Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-26 / 173. szám
CSÜTÖRTÖK. T973. JÚLIUS 26. 3 A dupla példa A baromfitenyésztés kérdőjelei Ügy szoktuk mi a szakmában emlegetni, hogy a ma\ gyar mezőgazdaság történetében a baromfitenyésztés a „dupla példa". Példa arra, hogy milyen gyönyörűen fel lehet futtatni megfelelő törődéssel egy üzemágat, de példa arra is, hogyha megszűnik ez a figyelem, akkor a mar elért komoly eredmények birtokában is gondok adódhatnak. Tíz esztendő csupán, de ma már történelem: a baromfitenyésztési ágazat volt az első, amelyben a magyar mezőgazdaság igazán korszerű, majd fokozatosan iparszerű módszereket alkalmazott. Az e célból előállított hibridek szaporítása a nagy tojóházak, baromfinevelő-telepek berendezése, a baromfigondozó szakmunkások kiképzése mutatta meg, hogy egy hagyományos mezőgazdasági ágazat rövid néhány esztendő alatt a szó teljes értelmében kicserélhető. A hatvanas évtized kezdetén a magyar fogyasztó — és a külkereskedő — még igencsak a paraszti udvarokból kapta a csirkét, a tojást, a hízott libát. És a hatvanas évek végén már természetes volt, hogy két és fél kiló takarmánytól egy kilót nőjjön a csirke, magától értetődött, hogy évente 200-nál több tojást adjon egy tojótyúk. A baromfitelepek szinte függetlenedtek évszaktól és időjárástól, egy ipari ciklus ritmusában zúdították a piacra az ennivalót. (Talán egy kicsit bizonyítsunk: 1962-ben a magyar baromfiipar 4600 vagonnyit vásárolt fel, 1969-ben már tízezer vagon, 1970-ben 12 és félezer vagon volt a felvásárlás. Ezután következett a törés. A hetvenes évek elején elbizonytalanodtak a hatóságok és a külkereskedők. Olyan hangok kezdtek hallatszani, hogy talán túl is futtattuk már a baromfitenyésztés fejlesztését, talán nem is tudjuk ezt a rengeteg árut idehaza elfogyasztani, illetve nem érdemes külföldön lenyomott árakon eladni. Megszűnt az állami dotáció, esetenként csökkentek a felvásárlási árak, nem volt hitel. A termelő elbizonytalanodott, és más irányokba kezdett figyelni. A hetvenes évtized kezdetén új konjunktúrák ígérkeztek. A legfejlettebb gépekkel és módszerekkel önteni kezdték a búzát és a kukoricát a szántóföldek, kiemelten támogatta az állam a sertéshizlalást. Félreértés ne essék, ez az elbizonytalanodás, ez a más irányba forduló érdeklődés nem csökkentette nálunk a baromfihús, a libamáj vagy a tojástermelést. Csupán megállt a növekedés. Üj baromfitelepeket többé nem épített senki, és a meglevöek karbantartását is elhanyagolták. A legtehetségesebb szakembereket lassanként más területekre irányították át; ha egy gép elromlott, úgy ahogy kijavították, de nem vásároltak újakat. Az egyébként kötelezően szigorú technológiai fegyelem is meglazult, az egy kiló baromfihús előállításához szükséges takarmány a 2 és félkilós szintről lassan a 3 kiló felé kezdett közeledni. Mindezek nyomán a baromfiágazat korábban magas színvonalú jövedelmezősége lecsökkent, egyre több gazdaságban már veszteséget mutatott. És ekkor, ebben a hangulatban, nagyjából az 1972-es esztendő közepén jött a keserű pohár. Egyrészt bebizonyosodott, hogy a sertéstelepek nem mindenben tudják igazolni a róluk terjengő legendát. Másrészt a sertésés szarvasmarha-ágazatban járványos betegségek ütötték fel a fejüket. Nagy körzetekben kellett zárlatot elrendelni, egyre kevesebb csatornán erkezett a disznóhús, a marhahús a hentesüzletekbe. Helyenként már kimondottan akadozott az ellátás. Ez a helyzet megmutatta, hogy bizony finom az a „pipihús", és ha nincsen karaj, nincsen felsál, akkor keresi a háziasszony a baromfit, megveszi szívesen. Változott a világpiaci helyzet is. Az élelmiszerek iránt általában fokozódott a kereslet, esetenként duplájára nőtt a baromfihús dollár-ellenértéke is. Vagyis kénytelenek voltunk belátni, hogy kár volt levenni figyelő tekintetünket a baromfitenyésztésről. Szükség van erre az ágazatra, tartós az igény mind belföldön, mind külföldön. Mi a helyzet ebben a pillanatban? Azokban a gazdaságokban, ahol nem hanyagolták <H, a folyamatos karbantartást, nem tűrték a fegyelem és a figyelem lazulását, ha kellett kicserélték a gépeket; a baromfitenyésztés ma is jövedelmező ágazat, állja a versenyt a többiekkel. Kétségtelen, hogy a tojást nem mindig lehet úgy értékesíteni, ahogy a termelő képzelte. Bizonyos, hogy a nagyüzemi pulyka és libangvelés útjai nem egészen kitaposottak még. De jól megy a boyler, megjavult a pecsenyekacsa piaca. bombaüzlet a gyöngyös, és ha nincs libainfluenza, akkor gyönyörű pénzeket hoz a libamáj. (Az idén alig lépett fel ez a betegség.) A termelő ma már éberen figyeli a piacot. A téeszek és állami gazdaságok, sőt a jelentősebb tételekben termelő háztáji gazdaságok figyelmét nem is kerülte el a konjunktúra megélénkülése. Pillanatnyilag ennek elsősorban az veszi hasznát, akinek termelőberendezései tökéletes rendben vannak, szakértői nem széledtek szét. A baromfitenyésztés újabb tartós fellendüléséhez ez a keret azonban túlságosan szűk. Szükség lenne a többiekre is, akik korábban termeltek, de berendezéseik „lerobbantak" és azokra is, akik komoly méretekben ezután kezdenének. A régiek visszahódítása és az újak megnyerése sok pénzbe kerül. A termelőnek sok pénze nincs. Ha tehát azt akarjuk, hogy a „dupla példa" második fordulóját is sikerrel oldjuk meg, akkor a baromfitenyésztőknek ismét támogatásra lenne szükségük. Csak így remélhető, hogy a hazai baromfiellátás, valamint az érdekelt külkereskedelem az igényeknek megfelelően fejlődhessen. Földeáki Béla A fogyasztók védelme A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár szombathelyi gyárában készülnek az egyszintes ketreces tojóházi berendezések. A gyár termékeinek mintegy 50 százalékát a KGST országaiba exportálják Ha egyedül és nem kísérővel látogatunk a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat központja laboratóriumába, a Honvéd téri épületben bizonyára sokáig keressük, vagy eltévedünk az odavezető lépcsők és folyosók zegzugában. A mindössze pár lépésnyi, de jól felszerelt szobácska úgy el van dugva a külvilágtól, mintha titkokat rejtene, vagy hozna napviilágra. — Valójában így is van — mondta a helyiség egyetlen dolgozója Szávai Erzsébet laboráns, aki önmagának beosztottja és vezetője is, a „boszorkánykonyha" szakavatott ismerője. — Minták alapján itt fedjük fel a roszszul főzött kávéitalokat, a minőségileg megrontott, égetett italokat, borokat, fagylaltot kájában, ne nyitogassanak rá mindenünnen . A helyiség felszerelései közül a lengyel analitikai és a táramérleg, a desztilláló és a szárítószekrény, a négy munkahelyes vízfürdő, az exikátor, a különböző üvegcsék sora nem sokat mond a laikus számára. Annál többet e „holt" tárgyakat vallató laboránsnak, aki — mondhatni — első számú belső ellenőre a vállalat üzleteiben forgalmazott kávéitalnak, tömény szeszeknek, boroknak, fagylaltnak, bár ő nemigen találkozik a kávéfőzőkkel, pultosokkal, csaposokkal, csak a behozott árumintákká!. MEGTÉRÜLŐ KÖLTSÉG A BELSŐ ELLENŐRZÉS Felfedező utunkon kísérőnk, Pethes Andor, a vállalat ellenőrzési osztályának vezetője az ellen tiltakozott, hogy nem szándékosan „rejtették" el laboratóriumukat, amelynek munkája, működése pár hónapja alatt olyannyira fontossá lett a vendéglátásban. — Itt volt rá helyünk, itt fértek. el a szükséges berendezések. Az is fontos szempont persze, hogy a laboránst neigen zavarják munA bekeretezett, és a falakat beszédesen díszítő grafikonok: a laboratórium működéséről viszont azt tanúsítják, hogy a vállalatnak érdemes volt rá áldozni, beruházni. Először is azért, mert gyorsabbá és olcsóbbá vált az ellenőrzésnek ez a módja. Másrészt presztízsére, tekintélyére jobban oda tud figyelni a vállalat vfezetése, ha az esetleges hibákat belülről fedik fel, és javítják ki, mintha külső ellenőrző szervek teszik ugyanezt, és a hibákat „ráolvassák" a felelősökre. Az önkontroll becses dolog egy vállalat életében is. De, mi az, hogy olcsóbbá vált a laboratórium működésével a belső ellenőrzésnek ez a módja? Ennek előtte például, ha bármely preazszóból vett dupla kávéitalt akart megvizsgáltatni a vállalat, hogy hat gramm kávéból, vagy csak háromból főzték-e, a mintát megküldte a Csongrád megyei Élelmiszeripari Vegyvizsgáló Intézetnek. Az eredménytől függetlenül 280—380 forintjóba került ez a vállalatnak. Bár igaz, hogy a vizsgálati költségeket megtéríttették a rossz minőségű kávét főző dolgozóval, aki leleplezéséig esetleg saját zsebre dolgozott. Mit tükröz a laboratórium grafiA TŰRÉSI HATÁR Vigyázat: bóják az aszfalton Ma reggeltől lépett életbe az új forgalmi rend: a Kossuth Lajos sugárút most kezdődő átépítése miatt a járművek mától terelőutakon közlekedhetnek. Akiket valamelyest is érdekel a város élete, jól tudják, hogy immár esztendők óta vártunk erre a napra, a sugárút átépítésének megkezdésére, melynek első lépése nyilván a forgalom elterelése. Most, hogy ez megtörtént, számot kell vetni — főként a környék lakóinak — e változás kellemetlen következményeivel is. A Zákány és a Hétvezér utcában ugyanis egyik napról a másikra megszűnik a csend, és a nyugalom, ugrásszerűen megnő a forgalom. Még a felnőttek is megszokták, hogy eddig ezekben az utcákban különösebb körültekintés nélkül is átmentek az egyik oldalról a másikra, s a gyermekek is nyugodtan szaladgálhattak, játszhattak a most forgalmassá lett utakon. A felnőttek könnyebben hozzászoknak a megváltozott körülményekhez, és nyilván óvatosabbak lesznek, az viszont időbe telik, míg a gyermekek is alkalmazkodnak a forgalomhoz. Jórészt a szülőkön múlik tehát, hogy a változás ne okozzon gyermekbaleseteket. Természetesen a járművezetők számára is ajánlatos — főként az első néhány héten — a nagyobb óvatosság. Nem csupán a gyalogosok és a gyermekek miatt, hanem azért ls, mert a Nagykörúton, a Hétvezér és a Zákány utca kereszteződésében is rendőr irányííja a forgalmat. Igaz, ezt már megszokhatták a vezetők, de a tapasztalatok szerint még mindig akad olyan autós, aki — mivel megszokta, hogy a körúton elsőbbsége van — átvágtat a tilos jelzésen. Még szerencse, hogy eddig komolyabb bajt nem okozott a vigyázatlanság. S a figyelmes vezetés már csak azért sem árt, mert a körút két forgalmi nyomát a Hétvezér utca kereszteződésében bóják szűkítik le egy nyomra. Itt is hasznos tudni, és alkalmazni a szabályt: ha az egyik forgalmi nyom megszűnik, annak van elsőbbsége, aki irányváltoztatás nélkül haladhat tovább. Sz. I, kon ja? Azt, hogy az ismételt és sűrűbb mintavétel szinte kivétel nélkül minden presszóban és vendéglőben „erősebbé" teszi a kávét. Ahol az első próbavétel előtt többnyire csak szívvel és mindössze négy gramm kávéból főzték a duplát, ott a második vagy a harmadik ellenőrzésnél már nem sajnálják beletenni az előírt hat gramm őrleményt. A kávéital esetében a követelmény és a tűrési határ között beszámítható esetleges géphiba, sietség, gyakorlatlanság, az ellenőrző részéről pedig megértő jóindulat. Több nem. A vett minták alapján például nem érte el a tűrési határt egy legutóbbi ellenőrzésen a körúti söröző, a Fáklya presszó, a Cuki cukrászda, az Expressz büfé, a Birkacsárda kávéitala. Más üzletekben a borminták arról árulkodtak, mintha a kis- és nagyfröccsöt. nem abból a borból mérték volna, amit a hordóból a tégelybe öntöttek fel. Nyár van most és meleg. Hektószámra fogy a sör csapolva, ami bizony néha „túlhabzik" a poharakban, hogy szinte csupa habot mér a csapos. Itt is van tűrési határ, a vendég nem köteles elfogadni a csupa habból álló poharas sört. Napjainkban a fagylalt első számú vizsgálati anyaga lett e kis laboratóriumnak. Naponta sok mázsányit adagolnak a tölcsérekbe kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat által készített fagylaltból a minták eddig megfeleltek az egészségügyi és minőségi követelményeknek, s talán egész nyáron át nem „szalad" be hibás massza sehová. Ez függ a vállalat laboratóriumától is, amelynek munkájára építenek, számítanak. Szabó József igazgató úgy összegezte az itt folyó munkát, mint amely egyik biztosítéka annak, hogy a vendég valamennyi üzletükbe bizalommal nyisson be, és megelégedéssel távozzon. Lődi Ferene