Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-17 / 140. szám

VASÁRNAP, 1973. JÚNIUS 17. 3 A KÖNYV ÚTJA „A könyv nemcsak szelle­mi. hanem művészi és ipari munkának eredménye is." (Kner Imre) O Knerék címerén vándor könyves ember, őseikre, a taluról falura járó könyvcsinálók. ra emlékeznek vele, akik egyszer­re voltak a betűk metszői, a köny­vek készítői (nemegyszer írói!), és terjesztői, árulói is. Vásárok­ról vásárokra vitték portékáikat, s leterített ponyvákról kínálták a bibliát, a kalendáriumot, a rig­musok, az énekek gyűjteményét. Változott a világ, s benne vál­tozott a könyvvel foglalkozó em­berek sorsa is. Ahogy differen­ciálódott maga a társadalom, úgy váltak külön a könyves szak­ma egyes ágai is. így lettek elő­ször nyomdászok, majd szedők, gépmesterek. könyvkötők, így lettek kiadók és terjesztők, a könyv üzletet kapott, az üzletben polcokat és felettük bábáskodó könyvkereskedőket. Egy dologban máig nem ha­sonlít a könyvtermelés a többi ipari és fogyasztási cikk gyártá­sához. Számtalanszor láthatjuk, tapasztalhatjuk, az ipari termé­kek születésének mechanizmusát: elkészül egy terv, megszületik a kísérleti darab, megvitatják, módosítják, piackutatást végez­nek, felmérve az igényeket, el­készítik a null-szériát, értékelik az első tapasztalatokat, meghatá­rozzák a gazdaságos termelés mutatóit, s csak azután kezdődik el a sorozatgyártás. A könyvter­melésben ez a mechanizmus meg­lehetősen leszűkül. Egyből meg­határozott példányszámú könyv jelenik meg a piacon, hiszen elő­re nagyon nehéz eldönteni, me­lyik mű lesz kelendő, s melyik fog évek múlva is a könyves­boltok polcain porosodni. A szegedi Kárász utca a köny­vek utcája. Három könyvesbolt, két utcai árus. A Kárász utcai könyves emberek küzül beszél­gettem hárommal; Monostori De. zsővel, az antikvárium vezetőjé­vel, Müller Lászlóval, a Móra könyvesbolt igazgatójával és Kiss Lászlóné utcai árusítóval. Monostori Dezső: „Állandóan képezzük magunkat" — Antikváriusnak lenni külö­nös szakma és hivatás. Hat évig tanultam az utolsó szegedi nagy antikváriustól, Szukits Lászlótól, aki 45 évet töltött a szakmában. Autodidakta módon állandóan képezzük magunkat. Böngésszük a bibliográfiákat, a napi árakat, bővítjük lexikális tudásunkat, fejlesztjük memóriánkat, igyek­szünk minél több adatot elraktá­rozni. Rengeteg szerzőt, címet, ki­adót kell fejben tartani, hiszen a XVII. században készült köny­vek éppúgy megfordulnak a ke­zünkben, mint napjaink kiadvá­nyai. A két háború között meg­jelent könyvekről nincs bib­liográfia, mi magunk készítettünk ilyet házi használatra. Sajnos, a könyves szakma nincs éppen túl­fizetve, ezért nehéz az utánpót­lás biztosítása. Kevesen vállalják ezt a nem kis szellemi és fizikai munkát igénylő hivatást. A sze­gedi antikvárium évek óta a leg­erédményesebben dolgozó vidéki bolt. 1966 óta járunk vidékre, ta­valy tizennyolc alkalommal ren­deztünk vidéki vásárlással egy­bekötött árusítást. — Sokan nincsenek tisztában azzal, ml fán terem az antikvá­rium. Van aki régi vackok rak­tárának hiszi, van aki könyvtárat sejt a név mögött, van olyan is, aki bizományinak véli. Egyik sem; az antikváriumban könyvek eladásával és vásárlásával fog­lalkozunk. — Van most 1575-ben Frank­furtban nyomott könyvünk, réz­veretes tót nyelvű imakönyvek, 1804-ben Amszterdamban kiadott Sappho-válogatás, 1890-es cigány­szótár, de új kiadványok is. Olyan is előfordult már, hogy egy könyv hamarabb jelent meg itt, mint a könyvesboltokban. A megjelenést követő egy héten be­lül szinte minden kiadvány meg­található nálunk. A keresett könyvek társadalmi jelenségekre is utalnak. Az Elfújta a szél és a Pillangó mellett a legkeresettebb könyvek közé tartozik az egykö­tetes Értelmező Szótár, az Üj Ma­gyar Lexikon, numizmatikai, ke­rámiatárgyú kiadványok, védje­gyek jegyzéke, képzőművészeti kiállítások katalógusai stb. Van­nak, akik egy-két könyvvel ke­resnek fel bennünket, de két éve, hagyatékból, három teherautónyi könyvet vásároltam Gyulán. Mfillér László: „A könyvterlesztés közművelődési feladat" — Bizonyos, hogy Magyarorszá­gon ilyen mérvű könyvkiadás még nem volt. mint napjainkban Sajnos, azonban nem mindig a legmegfelelőbb 9 kiadott könyvek elbírálása, Sok felesleges mű megjelenik, másokat viszont hosz­szú ideig nélkülöznünk kell. Mi nem egyszerűen kereskedők va­gyunk, hanem könyvterjesztők, a kultúra munkásai. Formáljuk az olvasók Ízlését, ehhez azonban megfelelő irodalomra van szük­ség. — Az emberek életének meg­változása, bizonyos társadalmi di­vatok Itt a könyvesboltokban is lecsapódnak. Az autós és KRESZ, könyvek Iránti érdeklődést évek óta nem tudjuk kielégíteni. A szabad Idő növekedésével egyre több kézimunka- és szakácsköny­vet keresnek a vásárlók. Nincs elég szexuális felvilágosítást szol­gáló kiadvány. Érezhető jelenség, hogy az emberek egy része alakí­tani igyekszik házikönyvtárát; ké­zikönyveket, alapmunkákat, le­xikonokat keresnek. Egyre na­gyobb keletje van a művészeti könyveknek. — Nemrég vette át a vidéki könyvterjesztést a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. Sajnos, ennek még nincsen olyan megyei, vagy városi fóruma, függetlení­tett munkása, aki összefogná a helyi boltok működését, koordi­nálná a munkát, s olyan nagy jelentőségű akcióknál, mint a könyvhét, irányítaná és szervez­né a propagandát, a programot, a munkát. Ennek a hiányát mind­annyian érezzük. Kiss Lászlóné? „Innen szeretnék nyugdíjba menni,, — 1962-ben úgy kezdődött, hogy három hónapig helyettesítek. Ez­idáig 11 év lett belőle, hogy té­len-nyáron a Móra könyvesbolt melletti kapualjban árulok. Ki­csit huzatos a kapualj, de ha az ember valamit vállalt, és szereti is a könyvet, akkor ki lehet bír­ni. Télen az a kellemetlen, hogy fúj a szél, az ember szemébe hordja a havat, nyáron pedig a nagy meleg. Ügy érzem, a 11 év alatt bedolgoztam magam, innen is szeretnék nyugdíjba menni. Mióta a férjem nyugdíjban van, azóta ő is segít. — Nagyon szeretek olvasni, ott. hon is sok könyvem van. Bön­gészgetem a tájékoztatókat, ki­jegyzem az érdekesebbnek ígér­kező könyveket, hogy tudjak ajánlani. Jó néhány állandó vá­sárlóm van, akik szinte hetente visszatérnek. Még Jugoszláviából is vannak visszajáró vásárlók. Arcról meg tudom már mondani, ki milyen könyvet akar vásárol­ni. Azt is meg lehet figyelni, kf szereti a könyvet, s ki csak tur­kálni jár a könyvek közé. Van, aki szinte elolvassa a könyvet, s azután se szó, se beszéd, ledobja. Nem szólok rá, de forr bennem a méreg. Olyan kuncsaft is akad, aki keresztrejtvényfejtés közben áll meg az asztalnál, kikeresi a hiányzó szót, s távozik. TANDI LAJOS LÉTRA Csöpike első osztályos kö­zépiskolai tanuló, meghökken­tő ötlettel lepte meg holadó szellemű szüleit. A szülők szemléleti hovatartozását azért tartottam fontosnak már az elején hangsúlyozni, hogy a továbbiak során ne legyen szükség semmiféle magyaráz­gatásra. De nézzük csak az öt­Jetet. Elöljáróban tudni kell, hogy Csöpikének a családi közös­ségben külön szobája van, kü­lön bútorzattal, külön sztárfo­tókkal a falon, és külön sze­mélyi könyvtárral, amelyben a Csöpike korosztályához illő — és rejtekhelyen jóval ezt túlhaladó — irodalom találha­tó. A teljesség érdekében ide írom még, hogy Csöpikének — saját használatára — rádiója is van a leányszobában, ezen­kívül néhány virágváza, há­rom elmaszatolódott maci, két Ugyancsak maszatos kutya, egy macska, sok apró mütyürke, emlékek első Tomitól, első és második Lacitól, valamint a soron levő első Zolitól. Na már mostl Csöpike egyik este előadva — haladó szelle­mű — édesanyjának, hogy le­ányszobája berendezésének korszerűsítésére szüksége len­ne egy létrára. — Mire! — ámult el az any­ja. — Elment a sütnivalód? Miféle létráról beszélsz. — Egyszerű létráról — ma­gyarázta Csöpike. — Olyan kétágúról, tudod, az a modern fémlétra nem felel meg a cél­nak. — Milyen célnak, a jó ég áldjon meg! — Hát szóval létra kellene. Az megy most. — Megáll az eszem, te kó­tyagos! Lóg már a nyakadon egy kulcs, mert az megy, ve­tettél velem két betűt a ru­hádra, hogy mutogasd a mo­nogramodat. Mire, milyen cél­lal megy most a létra? — Hát szóval, hogy legyen a szobában, azért. Nem olyan ócska valamire gondolok, ha­nem szépen be kellene lakkoz­ni, és hát szóval, ez nagyon nagyszerű dolog, föl lehet menni rajta, és így tovább. — Mit tovább, a teremtése­det! — pattogott a mama. — Soha az életben nem hallot­tam ilyen hülyeséget! Létra a szobában! Lakkozva, és föl le­het menni rajta! Hová akarsz te fölmenni! — Es mennyi mindent lehet rátenni, anyu, van neked fo­galmad arról? — Nincs. De nem is akarom, hogy legyen. Komolyan mon­dom, egészen elment az esze­tek, hogy milyen tömeg osto­baságot tudtok ti kitalálni! Létra! Komolyan mondom, megáll az eszem! — Mert ti nem tudtok min­ket megérteni, anyu. Képzeld el, van egy klassz, lakkozott létra, arra fölmegy az ember, tegyük fel egy könyvvel és egészen más szögből lehet ki­nézni az utcára, szóval az klassz dolog, én mondom. Sajnos, kevés itt a helyem arra. hogy a vita további rész­leteit felvázoljam. Elég az hozzá, hogy a mama kellő­képpen felpaprikásodva elő­adta a vacsoránál, mire lenne szüksége Csöpikének. Apa agyában számok, kép­letek kavarogtak még, ilyen­kor szokta a munkahelyi gon­dok utolsó zsilipéit elzárni magában, hogy következzék a családi fészek meghitt hangu­lata — ám a létrára felkapta a fejét. — Micsoda'?? — Tessék — mondta anya Csöpikére biccentve. — Ma­gyarázd meg Apának a létra ötletedet. Csöpike akkorra már telje­sen kétségbeesett, pontosan tudta, hogy a szülei mindket­ten maradi, vaskalapos hon­polgárok, üres fejek, fogalmuk sincs a mai fiatalok jogos igényeiről, egészen más világ­ban élnek, fel se tudják fogni, mit jelent egy szépen lakko­zott, kétágú létra, egy három­szor-három méteres leányszo­bában. Ezért reménytelenül legyintett, ráhagyta anyjára a korszakalkotó ötlet magyará­zatát, étvágytalanul evett, nem érdekelte a tv-műsor sem, ko­rához illő mélységes csalódás­sal kotródott be a szobájába, és kípanaszkodta magát a tor­zonborz sztárfotóknak. ORMOS GERÖ

Next

/
Oldalképek
Tartalom