Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-08 / 158. szám

VASÁRNAP, 1973. JÜLIUS 8. 58 ma gaz AndróssyLejos EZÜST GYŰRŰ Hőbb e korban s {gy magamban tettem a rendet talpig vasban abban a harcban legvadabban lettél a társam: nem magamban voltam erős — az ütközetben te voltál vélem törhetetlen a későbbi már nem halálos csatározás volt — csak ki lát most vélné hogy voltam én a bátrabb hisz gyengeségem csak te láttad mikor a rendet rendbetettük már könnyű lett az ég felettünk ahhoz hogy énekelni kezdjek te is örültél egynek-egynek dalaimból — s ledobva vértem kinyújtóztam hogy szét se néztem mire eszméltem: friss dalárda nyomta el hangom ... most a lárma elült ugyan de fáradtabban még sose láttuk egymást! — abban abban a véres ütközetben nem én: te voltál törhetetlen — ez a próba most gyilkos játék neked csak egyszerűen: játék csalódva nézel s vársz remegve: bohócruhámban most esek le kötéltáncos a botcsinálta!... De ez a harc sem lesz hiába! S hogy hinni tudd riasszon bármi nem, nem tudlak hipnotizálni csak mint te tetted sok viharban állok melletted én most — s jól van Iázom helyetted ls magamban , ~ Takács Tibor UTAZÁS Ide is eljutottál, fent Vergilius sírja. A dombsor körbehajlik ez a táj Mergellina. Ide is eljutottál s ülsz szemközt a Vezúvval, a holnapi napokkal, s hátad mögött a múltul. Milyen régóU jöttél, milyen nagyon akartad. Kenyered s vized sincs már, kisebesedett talpad. Milyen messziről jöttél suhanc-álmok korából, s amiben sosem hittél: Itt van előtted Nápoly. Itt van előtted Nápoly, a Vezúv kettős kúpja, s te úgy indulsz, mint otthon, ha kimentél a kútra, S anyád utánad nézett — Ó, nézz utánam, Nápoly! Visszajutok-e egyszer még útjaim porából? Három önálló kiállítása volt eddig Nóvák Andrásnak. A legutóbbit a közelmúltban láthattuk a szegedi Képcsarnok bemuUtótermében. Mindhárom kiállítás katalógusába' rövid, néhány mondatos vallomást írt a festő. Érdemes és tanulságos idézni őket. 1970 júniusában a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában nyílt meg első önálló kiállítása. Akkor ezt írta: „Az a feladatom, hogy megláthassam a szépet, az értelmeset. Kutatok, az igazat szeretném tudni!" 1971ben Szegeden és Szabadkán mutatta be anyagát. Akkor ezt irta a festő: „Az a feladatom, hogy megláttassam a szépet, az értelmeset. Kutatok, az igazat szeretném tudni! Ezeket a sorokat Írtam előző kiállításom elé. Azért irom le ismét, mert új müvek születtek, de a feladat és a cél változatlan." Az idei júniusi bemuUtó katalógusában ezeket a sorokat olvashatjuk: „Minden nyom ami az ember tevékenysége következtében létrejön: jelentés az emberről! Jó lenne, ha az emberek türelemmel, és örömüket lelve a látható dologiság. az anyag ügyes, vagy ügyetlen megformálása mögött a testő szándékát keresnék. A köznapi felületes szemlélődés kelthet kellemes élményt; ifjazi felismerést, valódi maradandó örömet soha. Egy kép akkor jő, ha az emlékezetbe íródva élő, működő, élesztő jel. a tehetetlenség ellenére a létezés biztosítéka lesz." Ez a három vallomás bizfon példázza Nóvák András festői és emberi hitvallását. A szegedi művészház legfelső emeletén levő műteremből és az erkélyről messzire látni. A távolban ködbe vesznek Szeged határai. Alattunk a nyüzsgő, egyre nagyvárosiasabb forgatag. Olyan hely ez itt fönt, ahonnan akár el is lehetne szállni. Nem természetes hétköznapi látvány, ami elénk tárul. Különös emberi nézőpont, mely meglendíti a képzeletet, kimozdítja az alkotói fantáziát, megtermékenyíti a gondolatot. A tetők gyűlt rengetege fölött sűrűsödő pára, a napfelkelték és napnyugták különös varázsa, a hold éjszakai szekerezése, a suhanó felhőrongyok vándorlása innen naponta tetten érhető. E ezek az élmények megbolygatják az elraktározódott egymásra préselődő emlékeket, s egy most látott táii inspirációba beköltözik egy hajdanvolt hangulat, egy most észlelt különös fényjáték felborzolja régenvolt emlékek állóvizét S aztán emberek lépnek ki a párás emlékködből: búcsú nélkül örökre eltávozott barátok, világmegváltásra szövetkezett, elmaradozott festőcimborák, sokáig integető, szoboridomú nők, áldott terhükkel szentté magasztosult asszonyok, gyerkőcöket karjukon tartó madonna-anyák. — Csak az emlékeimet tudom megfesteni. Az egykoriakat, és az e pillanatban emlékké nemesedteket. A múlt rengeteg élménye: tájak, arcok, mozdulatok, hangulatok raktározódnak fel az emberben, s az idők folyamán erre újabbak rakódnak, frissebbek préselődnek rájuk. Átfedések jönnek létre, csak a legszívbemarkolóbbak, a legmeghatározóbbak állják kl úgy az idők próbáját, hogy mindig eredeti tisztaságukban ragyognak. mindig irányjelzők, mint tengeri hajóknak a világítótorony. Minden jelenés egyazon Időpillanatban emlék lesz már, még a vágyaim is. Hiszen minden vágy; ami bennem mozdul, mihelyt felfogom és átélem, máris emlék. Ha megfestem — emlékkép. lyes többalakos kompozícióinak gyökereit a középkori ikonokban találhatjuk, s e képekben modern újjáéledésüket ünnepelhetjük. Ünnepélyes arany háttereiből kibomló kompozíció zenei harmóniákat alkotnak. Művei között jó néhány olyan festményt találunk, melyeknek szimbolikus, jelképes mondanivalója töprengésre. gondolkodásra, vívódásra készteti nézőjét. A Tehetetlenség ezüstösen csillogó légterében a gravitációt legyőzni igyekvő Ikarusz az örök művészi sors tisztaszándékú vállalása. A Menyaszszony című kompozíció különös és ritka pillanatát örökíti meg az életnek. Azt a pillanatot, amikor egyszerre kell megtagadni és megőrizni, folytatni és újra kezdeni, amikor új minőségű közegben megtisztultan, új erővel, nehezebb akadályokkal kell szembenézni. Ezért több ez a festmény egyszerű életképnél, ezért utal mindannyiunk egyszeri „menyasszonyvoltára". — A nagy térben, tág horizontok között könnyen eligazodik az ember. Minél szűkebb, zártabb és zsúfoltabb körülöttünk a világ, annál nehezebb biztos pontokra, fogódzókra találni. Egyszerre, egy helyen és pillanatban több dolog szimultán módon van jelen. Így szinte az ember rákopírozódik önmagára, másokra, mások is őrá. Ez egyszerre valódi és irreális. Az átfedő élmények intenzitása egyes dolgokat felerősít, másokat gyengít. így születnek a léptékváltások. Valami hasonlót szerettem volna megfogalmazni a Zsúfolt napok című képemen. Nóvák András pikttirájának alapvető eleme a szín. Csak néhol erősödnek fel a tiszta színek harsány hangokká, legtöbbször egy zenekar hangszereiként funkcionálnak. Számára a színek összhangja, harmóniája, egysége a lényeg. A hangulatteremtés a színek harmonikus együttlétében születhet meg. — Kmetty János mester mondta egyszer főiskolás korunkban: „Forma, szfn, tér — a kép alapvető összetevői. Se több. se kevesebb." A szín a festő számára a legfontosabb eszköz. Veszélyes eszköz. Egy kompozíción belül minden egyes apró foltnak, területnek meghatározott színértéke van. S ez az érték nem haladhatja meg a kompozíció által szigorúan meghatározott mértéket, de a szükséges intenzitást el kell érnie. Ha több. vagy ha kevesebb — nincs jelentése, nincs Információértéke, széthullik a kompozíció. Az 1971-es kiállításán Nóvák András az emberiség nagy kérdéseire keresett választ többek között. Atomháború, pusztulás, túlélés, emberiség. De festészetében mindig jelen voltak és vannak azok az apró és személyes élmények-emlékek, s az általuk ihletett kompozíciók, melyekből a teljes emberi élet megépül. Érzékenyen megfestett, karakteres foltokkal a lényeges jeleket hangsúlyozó portréinak, ünnepéRagaszkodom a valóság törvényeihez. Festészetem alapja a természet. Olyan területeket Igyekszem felfedezni, ahol találkozom önmagammal. Az értelmes világ szépségeit, törvényeit keresem, nem „fortélyos félelem igazgat". Emlékeimet úgy szeretném képekké formálni, hogy ezáltal valljak saját magamról, és véleményt mondjak a világról. TANDI LAJOS AKT BARKA