Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-31 / 125. szám

CSÜTÖRTÖK, 1073. MÁJUS 31. Európa atomerőművei A világ növekvő energia­igényének kielégítése egyre nagyobb erőfeszítéseket kö­vetel. A jelenlegi energia­források (például szén. stbj kitnervllőben vannak, az is­mert kőolajkészletek Is csak a század végéig elegendőek. Az elsődleges energiahor­dozók (szén. kőolaj, földgáz, viz és atomenergia) mellett a másodlagos energiahordo­zó—az elektromos aram — szerepe jelentőssé válik. 1968-ban a felhasznált energia nagymértékben a szénből származott 1960-re a szén szerepe csökkent. A Szovjetunióban és Nyugat­Európában az 1958-as 7o szá­zalékról 43. Illetve 30 szá­zalékra. a kelet-európai or­90 százalékról 76 Nagy-Britanniában 26 200, esett vissza. A az NSZK-ban 25 000. Olasz­jelentősen országban 60000. Svédország­ban 8600 MW erőműkapa­citás létrehozását tervezik. A 80-as évekre várható ener­giagondokat Bulgária 2800. az NDK 3000. Románia 1800— 2400, a Szovjetunió 30 000 MW atomerőmű-kapacitás megépítésével kívánja meg­oldani. A hazánkban két szakasz­ban épülő paksi atomerőmű áramtermelő kapacitásunk körülbelül 10—1« százalékát adja majd. A tervek szerint az ez­redfordulóra a világon ter­melt elektromos energia fe­le nukleáris energiából szár­mazik. szagokban százalékra kőolaj szerepe megnövekedett. A nyolcvanas évek ener­giamérlegében a földgáz tör előre, a kőolaj-felhasználás lassan növekszik. A szénfel­használás további csökke­nése várható. Egyre több energiahordozót alakítanak át elektromos energiává. 1069-ben a felhasznált ener­gia 24 százalékát adta. 1985­ben pedig 35 százalékát ad­ja az elektromos energia. Az áramtermelésben nő a nukleáris energia szerepe is. Különösen az elsődleges energiahordozókban sze­gény európai országok épí­tenek atomerőműveket. Franciaországban 9000. viccben elbeszélve A Budapest centenáriuma — Vasuroap zárva tartok, adkalmaból papírra vetett * vissaaemlékezeseket érde- 1944: Aktuális párbeszéch mes megtoldani e század Mennyi ideig tart, ha Hitler vicctermésének néhány da- meg akarja szállni Magyar­rabjával. hiszen fővárosunk országot? sok egyéb közölt arról te — Attól függ. Ha erő­közismert. hogy mindenre szakkal, akkor kábé egy órá­•aeUeraes viccel reagál. lg. Ha békésen, akkor há­• rom órát is rá kell szánnia. 1673-ban kezdték építem a Két órát vesznek igénybe fogaskerekűt. Az első kapa- az üdvözlő beszédek, vagásokat ez a párbeszéd kí- * 1958": — Mit szól. megint látni a Kropacseket Pes­tien? — Tudom. vteszidéRfi — Csak asszony? — Dehogy. nem beteg az raegéhe­er. a fogas sérte: — Meglátja, nem fog beválni. — Miért? — Mert a pályát egyene­sen vezetik fel a hegyre, ná­lunk pedig manapság min­den pályán csak görbe úton lehet előremenni. • 1694-ben nyíít meg az Opera. A kísérővicc: A mama és fiacskája az operai szfinx előtt sétál­nak eL Petiké érdeklődik: — Anyu kertek, harap ez ar-da­da? * 1905-ben épült fel a Ba­zilika. Anyu és Petike most itt sétál. Petike kérdése: Mi mz, hogy dóm? — Az az isten háza. — Hát az isten nem az égben lakik? — Ott lakik, de itt ren­del • 1914: A nagykereskedő fia megbukik a tiszti vizsgán. Az apja csak legyint: „Ve­szek neked egy-két agyút, és önállósítod magad." • 1916: Wekerle összehívja a tápok főszerkesztőit és beje­lenti, hogy a háború a Mo­narchia számára elveszett, és ezt fokozatosan, nagy tapin­tattal közöljék. Az egyik fő­szerkesztő fölhorkant: — Kegyelmes uram, teg­nap olyan értelmű beszédet tartottál, hogy megnyerjük a háborút... — És te elhitted?! * 1930: — Rémes ez a gaz: dasági helyzet. Naponta rá­fizetek százezer koronát. — És miből élsz? 1965: Nőnap. — Hová ro­hansz úgy, Lajos? — Haza. Meg kell fönti a vacsorát! 1972: Egy „mazsola" autója összekoccan egy másik gép­kocsival, amelynek pilótá­ja ráförmed: — Hallja, nem tud vi­gyázni!? — Vigyázni tudok, csak vezetni nem. _ • 1073. száraz tavaszán: — Mit jelent az, hogy el­vétve csapadék? — Azt, hogy a Meteoroló­giai Intézet esőt jósol, s ha még sincs, akkor a prognó­zist vétették el. Korszakváltás előtt a háztáji gazdálkodás Gazdasági életünkben köz­hely ma már az az igaz­ság, hogy a mezőgazdasági eredetű termékek közel negyven százaléka a háztáji gazdaságokból, vagy azok útján érkezik. Ugyanakkor a termelőszövetkezeti tagok jövedelmének a fele, vagy közel fele a háztáji gazdál­kodásból származik. A ház­táji gazdálkodás fennmara­dása tehát szükséges, köz­érdek. Egyre több tünetre kell azonban felfigyelnünk, ame­lyek azt jelzik, hogy maga a háztáji gazdálkodás kor­szakhatárhoz közeledik, he­lyenként ez a váltás már be is következett. A tünetek legalább két fő csoportba oszthatók. Az egyik szorosan kapcso­lódik ahhoz a generáció­váltóshoz, amelynek nap­jainkban a téeszekben tanúi lehetünk. Az úgynevezett „alapító nemzedék" lassan­ként eléri a nyugdíjkorha­tárt, távozik az aktív dolgo­zóit soraiból. A helyükre lé­pő fiatalok kevesebben van­nak, és másfajta emberek, ök a szó hagyományos ér­telmében már nem parasz­tok, közülük sokan nem te­kintik természetesnek példá­ul azt, hogy minden áldott nap reggel és este tehenet etessenek, fejjenek. A pénz­hez ragaszkodnak. keresni akarnak, de az állandó le­kötött*' gel járó háztáji el­foglaltságot nem nagyon vállalják. A másik, amire fél kell figyelnünk, az a kultúravál­tás, amely magában a mező­gazdasági termelésben bekö­vetkezik. Komoly tényezőt jelentenek ma már például a zártrendszerű termelési szövetkezések, amelyek euró­pai színvonalon és mennyi­ségben állítanak elő búzát, kukoricát, cukorrépát, bur­gonyát stb. Rendkívül erős ütemben törnek előre az ipari jellegű állattenyésztési vállalkozások is, ahol egyet­len kerítésen belül például évente tízezerszám „gyárta­nak" hízott disznót, száz- és ezerszám hízott marhát stb. De ugyanezeknek a szövet­kezeteknek a háztáji gazda­ságai megmaradnak a ha­gyományos színvonalon. Kis­sé luxusnak tűnik, hogy a szövetkezet kiváló fajtáival, vegyszereivel, John Deere gépeivel hektáronként 60 mázsa kukoricát termel, mellette a háztáji gazdasá­gokban kapálgató paraszt pedig 30—40 mázsát. Hova­tovább a föld termőerejének pazarlása lesz, hogy az ap­ró háztáji gazdaságok alig a felét termeljék annak, mint a nagyüzemi táblák. A meg­oldást a közössel való szo­rosabb gazdasági, termelési kapcsolat megteremtése kí­nálja. Ma már nem ritka példá­ul, hogy a szövetkezet biz­tosítja a tagoknak a legigé­nyesebb kukorica-vetőmagot, vagy burgonya-vetőgumót, és ezt elveti, a talajba holdan­ként több mázsa műtrágyát bedolgoz, sőt, kiszórja a leg­modernebb vegyszereket is. Persze nem félholdanként, hanem a nagy táblába egye­sített háztáji földre, amit azután a tagok később szét­mérnek. és tovább művelnek, így a háztáji gazdaság Is elérheti kukoricából a 60, burgonyából a 300 mázsás termést. A bevétel pedig — a közös ráfordítások levoná­sa után — a tagé. Másutt — különösen ahol sok a fiatal — a tagok már nem babrálnak külterjes nö­vényekkel. Például Csepel­szigeten és Szeged környé­kén tél végén valóságos fó­liasátor-városok nőnek ki a földből, nemcsak a nagyüze­mi táblákon, hanem a tagok kiskertjeiben is. Kemény munka fólia alatt zöldséget termelni, de néhány hét, né­hány hónap alatt komoly pénzeket lehet a bukszába rakni. Kitűnő megoldás ez mondjuk olyan fiatal párok­nak, akik „ráhajtanak", nagy pénzt akarnak szerez­ni házépítésre, autóvásárlás­ra, vagy más, kiemelkedő célra. De a nagyüzem támo­gatása nélkül ez sem megy. A palántát előállítani, a technológiát kidolgozni, az értékesítést megszervezni már rendszerint közös fel­adat. Odahaza fejőstehenet tar­tani valóban állandó elfog­laltságot jelent, nincs ví­kend, nincs nyaralás. De a nagyüzem kidolgozta már például az önetetős, önitatós marhahizlalás módszerét. Egyszerű fészer alatt is meg­hizlalhat így a gazda akár három-négy növendéket, és az önetetóket naponta csak egyszer kell feltölteni, a trá­gyát évente csak egyszer kell kihordani. Ha a közös segít, egyebek között gon­doskodik korszerűen ter­mesztett és konzervált ta­karmányokról, ezzel a mód­szerrel is szép bevételt le­het elérni. A propaganda nem győzi sulykolni, a dollárpiacokon micsoda kitűnő lehetőségek kínálkoznak nyúlhús, ga­lambhús, libamáj stb. elhe­lyezésére. Ezekne a termelé­si ágaknak a bonyolítására, vagy egyes részfeladatainak elvégzésére gyakran a kis­üzem alkalmasabb, mint a nagy gazdaság. Szervezés, és szaktanácsadás nélkül azon­ban senki ne vágja a fej­széjét ekkora fába. Talán nem is kell tovább sorolni. Az eddigiekből te kiderül, hogy a kezünkben vannak a háztáji gazdaság korszerűsítésének lehetősé­gei, vagy legalábbis egyes lehetőségei. De korszakvál­tásnak kell bekövetkezni a háztáji gazdálkodás megíté­lésében is. Az új módi nem fejlődhet ki úgy, hogy a kö­zős gazdaság csak szemléli, esetleg kegyesen engedélye­zi. A közös gazdaság na­gyon határozott támogatásá­ra van itt szükség, egyes kultúrákban a közös és ház­táji gazdaság szó szerinti összeolvasztására. Nemcsak a vetőmagvak beszerzésé­ben. a szaktanácsadásban és értékesítésben, de eseten­ként annak a tőkének a biz­tosításában is, aminek be­fektetése nélkül a háztáji nem korszerűsödhet. (Az OTP vagy a hitelszövetke­zet adna kölcsönt szívesen, de kevesen igénylik. Talán nem is tudnak ról&J Nem „jőcselekedef" ez a közös gazdaság, illetve an­nak vezetői részéről. Ha a háztáji gazdaság nem boldo­gul, akkor a közösnek kelle­ne a kiesést pótolnia. Az eh­hez szükséges óriási befek­tetésekre ma még gondolni sem lehet. Ha a tagnak a háztájiból csökken a jöve­delme, akkor a közösből fog­ja követeint, hogy biztosít­sa eddigi életszínvonalát. Csupán közös munkából ez nem bizonyos, hogy sikerül. Korszakváltáshoz közele­dünk, igazán itt az ideje már, hogy minden gazdaság új módon szemlélje a közös és háztáji kapcsolatát, és valóban mindent megtegyen azért, hogy ez az új megol­dás ki te virágozzék. Földeáki Béla Tóth Béla: Céhmesteri irományok 3. Talán ijedtében tett anyám partra engemet, mert erre fújt a száraz téli szél, fölsővárosnak, mifelénk. Amikor szidni szoktak. mondják, azért vagyok olyan kószaeszű, mivel hamarabb születtem a kelleténél, öreg fejjel tudom, hogy a s/.egényember gyereke sosem születik elég későn, de azért mindig a maga kora a leges­legszebb. Azt kell viselni, ami van. Csak elég az hozzá, anyám hogy elvezetett a Spiccer úr méhelyébe, el is sietett mindjárt csat­togó papucsában, talán hogy ne lássam pítyergé­sét. Amint a műhelybe léptem, nem sokat adott a bandzsi segéd levett kalapommal való köszö­nésemre. Gondoltam, talán kezet akar nyújtani, közelébb jön, s talán szól is, no fiam ezaz, meg­gyűltél? Te leszel itt a palánta? — mifene. Az­tán jól hurcold magad, ez az. Ehelyett kivette a szájából a szeget, mert az asztalosnak az a szögtartója, a szája, s ahogy azt úgy balkézzel kivette, talán, hogy el ne harapja közben, de adott két olyan pofont, hogy oda­bent a mécsessel világított méhelyben rögtön a csillagos ég is megképzett előttem. Ügy fölkérdeződött énbennem, hogy vajon mi­ért volt ez, hogy kinek ártottam én, hisz még egy pofa levegői sem vettem, de ő erre a fölkérde­zésre nem lehetett kíváncsi, mert szép nyugodtan visszaballagott a gyalupadjához. Méltósággal, ahogy Prokop plébános úr hajnali miséken szo­kott ballagdálni. És rám se nézett, szögezte egy öreg sublótnak a hátulját. De én kalapácsa pufogásán éreztem, hogy a bandzsi jól szögez. Ügy megy keze ütése alatt a szög, mintha húznák. Száz ember szöge­lését ismerem én a superplaccról. Mikor nem talál elevenbe, akár száraz tökhajba szaladna a vas. Pofon kapásában is volt nékem tapasztalásom. Nem múlt el nap. hogy meg ne cirógassanak. Egekbeli rossz kölkök voltunk. Akárcsak ara­nyoskodásból is le-lemáreltek egyet-egyet, ha ép­pen sütős bűneinket nem is tudták, mert sosem árt az a gyereknek. A verés. Apámnak amúgy is eljárt a keze. Anyámtól se sajnálta. De az az apám keze volt. Nem esett idegennek. A bandzsi keze sújtósabb, máig is száz ütés közül meg tudnám különböztetni, olyan sűrolósan tőrült le, váratlanul, fölülről lefelé, majd meggyulladt a pofám bőre, csak úgy sercegett. Gondoltam valamiért, tán arca csúnyaságáért így vesz vámot minden emberen a bandzsi. Ahogy odapillantok ábrázatóra, látom, mintha szája csücske is ki lenne a vízimértékből. De 6 rám sem néz, sem a majszter úr. Gyalupadja a nagy ablaknál áll, ő előtte, sző­rös deszkákra rajzol marokra fogott ácsplaj­básszal. Ha akarta, látta a két pofont, ugyan egy silón eltakarja az odalátást. A műhely olyan, azt lát, hall benne az ember, amit akar. Még másik három segéd dolgozik a falak mellett hú­zódó gyalupadokon. Egy közülük kanyarító fű­résszel szívhátű székek támláját cifrázza. A ka­nyarító fűrésznek a muzsikája meg olyan nó­tás, akár Szabadi Bálintnak a kakasos citerája. Alighogy kezdek eszmélkedni, a bandzsiról el­terelődik a figyelmem, csak előrugtat valahon­nét a már korábbról ismert labancos hajú öreg inas, a kezében levő fürészporoskast a fejemre borítja, hogy szemem, szám teleszökik szemét­tel, s lök te rajtam egyet! — Mit állsz itt, te isten barma? Eridj forgá­csért, megfagy az enyv! Mivel az enyv, az a legmelegebb nyárban ké­pes megfagyni, ezért igaza lehet a labancos ha­júnak is. Fridi révén tudom, hol a forgácsos­szín, azt is, hogy tömik meg vele a kályhát, csak hát nem látok. Nem látom, hogy a majszt­ram úr vajon látta-e? Mert ha ő látta, majd elejét állja. Marékkal tapogatom az utat kifelé. Akinek vágtak már szemébe kocsiút porát, az tudhatja, milyen jó érzés az. Csak a dühömben megeredt könnyeim mosták ki szemem világából a sze­metet. Azért bosszús indulások még énbennem akkor nem éltek. Afféle fogadalmak, hogy meg­álljatok, mert száz tetejével visszakapjátok, én­bennem még nem mocorogtak. De az a szepe­gés sem, hogy innét ezek után el kell szaladni. A szakmáért, éppen lombos családjaim példája mutatta, — mindent vállalnunk kell. Nagyapám bal kezének három ujját befizette a száraz ma­lom fafogas kerekének a Zúgó Patyt portáján. (Folytatjuk.) \ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom