Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-12 / 188. szám

VASARNAP, 1975. AUGUSZTUS tt. Tűz a hegyoldalon A tűzbe nézés valami érdekes dolog. Mintha atavlzmus nyiladozna az emberben. Elmerül a lángok játékában, figyeli a kékes ingás fellett egyedül repkedő piros lángot, majd a fadarabok pusztulását. Lehullott ágak, megtörtént növényi életek égnek, a földön, nem vason; micsoda tűznézés lenne Itt, kint. a hegyoldalban vason tüzet rakni. A kinyitott kályha tüze is szép, különösen sötétben, amint az ember ül székében, és lábára vetődik a fény. Egy pór láb látszik, s az ember valamiféle másféle érzelmek hatása aló kerül, mintha mondjuk a konyhában a gázrezsót nézné. (Azt nem is nézi, csak addig, amíg meggyőződik. hogy valóban ég.) Itt a hegyoldalban ködben égetjük az avart, és az aprórözsét. Egy-egy téglán ülünk, nagvkabátban, orrunk kezd melegedni, és nézzük a tüzet. Szabadban a tűz az igazi. Házak, utak, vagy szél, köd, mint most, nem igazi, valahogy a tűz a szabadban az igazi élmény. Pedig ez az őszi égetés csak hasznos kisunokája a pásztortüzeknek, vagy a hajdani zsoldos seregek tábortüzének, vagy a légiók tüzének. Vagy még tovább, vissza a múltba, amikor a tűz volt a csalód központja. amikor a tüzet magukkal hordozták, vagy hamuba takarva őrizték a tüzszemet. Ilyes gondolatok is átszálldosnak az emberen, ktnek-kinek megragadt könyv- és ritka saját élményei alapján. Saját élmény köztünk aligha terjed többre, mint szalonnasütésre, de ez csak városi passzió. Nosztalgia, szép. szép, de aztán jön az ágy. előbb még egy kiegészítő vacsora, tévé, kis olvasás elalvás előtt.. Az igazi tűzélmény a csőszöké, akik messze tanyák között vannak. rossz gunyhóban, vagy a dohányosok tüze, amikor ott sütik a húst, szalonnát, isznak is, kicsit mesélnek, merengenek, idézik a múlt életük sorát, másokét, letűntekét. Dal nemigen esik. Ilyenben nincs része a városinak. De megy utána, és ha van kis víkendbódéja, mindjárt keres alkalmatos zugot a tűz számára; kicsit aggódva a tűzrendészet miatt, a szomszédok miatt, de Az alma mater boszszúja Várhelyi Kálmán Impresszió Jávori Bé/a Anyó Dobosy László Akt mésre serkenteni... Ez olyan Szép tulajdonság, hogy akár egy gazdaság, vagy üzem, akár egy falu törzs-emberei megirigyelhetnék. 3. strófa: Megújulásaim (Elvezet a kert szögletébe, s egy göcsörtös, megrongálódott fát mutat.) — Gondolod-e, mit tud ez az »lmafa?... Három évvel ezelőtt magam is azt hittem, fogytán a* ereje. Keveset termett, s ha időnként kivételesen sokat is, mindig ízetlent. Aztán tavaly mintha megtáltosodott volna: szép, s valami jó zamatú almát kínált. Hogy mitől?... (Elneveti magát.) Hacsak a szomszédos fiatal fák nem igézték meg! Igaz, gondosan megnyesegettem, tápanyaggal erősítettem. Az igazi törzs olyan, mint a legyőzhetetlen ember: míg életképes, nem hagyja magát kifakulni belsó színeiben, megsavanyodni ízeiben. Inkább tanul a fiatal fáktól is, de nem hagyja magát kiöregedni. Apám gyakran mondogatta: Ha fel akarsz frissülni, füröszd meg arcod az élet reggeli harmatában. Ez a megújulás titka. — Ügy beszélsz a fákról, mintha emberről szólnál. Mert. valljuk be: a megújulás képessége a törzzsé derekasodott erri bérnél te nagy erény. 4. strófa: Gyökereim (A kertész lehajol, a földet ipazitja. tapossa egy félrenyomott fa gyökeréhez.) — Vihar volt a napokban, nagyon megnyomta ezt a fát. Szerencsére dús és mély gyökérzete van ... Tudod, elengedhetetlen a termőképességhez, hogy minden fa megfelelő talajba kerüljön. Rossz földben, tőle Idegen talajban csak szenved a csemete, s ha idővel képes alkalmazkodni, félő, hogy valahol törést szenved a fa „egyénisége". Hamis termést, hoz... A jó szemű kertész idejében észreveszi, ha a talajadottság nem felel meg a gyümölcsfa adottságainak. Idejében áthelyezi máshová, nem hagyja meggyökerezni. A törzs gyökérzetének szívóssága ugyanis önmagában még nem erény. A törzs erénye mlndenekefölött abban a képességben áll: a gyökereivel felszívott termékenyítő talajnedveket mennyiben képes úgy átlényegíteni, hogy ízes. egészséges gyümölcsben testesüljön meg! — Ügy értsem, hogy a törzsgárdahflség akkor éltető, ha termékeny hűség?! És fordítva: a meddő hűség kész Istencsapása?... De mondd, végül ls miről beszéltél? A fatörzsekről, avagy magadról, kl Immár törzs — egészen pontosan fogalmazva: törzsgárdatag — lettél a kertészetben ? (A kertész kajánul nevet: Fejtsem meg magam. Az is a törzsek titka is erénye, mennyiben értik a föld, avagy... a szó üzenetét.) BALOGH ÖDÖN azért köveket, téglákat keresgél a környéken, ha odahaza nincs, és körülrak vele egy nagykalapnyi helyet. Később nyársforgatót is eszkábál. Aztán elkapja a láz, barátokat invitál, van már hús is, kenyér, paprika, hagyma, demizson bor, és fent a csillagos ég, jó] és szépen borul. Az ember testvérének érzi azokat ott a tűz körül. Igazi testvérének, olyanoknak, mint a mesében van, még anyakönyv szerint sincs. A tűz teszi ezt. Itt a Várhegyen égetünk hárman, idősebbek, ez a hármas szám olyan, mintha egyedül lennénk, ahogy a tűz természete kívánja. Mert ha többen lennénk, nem figyelnénk a tűzre, önmagunk belsejére, melyben fiatalon és nagyon őszen vitézkedünk, és tele vagyunk álmokkal. Testetlenek vagyunk. S ha már egy negyedik jönne, akkor beszélgetnénk például arról, hogy Fonyód múltja mi volt. Mert hiszen a nem idevalósit ez érdekli. Ha többen is jönnének a tűzre, akkor viccek is jönnének, és kanyargós históriák. Kitűnő lenne, miért ne, szabad ég alatt, békességben, és a tűznél. De már elszakadtunk a tűz örökkévalóságától. Biztosan a másik kettő is viszszáemlékezik most a tűznél Magyar kapitány irgalmatlan hősi harcára, itt volt a megfigyelővárhely. lent a nyeregben a vár. Köröskörül nád és mocsár, és ólálkodó török portyák. Vagy arról, hogy milyen erőszakos volt ez a Magyar kapitány, akiket ide felparancsolt, jóformán segítség nélkül voltak. Ha lent, a vár népe szorongatott helyzetben volt. Akkor már nemcsak jelzőtüzeket raktak, hanem magasították a földvárat, és küzdöttek is, haltak, majd a kapitány új embereket parancsolt ide figyelőnek, tűzzel. Azt mondja egyik társam: — Hallod-e, elég volt már ebből, megfázunk. Az nem lesz jó. Mintha máris fájna a keresztcsontom. Gyerünk haza. — A tűz elhamvadt, néhány parazsat eltaposunk. Barbárán tapossuk, városiak vagyunk, sietünk haza, tényleg hideg van, csupa hideg nyirok a ruhánk. S most új örömmel botladozunk lefelé a kis erdei úton haza, ahol majd begyújtjuk az olajkályhát, melynek nem látjuk tüzét, de szagát annál inkább érezzük. Annak ott a szaga is jó volt, fanyar, férfias, ez meg itten dobozban égdegél, és csavargatni kell, nehogy túladagolás legyen, különben felrobban. VINCZE ANDRÁS nóságok miatt tucatszám kaptuk az osztályfőnöki intőket és az igazgatói megrovásokat, úgy hogy osztályfőnökünk. Suszter tanár úr egy őszinte pillanatában el te árulta; a tantestület alig várja, hogv kitegyük lábunk az iskolából, mert — mint mondta — a miénk az utolsó igazi háborús évfolyam, s addig nem lehet sem rendét, sem fegyelmet, tartani, amíg mi a kapun belül vagyunk Végre 1952-ben kitelt az esztendőnk, aminek ugyebár már huszonegy éve, s ennyi idő elegendő ahhoz is, hogy az alma mater nosztalgiává váljék, hogy mindent elfelejtsünk, mindent megbocsássunk. De ki tudja? Elegáns kiállítású emlékkönyvet adott kl az iskola a közelmúltban abból az alkalomból, hogy száz esztendővel ezelőtt alapították; s micsoda gesztus: osztályonként. név szerint felsorolnak benne minden növendéket, aki 1945-tól kezdve falai között végzett. Jó ha látják, tudják az iskola mai növendékei és az idegenek is. hogy hány és hány egykori barótlsta vitte sokra azóta. Hát ebből a könyvből az 1052ben végzett IV. C. osztály teljes egészében hiányzik. Értik, kérem, benne van az A és a B. ám a C mintha nem is lett volna, az alma mater varangyosbékává változtatta mind a harminckét egykor volt rakoncátlan kirúlyfiát. Nem maradt nyoma a szemüveges Péter Imrének, akit Gallér igazgató úr külön kitüntetett azzal, hogy nem Javasolta . továbbtanulásra; nincs többé Centis, akinek minden arclzomrándulásától percekig röhögött az osztály; nincs az a Németh Pista sem. aki a posztógyárból járt iskolába; Varró Ferike, aki egyszer három általános iskolai igazgatónőt zárt be a folyosóvégi WC-be egyetlen jól sikerült kulcsfordítással; Fóti Nándi, a vidám parkok ősének nagy hódolója, akit Whisky tanár úr szerint, jelvénye kötelezett a tanulásra; Grécsy Pista, akit bátran megverhetett volna bárki, holott kettőnket egy-egy tenyerén egyszerre felemelt; Dózsa Laci, aki ezzel immáron másodszor távozott'az élők sorából — nem elég, hogy egyszer már eltemették szegényt. Nem sorolom tovább, harminchétén voltunk, s nevünk, emlékünk, a jelek szerint, másnak úgysem mond semmit. Ki-ki, egyenként, ugyan tudja bizonyítani, hogy egykor a Barótl gimnázium növendéke volt. de ezentúl, még ha kérdik se merem majd megmondani, hová jártam Iskolában, különösen nem volt barótlstának. Hiszen, ha hazamegy. s megnézi a könyvet, jogosan hiheti, hazug vagyok. Az iskola kitagadott bennünket. Nyilván egyszerű technikai hiba. hogy a gépelésből, vagy a nyomdai szedésből kimaradt egy oszlop, a IV. C oszlopa. De tudjuk mindannyian: a véletlenek li mindig törvényszerűek. Az Iskola nem felejtett, s nom tudott megbocsátani I FEHÉR KALMAN Mindeddig abban a tévhitben éltem, hogy valaha a szigeti Barótl gimnáziumban fejeztem be középiskolai tanulmányaimat és érettségiztem. Istenverte osztály voltunk. Ügy végeztük el a négy gimnáziumot, hogy még nyolcként kezdtük. Az akkori elsőt 1945-ben a többség két hónap alatt járta ki. Sokan egyenesen ausztriai és németországi háborús tanulmányaik után érkeztek iskolai tanulmányaik megkezdésére. Az egyik esztendőben a kutya se törődött velünk, a másikban dohányzószobát nyitottak számunkra az iskolában. Később megpróbáltak eltiltani a cigarettától. s este nyolc után nyilvá-, nos helyen sem volt szabad mutatkozni, de addigra már a társaság törzshelye volt a Brazília vendéglő. Kezdetben a Szent István Társulat tankönyveiből tanultunk. azután „demokratikus" könyvekből, végül a Magyar Népköztársaság tankönyveiből. Ennek megfelelően az egyik évben Görgey, Kossuth mellett, a szabadságharc legnagyobb hőse volt, a másik évben pedig közönséges hazaáruló. Ml még Kurblis Ilinél tanultunk táncolni, azután egy szép napon részt vettünk a budapesti VIT-en. zakatoltunk. DISZ-esek lettünk, Tyihonov Pohárköszöntőjét szavaltuk a Magyar—Szovjet Baráti Társaság klubjában, s falujárni indultunk. Természetesen, kl mihez érzett hajlandóságot. Az egyházi iskola konviktusának lakójából népi kollégista lett, a horthysta tábornok fia kimaradt az osztályból, Csepelre ment esztergályosnak, de azért nálunk - érettségizett, magánúton. A varrónő fia éjszakánként dolgozott az ó^zigeti posztógyárban, s tizennyolc éves korában a párt tagja lett. Nyolc évig tanultunk latint, két évig németet, egy évig angolt, és három évig oroszt. Az angoltanárunk egyenesen londoni továbbképzésről érkezett körünkbe, a következő tanévben, az orosztanár, szinte leckéről leckére, velünk együtt tanulta a nyelvet. Ősszel gyapotot szedni vittek bennünket Békás megyébe, nyáron mi magunktól szegődtünk el építkezésekre éjjeliőrnek vagy kőművesek mellé, maltert hordani. Különböző disz-