióban. (MTI)