Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-30 / 124. szám
SZERDA, 1973. MÁJUS 30. Ma este BEK-döntő Belgrádban Árvízi Kupa Hétfőn az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság KISZklubjában tartotta tájékoztatóját a kupa szervező bizottsága. A nagypályás labdarúgó Árvízi Kupát az ATIVIZIG kezdeményezte, melyen nyolc csapat kezdte meg a selejtező küzdelmeket, majd a legjobb négy június 2—3-án Szegeden játssza a döntő mérkőzéseket. Az első találkozó a Dózsa külső salakos edzőpályáján kerül sorra június 2-án, szombaton délelőtt 10 órakor, majd délután 2 órakor az ATIVIZIG—VITUKI vezetők' mérik össze tudásukat. Másnap, vasárnap délelőtt 10-kor a 3—4. helyért mérkőznek a csapatok, fél 2-kor pedig a Dózsa Hunyadi téri pályáján a két NB Il-es találkozó előtt rendezik meg a döntőt A győztes csapat egy évre elnyeri az Árvízi Kupát A döntőn szereplő négy csapat között a rendező jogán a szegedi vízügyi igazgatóság is pályára lép. A Real Madrid fényes napjai óta nem volt olyan érdeklődés BEK-döntő iránt, mint most. A mai, belgrádi Ajax Amsterdam—Juventus 18. BEK-finálén a 14-szeres olasz bajnokcsapat Juventus kísérli meg az Ajax útját állni. A holland bajnokcsapat ugyanis mesterhármasra tör, hiszen kétszer egymás ntán volt BEK-győztes. Mind a két klub táján nagy a derűlátás. Kovács István, az Ajax Amsterdam edzője — aki látta a Juventus legutolsó bajnoki mérkőzését Rómában — jelentette: — A Juventus Igen nagy képességű együttes, amely a támadással is törődik. Ha rohamra indulnak, a támadás a védőktől indul ki, és a középpályások bekapcsolódásával folyik tovább. Mindenkire kell ügyelni... Kovács elmondotta, hogy ez alkalommal csapatával nincsenek nehézségei, mindenki egészséges, és nagyon szeretné ha BEK-győzelemmel fejezhetné be az Ajaxnál való szereplését, ezzel föltenné a koronát eddigi működésére A Juventus nem titkolja, meg akar a törni az Ajax Amsterdam sorozatát. Az olasz együttes ötször szerepelt eddig a BEK-ben, legtovább 1968-ban jutott, ekkor az elődöntőben a Benficától szenvedett vereséget (0:1, 0:2). Érdekes a véleménye VUjadin Boskovnak, a jugoszláv szövetségi kapitánynak: — Érzésem szerint mind a két csapat nyerni akar, gólt akar rúgni, és ha ez valóban megtörténik, akkor látványos lesz a mérkőzés, amelynek egész Európa szívesen tapsol majd. Az Ajax Amsterdam—Juventus BEK-döntő szerdán, magyar idő szerint 20.30 órakor kezdődik — a magyar tv is közvetíti —, s a jugoszláv Gugulovics vezeti. Ha a mérkőzés a hosszabbítás után is döntetlenül végződne, június 1-én azonos időben megismétlik. SZiOL-kosara sok bravúrja Az. elmúlt fordulóban a SZEOL NB H-es női és férfikosarasai Budapesten játszottak. A fiúk biztató, fegyelmezett játékkal — bár a későbbiekben is hasonlókat írhatnánk! —, színvonalas mérkőzésen diadalmaskodtak az első helyezett TF-fel szemben. A lányok pedig szintén nagyszerűen küzdve, a Fővárosi Sütőipar ellen arattak biztos győzelmet. Úszóverseny Á hét végén az MTS Szeged városi Tanácsa Üszó Szakszövetsége országos meghívásos úszóversenyt rendezett az újszegedi versenyuszodában gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt úszók részére. A versenyen a Gyulai MEDOSZ. Csongrád, Szentes, a HÓDIKÖT, a Kecskeméti Sportiskola és a SZEOL úszói álltak rajthoz. Gyimesi Zsolt, a SZEOL versenyzője igazolva múlt heti kiváló formáját, az 1500 méteres gyorsúszásban másodszor is elérte az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Előző teljesítményét túlszárnyalva, 19:11.5 perces idővel lett eleső. A második helyezett gyulai versenyzőt közel 100 méterrel verte meg! A 100 méteres férfi gyorsúszásban megdőlt egy bűvös csúcs: szegedi születésű, saját nevelésű versenyző egy percen belüli időt úszott! (Erre évek hosszú sora óta nem volt példa Szegeden!) A 18 éves Nacsai István — aki korábban már a visszavonulással is foglalkozott — két nap alatt kétszer úszott egy percen belül 100 méteres gyorson. A váltóban 59.5 másodperces, az egyéniben pedig 59.0 másodperces időt ért el. EREDMENYEK. Nők. 100 m pillangó: 1. Fekete (SZEOL), 1:17.5. 400 m gyorsúszás: 1. Fekete (SZEOL) 5:18.6. 4x100 m vegyes váltó: 1. SZEOL (Hprváth, Fekete, Kováts, Hoffmann) 6:06.2. 400 rp vegyesúszás: 1. Fekete (SZEOL) 6:03.1. 200 m gyorsúszás: 1. .Fekete (SZEOL) 2:35.6. 800 m gyorsúszás: 1. Fekete (SZEOL) 11:39.0. 4x100 m gyorsváltó: 1. SZEOL (Kováts, Horváth, Fekete, Hoffmann) 5:12.4. Férfiak. 100 m gyorsúszás: 1. Nacsai (SZEOL) 59.0. 100 m pillangóúszás: 1. Gyimesi (SZEOL) 1:09.0. 200 m gyorsúszás: 1. Gvimesi (SZEOL) 2:17.7. 1500 m gyorsúszás: 1. Gvimesi (SZEOL) 19:11.5. 4x200 m gyorsváltó: 1. SZEOL (Boldis. Csiszár, Gajda, Gyimesi) 9:38.2. A versenyen a SZEOL 12, Csongrád 7, Gyula 5, a HÓDIKÖT 4. Szentes pedig 1 efcö helyezést ért el. SZEOL—TF 52:50 (25:28) NB Il-es férfimérkőzés. Budapest, TF-terem. Vezette: Gilly és Berki. SZEOL: Kisteleki (12), Valaczkay (10), Bada (2), Kertész (2), Dörmö (—). Csere: Zöllei (18), Zsíros (8), Varga (—), Boros (—), Reisz (-)• Jól kezdett a SZEOL. Fegyelmezetten, és főleg eredményesen védekeztek a szegedi fiúk. A palánkok alatti küzdelmekből rendre ők kerültek ki győztesen, a lepattanó labdák többségét is megszerezték. A 16. percben a szegedi kék-fehérek vezettek 25:20-ra. A hátralevő négy percben megtorpanásukat kihasználva előbb kiegyenlített, majd a vezetést is megszerezte a TF. Szünet után ismét feljött a SZEOL. A 16. percig fej fej mellett haladt a két csapat, majd kétpontos vezetéshez jutott a SZEOL (49:47). Az izgalmasan alakuló hajrá utolsó 30 másodpercében a szegedi játékosoknál volt a labda, akík ügyes labdatartással varva ki a mérkőzés végét jelző sípszót, bravúros győzelmet arattak. A csapat valamennyi, egymást fölülmúló, küzdeni tudásból jelesre vizsgázó játékosa dicséretet érdemeL SZEOL—Fővárosi Sütőipar 66:47 (36:25) NB n-es női mérkőzés. Budapest. Vezette: Görgényi és Gencsev. SZEOL: Révész (12), REm dk (12), Kertész (14), Schmidtné (17), Tóth (6). Csere: Bartal (4), Vass (—j, Skultéty (1). Gyors indításokból, a felállt védelem ellen pedig jól előkészített helyzetekből pontos dobásokkal, fokozatosan elhúzott a SZEOL. A hazaiak zónáztak, a SZEOL a mérkőzésen végig embert fogott. Szünet után is a szegedi lányok irányították a játékot. Eredményes akcióik mellett jól védekezve, tovább növelve előnyüket, biztos győzelmet arattak. Innen-onnan Csányi Bela az egyéniben és a párosban megszerzett aranyérme után a teke ifjúsági Európa bajnokság utolsó napján Prerovban az egyéniben is Európa-bajnok lett. \ lányoknál Vati Ágnes is kitűnően szerepelt, végig nagy hareot vívott a román Pinlea-va! s a második helyen végzett. * Befejeződött a XXVI. kerekpáros bekeverseny. Egyéniben a lengyel Szurkotvski szerezte meg a győzelmet, csapatban pedig a lengyel csapat diadalmaskodott. Magyarország a kilencedik helyen végzett. * I Budapesten az 50 kilométeres gyalogló bajnokságon Danovszky wdsarloinlccBf* hogy rendelést veszünk fel 1.80x3.20 MÉTER MÉRETŰ. LÁNGMENTESÍTÖVEL KEZELT, OSZTÁLYOS fűrészáruból készült garázsra ÁRA. hullámpala-héjazattal: 7000,— FORINT, 'tendelés után 10 napon belül az árut átadjuk Szegcd-Rókus pu.-i telepünkön. Szegedi TÜZÉP lfallalat SZEGED, CSONGRÁDI SUGÁRtJT 12, Ferenc (Bp. Epitők) szerezte meg a győzelmet. Negyedik helyen végzett Grandpierre. Antal Andor 25 kilométerig az élen haladt, ezután azonban gyomorbantallmai miatt a verseny (eladására kényszerült. * A Vasas tízpróba versenyén 46 atléta küzdőn az elsőségért. A szegediek közül Kliszck Antal (S/.EOl.) új megyei felnőtt csúccsal 5062 pontos teljesítménnyel harmadik. Bandur László (SZEOL) pedig 5944 ponttal a negyedik helyen végzett. * Visegrádon az autós hegyi bajnokság második futamán a szériakocsik versenyén (11100 kem-ig) dr. Antalffy György (Volán)--Zsiguli, 7:02,5-ös időeredménnyel a harmadik helyen végzett, * A 600-as ipari szakmunkásképző inezet sportköri' KISZ és szakszervezeti bizottsága vasárnap a repülőtéri sportpályán a Vasas Szakszervezet 70 éves évfordulója tiszteletére sportnapot rendezett. A 400 fiatal gimnasztikai és labdagyakorlatokai mutatott be. a labdrúgó-, kézilabda és ökölvívó szakosztály technikai bemutatója előtt, majd az iskolabajnoki efmért kispályás labdarúgó mérkőzéseket rendeztek. * Salgótarján környékén 16 csapat részvételével rendezték meg a tájékozódási futók OB l-es váltóbajnokságát. A KSZVSE női gárdája nagyszerűen helytállt. hiszen hatodik helyezésükkel kivívták a jogot, hogy jövőre is az OB l-esek mezőnyében indulhatnák. Az ifjúságiak versenyében ugyancsak hatodik helyen végzett a Radnóti gimnázium leánycsapata. * A Csongrád megyei serdülő női csapatbajnokságon a SZEOL sportiskola versenyzői szereztek meg a bajnoki címet, (Ballal Ida. Deák Erzsébet, Halász Andrea, Léber Ildikó, Pécsi Emíliá, Szögi Teréz). * Világbajnoki labdarúgó selejtező mérkőzésen Bukarestben 80 ezer néző előtt Románia 0:0-ás félidő után 1:0 arányban legyőzte az NOK válogatottját. Gollövo: Dumitrache. Jólértesültek Lépten-nyomon jólértesült emberekkel találkozom utcán, villamoson, autóbuszon, ebédlőben és ki győzné felsorolni, még hol. Szerintük. ha egy csapat győz, bunda volt. Ha kikap, az is, ha döntetlen lesz az eredmény, méginkább! Aztán a napokban számvetést készítettem. Kik is azok, akik ennyire jólértesültek? Íme néhány példa. Üzemi étkezde. Az asztalnál nehézkes mozgású fiatalember. A szalontüdő pillanatok alatt eltűnik a tányérjából. Hunyorít vastag szemüvege mögött aztán megjegyzi: „Szép kis bundameccs volt, hetvenezerért!" Diadalittasan körülnéz, s megpróbálja lelearatni a vélt sikert. Ehhez persze az is hozzátartozik. hogy már kisgyermek korában felmentett volt tornából, mindig pontosan, szeptember 1-én az évnyitó ünnepélyre sállal és sapkával a fején érkezett, s mezítláb is csak otthon, a kádba merészkedett ez idáig. Focipályát egy évvel ezelőtt látott, tévedésből, a televízióban. Azt azonban minden felelősség nélkül, fennhangon hirdeti, hogy ez és ez a mérkőzés bunda volt, ennyi és ennyi ezerért! De az is lehet, hogy csak most jönnek ki azok az el bliccelt, elmulasztott, orvosilag igazolt tornaórák! „Vércukorszint-süllyesztő." Olajos padló, félig megtöltött korsók, ételmaradéktól „díszes" asztalterítők. A szurkoló minden meccs után betér egy kis „hangszalaggyantára". A zenész, aki nem látta a mérkőzést, mellé telepszik. A szurkoló még csak az eredményt közli, amikor a zenész már rávágja: „Bunda volt!" A szemtanú ellenkezik. Erre közelebb húzza a kétkedőt és a fülébe súgja: „Nekem elhiheted, fejesekkel beszéltem." Aztán záróráig azt tisztázzák, hogy négyszögletes, téglalap alakú, avagy kerek labdával játsszák ezt a sportot. Nem is az a baj, hogy beszélnek a bundákról az emberek, hiszen tudvalevő, hogy ilyen „nincs"! Csupán az mérgesítő, hogy most jnár nem tudnak különbséget sem tenni a legtöbben. Megrendült a bizalmuk! De nézzük meg, vajon jogosan? ...a bundákról Az Egyetértésnek mar a nevében is benne van. A fővárosi csapatokkal a legnagyobb „egyetértésben" vannak. Itt volt például a vasárnapi Honvéd elleni mérkőzésük. A Népsport egy csillaggal értékelte a „küzdelmet". Mit is jelent az az egy csillag? Aztán hallhattuk azt is, hogy nem akarják megsérteni egymást a góllövésseL Egy-egy gólt mégis csak rúgtak, annak a néhány nézőnek mintegy „szembekötősdiként". Talán, ha jobban odafigyelnénk, ezek nem történhetnének meg! Zalaegerszeg is „eljutott odáig", hogy a hasonlíthatatlanul legjobb szurkolótábor kifütyülje saját csapatát. Persze, nincs kivétel ez alól sehol sem. Egy darabig hittem az Újpestben. Aztán a napokban rájöttem valamire. Logikai játék, hangsúlyozom, csak játék! Amikor a SZEOL idei első mérkőzését lejátszotta a Pécsi MSC ellen, már a nézőtéren hallottam, hogy az Újpesti Dózsa a pécsieknek leadja a pontokat Kíváncsian vártam a mérkőzést. S az Újpest 3:1re nyert. No, látják — próbáltam bizonygatni —, a Dózsa nem tárgyal egyetlen csapattal sem! A folytatásra már ki figyelt oda. ki kombinált? Valarrii véletlen folytán, ismétlem, a véletlenek játékaként három csapatot is belekevertem a „gyanúba". íme: Pécsi MSC —Újpesti Dózsa 1:4, Egyetértés—O. Dózsa 2:1, Egyetértés—Pécsi MSC 0:1. Egyenlő tehát: az Újpesti Dózsa 2 ponttal „jutalmazta" a pécsieket. No. látják, milyen könnyű bundát fabrikálni a véletlenekből? Csak egy kis figyelem, fantázia kell hozzá, s máris „jólértesültek" leszünk valamennyien ! Egyszóval, a szemünk előtt játszódik le minden, az orrunk előtt mosolyognak a képünkbe. Mi meg még néhányan bízunk a magyar labdarúgósport fejlődésében, mi még néhányan fáradozunk azért, hogy lesz ez még másként. Lesz nekünk még jó válogatottunk is, meg izgalmas, színvonalas bajnoki mérkőzéseink. Csak arról feledkezünk el, hogy teljes szigorral, és ha kell, példát statuálva lépjünk fel a „gyanús" mérkőzések ellen. Mert manapság már totózni sem lesz nehéz, hiszen előre tudjuk az eredményeket. Azt hiszem, nem az a megoldás a mérkőzések tisztaságának megóvása érdekében, hogy az utolsó három fordulót egyidőben kell lejátszaniuk a csapatoknak, sőt még a rádió sem ad helyszíni közvetítéseket. Ezzel, valljuk be, csak magunkat áltatjuk. Csakúgy, mint amikor beszélünk ...a sárga lapról Mert erről is beszélni kell. Érthetetlen, amikor a magyar szabályok szerint sárgalapos büntetést kap az a játékos, aki átkarolja vagy megfogja játékostársát. aki azonban belerúg a másikba, az csak a legritkább esetben részesül figyelmeztetésben. Ezzel nem lesznek keményebbek a mi játékosaink, csak mint az utóbbi időben is láthattuk, esetleg durvábbak. Aztán az is igazságtalannak tűnik, amikor két sárgalap után egy mérkőzésről automatikusan „pihenőre" kényszerül a labdarúgó. Ha viszont egy súlyosabb szabálysértés miatt kiállítják, előfordul, hogy már a következő mérkőzésen pályára léphet, mert a fegyelmi bizottság eltiltja ugyan két vagy három mérkőzéstől, de a büntetés letöltését 3—6 hónapos próbaidőre felfüggeszti! Ha két sárga lap után egy mérkőzésről való eltiltás jár, akkor a piros lap után legalább kéthetes eltiltást kellene adni! Időszerű tehát /a „sárgalapszabályt" is felülvizsgálni, esetleg módosítani, mert így azt a célt, hogy sportszerű rendet teremtsünk a pályákon, nem érhetjük el! Bagaméry László