Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-29 / 228. szám

mÁG PROLETÁRJAI, EGYES ÖLJETEK! - T ^M' ' •rt* 63. évfolyam, 228. szám 1973. szeptember 29., szombat Ára: 80 fillér MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Befejeződtek a magyar- Gyorsítják az üzlet finn tárgyaiások Kádár János és kísérete hazaérkezett Kádár János, az MSZMP gyi repülőtéren megjelent niszter, dr. Csanádi György Központi Bizottságának első Biszku Béla, az MSZMP Po- közlekedés- és postaügyi mi­niszter, Púja Frigyes kül­ügyminisztériumi államtit­kár és Gyenes András, a Központi Bizottság osztály­vezetője. Közlemény a látogatásról titkára — aki feleségével és litikai Bizottságának tagja, kíséretének tagjaival Urho a Központi Bizottság titká­Kekkonen elnök vendégeként ra, Kisházi Ödön, az Elnöki három és fél napot töltött Tanács helyettes elnöke, Finnországban — pénteken Benkei András belügymi­befejezte látogatását. A Köz­ponti Bizottság első titkára reggel nyilatkozatot adott a finn rádiónak és televízió­nak. Kádár János az inter­júban megelégedéssel szólt A magyar delegáció látó- sukat, hogy mindkét or­finnországi látogatásának gatásáról kiadott közlemény szág minden lehetséges eredményeiről, és köszönetet rögzíti, hogy Kádár János és módon az együttműködés és mondott a baráti fogadtatá- dr. Uhro Kaleva Kekkonen a barátság elmélyítésén fá­sért, a szívélyes vendéglátá- beható eszmecserét folytatott radozik a magyar és a finn sért. Kifejezte meggyőzödé- a két ország közötti kapcso- nép, valamint a nemzetközi sét, hogy a magyar—finn latokról és a nemzetközi béke javára, gazdasági kapcsolatok - helyzet időszerű kérdései- Megállapították. hogy a egyebek kozott az egyuttmu- rol. Nagy megelégedessel ál- két ország képviselőinek sze­kodes fejlettebb formáinak lapítottak meg hogy a Ma- mélyes találkozói fontos sze­alkalmazasaval - komoly gyár Népköztársaság es a repet töltenek be a Magyar mertékben fejleszthetek Finn Koztársasag kapcsola- Népköztársaság és a Finn Kadar János delelott fe- tai az elet minden területén Köztársaság sokoldalú kap­lesegevel, Kekkonen elnök eredmenyesen fejlődnek. Ki­társaságában sétát tett Hel- fejezték szilárd elhatározá- (Folytatás a 2. oldalon.) sinki belvárosában. A séta befejezéseként felkeresték az „Arabia" kerámia és porce­lángyár kiállítását, a finn akadémiai kiadó könyvüzle­tét. s meglátogatták a MA­LÉV helsinki kirendeltségét is. Kádár János és felesége, valamint a magyar kíséret tagjai pénteken kora dél­után utaztak el a finn fő­városból. Helsinki repülő­terén, az ünnepélyes bú­csúztatáson megjelent Uhro Kekkonen, Kalevi Sorsa mi­niszterelnök, Ahti Karjalai­nen külügyminiszter, továb­bá a kormány számos tag­ja, a finn közélet sok is­mert személyisége. Kádár János Kekkonen el­nök társaságában ellépett a helsinki helyőrség disszáza­da előtt. Felcsendült a két ország himnusza, s a ma­gyar párt első titkára szí­vélyes búcsút vett Kekko­nen elnöktől, és a többi finn vezetőtől, a búcsúztatásrc' megjelent személyiségektől. Kádár János és felesége péntek délután hazaérkezett a finn köztársaságban tett baráti látogatásáról. Ugyan­csak megérkezett a Kádár János kíséretében levő Ka­tona István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, és Nagy János külügyminiszter-he­lyettes. Fogadtatásukra a Ferihe­A Szojuz-12 programja hálózat fejlesztését Ülést tartott a városi tanács • • Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. Az Elnöki Tanács megvi­tatta és elfogadta a műkö­déséről szóló új ügyrendi szabályzatot. Az Elnöki Tanács hatá­lyon kívül helyezte a Ma­gyar Népköztársaság fegvve­Lazarcv és Makarov a Szojuz—12 szovjet űrhajóban A földi űrrepülés-irányító juz—12 űrhajó, fedélzetén központ pénteken kiadott Lazarev alezredessel és Ma­közleményei szerint a csü- karov mérnökkel, folytatja a törtök délután óta Föld kö- szovjet űrkutatási program rüli pályán keringő Szo- egész jövője szempontjából nagy jelentőségű feladatá­nak végrehajtását. Az eddi­gi jelentésekből világosan kitűnik, hogy kétirányú fel­adatról van szó. Az űrkí­sérlet egyik célja a tökélete­sített konstrukciójú Szojuz­űrhajó üzem közbeni ki­próbálása, valamint az em­ber űrutazása technikai és egyéb segédeszközeinek to­vábbfejlesztése. Ez alkalom­mal próbálják ki először az űj űrruhát is. Tegnap, pénteken ülést tartott Szeged megyei város tanácsa. Az ülésen — melyen Papp Gyula tanácselnök-he­lyettes elnökölt — részt vett és felszólalt dr. Komócsin Mihály, Csongrád megye ta­nácsának elnöke. A tanács más témák között megtár­gyalta tömegkapcsolatainak helyzetét, a város kereske­delmi hálózatának és áruel­látásának alakulását, módosí­totta szervezeti és működési szabályzatát és elfogadta 1977-ig terjedő munkaprog­ramját. Az egyes napirendek vitájában felszólaltak: dr. Mészáros Rezsőné, Frányó József, Tóth Pördi Jánosné, Lángi István, Horváth Pál­né, Sziládi Sándor, dr. Be­retzki Tibor, Forgó András, Kecskés Antalné. Major Gyuláné, dr. Diós József, Nagy Károlyné, dr. Harango­zó Józsefné, Pignitzki György, Hojgesang Péter, Nitsinger Gyula. Bézt Fe­renc, Kakuszi Géza, Stanics Béla és Farsang Lászlóné dr. Elsőként a lejárt határide­jű tanácsi határozatok vég­rehajtásáról, a tanács előző ülése óta történt fontosabb eseményekről, valamint a végrehajtó bizottság két ta­nácsülés között végzett mun­kájáról szóló beszámolót fo­gadta el a tanács. Ezután a tanács és szervei tömegkap­csolatainak alakulását elem­ző, a Hazafias Népfront vá­rosi elnöksége által össze­állított anyagot vitatta meg a testület, melynek előadója Salamon István, a népfront városi bizottságának titkára volt. A témát megvitatva a testület határozatában állást foglalt amellett, hogy a vá­rosfejlesztés valamennyi je­lentős kérdésében már a ter­vezés folyamán konzultálja­nak az illetékes szervek a társadalmi szervezetekkel és a lakossággal. A tanács ha­tározatában felhívta az appa­rátus figyelmét a társadalmi munka szervezésének fontos­ságára, s kötelezte a végre­hajtó bizottságot, hogy tűzze napirendre a társadalmi munka kérdését. A testület felkérte a népfront városi bi­zottságát, az SZMT Elnöksé­gét és a KISZ városi bizott­ságát, hogy továbbra is se­gítsék a tanácsi szervezet tö­megkapcsolatainak szélesíté­sére, javítására irányuló erő­feszítéseket. alapvető elveit tartalmazó áltlános érvényű szabályza­tok kiadására. Az Elnöki Tanács a párt­és a tömegszervezetek, vala­mint a társadalmi szervek kimagasló munkát végző ak­tivistái részére a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 56. évfordulója alkal­mából különböző fokozató adományozását res erői szolgálati szabály­zatát jóváhagyó határozatát, kitüntetések mivel a honvédelemről szó- határozta el. ló törvény a honvédelmi mi- Az Elnöki Tanács végül niszternek adta a felhatal- egyéb, folyamatban levő mazast a katonai szolgálat ügyeket tárgyalt. (MTI) Növekvő forgalom A város kereskedelmi há­lózatának és áruellátásának helyzetét elemző anyagot, amelyet ezután vitatott meg Automaták Óriási munkaszalag kezd- tékü különféle munkaruhát te meg működését a Szegedi készítenek. A fejlesztés ke­Ruhagyár szentesi üzemében, retében gyorsvarrógépeket, Tizenhárom éves a gyár, s programvezérlésű gőzvasaló­termelése azóta háromszoro- kat. automata gombfelvarró­sára nőtt. Az idén már több kat és több speciális gépet mint 120 millió forint ér- szerelnek fel. a tanács a testület kereske­delmi és idegenforgalmi bi­zottsága állította össze. Róvó István, a bizottság elnöke egészítette ki az anyagot. Szeged életében — lévén kiemelt felsőfokú központ és megyeszékhely — igen fontos szerepet játszik a kereskede­lem. Hiszen nem csupán a város növekvő lakosságát kell kiszolgálnia, mind job­ban ellátnia, hanem számol­nia kell Szeged szívóhatásá­val, a gyorsan gyarapodó vá­ros új lakóterületeinek igé­nyeivel és a nyári idegenfor­galommal is. A forgalom gyors növeke­désével azonban nem tart lé­pést az üzlethálózat fejlesz­tése. A hálózat helyzetére jellemző, hogy amíg a me­gye kiskereskedelmi forgal­mának 41,3 százaléka tavaly Szegeden bonyolódott le, ad­dig a megye boltjainak mind­össze 27,8 százaléka van a városban, alapterületben szá­molva 33,5 százalék. Elma­radt tehát a hálózatfejlesztés a forgalom növekedése mö­gött. 1970 és 1972 között a forgalom 13,2 százalékkal, a hálózat alapterülete csak 4,8 százalékkal nőtt. Tarján ellátása Szeged kereskedelmének, ellátásának elemzésekor szól­ni kell az öt, a tavasszal a városhoz csatlakozott község helyzetéről is. Amíg a város lakóinak 17,8 százaléka él e településeken, a kereskedel­mi forgalomnak csak 7,9 szá­zaléka bonyolódik helyben. Ez érthető is, hiszen ruhát és iparcikket mindenki szí­vesebben vásárol a nagyobb készlettel és választékkal rendelkező belvárosi boltok­ban. Helyben elsősorban élelmiszert és más napi cik­keket vásárolnak. Kiskundo­rozsmán és Szóregen már megnyílt, Algyőn pedig az ősszel lesz készen az ABC­áruház. Ezáltal nyilván je­lentősen megjavult a közsé­gek ellátasa. Amíg Szeged ré­gi területén az élelmiszer­szakma bolthálózatának egy négyzetméterére 6,5 lakos jut, Dorozsmán csak 4,3, Szó­regen 5,3, s Algyőn — az áruház megnyitása után — 4,2. E területeken tehát meg­oldott ,az ellátás, s Tápén el­sősorban intenzív fejlesztésre — a választék bővítésére, új profilok bevezetésére stb. — van szükség. Legégetőbb Tarján mint ­egy 20 ezer lakója ellátásnak biztosítása. E gondok megol­dására van elsősorban szük­ség. Éppen ezért még ebben az ötéves tervben négy vég­leges ABC-áruház, egy OFO­TÉRT-bolt, két étterem és presszó, valamint két bisztró épül a városrészben tanácsi, vállalati és szövetkezeti be­ruházással. 1972-höz viszo­nyítva 1975-ig összesen közel 7 ezer négyzetméterrel bő­vül Tarján , üzlethálózatának alapterülete. Itt érdemes megemlíteni, hogy mind nagyobb szerepet kap a szövetkezeti szektor a város ellátásában. Az élelmi­szerszakmában például 30,5 százalékkal részesedik. Tar­ján ellátásában is jelentós segítséget nyújt a MÉK meg­levő ideiglenes ABC-áruháza, valamint a tervezett két ABC és két bisztró. A szö­vetkezeti szektor a város más területein is fontos szerepet tölt be, és dinamikusan fej­lődik. Országos nagyvállala­tok is mindinkább részt vesznek Szeged kereskedel­mének fejlesztésében. Érde­mes megemlíteni a tervezett szállodát, lakberendezési áru­házat, autószalont, autóalkat­rész-boltot, a Pl ÉRT és az OFOTÉRT fejlesztéseit. A fejlesztést messzemenően tá­mogatja a tanács végrehajtó bizottsága, pénzzel és sza­nált területek biztosításával. A tanács megvitatva az anyagot, határozatában intéz­kedett a hálózatfejlesztéshez szükséges építési területek biztosításáról, az új lakóterü­letek ellátásának feltétlen megjavításáról és még szá­mos. a témához kapcsolódó kérdésről. Felmentés, kinevezések Ezután került sor a tanáca és szervei működési szabály­zatának módosítására, s az 1973—1977. évekre szóló munkaprogram elfogadására. Majd személyi kérdésekről döntött a testület. Saját ké­résére, érdemei elismerése mellett felmentette Kovács Józsefet a művelődésügyi osztály vezetőjének tisztjé­ből, aki a tarjáni II. számú iskola igazgatója lett. Helyé­re, az osztály élére Forgó Pált, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának osz­tályvezető-helyettesét nevez­te ki a tanács október 1-i hatállyal. A sportirányítás átszervezése után létrehozott testnevelési és sportfelügye­lőség élére osztályvezetői mi­nőségben Tóth Andrást, az MTS korábbi városi elnökét nevezte ki a testület, akit ko­rábban a végrehajtó bizott­ság ideiglenesen bízott meg a sportfelügyelőség vezetésével. A tervosztály régebben meg­üresedett vezetői posztjara a tanács dr. Tóth Lászlót, az igazgatási osztály eddigi ve­zetőhelyettesét nevezte ki. Interpellációk Végül három interpelláció­ra válaszolt Tölgyesi Béla, az építési és közlekedési osztály vezetője, Stanics Béla a Fadrusz János utcai átjáró állapota miatt interpellált. A közvilágítás kiépítését meg­rendelte az osztály, az átjáró burkolásának megoldására pedig intézkedett az I. kerü­leti hivatal. Róvó István a Hunyadi János sugárút 39— 41. szám alatti telekbelsö közlekedési viszonyai és sze­méttárolási problémái miatt interpellált. Mivel a választ nem találta kielégítőnek, is­mét megvizsgálják a felvetett kérdéseket. Major Gyuláné a tarjáni buszdíjszabások ügyé­ben interpellált. A kérdés az­óta a tröszt állásfoglalása alapján megoldódott, amiről éppen mai lapunkban szá­molunk be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom