Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-30 / 124. szám
SZERDA, 1973. MAJÜS 39. E3 POSTALADA 1 Kárász •Icái végig Büszkék vagyunk sétáló utcánkra, a Kárász utcára, de megvan-e rá minden okunk? Arról ír Török Gábor (Tarján, 327.), hogy hiába szépek a Kárász utcai kirakatok, az embernek többet kell a cipője orrát nézni, mintsem nyugodtan gyönyörködhetne bennük. Az aknatetők kiállnak az úttestből, vagy lesüllyednek, s aki túlságosan érdeklődik a kirakatok iránt, lehet, hogy egy pillanat alatt vízszintes helyzetben találja magát — az úttesten. Lehet, hogy sétálni JS a Kárász utcán, de az ott lakok legszívesebben elmenekülnének. Ami ugyanis kedvező a sétálóknak, hogy tudniillik kitiltották a jármüveket, s csak az éjszakai órákban lehet behajtani, nos, ez éppen elég zűrzavar forrása. Az üzleteket ugyanis ei kell látni áruval, s az éjTarján! gyerekek Még a tanácstagi jelölő Igaz, ami igaz, éppen a gyűlések hozzászólásait is földszinti lakók szenvednek idézhetnénk, amikor arrói legtöbbet, s bár nem híve szólunk, hogy nincs valami senki a kerítéseknek, de a csodálatos helye a gyermek- salakozott, megépített fociseregnek Tarjánban. Néme- pálya mellé mégiscsak kellyik tízemeletes háztömb lene kerítést tenni, Amúgy mellett alig tenyérnyi hely is sok baj van a íabdázókjut parkra és játszótérre, s kai, hiszen tudjuk, hogy nem hogy mindkettőt ugyanarra egy súlyos gyermekbaleseta célra használják a gyere- nek az volt az oka, hogy kek, aligha lehet szemrehá- labda után szaladt a gyernyást tenni nekik. Ezért az- mek. A labda nem válogat, tán nemegyszer felparázslik repül az ablakba, gurul az a vita gyerekek és felnőttek, úttestre. Meg kellene nézni, gyerekes szülők és pihenni hogy a játszóterek környévágyó idősebbek között. Er- kén lakóknak és az ott játról ír levelében Böcskei Ist- szó gyerekeknek a védelmévánné is (Tarján 317.), aki- re hol lehetne dróthálót kinek rengeteg bosszúságot húzni, amelyet aztán — hogy okoz, hogy ablaka alatt foci- mégse legyen sivár és viszpályát építettek, és ha nincs szataszító — valami futónökitörve éppen az ablaka, vénnyel befuttatnának. Így minden pillanatban várható, célszerű is, meg szép is lehogy megtörténik a baj. Pil- hetne. Úgy véljük, ezt a lanatnyilag még az erkély népfront tar jani bizottsága is SdTttdi^'S áldhatná néhány ötiettel hányszor kell megcsináltat- ® társadalmi munka szervema? , zéséveL A jó szó - aranyat ér? Sok gondunk van, és vagy szakai órákban? Magyarázni elveszünk gondjaink-bajaink lehet, de a taxi árát feltetengerében, vagy mintha sü- hetőleg senki sem téríti meg ketek lennénk, hogy meg- nekik. Aztán megdöbbentő halljuk az élő szót, mintha az is, hogy a Kárász utca 16. nem is tudnánk egymással számú háas lakói nem tudértelmesen, emberi módon nak szót érteni házfelügyebeszélni, egymáson segíteni, léjükkel, aki — mint leírNéha megdöbbentő, hogy ják — már este 6 órakor beegészen apró dolgok miatt zárja a kaput, és ugyanígy elkeseredett leveleket írnak vasárnap is börtönt csinál a a szerkesztőségbe az embe- lakóházból. Mert van egy cek. másik kapu, de az egyéflítNem győzünk levelezni, kezés miatt nehezen megköválaszolni a közlekedési dol- zelíthető. Ök nem tudnak gozók ellen írott panaszok szót érteni, mi vajon mittetárgyában. Heti postánkban gyünk a hatalmaskodó házhárom panasz és egy válasz felügyelővel? Egy másik érkezett az eddigi panaszok- házfelügyelő pedig — a lara. F. Ferencné (Tarján, kők véleménye szerint, amint 116,/B) be is irta panaszát az azt G. György leírja a Koszakai rakodásoknak az az autóbusz-végállomás panasz- rányi rakpart 5. számú ház eredménye, hogy nem tud- könyvébe, mert rendkívül lakóinak nevében — kényenak aludni az ott lakók Bi- durván beszélt vele a 11-es kedve szerint kezeli a hidro, .. ,, , , busz vezetője. Ez a helyes fort, esténként nem kapzonyara könnyebbe tenne az megoldás> a panaszkönyvet csolja be, mondván, hogy túl eletüket, ha az autóforga- időnként felülvizsgálják, és nagy a zaja, így aztán a fellom tilalmát valamelyest rö- bizonyára az illető megkap- ső emeletek lakói este és videbb időben szabnák meg. ía a dorgálást. De mithasz- reggelente nem tudnak víz, , . - .„, , nál ez már az idős asszony- hez jutni. Bizonyára célszeMeggondolando, valóban!, Mk ^ elégtétel helyett hogy írtak az IKV igazSajnos, a nyomda éjszaka is emben viselkedést szeretett gatójának, de hátha emberi dolgozó gépei és a hajnalig volna kapni? S mit használ szóval eredményt érhettek tartó szállítás ugyanígy za- az B. Piroska és még több volna a házfelügyelőrá] is Y várják az ott lakókat. Ez mihélyteleki olvasónknak, ha A diplomácia ^ Ktszik, már nehezebb kérdés, s egy megmagyarázzák, hogy má- erds oldalunk, vagy az kicsit mindenképpen ben- jus 24-én éjszaka miért nem udvariasság sem? Ügy bériünkét is érint — öröm vol- ment a Szent György térről szélünk egymással, mintha induló 32-es járat utolsó minden kiejtett jó szó aranyautóbusza, s azokat az emTalálkozó Az Országos Béketanács elnöksége kedden bensőséges baráti fogadáson találkozott a Dél-Vietnami Felszabadítási Front 12 harcosával, akik a szolidaritási bizottság vendégeiként gyógykezelésen tartózkodnak Budapesten. A vendégeket Kiss Károly, az MSZMP KB tagja, az OBT és a SZOT alelnöke, Terényi István, az OBT alelnöke és Makoldi Mihályné, az Országos Nőtanács alelnöke, az OBT tagja fogadta. (MTI) Tokaj 900 éves Kedden ünnepi tanácsülésen emlékeztek meg Tokaj kilencszáz éves jubileumáról. Tömői Miklósnak, a nagyközségi tanács elnökének megnyitóját követően Imri Gyula, a szerencsi járási pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő ünnepi beszédben méltatta a világszerte ismert település történeti múltját, a felszabadulás óta elért fejlődését, jövőjét. (MTI) Játszótér A gyermekek régi vágyá- gár megjegyzésekről, az esnak beteljesülése a Bartók te csendjét felverő gitároBéla téren nemrégiben el- zásról, kiabálásról. Egymás készült játszótér. Tervezői, kivitelezői úgy válogatták meg a szereket, hogy azok ne csak szórakoztatóak, hanem egyben hasznosak is legyenek a fejlődő szervezet számára. Többféle tornaszer, mászóka, korlát áll a kisebb-nagyobb gyermekek rendelkezésére a hintákkal, fociután ürülnek a borosüvegek, és a tér máris hangos az útszéli kifejezésektói, melyek hallatára a járókelők tanácsosnak látják átmenni a túloldalra. A szesztől kábult és vadult fiatalok — beleértve 14— 15 éves csitriket is — valóságos „bulikat" rendeznek estéről estére, kiviva pályával, pingpongasztalok- maguk ellen a környék lakai egyetemben. A játszó- kóinak haragját és megvetér népszerűségét mi sem tését. Tönkreteszik a mábizonyítja jobban, mint a szókötelet, a hintákat, csunap-nap után kivonuló pdn „balhéból", gyermeksereg önfeledt já- Miért nem lehet jobban téka. Azt mondhatnánk: kivilágítani a Bartók Béla végre egy játszótér, mely teret? Miért nem szolgált eleget tesz hivatásának. intő például az Űttöró tér Ha az ember azonban egy hasonló esete? Miért adunk estét rászánna a tér tanul- lehetőséget arra, hogy a mányozására, igen érdekes, résztvevők háttérben masót megdöbbentő dolgok- radjanak? Talán jobban nak lenne szemtanúja. A meggondolnák ők is, mit nappal oly ideális gyer- tegyenek, ha reflektorfénymekszórakoztató hely az be kerülnének az arra jáesti órákban hivatást változtat. A gyermekekre vigyázó szülők helyét lompos utcalovagok váltják fel, a pingpongasztalokat tiltott hazárdjátékok űzésére használják. Nem beszélve az ezt kisérő hangos és tráró URH-kocsi előtt! Ne adjunk alkalmat a játszóterek ilyen felhasználására, a környék lakóinak áHandó bosszantására, esti nyugalmuk felverésére! M. M. L na nekünk is, akiknek jobb keze a nyomda, hogy végre legyen egy új, egy korszerűbb nyomdánk — s nem ragaszkodnánk mi se a Kárász utcához. ba kerülne! Több mint 100 mű A könyvhét újdonságaiból Több mint száz művel ün- drámai, prózai és kritikai neplik a kiadók és terjesztők antológiákig. Egy-egy kötet az 500 éves magyar könyv- ezer-kétezer oldalon, biblianyomtatást. Az évforduló je- papíron, évszázadonként más gyében kerül a könyvpiacra más színű egészvászon köaz első magyar nyomtatott tésben jelent meg, kötetenkönyvnek, a Chronica Hun- ként körülbelül 60 forintért garorum fakszimile-kiadása, A sorozat első kötetei az ünvalamint a 143 színes képpel, nepi könyvhéten kerülnek a tanulmánnyal, legenda- és polcokra. Csokonai Vitéz Miképmagyarázattal gazdagí- hály versei és prózai művei tott Magyar Anjou Legenda- látnak napvilágot két kötetrium. ben. míg Jókai Mór három Az idei könyvhét legna- regényét, az Egy magyar nágyobb eseménye a Magyar bobot, a Kárpáthy Zoltánt és a Remekírók sorozat megindu- kőszívű ember fiait egy kölása. Ez a nyolcvan kötetre tetbe gyűjtötték. A kiadó tervezett sorozat irodalmunk ajándéka: a sorozat megegészét, mintegy 800 év iro- rendelői minden tizenketdalmi értékeit foglalja ma- tedik kötetet ingyen kapnak, gába a kódexek legendáitól, A könyvhét kiadványai középkori krónikásoktól, a között találjuk az egy éve reneszánszkori történetíróktól, a huszadik századi költői bereket miért nem vitte ha- • za, akik a délutáni műszak- j tói fáradtan szerettek volna ] megtérni otthonaikba az éj- 1 Segítség az óvodának Kedves levelet kaptunk a tarjám L számú napközi otthonos óvoda vezetőjétől, Daróczi IstvánnétőL Azt kéri, hadd köszönjék meg az újság útján, hogy milyen sok segítséget kap az óvoda és közvetlenül a gyereksereg sok vállalattól. Kérésének szívesen teszünk eleget, mert megilleti a köszönet a Patyolat Vállalat, a házgyár, a 600-as iparitanuló-intézet, a DÉLÉP brigádjai, a kőolaj vállalat, a Férfi Szabó Ktsz, a dekorációs vállalat, az Április 4. Cipő Ktsz, a Nívó Ktsz, a fémipari vállalat, a MAHART javítótelepe, a Kazánkovács Ktsz, a Vidám Park, a 10-es Volán, a gumigyár és az ecsetgyár dolgozóit, hogy kiegészítő felszereléseket, játékeszközöket és szórakozási lehetőségeket biztosítottak a gyerekek számára, és ezzel segítették az óvodai nevelőmunkát is. De ugyanígy tolmácsoljuk a köszönetet azoknak a szülőknek is. akik a maguk készítette játékokkal okoztak örömet az óvodai kis közösségnek. Szerkesztői üzenetek Nagy Ferenc (Hajnóczi utca): Igaza van, sajnos, a frissen aszfaltozott Hajnóczi utca végén alig néhány nap után ismét kátyúk vannak. Valóban nem a jó munkát dicséri. Klinikai nővérek aláirású levélre: panaszuk jogos, de kérjük, hogy aláírott levélben jelentkezzenek. Koszka Ilona (Odessza 23.): A hibát egy kisegítő kézbesítő követte el. Panasza természetesen ilyen körülmények között is jogos. Tornapark Az Alföld első torhaparkja június 2-án nyílik meg Békéscsaba és Gyula között, a posteleki ősparkban. Népfrontklub Kisteleken Hbgyan lehetne újabb te- kérdéseket tettek fel, és kaprületen a Hazafias Népfront tak válaszokat. A megjelenkezdeményezó-, szervező- és alkotókészségét hasznosítani? Erre a kérdésre kerestek és találtak választ a Hazafias Népfront szegedi teket — köztük láttuk Mesics Zoltánt, a nagyközségi pártbizottság titkárát, Ott József tanácselnököt, Révész Pált, a népfront helyi elnöa TIT illetékeseivel összefogva —, amikor elhatározjárási és kisteleki vezetői — két, Papp Istvánt, a népfront helyi titkárát és Káló Antalt, a népfront járási titták, hogy létrehozzák Kiste- kárát — Perényi István, a Csongrád megyei Hírlap külpolitikai rovatvezetője tájékoztatta az időszerű nemzetközi eseményekről, és leken a népfrontklubot. A célkitűzés az, hogy ez a klub adjon szervezeti keretet mindazon kistelekiek tevékenységének, akik ötlete- válaszolt kérdéseikre. A kétket, terveket akarnak meg- órás, jól sikerült rendezvévalósítani a nagyközség fej- nyen „szőnyegre került" a lődésének elősegítésére, vagy egy-egy, a társadalmat és a közvéleményt foglalkoztató témára, kérdésre kívánnak nemzetközi politikai élet úgyszólván minden lényeges kérdése. A község művelődési háeszmecsere keretében vá- zában megtartott első néplaszt találni, álláspontot ki- frontklub-rendezvény sok alakítani. Mindabban tehát, érdeklődőt vonzott, és azt ami a kistelekieket foglal- bizonyította, hogy a kezdekoztatja, vagy a nagyközség ményezés élénk visszhangra egészének javára válik, is- talált a lakosság körében, mereteiket, látókörüket bő- Az elkövetkező hetek és hóvíti, a népfrontklub tevé- napok tervezett programja keny szerepet kíyán vállalni. Az elhatározás hétfőn esamely gazdasági és kul turális témákat éppen úgy te ért cselekedetté: ekkor felölel, mint a szabad idő tartotta a népfrontklub első hasznos eltöltését elősegítő, irnwnMt.1 szórakoztató rendezvények rendezvényét. Külpolrtikar szervezésében való közre_ fórum keretében több mint működést jó , nyolcvanan jnttrtr össze, igáit folytatást indult Minerva Nagy Képes Enciklopédia második kötetét. mely a művészetekről szóló tanulmányokat gyűjtötGaray Gábor gyűjteményes kötete, A szenvedély évszakai, Illyés Gyula életműsorozatának második verseskötete Teremteni címmel", Benjámin László Sziklarajzok című válogatása és Zelk Zoltán Sirály című gyűjteménye. Az angtológiák között található az Árion, a Szép versek, a Szép szó, a Körkép, a Rivalda. Az Írószemmel 1972. az elmúlt év legjobb irodalmi riportjait gyűjtötte össze, míg A zene szava című antológiába zene-ihlette költeményeket gyűjtöttek egybe. A magyar prózai kötetek közül kiemelkedik a Krúdy Gyula halálának 40. évfordulója tiszteletére megjelent teljes Szindbád-gyűjtemény. Moldova György Titkos záradék című kötetével jelentkezik, Örkény István Időte össze. A Lyra Mundi soro- rendben — sorozatának nezatban most látott napvilágot gyedik kötete riportokat és Majakovszkij, Shelly és íróportrékat tartalmaz. Baudelaire vers Inek gyűjte- A mai szovjet prózát Soloménye. A Műhely-sorozat hor Feltört ugar és Leonov újabb kötete B. Kéry Ilona Orosz erdő című regényei Kertem című könyve, melyet képviselik. Két nőíró a hosza férj, Borsos Miklós illuszt- szú sorból; könyvesboltok rált. A mai magyar díszlet polcain a könyvhéten jelenik és jelmez helyzetéről ad ké- meg Anna Seghers Átkelés, pet a Scenographia Hungari- és Simoné de Beauvoir Minca. den ember haladó című reA mai magyar Urai termés génye. igen gazdag. Néhány a vejs- A könyvhétre jelenik meg kötetek közül: az ünnepi Károlyi Mihályné két memokönyvhétre jelenik meg ár-kötete, az Együtt a forraCsoóri Sándor Párbeszéd, dalomban és az Együtt a sötétben című verseskönyve, száműzetésben. Tanácskozás a nemi betegségek megelőzéséről Kedden kibővített elnök- Az elnökségi ülés részveségi ülést tartott — fővárosi vői egyöntetűen állást fogés vidéki szakemberek rész- lallak amellett, hogy a nevevételével — az egészségügyi lés eszközeivel mindenekfelvilágosítás társadalmi ta- előtt növelni kell az egymás nácsának elnöksége. A dr. iránti felelősségérzetet. A Pesta László elnökletével le- nemi betegségek megelőzésézajlott tanácskozáson dr. Ká- hez, illetve számarányának rolyi Istvánnak, az Országos visszaszorításához feltétleBőr- és Nemibeteggondozó nül szükséges — és segítheti Intézet főigazgatójának vita- a probIémák megoldását indító tajekoztatoja alapjan a nemi betegségek megelőaz eddiginél céltudatosabb, zésével kapcsolatos tenniva- határozottabb egészségügyi lókról tárgyaltak. A téma felvilágosító, nevelő tevénapirendre tűzését indokolja, kenység, különösen azoknak hogy a nemi betegsegek szá- „,„,„••, , , ...,_ ma jelentós emelkedést mu- a kategonaknak a koreben, tat világszerte, így hazánk- amelyek a nemi fertőzések ban is, hordozói és terjesztői. . « »